Tedet és hatéves fiukat, Billyt egy nap estéjén elhagyja a felesége, mivel a nő önállóságra vágyik. Ted megrémül, hiszen eddig Joanna gondozta a kisfiukat és Ted kizárólag a karrierjére összpontosított. Egyedül marad a gyerekkel, át kell alakítania az időbeosztását, például meg kell tanulnia reggelit készíteni, mosni, takarítani, játszótérre járni. Az első hetek nagyon nehezen mennek, nem boldogul a gyerekkel. Munkahelyén egy előléptetés előtt áll, amit veszélybe sodor a főállású apasága, mivel gyakran kell hamarabb elmennie a munkahelyéről. Szépen lassan azonban beleszokik az apaságba és a gyermekét egyedül nevelő szülő szerepébe. Szorosabbá válik a kapcsolatuk. Másfél év után váratlanul megérkezik Joanna, és el akarja vinni magával a gyereket. Állást talált, amiben jobban keres, mint Ted és új barátja is van, aki mellette áll. Ted nem engedi el Billyt. Megindul közöttük a válóper, központban a gyermekelhelyezéssel. Tednek az ügyvédre is alig van pénze. A hosszas tárgyalások alatt mindkettőjüknek bizonyítaniuk kell a szülői felelősségüket és alkalmasságukat. Hevesen és sokszor aljasan támadják egymást a bíróságon. Lassan emberi méltóságukat is elvesztik a gyerekért folytatott küzdelemben. A bíróság végül az anya mellett dönt. Ted teljesen összeomlik, nem látja értelmét az életének a fia nélkül. Billy is rosszul viseli az újabb váltást. Azon a napon azonban, amikor az ítélet alapján Tednek át kellene adnia a gyereket, Joanna Ted lakására érve elmeséli volt férjének, hogy rájött, Bill Tednél van otthon és lemond a neki megítélt gyermekfelügyeleti jogról.