Kaló Flórián
Kaló Flórián (szül. Berbenczei ) (Budapest , 1932 . június 16. – Budapest, 2006 . február 28. ) Jászai Mari-díjas magyar színész , író, érdemes művész .
Életpályája
Szegény sorsú szerelmes pár törvénytelen gyermekeként született Berbenczei Flórián néven. Szülei a fővárosban dolgoztak, ő a nagyszüleinél nevelkedett Somsálybányán . Budapesten, a Fáy András Gimnáziumban érettségizett. Utána egy ideig a Lámpagyár Vállalatnál dolgozott. 1954-ben szerezte meg diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán . Ebben az évben vette feleségül Domján Editet , akivel a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött. 1961-ben lett a József Attila Színház tagja. Zenés és prózai művek kitűnő karakterszínésze volt. Feleségétől 1969 -ben elvált. Rengeteg klasszikus és modern, zenés és prózai műben alakított kitűnő, emlékezetes karakterszerepeket. Könnyed, elegáns stílusban, pontos muzikalitással megformált figuráival aratta legnagyobb sikereit. A közönség ismerhette őt Szilvai professzorként (Szigligeti Ede : Liliomfi), Alfieriként (Arthur Miller : Pillantás a hídról), és Ulyssesként (Shakespeare : Troilus és Cressida ) is. A filmvásznon látható volt egyebek mellett a Két emelet boldogság (1960), A Noszty fiú esete Tóth Marival (1960), a Mici néni két élete (1962), a Meztelen diplomata (1963), a Minden kezdet nehéz (1966) és a Lányarcok tükörben (1972) című filmekben, s nem utolsósorban zseniális alakítást nyújtott a Palacsintás király (1973) gonosz-fondorlatos főszakácsaként a naiv királynak! 1991 -ben Domján Edit emlékére létrehozta a Domján Edit Alapítványt .[2] Az 1960-as évek közepén a gyermekek körében nagy népszerűségre tett szert az évekig adott Kukkantó című ismeretterjesztő tévéműsorral, amit Hacser Józsával együtt vezetett. Távoli rokona Kaló B. Péter filmrendező, író, producer.
Írásai
Színpadi műveket és rádiójátékokat is írt; ezek közül a Mai történet 1976-ban, a Négyen éjfélkor 1976-ban, a Pajzán históriák 1980-ban, A kitaszított 1987-ben jelent meg.
Színházi szerepei
Művei
Gyilkosság a szeretetotthonban (színmű, 1989)
A kitaszított (1987)
Egyedül (1984)
Pajzán históriák (1980)
Mai történet (1976)
Négyen éjfélkor (1976)
Filmjei
Kaló Flórián sírja Budapesten . Farkasréti temető : 60/4.
Játékfilmek
Tévéfilmek, televíziós sorozatok
Rajz- és bábfilmek
Szinkronszerepei
Filmek
Év
Cím
Szereplő
Színész
Szinkron év
?
Még egyszer boldog új évet!
—
—
1988
1933
A kacsaleves
Trentino, Sylvania nagykövete
Louis Calhern
1981
Alice Csodaországban
—
—
1976
1934
Charlie Chan Londonban
Geoffrey Richmond
Alan Mowbray
1985
1935
Az egész város erről beszél
Healy
Wallace Ford
1981
Blood kapitány
Levasseur
Basil Rathbone
1971
Botrány az operában
Polgármester
Purnell Pratt
1978
1937
A nagyváros
—
—
1966
1938
Café de Paris
—
—
1974
Robin Hood kalandjai (1. magyar szinkron)
—
—
1980
Saint-Agil-i menekültek (1. magyar szinkron)
Mazeau, portás
Armand Bernard
1939
Acélkaraván
—
—
1982
Hulló csillagok
—
—
1974
1941
Aranypolgár (1. magyar szinkron)
Walter Parks Thatcher
George Coulouris
1981
Nehéz professzornak lenni
—
—
1966
1942
A szerelem kikötője
Nutsy
Claude Rains
1977[3]
Lenni vagy nem lenni (2. magyar szinkron)
Alexander Siletsky professzor
Stanley Ridges
1979
1943
Társbérlet
—
—
1965
1944
Gázláng
Maestro Mario Guardi
Emil Rameau
1978
Rettegett Iván
Kaspar von Oldenbock, livóniai nagykövet
Szemjon Tyimosenko
1964
1945
1946
A gyilkosok köztünk vannak
Bartolomaeus Timm
Albert Johannes
1964
Az élet csodaszép (1. magyar szinkron)
Vámos
Tom Fadden
1985
1947
Bumeráng
Jim Crossman
Philip Coolidge
1978[4]
Eszményi férj (1. magyar szinkron)
Arthur Goring vikomt
Michael Wilding
1962
1948
Mexikói kalandos út
—
—
1976
1949
Fiúk, lányok, kutyák
—
—
1981
Francis, a szamár
—
—
1973
Keserű rizs (1. magyar szinkron)
—
—
1967
1951
Az alattvaló
—
—
1964
Válaszúton
—
—
1965
1952
A gőgös hercegnő
A kancellár
Milos Kopecký
1963[5]
Élni
—
—
1976
Ez mindenkivel megtörténhet
Paul Süsskind
Werner Fuetterer
Királylány a feleségem
Houlette kapitány
Jean Parédès
1969
1953
A három testőr (1. magyar szinkron)
Warde gróf
Jean Parédès
1986[6]
A kis Muck története (2. magyar szinkron)
Iskolamester
Wolf von Beneckendorff
1978
Két éjszaka Kleopátrával
Tortul
Paul Muller
1981
Meggyónom (1. magyar szinkron)
Esküdtszék tagja
—
1984
Tokiói történet (1. magyar szinkron)
—
—
1976
Viharok
—
—
1964
1954
A Ricordi-ház
?
?
1967
Kenyér, szerelem, féltékenység
Karmester
—
1978
Luxustutajon
—
—
1964
Mulató a Montmartre-on (első-két magyar szinkron)
Coudrier
Jean Parédès
1968
1980
1955
Fogjunk tolvajt! (1. magyar szinkron)
H. H. Hughson
John Williams
1984
Kábítószer-razzia
—
—
1963
1956
Amikor a megbocsátás bűn
Joseph Ansaldi
Jean Rigaux
Átkozott kölyök
—
—
1971
Benny Goodman
—
—
1972
1957
A meztelen igazság (1. magyar szinkron)
Cedric Bastable tiszteletes
Miles Malleson
1983
Tricikli
—
—
1978
1958
Folytassa, nővér!
Jack Bell
Leslie Phillips
1980[7]
Légy szép és tartsd a szád! (első-két magyar szinkron)
Jerome felügyelő
Darry Cowl
1964
Monsieur Raphael
René Lefèvre
1986[8]
1959
A kis Bobby
Gregory Mason
Lionel Jeffries
1969
A tűzszerszám
A fösvény
Heinz Schubert
1970
Ballada egy rossz emberről
Von Zigler báró
Mischa Auer
1969
1960
A Pokoltüze-klub
—
—
1968
Ember a Holdon
—
—
1978
Fekete szombat
—
—
1967
Iskolatársak voltunk
Dr. Lerch
Robert Graf
1961
Lőj a zongoristára!
Chico Saroyan
Albert Rémy
1974
Psycho
George Lowery
Vaughn Taylor
1984
Szeressünk!
George Wales
Wilfrid Hyde-White
1995
Urak szövetsége
—
—
1967
1961
A gyanúsított
Frank Murray
Michael Coles
1964
A gyilkos
—
—
A két ’N’ úr
—
—
1962
A szép amerikai
Alfred
Alfred Adam
A világ minden aranya (2. magyar szinkron)
TV-műsorvezető
—
1983
Az áldozat közbeszól
Tschhammer
Jürgen Frohriep
1963
Az elnök
—
—
1977[9]
Az utcák emlékeznek
—
—
1964
Csak ketten játszhatják (1. és 3. magyar szinkron)
—
—
1962
Vernon
Raymond Huntley
1983
Egy év kilenc napja
Nyikolaj Ivanovics fizikus
Jevgenyij Jevsztyignyeev
1962
Ítélet Nürnbergben (1. magyar szinkron)
Tiszt
—
1965
Kettős ágy
Jack
Ian Carmichael
1964
Makrancos hölgy
Hortensio
Mark Percovszkij
1962
Malachiás csodája
—
—
Pooley katona esküje
—
—
Reszkessen, aki él!
Guy Broughton
Dennis Price
1979
Szabálytalan bűntény
Cowley felügyelő
Allan Cuthbertson
1965
Vadállatok a fedélzeten (magyar szinkron)
Ügynök
Nyikolaj Volkov
1976
1962
A benzinkút hercegnője
Tarasz
Alekszej Kozsevnyikov
1963
A törvény balkeze (első-két magyar szinkron)
Pearly bandájának tagja
—
1964
Ideges O’Toole
Bernard Cribbins
1984
A vesztes nyer
—
—
1964
Az epsomi úriember
Szakács a TV-ben
—
1980
Ez is szerelem
—
—
1962
Francia kandalló mellett
Gerard
Gerry Wolff
1963
Ketten a túlvilágról
—
—
Lélekmentők társasága
Dandy Forsdyke
Leslie Phillips
1966
Torreádor-keringő (1. magyar szinkron)
—
—
1963
Álomjáték
—
—
1968
Banánhéj (1. magyar szinkron)
Paul Reynaldo
Jean-Pierre Marielle
1974
Egy ember ára
Fogorvos
Frank Windsor
1964
Elcsábítva és elhagyatva
A bíró
Attilio Martella
Három nővér
Kuligin
John Wood
1967
Jebal Deeks bosszúja
—
—
1969
Keserű aratás
—
—
1966
Kitüntetés a csodagyerekeknek
—
—
1964
Minna von Barnhelm
Riccaut
Theo Lingen
1967
Moszkvai séta (1. magyar szinkron)
—
—
1964
Rózsaszín párduc 1.: A rózsaszín párduc (első-két magyar szinkron)
Sir Charles Litton
David Niven
1977
1989
Vízkereszt, vagy amit akartok
Malvolio
Peter Lühr
1975
1964
A tábornok kutyája
Pfeiffer
Robert Graf
1973
Az aranycsempész (1. magyar szinkron)
A bejruti kikötő embere
Fernando Rey
1975
Címe még nincs…
Egy agyondolgoztatott dramaturg
Fred Düren
1965
Cyrano és D’Artagnan (1. magyar szinkron)
XIII. Lajos király
Philippe Noiret
1982
Hamlet
Guildenstern
Vagyim Medvegyev
1964
Kemény fickók
—
—
1978
Mary Poppins
Albert bácsi
Ed Wynn
1986
Melyik úton járjak? (1. magyar szinkron)
—
—
1976
My Fair Lady
Lord Boxington
—
1987
Nyugodj meg, kedves! (2. magyar szinkron)
David Kouglov professzor
Jean-Pierre Marielle
1986[10]
1965
A hős, aki fél
—
—
1966
Akasztottak erdeje
Katonai ügyész
Constantin Brezeanu
1965
Azok a csodálatos férfiak a repülő masináikban
Courtney
Eric Sykes
1977
Bolondok hajója (első-két magyar szinkron)
Freytag
Alf Kjellin
1969
1976[11]
Futballcsapat
—
—
1968
Rigócsőr királyfi
—
—
Szemet szemért
Főispán
Ctibor Filčík
1967
Szüzet a hercegnek!
—
—
1976
Verseny a javából
Henry Goodbody
Arthur O’Connell
1977
Vidám hétvége
—
—
1967
1966
A bűntény majdnem sikerült
Újságíró
—
1968[12]
A tábornokok éjszakája
Morand felügyelő
Philippe Noiret
1983
Árnyak a Notre Dame felett
Rochambeaux biztos
Herbert Köfer
1971
Egyedül volt
Dr. Freese
Horst Drinda
1969
Egymillió karátos ötlet, avagy a Róka nyomában (1. magyar szinkron)
Detektív #1
Tiberio Murgia
1978
Főnök inkognitóban
Főpincér
Pierre Tornade
1983
Hölgyeké az elsőbbség
Carlos
Juanjo Menéndez
1975
Madarak és ragadozómadarak
Mérnök
Ricardo Redi
1977[13]
Modesty Blaise
Sir Gerald Tarrant
Harry Andrews
1978
1967
Cézár és a detektívek
Mechúrik
Václav Lohniský
1970
Dorellik jön! [14]
Saval felügyelő
Alfred Adam
1968
IV. Henrik
Tito Belcredi báró
Horst Tappert
Mezítláb a parkban (1. magyar szinkron)
Harry Pepper, telefonszerelő
Herb Edelman
1969
Pavoncello
Emelyanov
Michal Pawlicki
1968
Rakéta a Holdra
Sir Charles Dillworthy
Lionel Jeffries
1979
1968
A banditák hálójában
—
—
1976
Az Angyal elrablása (1. magyar szinkron)
Frug
Philip Locke
1978
Az Angyal – VI/15-16. rész: Az Angyal vérbosszúja 1-2. (2. magyar szinkron)
Marco Ponti
George Pastell
Die Lederstrumpferzählungen – 4. rész: A préri
Dr. Battius
Gabriel Gascon
1971
Feketeszakáll szelleme
—
—
1970
Galileo Galilei
—
—
1969
Hétszer hét
Főpincér
—
1970
Oliver
Sowerberry
Leonard Rossiter
1980
Ördögöt a farkánál (1. magyar szinkron)
Georges gróf
Jean Rochefort
1978
Pajzs és kard
—
—
1968
Pasas a tönk szélén
Léon Brunet
Maurice Garrel
1982
1969
A nagy láng
Garfield
Michael Forrest
1973
Elátkozottak (1. magyar szinkron)
—
—
Fogd a pénzt és fuss!
A pszichiáter
Dan Frazer
1982[15]
Frank Mannata igaz története
Temple szenátor
Armando Calvo
1986
Queimada (1. magyar szinkron)
Shelton
Norman Hill
1977
Volt egyszer egy kislány
—
—
1975
1970
A 22-es csapdája (1. magyar szinkron)
Öcs
Richard Libertini
1972
A goloszejevi erdő
Rudolf
Arkagyij Gasinszkij
A vörös kör (1. magyar szinkron)
Igazgató
René Berthier
1986[16]
Dráma a vadászaton
Orvos
Alekszandr Grave
1975
Élt egyszer egy énekes rigó
Karmester
—
1976
Esténként a kormoránok rikácsolnak a dzsunkák felett
Krüger
Paul Meurisse
1982
Fehérmellényes urak
—
—
1977
Love Story
III. Oliver Barrett
Ray Milland
1989
Szakítani nehéz
Bouzin
Robert Hirsch
1978
1971
A család őrangyala
?
?
1977
A svéd asszony
Gyártulajdonos
Willy Peters
1973
Az Anderson-magnószalagok
Longene
Norman Rose
1979
Egy marék dinamit (1. magyar szinkron)
Pap
Jean Rougeul
1984
Folytassa, ahogy tetszik! (1. magyar szinkron)
—
—
1981
Folytassa, Henry! (1. magyar szinkron)
Guy Fawkes
Bill Maynard
Mária, a skótok királynője (első-két magyar szinkron)
Francois de Giuse herceg
Vernon Dobtcheff
1973
Knox
Robert James
1979
Sztrogoff Mihály
Harry Blount
Christian Marin
1972
Twiggy, a sztár
Percy Parkhill / Percy Browne
Bryan Pringle
1982
Vujic tanár úr kalapja
—
—
1975
1972
A jelölt
TV-bemondó
—
1983
A Poszeidon katasztrófa (1. magyar szinkron)
James Martin
Red Buttons
1995
Balszerencsés Alfréd (1. magyar szinkron)
Vizsgáztató
Jean Obé
1974
Égő hó
Szemjon Ivanovics
Lev Zolotuhin
Életünk legszebb napja
Bíró
William Schallert
Merénylők
—
—
Szalad, szalad a külváros
—
—
1973
A hosszú búcsú [17]
Herbie, a pincér
Herb Kerns
Barátságos arcot kérek!
—
—
1975
De hová tűnt a 7. század?
Tábornok
—
1976
Kényes egyensúly (1. magyar szinkron)
Harry
Joseph Cotten
1984
Két férfi a városban (1. magyar szinkron)
A bíró
Jacques Rispal
1974[18]
Mlácen úr harangjai
Mlácen úr
Josef Kemr
1977
Penny Gold
Sir Robert Hampton
John Savident
1974
Vadnyugat
—
—
1976
1974
A keresztapa II. (1. magyar szinkron)
—
—
1983
A négy muskétás, avagy a lepel lehull (1. magyar szinkron)
—
—
1977
A négy muskétás, avagy majd mi megmutatjuk, bíboros úr! (1. magyar szinkron)
—
—
Hogyan fojtsuk vízbe, avagy kétéltűek tündöklése és bukása
Alois „Lojzik”
Zdeněk Řehoř
1976
Holtbiztos tipp
Lodge
Julian Glover
1982
Joachim, dobd a gépbe! (1. magyar szinkron)
Chocholousek doktor
Václav Lohniský
1976
Rózsaszín párduc 3.: A rózsaszín párduc visszatér (1. magyar szinkron)
Recepciós
Victor Spinetti
1983
Szenzáció! (1. magyar szinkron)
Schwartz
Herb Edelman
1980
1975
A keselyű három napja (1. magyar szinkron)
G. Joubert
Max von Sydow
1978
A Montmartre-i ibolya
Giuseppe Frascatti
Vlagyimir Baszov
A szerelem rabja (1. magyar szinkron)
Szavva Jakovlevics Juzsakov, producer
Oleg Baszilasvili
1977
Akasztani való bolond nő
S. Rosenfeld doktor
Jean Bouise
Éjfélkor indul útjára a gyönyör (1. magyar szinkron)
Bírósági tag
—
1975[19]
Felkelők álruhában
Lelkész
Wolfgang Greese
1976
Férfiak póráz nélkül
Ambrosio ezredes, Titti apja
Giorgio Iovine
1978
Házasság női módra
Seidel
Paul Arenkens
1979
Hókirálynő
Király
Willy Henning
1980
Lépés egymás felé
—
—
1979
Lloyd George járt minálunk
Hubert Boothroyd
George Cole
1978
Mese a katonáról és a kígyóról
—
—
Sheila meghalt, és New Yorkban él
—
—
1981
Szót kérek
Pjotr Vasziljevics Altuhov
Leonyid Bronyevoj
1978
Veszélyesen élni (1. magyar szinkron)
—
—
1986[20]
Zsarutörténet (1. magyar szinkron)
Saint-Appoline Hotel tulajdonosa
Maurice Biraud
1976[21]
1976
Az ártatlan (1. magyar szinkron)
Stefano Egano gróf
Massimo Girotti
1979
Blöff (1. magyar szinkron)
Börtönigazgató
Ugo Bologna
1977[22]
Egy deci bátorítónak
Fegya
Boriszlav Brondukov
1980
Fehér telefonok
Scandiani, a rendező
—
1979
Kiváló holttestek
—
—
1977
Muppet Show – I/13. rész: Bruce Forsyth
Bruce Forsyth
1980
1977
A Tichborne-ügy
Hopkins
Brian Blain
1979
Airport ’77 (1. magyar szinkron)
Martin Wallace
Christopher Lee
1986
Az utolsó detektív
George Dettler
Donald Pleasence
1983
Csillagok háborúja IV. – Egy új remény (1. magyar szinkron)
Jan Dodonna tábornok
Alex McCrindle
1984
Egy született komikus
Mison professzor
Raymond Devos
1982
Hopp, itt a majom
—
—
1980
Lidércnyomás
—
—
1979
1978
39 lépcsőfok (1. magyar szinkron)
Bíró
Robert Flemyng
1985
A nyomorultak
—
—
A tenger meggyilkolása
—
—
1980
Akit Buldózernek hívtak
Osvaldo
Renato Chiantoni
1982
Államérdek
Hadügyminiszter
Hubert Gignoux
1979[23]
Háromkirályok ajándéka
William Schuyler
Donald Moffat
1982
Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit? (1. magyar szinkron)
Saint-Juste
Daniel Emilfork
1979[24]
Különös meglepetés
Jack MacCampbell
Karl Lieffen
1982
Minden lehetséges
Musciello
Walter Langer
1983
Mit csinálsz velem, ha elkapsz?
—
—
1984[25]
Oliver története
III. Oliver Barrett
Ray Milland
1991
Rózsaszín párduc 5.: A rózsaszín párduc bosszúja (1. magyar szinkron)
Rendőrfelügyelő
Douglas Wilmer
1989
Szegény kis éhenkórász
—
—
1981[26]
Vízimese (1. magyar szinkron)
Szőr Tódor
David Tomlinson
1982
1979
A róka szemében
—
—
1984
Az éneklő kutya
—
—
1981
Az erőszak íze
Paul Underwood
John McIntire
1988
Egy ágy, tele vendéggel
Hans-Dieter
Reinhard Glemnitz
1983
I, mint Ikarusz
Hugues Adler
Jean Obé
1981
Kramer kontra Kramer (1. magyar szinkron)
Gressen
Bill Moor
1980
A kristálytükör meghasadt (1. magyar szinkron)
Barnsby (Éjféli gyilkosság)
John Bennett
1985
A nagymama receptjei
—
—
Athéni Timon
Kereskedő
Tony Jay
1983
Egy pár cipő
Eamon O’Brien atya
David Kelly
1988
Borivoje Surdilovic kalandos élete [27]
—
—
1982[28]
Gideon trombitája
—
—
1985
Oblomov néhány napja
A báró
Gleb Sztrizsenov
1983
Szabadlábon Velencében
Börtönigazgató
David Gabison
1981
Táncoslábú tiszteletes
Vendég az étteremben
—
1986
1981
A jogosítvány
Penicka
Lubomír Lipský
1984
Alberta és Alice
—
—
1985
Balfácán
Alexandre Bens
Michel Robin
1983
Bizonyíték híján
—
—
1985
Egy zsaru bőréért (1. magyar szinkron)
Kasper
Xavier Depraz
1982
Életünket és vérünket
—
—
1986
Ez igen! (1. magyar szinkron)
Lincoln elnök
Fred Gwynne
1983
Szerelmi lázálom
—
—
1986
Talpig olajban
Bernard Bérian
Henri Guybet
1983
1982
A kék váza rejtélye
Dr. Lavington
Michael Aldridge
1984
A titokzatos idegen
Hans Katzenyammer
Herbert Fux
1988
A windsori víg nők
Caius doktor
Michael Bryant
1985
Éden boldog-boldogtalannak
—
—
Gandhi
Bíró
Gerald Sim
1984
Halálcsapda
Seymour Starger
Joe Silver
Halló, halló! (1. magyar szinkron)
René François Artois, francia vendéglős
Gorden Kaye
1987
Reggeli az ágyban
—
—
1985
Tűtorony
Maronzella
Peter Donat
1982[29]
1983
A három obsitos
—
—
1985
Edith és Marcel
—
—
1990
Háborús játékok (1. magyar szinkron)
Dr. Stephen Falken
John Wood
1988
1984
A genfi Dr. Fischer
Belmont
David de Keyser
1987
Az utolsó csillagharcos
Enduran
Kay E. Kuter
1988
Krimileckék – 11. rész
Harry
Hans Helmut Dickow
1986
Nincs kettő négy nélkül
Doktor
Dennis Bourke
Sok hűhó semmiért
Don John
Vernon Dobtcheff
1987
Swann szerelme
Aime
Jean-Pierre Coffe
1985[30]
1985
Vérbeli sztár
Ray Malcolm
Ian Richardson
1989
1986
Érints meg és menj!
Pincér
Earl Boen
1988
1987
Különös táj
Friedrich Hofreiter
Michel Piccoli
1991
Összeesküvés: A chicagói nyolcak pere
David Dellinger
Peter Boyle
1990
1988
Az örök megbízható
Phipps
Paxton Whitehead
1991
Császármetszés
Rozmaryn
Krzysztof Kowalewski
Münchausen báró kalandjai (1. magyar szinkron)
Berthold
Eric Idle
Vörös zsaru
Lou Donnelly parancsnok
Peter Boyle
1989
1989
A KAL 007-es járat (1. magyar szinkron)
—
—
1991
1990
Az Operaház fantomja
Cholet
Ian Richardson
1992
Fracassa kapitány
Matamore
Jean-François Perrier
1993
1991
Mindenki fogja a magáét!
—
—
1992
1992
Kötelező táncok
Doug Hastings
Barry Otto
1994
Sorozatok
Rajz- és animációs filmek
Rajzfilm- és animációs sorozatok
Hangjáték
Akszjonov, Vaszilij: Kollégák (1962)
Mauriac, Francois: Viperafészek (1962)
Middleton, Allister: Egy kis kikapcsolódás (1963)
Szemes Piroska: A házasság története (1963)
Andrzej Nowicki: Arkanda (1964)
Hegedűs Géza: Martinuzzi (1965)
Lóránd Lajos: Várlak a Diadalív alatt (1966)
Radványi Dezső: A sánta kutya (1966)
Gellért Endre: A felső tízezer (1967)
Padisák Mihály: Életmentés (1967)
Donald Honig: Mibe kerül 500000 dollár? (1968)
Gáspár Margit: Memento (1969)
Horváth Gyula: Az élet nem sláger! (1969)
Agatha Christie: Gyilkolni könnyű (1970)
Hárs László: Hol voltam, hol nem voltam...(1970)
Maróti lajos: A kolostor (1971)
Takács Tibor: Erdély köpönyegében (1972)
Stephen Wasylyk: John Smith balesete (1975)
Otfried Preussler: Egy kicsi szellem visszatér (1976)
Urbán Gyula: Ping és Pong a két kicsi pingvin (1976)
Cibula, Václav: Közönséges szombat (1977)
Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember (1977)
Lengyel Balázs: A szebeni fiúk (1977)
Dickens : Copperfield Dávid (1979)
Fehér Klára: Dodona harminc kilométer (1979)
Voltaire: A vadember (1979)
Gyenes György: Ismeretlen ismerősök - Georges Simeon (1980)
Teleki László: Kegyenc (1980)
Török Sándor: Kököjszi és Bobojsza (1980)
Kamarás István: Lényecske kalandjai (1981)
Marék Antal: A titokzatos kéz (1981)
Thackeray, William Makepeace: A rózsa és a gyűrű (1981)
Zoltán Péter: Melankólia (1981)
John Castle - Arthur Hailey: Rémület a levegőben (1982)
Zimre Péter: Köszönjük, Mr. Bell! (1983)
Süsü a sárkány (1982–1988) – Kancellár
Rejtő Jenő és Vágó Péter: P. Howard visszatér és Piszkos Fred vele tart (1984)
Csukás István: Gyalogcsillag (1985)
Vízparti történet (1985)
Mándy Iván: Ismerkedő (1986)
P. G. Wodehouse: P. G. Wodehouse meséli (1986)
Balázs Attila: Mont Blanc hava (1987)
Oscar Wilde: A boldog herceg (1987)
Cécile Aubry: Poly (1988)
Kaló Flórián: Halló, ott vagy még? (1988)
Stendhal: Armance (1988)
Antoine de Saint-Exupéry: Csillagközelben (1990)
Díjai, elismerései
Jegyzetek
↑ a b Discogs (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
↑ Elhunyt Kaló Flórián színművész
↑ A magyar szinkron 1977-ben készült, és a televízióban 1980. június 7-én adták le.
↑ A magyar szinkron 1978-ban készült, és a televízióban 1980. július 5-én adták le.
↑ A magyar szinkron 1963-ban készült, és a televízióban 1971. december 25-én adták le.
↑ A magyar szinkron 1986-ban készült, és a televízióban 1988. január 24-én adták le.
↑ A magyar szinkron 1980-ban készült, és a televízióban 1981. április 3-án adták le.
↑ A magyar szinkron 1986-ban készült, és a televízióban 1988. február 28-án adták le.
↑ A magyar szinkron 1977-ben készült, és a televízióban 1980. augusztus 6-án adták le.
↑ A magyar szinkron 1986-ben készült, és a televízióban 1987. július 10-én adták le.
↑ A magyar szinkron 1976-ban készült, és a televízióban 1977. május 28-án adták le.
↑ A magyar szinkron 1968-ban készült, és a hazai mozikban 1969. október 9-én mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1977-ben készült, és a televízióban 1980. szeptember 20-án adták le.
↑ A magyar szinkron 1968-ban készült, és a hazai mozikban 1969. június 26-án mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1982-ben készült, és a televízióban 1984. szeptember 8-án adták le.
↑ A magyar szinkron 1986-ban készült, és a televízióban 1989. január 28-án adták le.
↑ A magyar szinkron 1974-ben készült, és a hazai mozikban 1975. augusztus 28-án mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1974-ben készült, és a hazai mozikban 1975. március 13-án mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1975-ben készült, és a hazai mozikban 1976. augusztus 12-én mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1986-ban készült, és a televízióban 1988. február 5-én adták le.
↑ A magyar szinkron 1976-ban készült, és a hazai mozikban 1977. december 1-jén mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1977-ben készült, és a hazai mozikban 1978. augusztus 3-án mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1979-ben készült, és a hazai mozikban 1980. május 8-án mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1979-ben készült, és a hazai mozikban 1980. július 24-én mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1984-ben készült, és a televízióban 1989. szeptember 5-én adták le.
↑ A magyar szinkron 1981-ben készült, és a hazai mozikban 1982. december 28-án mutatták be.
↑ Ez a 90 perces mozifilm, amely a Forró szél című sorozat 3-4. részének összevont, rövidített változata.
↑ A magyar szinkron 1982-ben készült, és a televízióban 1985. szeptember 22-én adták le.
↑ A magyar szinkron 1982-ben készült, és a hazai mozikban 1983. augusztus 18-án mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1985-ben készült, és a hazai mozikban 1986 október 2-án mutatták be.
↑ A Támadás egy idegen bolygóról című filmsorozat 2. évadának 26 epizódjából 5 részt választották ki az MTV1 adására.
↑ Az Ember az Atlantiszról című filmsorozat 17 epizódjából 8 részt választották ki az MTV1 adására.
↑ A magyar szinkron 1977-ben készült, és a hazai mozikban 1978. augusztus 31-én mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1978-ban készült, és a hazai mozikban 1979. március 8-án mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1980-ban készült, és a hazai mozikban 1982. január 7-én mutatták be.
↑ A Frédi és Béni című rajzfilmsorozat 2-4. évad 86 epizódjából kiválasztott 44 részben.
↑ A Ken, a farkasfiú című animesorozat teljes epizódjából 12 részt választották ki az MTV1 adására.
↑ A Rózsaszín párduc show című rajzfilmsorozat második évadának 15 epizódjából 8 részt választották ki az MTV1 adására.
↑ A Zöld erdő meséi című animesorozat teljes epizódjából 13 részt választották ki az MTV1 adására
Források
Színészek Színházrendezők Filmoperatőrök Filmrendezők Táncpedagógusok