Legfontosabb közúti megközelítési útvonala a Miskolc térségétől a bánrévei országhatárig vezető 26-os főút, amely a központján is végighalad; de fontos útja a 260-as főút is, amely viszont északról elkerüli és egyben tehermentesíti a belterületeit. Itt indul továbbá, a 26-osból északi irányban kiágazva az Edelény-Szendrő-Tornanádaska felé vezető 27-es főút. Délnyugati szomszédaival a 2517-es út, Alacskával pedig a 25 129-es számú mellékút köti össze.
A hazai vasútvonalak közül a Miskolc–Bánréve–Ózd-vasútvonal érinti, melynek két megállási pontja is van a határai között. Miskolc felől az első Sajószentpéter-Piactér megállóhely, mely a belterület északkeleti széle közelében helyezkedik el, majd Sajószentpéter vasútállomás következik, mely a városközpont északi részén található; mindkettő közúti elérését csak önkormányzati utak biztosítják.
Története
Sajószentpétert 1281-ben említik először Szentpéter néven. A település királyi birtok volt, eleinte a diósgyőri, majd a dédesi uradalomhoz tartozott. A huszita harcokban elpusztult, 1466-tól újra benépesítették. 1886-tól 1950-ig járási székhely is volt, ezt követően azonban központi szerepköre visszafejlődött, mivel azt nagyrészt a szomszédos Kazincbarcika vette át. 1989-ben nyilvánították várossá.
A második világháború idején a faluban női munkatábor üzemelt. Vezetője Szórád Ferenc korábbi szegedi operaénekes volt. Szórádot 1945-ben 12 év fegyházra ítélte a népbíróság.[4]
A 20. század végén a bányákat és az üveggyárat (1999-ben) is bezárták, a munkanélküliség komoly problémává vált.
2001-ben a település lakosságának 92%-a magyar, 8%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.[13]
Sajószentpéter lakosság száma 1949-ben 7455 fő volt, ezt követően nagyarányú növekedés következett be (1960-ban 11224 fő, 1970-ben 14126 fő, 1980-ban 14341 fő). A 80-as évektől kezdődően csökkenésnek indult a település népessége, 1990-ben 13370 főt tett ki. [14]
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 87,6%-a magyarnak, 7,9% cigánynak, 0,5% lengyelnek, 0,9% németnek mondta magát (12,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 30,2%, református 20,5%, görögkatolikus 4,7%, felekezeten kívüli 18,5% (24,8% nem nyilatkozott).[15]
2022-ben a lakosság 85,6%-a vallotta magát magyarnak, 1,6% cigánynak, 0,5% németnek, 0,4% lengyelnek, 0,2% ruszinnak, 0,1% románnak, 2,1% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (14,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 16,9% volt római katolikus, 14,2% református, 4,2% görög katolikus, 1,2% egyéb keresztény, 0,1% evangélikus, 12,1% felekezeten kívüli (50,8% nem válaszolt).[16]
Látnivalók
A római katolikus templomSajószentpéter madártávlatbólSajószentpéter, református templom légi felvételenSajószentpéter, temető légi fotón
A város ősi településmagja a mai Kálvin tér. Fontosabb épületei:
A tér nyugati csücskében (Kálvin tér 43.) áll Lévay József (1825–1918) költő, műfordító, borsodi alispán szülőháza. Az egykori lakóház ma emlékhely. 1927 szeptember 12-én leplezték le a házon ma is látható emléktáblát. Ennek felirata: „Ebben a házban született 1825. november 18-án Lévay József halhatatlan emlékezetű nagy költőnk, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Borsod Vármegye aranytollú főjegyzője és alispánja. Emlékének hálás kegyelettel Sajószentpéter.” Az emlékház hétfőtől péntekig 7–15 óra között tekinthető meg, illetve hétvégén előzetes egyeztetéssel. A látogatás ingyenes.
Közvetlenül a költő szülőháza mellett áll az egykori kovácsműhely. Ez az utca felé nyitott előterével, két kőoszlopra támaszkodó csehsüvegboltozatával a 18. századi népi építészet szép emléke. A házban ma a helyi Paál László Képzőművész Kör működik.
![Református nagytemplom[1]](F%C3%A1jl:Saj%C3%B3szentp%C3%A9ter.jpg)
.jpg)
