Az Alföld középső, a régió nyugati és a vármegye délnyugati részén található. A megye székhelyétől, Szolnoktól kb. 18 km-re, Budapesttől kb. 120 km-re fekszik. Szomszédos települések: Tiszaföldvár (dél felé, kb. 6 km), Mezőhék (kelet felé, kb. 10 km), Kengyel (északkelet felé, kb. 10 km), Rákócziújfalu (északnyugat felé, kb. 10 km), illetve a Tisza jobb partján Vezseny.
Természetföldrajzilag az Alföld Közép-Tisza-vidék középtájának Szolnok-Túri-sík nevű kistáján fekszik, a Tisza folyó egyik nagy kanyarulatánál, annak bal partján.
Megközelítése
Közúthálózat
A város legfontosabb közúti megközelítési útvonala a 442-es főút, amely Szolnok és Kunszentmárton (illetve a 4-es és 44-es főutak) felé biztosít összeköttetést. (A jövőben várható a 442-es főút Martfű és Szolnok közötti szakaszán elkerülő út építése is.)
Szolnok után Martfű a távolsági autóbusz-forgalomba leginkább bekapcsolt település Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében. Az autóbuszos közösségi közlekedés szolgáltatója a Volánbusz.
Vasút
A városon áthalad az 1885-ben kiépült Tiszatenyő-Kunszentmárton vasútvonal, mai vonalszámozás szerint a MÁV 130-as számú Szolnok–Hódmezővásárhely–Makó-vasútvonala, amelynek itteni állomásán a vonalon közlekedő összes vonat megáll. A vonatok 2007. december 9. óta ütemes menetrendet követve, kétóránként közlekednek: reggel Szolnok irányába, délután Szentes felé óránként. Közvetlen napi összeköttetés is létezik a fővárossal.
Vízi közlekedés
A vízi áruszállítás a város iparvállalataira nem jellemző, azok elsősorban közúton és vasúton fuvaroztatnak. A Tisza adta lehetőségek a jövőben mindenképpen fejlesztésre méltóak.
A településen 2010. december 19-én időközi polgármester-választást kellett tartani,[12] mert az október 3-án második ciklusára megválasztott előző, fiatal polgármester, dr. Bakonyi Péter mindössze hat nappal a választási győzelme után elhunyt.[15][16]
A települési önkormányzat képviselő-testülete a 2010-es önkormányzati választás óta a mindenkori polgármesterből és 8 képviselőből áll. A városháza címe: 5435 Martfű, Szent István tér 1., telefonszáma: (06) 56/450-222, faxszáma: (06) 56/450-853; e-mail címe: titkarsag@ph.martfu.hu. Martfű hivatalos újságja a Martfű Közéleti Magazin, televíziója a Martfű Városi Televízió.
Története
A város területén szarmata, avar és honfoglalás kori leleteket is találtak.
Első írásos említése 1467-ből származik, Marthfew alakban. A csanádikáptalan birtoka volt.
Az 1940-es évek elején a csehszlovákiai Bata gyár létesített itt cipőgyárat, amely a második világháború alatt hadiüzemmé alakult. A szovjet csapatok 1944. október 8-án foglalták el a németektől a települést.
1950-ben a településrész elszakadt Tiszaföldvártól, és önálló községgé alakult. A gyors ipari fejlődés következtében 1970-ben nagyközségi, majd 1989-ben városi rangot kapott a település.
Neve
Nevének eredete nem teljesen tisztázott. A 'mart-' előtag a kiemelkedő helyek megjelölésére szolgált, a 'fű' a fej, fő ősi, finnugor eredetű szavunk[forrás?] nyelvjárási alakja. Az összetett szó jelentése tehát: valaminek a kiemelkedő része – arra utalhat, hogy itt jelentősebb tiszai átkelőhely lehetett.[17]
2001-ben a város lakosságának 99%-a magyar, 1%-a egyéb (főleg német) nemzetiségűnek vallotta magát.[18] A nemzetiségek létszáma a következő volt: magyar: 6992, bolgár: 1, görög: 3, horvát: 3, lengyel: 3, német: 18, román: 6, ruszin: 2, szerb: 2, szlovák: 8, ukrán: 5.
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 83,2%-a magyarnak, 0,5% németnek mondta magát (16,7% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál).
2022-ben a lakosság 90,2%-a vallotta magát magyarnak, 0,4% németnek, 0,2% cigánynak, 0,1-0,1% görögnek, bolgárnak, szlováknak, szerbnek, románnak és lengyelnek, 2,5% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (9,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál).
Vallás
A 2001-es népszámlálás adatai alapján a lakosság kb. 30%-a római katolikus, kb. 17,5%-a református, kb. 1,5%-a evangélikus és kb. 0,5%-a görögkatolikus vallású. Kb. 50,5%-a a lakosoknak más egyházhoz vagy felekezethez tartozik (illetve nem tartozik egyetlen egyházhoz sem), illetve nem válaszolt.[19]
2011-ben a vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 19,1%, református 11,6%, evangélikus 0,7%, evangélikus 0,2%, felekezeten kívüli 38,3% (29,2% nem nyilatkozott).[20]
2022-ben vallásuk szerint 13,8% volt római katolikus, 10,5% református, 0,5% evangélikus, 0,4% görög katolikus, 0,7% egyéb keresztény, 0,7% egyéb katolikus, 34,2% felekezeten kívüli (38,8% nem válaszolt).[21]
Római katolikus egyház
A Váci egyházmegye (püspökség) Szolnoki Főesperességének Szolnoki Esperesi Kerületében lévő Tiszaföldvári plébániához tartozik, mint filia. A város és katolikus templomának patrónusa: Szent Tamás apostol.
Református egyház
A Tiszántúli Református Egyházkerület (püspökség) Nagykunsági Református Egyházmegyéjébe (esperesség) tartozik, mint önálló anyaegyházközség.
Evangélikus egyház
A Déli Evangélikus Egyházkerület (püspökség) Nyugat-Békési Egyházmegyéjében (esperesség) lévő Tiszaföldvári Evangélikus Egyházközséghez tartozik, mint szórvány.
Görögkatolikus egyház
A Szórvány Helynökséghez tartozó Szolnoki paróchiához tartozik, mint filia.
Gazdaság
Ipar
Alapvetően ipari városként jött létre. A településen a könnyűipar dominál. A városban 4 nagy meghatározó ipari létesítmény található:
Cipőgyár: 1941–42-ben létesítette a csehországi Bata cég, Cikta Cipőgyár néven. A Kádár-korszak évtizedeiben Tisza Cipőgyár néven az ország legnagyobb cipőgyárává fejlődött.
Martfűi Sörgyár: 1985-ben épült, a környékbeli vállalkozások, TSZ-ek, ÁFÉSZ-ek stb. összefogásaként, ám 2018 végére bezárták.[22]
Bunge növényolajgyár: 1976–80 között épült fel. Elsősorban az Alföldön termesztett napraforgó, repce és szója feldolgozását végzi.
A Tisza Ipartelep üzemei, Tisza Cipő Zrt.: többféle ipari üzem és szolgáltató található az ipartelepen.[23]
Mezőgazdaság
A település talajadottságai rendkívül kedvezőek a növénytermesztéshez. A legjelentősebb a kalászosok, az ipari növények (pl. napraforgó a növényolajgyárhoz) és a szántóföldi zöldségek termesztése. Ezen kívül megtalálható még a vetőmagtermesztés, a gyógynövénytermesztés és a biogazdálkodás is.
Ezeken kívül természetesen még sok kisebb vállalkozása, ipari üzem is megtalálható a településen.
Martfű természeti kincsei a kisebb mennyiségben előforduló földgáz, melyet az 1987-ben fúrt gázkúttal termelnek ki, és a város melegvizes strandját tápláló körülbelül 60 °C-os termálvíz. A nátriumhidrogén-karbonátos és kloridos, jódos hévíz fluoridtartalma is jelentős. Martfű csendes zöldövezetében, a Tisza folyó és a sporttelep között található a 2007-ben teljes felújításon átesett gyógyfürdő, amely a Martfű Egészség és Rekreációs központ része.
Látnivalók
Kastélyszálló
Művelődési Központ és Könyvtár
Helytörténeti kiállítás: A martfűi cipőgyár története
Szent István tér és környéke:
Városháza: 1993–96 között épült.
Római katolikus templom: 1993–96 között épült, Marosi Gábor tervei alapján.
Református templom: szintén 1993–96 között épült.
Szent István szobra: Gyurcsek Ferenc alkotása.
Időkapu: szintén Gyurcsek Ferenc készítette 2000-ben, a Millecentenárium tiszteletére.
1848–49-es emlékmű: szintén Gyurcsek Ferenc alkotása.
Martfűi Gyógyfürdő, Uszoda és Kemping
Ismert személyek
Az akkor még Tiszaföldvárhoz tartozó Martfűpusztán született Kövér János (1895–1960) földbirtokos, országgyűlési képviselő (más adat szerint Cibakházán).
Sport
A település sportéletét főként a Martfűi Városi Sportegyesület (MVSE) fogja össze, de ezen kívül több sportklub is megtalálható a városban.