A Német Császárság 27 különböző területből állt, legtöbbjüket királyi családok irányították, három királyság, hat nagyhercegség, hat hercegség (1876-tól már csak 5), hét fejedelemség, három szabad Hanza-város és egy császári terület alkotta. Habár a Porosz Királyság adta a császárság területének és népességének nagy részét, szerepe kevéssé volt jelentős. Ahogy Dwyer rámutatott, Poroszország „politikai és kulturális befolyása jelentősen csökkent” az 1890-es évektől.[10]
1850 után a német államok jelentős iparosodáson mentek keresztül, főleg a szén, vas (később acél), vegyi anyagok és vasutak tekintetében. Míg 1871-ben 41 millió ember élt területén, 1913-ra ez a szám 68 millióra növekedett. A korábban széttagolt, erősen vidékies jellegű Németország az egyesülés után gyorsan városiasodott.[11] 47 éves fennállása során a Német Császárság ipari, technológiai és tudományos területen is óriásnak számított, tudósai több Nobel-díjat szereztek, mint bármely más ország.[12]
A Paul von Hindenburg és Erich Ludendorff által vezetett főkormányzóság kézben tartotta az országot, így még egy utolsó offenzívát akartak indítani 1918. tavaszán, még az amerikaiak megérkezése előtt. Ehhez nagyszámú egységet, csapatot és repülőt vontak ki a keleti frontról. Ez azonban elbukott, októberre a hadseregek visszaszorulóban voltak, az Osztrák–Magyar Monarchia és az Oszmán Birodalom is összeomlott, a németek elvesztették hitüket politikai rendszerükben. A birodalom szétesését a novemberi forradalom hozta el. A császár és minden egyéb uralkodó is lemondott, egy köztársasági kormány vette át az irányítást.
A Német Szövetség az 1866-os porosz-osztrák háború eredményeképpen szűnt meg, a háborúban egyik oldalon sorakozott fel a Porosz Királyság, illetve szövetségesei, míg a másik oldalon az Osztrák Császárság és szövetségesei álltak. A háború következményeként a szövetség helyére 1867-ben részben az Északnémet Szövetség lépett, mely a Majna folyótól északra fekvő 22 államot tartalmazta. A porosz–francia háború által generált hazafiasság hevében a Majnától délre fekvő 4 állam is csatlakozott 1870 novemberében, létrehozva ezzel az egységes Németországot.[15]
A második német alkotmányt, amely Bismarck Északnémet Alkotmányán alapult, 1871. április 14-én fogadta el a Reichstag, április 16-án a császár is proklamálta.[17] A császárság parlamentje a Reichstag nevet viselte, tagjait általános férfi választójoggal választották. Azonban az eredeti alkotmányt sosem módosították a növekvő városi területek ellenére sem. Így az 1890-es évektől a vidéki területek a törvényhozásban jócskán felülreprezentáltak voltak.
A jogszabályok elfogadásához a 27 állam küldöttjeiből álló Bundesratnak is hozzá kellett járulni. A végrehajtó hatalom a császár (Kaiser) kezében volt, míg a kancellár egyedül neki tartozott felelősséggel. A császárnak az alkotmány kiterjedt hatáskört adott, egyedül nevezhette ki a kancellárt (rajta keresztül irányította a birodalmat), a fegyveres erők főparancsnoka volt, minden külügy végső döntőbírója, bármikor fel is oszlathatta a Reichstagot és új választást írhatott ki. Hivatalosan a kancellár egyemberes kormány volt, minden állami ügyért felelős volt; a gyakorlatban az államtitkárok feleltek olyan területekért, mint a pénzügy, háború, külügyek, egyfajta nem hivatalos miniszternek számítottak. A Reichstag módosíthatott vagy elutasíthatott jogszabályokat, de a valódi hatalom a császár kezében összpontosult.
Habár névleg föderális birodalom volt, és egyenlők szövetsége, a gyakorlatban a legnagyobb és legerősebb állam, Poroszország dominált. Az új Reich kétharmadát foglalta el északon, a népesség háromötöd részét adta. A császári korona is a porosz uralkodócsalád, a Hohenzollern-ház kezében volt. 1872–1873 és 1892–1894 kivételével, a kancellár egyszerre volt Poroszország miniszterelnöke is. Mivel a Bundesrat 57 voksából 18-cal rendelkezett, Berlinnek csak pár további szavazat kellett csak a kis államok ellenőrzéséhez.
A többi állam meghagyta saját kormányát, de csak korlátozott volt szuverenitásuk. Például a postai bélyegeket és a valutát, a német márkát a birodalom egészére adták ki. A birodalmi jegybank szerepét előbb a Königlich-Preußische Hauptbank (Királyi Porosz Főbank), majd 1876-tól a Reichsbank (Birodalmi Bank) töltötte be, Az érméken a császárság neve és címere szerepelt, míg a nagyobb címleteket (arany 5, 10, 20 márka, ezüst 2, 3, 5 márka) az egyes államonként eltérő hátoldallal adták ki. Azonban ezek a nagyobb 5, 10, 20 márkás arany- és 2, 3, 5 ezüstérmék a milliós példányszámú porosz veretek, és a négy nagyobb állam (Szász Királyság, Bajor Királyság, Württembergi Királyság, Badeni Nagyhercegség) érméi kivételével inkább csak emlékérmék voltak, korlátozott számban kerültek forgalomba.
Az államok megőrizték saját kitüntetéseiket, páran saját haderejüket is, de a kisebb államok porosz befolyás alá kerültek. A nagyobb államok, mint Bajorország vagy Szászország királyságai is porosz elvek alapján működtek, hadiállapotban pedig a központi kormányzat irányította.
A Német Császárság fejlődése párhuzamba állítható Olaszországéval, amely egy évtizeddel korábban vált egységessé. A tekintélyelvű politikai rendszer szintén alapja volt a Japán BirodalomMeidzsi-féle modernizációjának, de a cári Oroszországnak is mintát szolgáltatott.
Ezeknek a kormányoknak társadalmi autonómiáját a vezető földbirtokosok, a junkerek politikai ereje jelentette, mivel nem jött létre forradalmi áttörés a parasztság és a városias területek viszonyában.
Habár sok tekintetben autoriter volt, a császárságnak számos demokratikus vonása is volt. Az általános választójog lehetővé tette a politikai pártok fejlődését. Bismarck szándéka egy demokratikus arculat kialakítása volt, mely elfedi a tekintélyelvű politikát. Azonban rendszerébe súlyos hiba csúszott. Jelentős különbség volt a porosz és a német választási rendszer között, előbbi helyen erősen restriktív három osztályos szavazási rendszer volt, melyben a népesség leggazdagabb harmada választotta a jogalkotók 85%-át, ez biztosította a konzervatív többséget. Mivel a porosz király és (két kivétellel) a miniszterelnök egyszerre volt német császár és kancellár, ugyanazon vezetőknek két gyökeresen eltérő választási rendszerből kellett többségi támogatást szerezniük. Az 1890-es évektől ráadásul az általános választójog jelentősen felhígult, mivel a rendszer nem követte a gyors városiasodást: míg 1871-ben a városi és vidéki lakosság nagyjából kiegyenlített volt, a századfordulóra a városiak aránya több, mint 2/3 lett.
Ipar
Harminc évig Németország Nagy-Britanniával versenyzett Európa vezető ipari hatalmáért, bár globális szinten mindketten elmaradtak az Egyesült Államokhoz képest. A német ipar kirakatvállalata az esseniKrupp acélipari óriás volt. 1902-re a gyár önmagában „egy nagy város saját utakkal, saját rendőrséggel és tűzoltósággal, közlekedési szabályokkal lett. 150 kilométernyi vasút, 60 különböző gyárépület, 8500 szerszámgép, hét villamos állomás, 140 kilométer föld alatti és 46 föld feletti kábel van itt.”[18]
Bismarck alatt a világ innovátora volt a jóléti állam kialakítása tekintetében. A német munkások egészségi-, baleseti- és anyasági ellátásokat kaptak, étkezők, öltözőfülkék és nemzeti nyugdíjrendszer is rendelkezésükre állt.[19]
Az egyesítés előtt a német terület 27 alkotó államból állt. Ezek királyságok, nagyhercegségek, hercegségek, fejedelemségek, szabad Hanza-városok (és egy császári terület) voltak. A szabad városok köztársaságok voltak, míg a többi állam monarchia volt. A Porosz Királyság volt a legnagyobb közülük, a császárság területének több, mint kétharmad részét adta.
Ezek az államok közül többen a Német-római Birodalom felbomlását követően váltak függetlenné, de már az 1600-as évek közepétől de facto szuverének voltak. Mások az 1815-ös bécsi kongresszus után váltak függetlenné. Sok állam egymással nem összefüggő területtel is rendelkezett, a viharos történelemnek vagy a dinasztikus kapcsolatoknak köszönhetően. Az 1866-os háború során több alkotó államot, mint a Hannoveri Királyságot, Poroszország annektált.
Minden alkotó állam küldötteket adott a szövetségi tanácsnak (Bundesrat), és egyéni kerületeken keresztül a birodalmi gyűlésnek(Reichstag) is. A birodalmi központ és a kormányzás közötti kapcsolat néha laza volt, nem is törekedtek a folyamatos fejlesztésére. A lehetséges császári beavatkozás mértéke vita része volt, mint a Lippei Fejedelemség öröklési harca is megmutatta.
Térkép
Az alkotó államok címerei és zászlói (1900-as állapot)
A nyelvi kisebbségek aránya járásonként az 1900-as népszámlálás alapján
A népesség nagyjából 92%-a anyanyelve a német volt. Az egyetlen jelentős nyelvi kisebbség a maga 5,4%-os arányával a lengyel volt (ez a szám 6%-ra emelkedik, ha idevesszük a nagyon hasonló kasub és mazuri nyelveket is).
↑The World Book dictionary, Volume 1. World Book, Inc., 572. o. (2003) A könyv kijelenti, hogy a szó Német Birodalomnak is fordítható, mint korábbi államforma
↑Whitaker, Joseph. Whitaker's almanack, 1991. J Whitaker & Sons, 1990., 765. o. (1990) Arra utal, hogy a szó Német Birodalomnak is fordítható, a náci időszakot is belevéve.
Blackbourn, David. The Long Nineteenth Century: A History of Germany, 1780–1918 (1998) részlet, keresés a szövegben
Blackbourn, David, and Geoff Eley. The Peculiarities of German History: Bourgeois Society and Politics in Nineteenth-Century Germany (1984) online változatISBN 0-19-873058-6
Blanke, Richard. Prussian Poland in the German Empire (1981)
Clark, Christopher. Iron Kingdom: The Rise and Downfall of Prussia, 1600–1947 (2006)
Dawson, William Harbutt. The Evolution of Modern Germany (1908), 503 oldal, az 1871–1906 közti időszakot mutatja be, különös hangsúllyal a társadalmi és gazdasági történésekre, illetve a gyarmatokra online változat
Dawson, William Harbutt. Germany at Home (1908) 275 oldal; a városok és falvak társadalmi életének népszerű leírása online
Dawson, William Harbutt. Bismarck and state socialism; an exposition of the social and economic legislation of Germany since 1870 (1890) 175 oldal online
Dawson, William Harbutt. Municipal life and government in Germany (1914); 507 oldal, ami a helyi irányítószervek és a bürokrácia működését mutatja be online
Dawson, William Harbutt. Germany and the Germans (1894) 387 oldal, politika és pártok, 2. kiadás online
Feuchtwanger, Ed. Imperial Germany 1850–1918. Routledge (2002). ISBN 1-13462-072-1
Fischer, Fritz. From Kaiserreich to Third Reich: Elements of Continuity in German History, 1871–1945. (1986). ISBN 0-04-943043-2.
Hayes, Carlton J. H. "The History of German Socialism Reconsidered," American Historical Review (1917) 23#1 pp. 62–101 online
Holborn, Hajo. A History of Modern Germany: 1840–1945 (1969), pp 173–532
Jefferies, Mattew. Imperial Culture in Germany, 1871–1918. (Palgrave, 2003) ISBN 1-4039-0421-9.
Kennedy, Paul. The Rise of the Anglo-German Antagonism, 1860–1914 (2. kiadás, 1988) ISBN 1-57392-301-X
Kitchen, Martin. A History of Modern Germany: 1800 to the Present. John Wiley & Sons (2011). ISBN 1-44439-689-7
Koch, Hannsjoachim W. A constitutional history of Germany in the nineteenth and twentieth centuries (1984).
Kurlander, Eric. The Price of Exclusion: Ethnicity, National Identity, and the Decline of German Liberalism, 1898–1933 (2007).
Milward, Alan S. and S. B. Saul. The Development of the Economies of Continental Europe: 1850–1914 (1977) pp 17–70
Stern, Fritz. Gold and Iron: Bismark, Bleichroder, and the Building of the German Empire (1979) Bismarck közeli kapcsolatban állt a bankár szerzővel részlet és keresés a szövegben
Steinberg, Jonathan. Bismarck: A Life (2011), a friss tanulmány Bismarck személyiségét elemzi
Taylor, A.J.P. Bismarck: The Man and the Statesman (1967) online változat
Wildenthal, Lora. German Women for Empire, 1884–1945 (2001)
Historiográfia
Berghahn, Volker Rolf. "Structure and Agency in Wilhelmine Germany: The history of the German Empire, Past, present and Future," in Annika Mombauer and Wilhelm Deist, eds. The Kaiser: New Research on Wilhelm II's Role in Imperial Germany (2003) pp 281–93, historiography
Chickering, Roger, ed. Imperial Germany: A Historiographical Companion (1996), 552pp; 18 essays by specialists
Dickinson, Edward Ross. "The German Empire: an Empire?" History Workshop Journal Issue 66, (2008. ősz) online a Project MUSE keretein belülProject MUSE, útmutatóval a legújabb kutatásokhoz
Eley, Geoff, and James Retallack, "Introduction" in Geoff Eley and James Retallack, eds. Wilhelminism and Its Legacies: German Modernities, Imperialism, and the Meanings of Reform, 1890–1930 (2004) online változat
Müller, Sven Oliver, and Cornelius Torp, ed. Imperial Germany Revisited: Continuing Debates and New Perspectives (2011)
Reagin, Nancy R. "Recent Work on German National Identity: Regional? Imperial? Gendered? Imaginary?" Central European History (2004) v 37, pp 273–289 doi:10.1163/156916104323121483
Elsődleges források
Vizetelly, Henry. Berlin Under the New Empire: Its Institutions, Inhabitants, Industry, Monuments, Museums, Social Life, Manners, and Amusements (2 vol. London, 1879) 2. kiadás online