Csépa éghajlata száraz, mérsékelten meleg. Az északi, északnyugati szélirány az uralkodó. A csapadék rendkívül egyenlőtlen eloszlása rányomja bélyegét az adott év termésre, vagyis a betakarított gabona és leszüretelt szőlő mennyisége és minősége nagyban függ a csapadék eloszlásától.
Története
Csépa neve az István személynév név régies alakját, a Csépán vagy Csépány nevet őrzi.
A honfoglalás után Tiszazugon a Megyer törzs és Ond vezér osztozott.
Szent Lászlómagyar király alatt a vidék egy részét az egri püspökség szerezte meg.
Habár a Csépa névvel csak a 15. században, (1406-ban) találkozunk, a falu területén korábban három település is állt: Pókaháza (1261-ben Pokah alakban írva), Himód (1330-ban Hymud írásmóddal) és Vaja (1330-ban Woya írásmóddal).
Csépa község neve székely-magyar rovással.
II. Ulászlómagyar király a falut Szelevénnyel együtt Pest vármegyéhez csatolta.
Gyulatörökök általi elfoglalása után az egész Tiszazugtörök uralom alá került, 1664-ben már elhagyatott helységként tüntették fel az adománylevelek.
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 82,6%-a magyarnak, 12% cigánynak, 0,9% románnak, 0,2% németnek mondta magát (17,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 60,4%, református 5,3%, evangélikus 0,8%, görögkatolikus 0,7%, felekezeten kívüli 9,8% (21,7% nem nyilatkozott).[10]
2022-ben a lakosság 86,7%-a vallotta magát magyarnak, 7,1% cigánynak, 0,9% románnak, 0,5% németnek, 0,4% ukránnak, 0,1-0,1% ruszinnak és szlováknak, 0,8% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (12,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 43,2% volt római katolikus, 4,7% református, 0,4% ortodox, 0,3% evangélikus, 0,2% görög katolikus, 0,8% egyéb keresztény, 0,3% egyéb katolikus, 11,7% felekezeten kívüli (38% nem válaszolt).[11]
Nevezetességei
A Csépai-fertő 67 hektáros területén a nádas növényzet uralkodik, a szélein zsiókás övezet húzódik, gazdag az állatvilága is. Védett terület, de szabadon látogatható.
Helytörténeti és óvodatörténeti kiállítás (előzetes bejelentkezéssel látogatható).
Több tiszai holtág, horgászok által előszeretettel látogatott hely.
Gazdasága
Csépa gazdasága hasonló a környék többi településéhez. Csépa lakosai a középkortól kezdve elsősorban földművelésből élnek. A földművelésen belül a gabonatermesztés játssza a legnagyobb szerepet a település lakóinak életében, a rétek és legelők kisebb jelentőséggel bírnak. Csépa északi, homokos talajú táján jelentős szőlőtermesztés folyik: kékfrankost, kékportót és Cabernet sauvignont termelnek.