Böhm Lipót és Rosenzweig Rozália gyermekeként született, zsidó származású[1] volt. Érettségizett és műszerész szakképesítést szerzett. Németül beszélt. Az 1900-as években műszaki hivatalnokként dolgozott. 1905. december 26-án Budapesten, az Erzsébetvárosban házasságot kötött a szintén izraelita vallású Steiner Máriával, Steiner Ignác és Schwarz Franciska lányával.[2] Böhm ekkoriban az István út 42. szám alatt lakott.
Ifjúmunkásként kapcsolódott be a munkásmozgalomba, majd a Vas- és Fémmunkások Országos Szövetségének(„vasasszakszervezet”) titkára lett. 1911-ben beválasztották a Szakszervezeti Tanácsba. 1913 októberében, a XX. pártgyűlésen beválasztották az MSZDP vezetőségébe. Az MSZDP centrumához tartozott. Az első világháború idején főhadnagyi rendfokozatot ért el. 1918-ban az általános sztrájk idején letartóztatták.
Aktívan részt vett az 1918. évi őszirózsás forradalomban, majd 1919 januárjában a Berinkey-kormány hadügyminisztere lett, államtitkárként maga mellé véve a háború hősét, Stromfeld Aurélt. Nevezetes a Szatmáron, a székely katonák előtt elmondott beszéde, melyben így foglalt állást: „Szét akarják darabolni Magyarországot. (…) Figyelmeztetem azokat, akik Párizsban a békéről tanácskoznak, hogy (…) Magyarország feldarabolása azt jelenti, hogy (…) elveszik a megélhetésünket, és akkor már nincs mit veszítenünk, és már csak az élet és halál kérdése marad meg számunkra” (közli: Népszava, 1919. március 4-ei száma). Az őszirózsás forradalom túlzott pacifizmusától 1919 márciusára tehát eljutott a haza fegyveres védelmének gondolatáig.
Szociáldemokrata részről részt vett a KMP-vel a pártegyesítésről folytatott tárgyaláson. A Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadsereg szociális népbiztosa, majd hadügyi népbiztos, a „Tiszántúli Vörös Hadsereg” főparancsnoka, majd a Vörös Hadsereg főparancsnoka. 1919 májusában lemondott, de ezt nem fogadták el. A politikai vezetésnek viszont a tagja maradt. 1919 júliusában bécsi követ volt. 1919. július 23-án Böhm Vilmos magyar követként Bécsbe érkezik és a Magyar Szociáldemokrata Párt vezetőségének megbízásából megegyezik az antantmissziókkal a tanácskormány eltávolításáról.[3] A magyar Magyarországi Tanácsköztársaság bukása után emigrációba kényszerült, és az emigráns szociáldemokraták egyik csoportjának („Világosság-csoport”) vezéralakja lett, Kunfi Zsigmond és Garbai Sándor mellett.
1920 után Bécsben maradt, bekapcsolódva a nemzetközi szociáldemokrata mozgalom munkájába is. 1934-től Csehszlovákiában, majd 1938-tól Svédországban élt. Csak 1945. december 30-án tért haza. Politikai vereségként élte meg, hogy 1945 után nem az oktobrista elvekhez tértek vissza – külön sérelmezte, hogy nem Károlyi Mihály lett az új köztársaság elnöke – , hanem a koalíciós korszak egyre inkább látszatdemokráciává, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság által irányított háttéralkuk korszakává vált.
1946. május 1-jétől ismét Svédországban dolgozott, a magyar követség vezetője lett, 1948. január 31-től akkreditálva Norvégiában és Dániában június 29-ig.[4] Az MSZDP és az MKP egyesülése után lemondott tisztéről és 1948-tól ismét mint emigráns élt Stockholmban. 1949. június 3-án megfosztották magyar állampolgárságától, és még ugyanebben az évben, október 28-án elhunyt. Magyarországon meg sem emlékeztek a haláláról.
Szűcs László: Böhm Vilmos politikai pályája. = Szabó Éva - Szűcs László (szerk.): Böhm Vilmos válogatott politikai levelei, 1914-1949. Bp.: Napvilág Kiadó. 1997.
↑Gecsényi:Baráth Magdolna és Gecsényi Lajos (szerk): Főkonzulok, követek és nagykövetek, 1945-1990. Budapest: MTA Történettudományi Intézet. 2015. 150. o. = Magyar történelmi emlékek, ISBN 978-963-416-007-6
.svg){kind=small}
