Eredetileg orvos volt, de hamar elkezdett politizálni és mint újságíró-lapszerkesztő is jelentős befolyással bírt. Állhatatos politizálásért kapta a "Tigris" gúnynevet.
Alapvetően meghatározta politikáját a németekkel szemben való ellenérzése. Ellenezte az 1871-es békeszerződést, támogatta a revansista irányzatokat. 1906-ban belügyminiszter, majd miniszterelnök is, egészen 1909-ig, erre az időszakra a britekkel való szövetség szorosabbra fűzése jellemző. Később a szenátusban a fegyverkezés fokozását sürgette.
1914-től belügyminiszter, 1917 novemberétől ismét miniszterelnök. Mozgósította az ország minden tartalékát, sikerült keresztülvinnie Foch főparancsnokká való kinevezését, ezáltal a hadműveletek összehangolását. A háborút lezáró béketárgyalásokon Németország minél jelentősebb meggyengítését akarta keresztülvinni, de nem valósult meg minden elképzelése. Közép-Európában viszont francia befolyást sikerült kialakítania a trianoni békeszerződéssel. 1920-ban vereséget szenvedett az elnökválasztáson, majd lemondott miniszterelnöki posztjáról is és visszavonult a politikai élettől.
George bajba került, amikor más egyetemistákkal együtt Le Travail („A munka”) címen lapot kezdett kiadni. III. Napóleon kormánya ezt túl radikálisnak találta, és miután Georges Clemenceau-t tüntetésre felszólító plakátok ragasztásán kapták, 73 napra börtönbe került. Amikor szabadlábra került, másik újság kiadásába kezdett Le Matin címen, ez pedig újra konfliktusba sodorta a rendőrséggel. 1865. május 13-án doktorált, disszertációjának címe De la génération des éléments atomiques volt.
Miután Nantes-ban orvostant tanult, az Egyesült Államokba utazott, ahol New Yorkban élt. Nagy benyomást tett rá, milyen szabad az amerikai közbeszéd és a demokráciát építő politikusok és komolyan foglalkoztatni kezdte a gondolat, hogy véglegesen Amerikában telepedjen le. Connecticutban tanítani kezdett egy lányiskolában és 1869-ben feleségül vette egyik tanítványát, Mary Plummert. Három gyermekük született, de 1876-ban elváltak.
Clemenceau ezután visszatért Franciaországba, Párizsban telepedett meg és orvosi hivatását gyakorolta. 1869-ben Montmartre kerületben telepedett le és a Harmadik Köztársaság megszületésének idejére (1870) már elég ismert volt ahhoz, hogy Párizs 18. kerületének (Montmartre) polgármesterévé jelöljék.
A porosz–francia háború és Párizs porosz ostromának idején is a fővárosban volt. A háború után, 1871. január 28-án polgármesterré választották, február 8-án pedig Seine megye radikális képviselőjévé a francia nemzetgyűlésben. Radikálisként az újonnan alakult Németországgal kötendő békeszerződés ellen szavazott.
Az első világháború előtt
1876-ban Clemenceau a képviselőházba került és megválasztották a 18. kerületben. Csatlakozott a szélsőbalhoz, energiájának és maró ékesszólásának köszönhetően gyorsan a radikális irányzat vezető figurája lett. 1877-ben a május 16.-i krízis után azok közé tartozott, akik elítélték Albert de Broglie herceg elnökségét. A köztársaság ellenes politikával szemben levő ellenállás vezetője, majd 1879-ben még jobban előtérbe került a Broglie minisztérium ellen tett vádemelése miatt.
1876-tól 1880-ig jelentős szerepet viselt a párizsi kommün résztvevőinek általános amnesztia iránti küzdelméért, kiket Új Kaledóniába deportáltak. Radikálisokkal, köztársaságiakkal és más figurákkal, mint például a költő, későbbi szenátor Victor Hugoval számos sikertelen javaslatot támogattak, de végül sikerült 1880július 11-én elérni az általános amnesztiát. Az előretervezett kiegyezés megkezdődhetett, hiszen a kommunárdok visszatérhettek Franciaországba, köztük a barátja is Louise Michel.
1880-ban újságot alapított La Justice (Az igazság) néven, mely a párizsi radikalizmus fő orgánuma lett. Ebben az időben Jules Grévy elnöksége alatt politikai kritikusként és a minisztériumok rombolójaként vált széles körben ismertté, ő maga is elkerülte a hivatalba lépést. A képviselőházban a szélsőbalt vezette, ellenezte a minisztertanács elnökének, Jules Ferry gyarmati politikáját morális alapokon és abból az okból kifolyólag,hogy a Németország elleni bosszút fontosabbnak tartotta. 1885-ben a Francia-Kínai háború elleni kritikája nagyban hozzájárult a Ferry kabinet bukásához, még abban az évben.
Az 1885-ös francia törvényhozási választások során erős radikális programot hirdetett, a párizsi székhelyét, Var és Draguignan kerületét visszakapták. Utóbbit választotta a képviselőházi képviseletnek. Nem volt hajlandó minisztériumot alapítani az általa megbuktatott helyett, támogatta a jobboldalt Charles de Freycinet miniszterelnök hatalmon tartásában 1886-ban, és felelős volt Georges Ernest Boulanger felvételéért a Freycinet-kabinetbe hadügyminiszterként. Amikor Boulanger tábornok felfedte magát ambiciózus színlelőként, Clemenceau visszavonta támogatását, és erőteljes ellenfele lett a heterogén boulangista mozgalomnak, bár a radikális sajtó továbbra is pártfogolta a tábornokot.
Clemenceau a Wilson-botrány leleplezésével és személyes, közérthető beszédével nagyban hozzájárult Jules Grévy lemondásához a francia elnöki tisztségről 1887-ben. Elutasította Grévy kérését, hogy Maurice Rouvier kabinetjének bukása után kabinetet alakítson. Clemenceau azt tanácsolta követőinek, hogy ne szavazzanak Charles Floquet-ra,Jules Ferryre vagy Charles de Freycinet-re, ezért elsősorban egy „kívülálló”, Marie François Sadi Carnot elnökké választásáért volt felelős.
A radikális párt boulangizmus miatti szakadása meggyengítette a kezét, és összeomlása azt jelentette, hogy a mérsékelt republikánusoknak nem volt szükségük a segítségére. További szerencsétlenség történt a panamai ügyben, mivel Clemenceau kapcsolata Cornelius Herz üzletemberrel és politikussal általános gyanúhoz vezetett vele szemben.
Paul Déroulède nacionalista politikus korrupciós vádjaira válaszul Clemenceau párbajt vívott vele 1892. december 23-án, de senki sem sérült meg.
Clemenceau továbbra is a francia radikalizmus vezető szóvivője maradt, de a francia-orosz szövetséggel szembeni ellenségeskedése annyira növelte népszerűtlenségét, hogy az 1893-as francia törvényhozási választásokon vereséget szenvedett a képviselőházi mandátumért, melyet 1876 óta folyamatosan betöltött.
Veresége után közel egy évtizedig politikai tevékenységét az újságírásra korlátozta. Karrierjét tovább rontotta a hosszan húzódó Dreyfus-ügy, amelyben Émile Zola támogatójaként és az antiszemita és nacionalista kampányok ellenzőjeként tevékenyen részt vett. Összességében az ügy során Clemenceau 665 cikket publikált Dreyfus védelmében.
1898.január 13-án Clemenceau kiadta Émile Zola J'Accuse...! (Én vádolom!) a párizsi napilap, a L'Aurore (Auróra) címlapján, amelynek tulajdonosa és szerkesztője volt. Úgy döntött, hogy Félix Faure-nek, Franciaország elnökének ír nyílt levél formájában elindítja a vitatott cikket, amely a Dreyfus-ügy híres részévé vált.
1900-ban kilépett a La Justice-ból, hogy megalapítsa a Le Bloc (A háztömb) című heti ismertetőt, amelynek gyakorlatilag egyedüli közreműködője volt. A Le Bloc megjelenése 1902.március 15-ig tartott. 1902. április 6-ánDraguignanVar kerület szenátorává választották, melyet 1920-ig töltött be, bár korábban a francia szenátus elnyomását szorgalmazta, mivel azt a konzervativizmus erős házának tartotta.
Clemenceau a független radikálisokkal együtt ült a szenátusban, és mérsékelte pozícióit, bár továbbra is erőteljesen támogatta Émile Combes miniszterelnök radikális-szocialista miniszterségét, aki az antiklerikalista köztársasági harc élén állt. 1903 júniusában átvette az általa alapított L'Aurore folyóirat irányítását. Ebben ő vezette a kampányt a Dreyfus-ügy újbóli feltérképezésére, valamint az egyház és az állam szétválasztásának megteremtésére Franciaországban. Ez utóbbit az 1905-ös francia törvény az egyházak és az állam szétválasztásáról hajtotta végre.
1919. február 20-án, a párizsi békekonferencia alatt egy anarchista rálőtt és megsebesítette. Clemenceau gyakran viccelődött azon, milyen rossz céllövő volt a merénylő. “Épp csak megnyertük a történelem legszörnyűbb háborúját, és itt egy francia aki hatszor-hétszer közvetlen közelről elvéti a célpontját. Ezt az embert természetesen meg kell büntetni a veszélyes fegyver gondatlan használatáért és a rossz céllövésért. Javaslom, zárják be nyolc évre és közben kapjon intenzív céllövő kiképzést.”
Miután enyhítette a cenzúratörvényeket, egy cenzor megkérdezte tőle, vajon teljesen eltörli-e a cenzúrát. Clemenceau válasza ez volt: „Nem vagyok komplett idióta.”
Clemenceau egyszerű életet élt és ha tehette, szerette maga elkészíteni az ételét. Források szerint reggelire zabpelyhet, ebédre főtt tojást, vacsorára tejet és kenyeret fogyasztott egész életében.
A békekonferencia alatt minden nap hajnali 3-kor kelt és este 11-ig is dolgozott.
Clemenceau a kezein akut ekcémával küszködött és ez 1916-ra úgy elhatalmasodott, hogy kesztyűt kellett viselnie.
Franciaország diplomáciai pozícióit a béketárgyalásokon több esetben veszélybe sodorta Clemenceau szélsőséges bizalmatlansága David Lloyd George és Thomas Woodrow Wilson és utálata Raymond Poincaré francia államfő iránt. Ha a tárgyalások zsákutcába futottak, gyakran előfordult, hogy Clemenceau kiabálni kezdett a többi vezető politikussal, majd kiviharzott a szobából.
.png){kind=small}
