PROFILBARU.COM

	Veres Péter
	1947-ben
	Magyarország honvédelmi minisztere
	Hivatali idő; 1947. szeptember 24. – 1948. szeptember 9.
Előd	Dinnyés Lajos
Utód	Farkas Mihály
Született	1897. január 6.; Balmazújváros
Elhunyt	1970. április 16. (73 évesen); Budapest
Sírhely	Fiumei Úti Sírkert
Párt	Nemzeti Parasztpárt; Magyarországi Szociáldemokrata Párt; Magyar Szocialista Munkáspárt;
Szülei	Posta Péter; Veres Julianna
Házastársa	Nádasdi Julianna
Gyermekei	Nádasdi Péter
Foglalkozás	politikus
Díjak	Kossuth-díj (1950); Kossuth-díj (1952); Magyar Örökség díj (2012);
	A Wikimédia Commons tartalmaz Veres Péter témájú médiaállományokat.

Ez a szócikk az író-politikusról szól. Hasonló címmel lásd még: Veres Péter (egyértelműsítő lap).

Veres Péter (Balmazújváros, 1897. január 6. – Budapest, 1970. április 16.) író, politikus. A szegényparasztság érdekeiért fellépő népi íróként és politikusként 1945–1949 között a Nemzeti Parasztpárt elnöke, 1947–1948 között – kommunista nyomásra – földművelési helyett honvédelmi miniszter, a koalíciós idők (1945–1948) politikai életének egyik legnépszerűbb közéleti személyisége.

Élete

Gyermek és ifjúkora

Édesanyja Veres Julianna cselédlány, édesapja, Posta Péter gazdag paraszti családból származott, de szülei sohasem léptek házasságra, így ő anyja vezetéknevét kapta.

Első világháború, forradalmak

Az első világháború idején, 1917-ben katona, telefonos az olasz fronton. 1918-ban a köztársasági hadsereg katonája. A magyarországi Tanácsköztársaság idején a balmazújvárosi földosztó bizottság, a munkástanács és a községi direktórium tagja lett. 1919-ben kötött házasságot Nádasdi Juliannával, akinek tőle öt gyermeke született, közülük a legidősebb fia, Nádasdi Péter 1920-ban jött a világra, és szintén író lett belőle. A házasságkötése évében, 1919 májusában Veres Péter román hadifogságba esett.

A Horthy-korszakban (1920–1945)

1920-ban a hadifogságból hazatérve a Tanácsköztársaság alatt folytatott tevékenységéért egyévi fogházra ítélték Debrecenben. Kiszabadulása után mezei munkásként és pályamunkásként kereste kenyerét. A Magyarországi Földmunkások Országos Szövetségében tevékenykedett. Alapító tagja volt a Magyarországi Szociáldemokrata Párt balmazújvárosi szervezetének. Mozgalmi munkája miatt többször lefogták a csendőrök.

Első írása a Századunk című folyóiratban jelent meg, Vámbéry Rusztem közölte olvasói levelét. 1930-tól jelentek meg a parasztsággal és a földkérdéssel foglalkozó írásai a baloldali és haladó lapokban (Népszava, Föld és Szabadság, Századunk, Korunk, Gondolat, A Mi Utunk, Válasz, Kelet Népe). 1931-ben részt vett a szociáldemokrata párt országos kongresszusán. Több ekkor írt regényének kézirata elveszett, legkorábbi műve, az Aszály című regény csak halála után került kiadásra (1972). Cikkek, tanulmányok prózai művek mellett verseket is írt. 1932-ben elbeszélései jelentek meg a Korunkban, ugyancsak a Korunk közölte verseit is (1933). Első jelentős műve az Alföld parasztsága című szociográfia; a Válasz 1934-ben közölte két fejezetét, könyvalakban 1936-ban jelent meg. Ezzel vonta magára a Válasz körül csoportosuló népi írók, Erdei Ferenc, Féja Géza, Illyés Gyula, Kovács Imre figyelmét; 1937-ben már a Márciusi Front egyik vezetője. 1943-ban a népi írók által rendezett balatonszárszói konferencia egyik szónoka volt.

Szenvedélyes hangú publicisztikai írásokban nyilvánított véleményt a kor legégetőbb társadalmi kérdéseiről (földkérdés, német veszély, népi-urbánus ellentét, a magyarságért, a nemzet sorsáért érzett felelősség): Szocializmus, nacionalizmus (1939); Mit ér az ember, ha magyar (1940); Népiség és szocializmus (1942). A népi írók táborán belül a falusi szegénység szószólója volt. de hatottak rá a korproblémákat jelző faji és nacionalista nézetek is. A 30-as évek vége felé szoros kapcsolatot tartott a baloldali mozgalmakkal szemben a korabeli értelmiség körében hatalmas népszerűségnek örvendő, legnagyobb hatású szervezettel, az akkor erős népi szárnnyal és szociális programmal rendelkező Turul Szövetséggel és a hasonló, a szegényparasztság problémáit a magyar faj védelmével összekötő szélsőjobboldali mozgalmakkal. 1939-ben tiszteletbeli idősebb taggá, „dominus”-szá választották, több népi íróval együtt, és elmélyült kapcsolata a Turul népi szárnyával. Egyik fő képviselője a népi írók által ekkor formálódó harmadik utas politikának, mely mind az internacionalistának tartott kommunizmust, mind a német hatalmi törekvéseket szolgáló nácizmust elutasította, és hangsúlyozottan magyar szocializmust akart, határozottan etnikai alapon, a magyarság német és zsidó befolyás elleni védelmének igényével.^[4] (Ekkori elgondolásainak nagy részét az 1947 után kiépülő szovjet típusú rendszer idején maga is bírálta.) Folyóiratokban, napilapokban közölt verseken, elbeszéléseken, cikkeken kívül nagyobb művekkel is jelentkezett: Számadás (1937), Gyepsor (1940), Falusi krónika (1941), Szűk esztendő (1942). Regényeinek, elbeszéléseinek alig van cselekménye, félig szociográfiák, félig önéletrajzok, középpontjukban a napszámos élet, az alföldi agrárproletár, a kisbérlő létért való küzdelme áll, szinte tudományosan pontos, tárgyszerűen aprólékos naturalizmussal ábrázolva. A második világháború alatt háromszor hívták be munkaszolgálatra, 1944-ben bujkálnia kellett a németek és a nyilasok elől.

1945 után

1945–1949 között a Nemzeti Parasztpárt elnöke volt. 1945 márciusában az Országos Földbirtokrendező Tanács elnökeként irányító szerepet játszott a földreform végrehajtásában. A koalíciós idők (1945–1948) politikai életének egyik legnépszerűbb közéleti személyisége. 1947. március 14-étől 1948. szeptember 9-éig honvédelmi miniszter – kényszerűségből, mivel a kommunisták a földművelési tárcát nem engedték a Parasztpártnak.^[5]

A politikában elsősorban a szegényparasztságot kívánta képviselni. Világnézetének polgárellenessége, nemzetközpontú szocializmus-képe közös pont volt a kommunista eszményekkel. Meggyőződéses híve volt a társadalom szocialista átalakulásának, ha ebben a kérdésben voltak is viták közte és a kommunista párt között.

1946-ban a Nemzeti Paraszt Párt nagyválasztmányán a kommunista párttal való együttműködést támogatja: „Együtt kell menni a munkásosztállyal még akkor is, ha az együtthaladás során adódnak konfliktusok.”^[6] 1947-ben, a szovjeteknek a magyar többpártrendszeri politikába történő első erőszakos beavatkozásakor Kovács Bélát, az FKGP elnökét elrabolták, a parasztpárt Veres melletti másik vezéralakja, Kovács Imre tiltakozásul kilépett, és elmenekült az országból. Amikor ezután a Magyar Közösség koncepciós perben gyakorlatilag megsemmisítették az FKGP vezetését, Veres a törvénytelenségek ellenére kitartott a kommunistákkal való együttműködés, így a Baloldali Blokkban maradás mellett. 1945–47 közötti lojalitásának köszönhetően a Magyar Közösség per idején sem volt érdekük Veres eltávolítása.^[4]

1948-as A paraszti jövendő című könyvében még az egyéni gazdálkodást népszerűsítette a szovjet mintájú kolhozosítással szemben. Ezzel néhány hét alatt kihullott a politikai élet első vonalából.

Évek múlva viszont az 1956 előtti kollektivizálási politika hibái ellenére is a mezőgazdaság szövetkezetesítését támogatta. 1954-ben lett a Magyar Írószövetség elnöke. Az 1953-tól, Sztálin halálát követő szovjet irányváltás hatására a kommunista keményvonalasok és reformkommunisták közt megélénkülő küzdelmek párton kívüliként elkerülték, a mellőzött népi írók megszólalását, az írói autonómia növelését célzó lépéseket támogatta, de a reformkommunisták rákosista múltja és neofita buzgósága taszította.^[7] Ugyanakkor bízott abban, hogy a kommunisták kijavítják hibáikat, és alkalmasnak tartotta őket az ország vezetésére.

Az 1956-os forradalom alatt

1956. szeptember 17-én az Írószövetség közgyűlésén a 25 fős elnökségbe 6 nem párttag népi írót is beválasztottak, Veres Pétert megerősítették elnöki pozíciójában. 1956. október 23-án a Bem-szobornál zajlott százezres tüntetésen Veres Péter olvasta fel a Írószövetség határozatát, amelyben követelték Nagy Imre visszatérését a kormányba. A tömeg követelései viszont már aznap túlléptek az általa képviselt óvatos reformista állásponton. A forradalmat lelkesedéssel, a fegyveres felkelők harcát aggódással fogadta.

...csuda nap, csuda esemény: íme a forradalom. Petőfi: Feltámadott a tenger! [...] De, ó, most hallom a rádióból 24-én reggel, hogy vér is folyt [...] ó, hallgatag, gyermeteg magyar népem, sokáig aludsz, és aztán elveszíted a fejed” – írta naplójába.

– Veres Péter: Olvasónapló, 1956–1969. Szépirodalmi K., Budapest, 1988. 103. o.

23-án este ott volt a Parlamentben, amikor a reformista írók a kommunista politikusokkal Nagy Imrét várták. A jelenlévő Sinkovits Imre visszaemlékezése szerint „Nagy Imre végül megérkezett. Mekis, Hidas meg Erdei ültek velünk szemben az asztalnál. Ott volt Veres Péter, Devecseri Gábor, sok más író. Veres Péter követelte, hogy valamit mondjanak a népnek. Ugye, elhangzott már az a szerencsétlen Gerő-beszéd. Általában sok szerencsétlen beszéd hangzik el történelmünk során, még napjainkban is. Mire az akkori elvtársak közül vagy Mekis, vagy Hidas – már nem tudom pontosan – azt mondta: a maguk csürhéje, maguk hozták ide, maguk vigyék el!. Én Péter bácsit életemben egyszer, akkor láttam indulatosnak. Azt mondta: amikor a voksunk kell, akkor derék, magyar választópolgár elvtársak vagyunk, most meg csürhe!? Ezután beszélt az erkélyről Nagy Imre.”^[8]

Október 27-én Benjámin László, Déry Tibor, Háy Gyula, Illyés Gyula és Zelk Zoltán mellett aláírója egy művészmemorandumnak, melyben az ingadozó Nagy Imrét fegyverszünet meghirdetésére kérik. A forradalom alatt és az ellenállás időszakában írószövetségi elnökként józan, megfontolt irányt képviselt, személyét sok különböző csoport elfogadta. Vezetésével az Írószövetség a forradalom leverése utáni hetekben is hitelesen képviselte a reformeszméket.

A Kádár-korszakban (1956–1970)

1956-ban készült el Budán Gárdonyi Géza úti háza, ahol haláláig lakott. A Nemzeti Parasztpárt újjáalakításakor (mint Petőfi Párt) minden korábbi párttisztségéről lemondott (formálisan ugyanis még mindig ő volt a párt elnöke). A kádári hatalommal végül is megkötötte a maga kiegyezését, elfogadta a hatalom bírálatát a népiekről és a neki juttatott közéleti funkciókat,^[7] miközben igyekezett lehetőségeit a rendszer keretein belül a népi írók és értékrendjük minél kiterjedtebb képviseletére, illetve szükség esetén bajba jutott írótársai megsegítésére felhasználni. Közben folyamatosan írt és adták ki köteteit. 1968-tól a Hazafias Népfront Elnökségének tagja volt. Ekkoriban a hivatalos párt irányvonalhoz kapcsolódva a nyugati kulturális hatásokat (pl. tánczene, „nyegle beszéd”), az anyagi javakra törő „kispolgárokat” elítélte, a puritán paraszti erkölcsök és a népi hagyományok megtartására szólított fel.

Írói munkássága

Olvasónaplója, naplójegyzetei, közírásgyűjteménye tanúsítják, hogy élete végéig sokat olvasó, állandóan művelődő ember volt. Sokoldalú munkásságát mindvégig a „népben, nemzetben gondolkodni” eszme jegyében fejtette ki, kényes kérdésekről is bátran szólt, példát adott a közéleti, elkötelezett írói magatartásból. Hatalmas levelezést folytatott, szinte az egész ország számára „Péter bácsi” volt. Írótársai találóan nevezték rendkívüli egyénisége miatt „egyszervolt-ember”-nek. 1954–1956-ban az Írószövetség elnöki tisztét töltötte be. Műveit 17 nyelvre fordították le. Emlékműsorát a Magyar Televízió 1977-ben sugározta.

A szocializmus és a magyarság kérdéseivel foglalkozott mind politikai, mind irodalmi tevékenységében. Történelmi realistának nevezte magát. A Próbatétel című novelláskötetében (1950) az átalakuló, a kollektív életet kezdő falu új típusait rajzolta meg. A Pályamunkások című regénye (1951) önéletrajzi részlet, felidézi mint válik egy szedett-vedett bandából a munka embert formáló hatására közösség. Keményen bírálta a hivatali bürokráciát, az opportunizmust, a karrierizmust Almáskert című novellájában, 1954-ben. Ugyanakkor túlzott gyanakvással szemlélte a városi kispolgárt. Mindkét írása az erkölcsi kérdések iránti érzékenységét mutatja. A 3 nemzedék, végső címmel Balogh család története, a szegényparaszti élet enciklopédiája, 3 nemzedék és egyben a parasztság 20. századi históriája. A trilógia kötetei 1950-ben, 1952-ben és 1957-ben jelentek meg először.

Művei

Az Alföld parasztsága; Oravetz, Bp., 1936 (Új magyar könyvtár)
Számadás (regényes önéletrajz) – Révai, Budapest, 1937. 399 p.
Szocializmus, nacionalizmus; MEFHOSZ, Bp., 1939
Gyepsor (elbeszélések, versek), Budapest, 1940
Mit ér az ember, ha magyar? – levelek egy parasztfiúhoz – Magyar Élet, Budapest, 1940. 287 p.
Ember és írás (tanulmány), Budapest, 1941
Falusi krónika; Magyar Élet, Bp., 1941
Parasztsors – magyar sors; Magyar Élet, Bp., 1941 (Magyar társadalomtudományi könyvtár)
Az Alföld parasztsága, Magyar Élet Kiadó, 1942
Szűk esztendő; Magyar Élet, Bp., 1942
Népiség és szocializmus, 1942
Látófa. Levelek egy parasztfiúhoz. Részletek a szerző "Mit ér az ember, ha magyar" c. művéből; ill. Fáy Dezső; Stádium Ny., Bp., 1943 (Nemzeti könyvtár)
A válság éveiből. Tanulmányok; Sarló, Bp., 1945
Szabad ország, szabad munka; Sarló, Bp., 1945
Kis kondás; Népi Ifjúsági Szövetség, Bp., 1947 (Népi ifjúság kiskönyvtára)
Húsz év. Válogatott írások gyűjteménye; összeáll. Gombos Imre, Ohati Nagy László; Misztótfalusi, Bp., 1947
A paraszti jövendő, Budapest, 1948
Próbatétel (regény), Budapest, 1950
Szolgaság (regény), Budapest, 1950
Három nemzedék. 1. Szolgaság; Athenaeum, Bp., 1950
Pályamunkások. Elbeszélés; Szépirodalmi, Bp., 1951
Ukrajna földjén (napló), Budapest, 1951
Tél a gyepsoron. Elbeszélések; Szépirodalmi, Bp., 1951 (Szépirodalmi kiskönyvtár)
Három nemzedék. 2. Szegények szerelme; Szépirodalmi, Bp., 1952
Szegények szerelme, (regény), Budapest, 1952
Laci; ill. Szőnyi Gyula; Szépirodalmi, Bp., 1953 (Új magyar elbeszélések)
Rossz asszony. Regény; Szépirodalmi, Bp., 1954 (Olcsó könyvtár)
Almáskert. Elbeszélések; ill. Kass János; Szépirodalmi, Bp., 1954
Útközben. Ország dolgáról, irodalomról; Szépirodalmi, Bp., 1954
Közös gondjainkról; Magvető, Bp., 1955
Asszonyhűség (elbeszélések), Budapest, 1957
A Balogh család története. 3. János és Julcsa; Szépirodalmi, Bp., 1957
Az ég alatt. Válogatott elbeszélések; vál., sajtó alá rend. Fábián Zoltán; Szépirodalmi, Bp., 1957
A kelletlen leány (regény), Budapest, 1960
A Balogh család története, 1-3.; Szépirodalmi, Bp., 1961
Olvasónapló; Szépirodalmi, Bp., 1962
Tiszántúli történetek, Budapest, 1962
Számadás. Önéletrajz; 2. jav. kiad.; Szépirodalmi, Bp., 1963
Az ország útján. Önéletírás 1944–1945; Szépirodalmi, Bp., 1965
Évek során. Naplójegyzetek; Magvető, Bp., 1965
Való világ. Válogatott elbeszélések; Szépirodalmi, Bp., 1966
Bölcs és balgatag őseink, Budapest, 1968
Jelenidő. Tanulmányok; Magvető, Bp., 1968
Szülőhazám, "Hortobágy mellyéke"; Kossuth, Bp., 1968
Veres Péter–Tüskés Tibor: Párbeszéd a Balatonról; Fonyódi Járási Tanács, Fonyód, 1968
Őszi változatok; Szépirodalmi, Bp., 1969
Napforduló (összegyűjtött elbeszélések), Budapest, 1970
Történelmi jelenlét (cikkek, tanulmányok), Budapest, 1971
Szárszó; szerk., bev. Nádasdi Péter; Magvető, Bp., 1971
Aszály. Regény / Napszámos-énekek / Gyepsor; utószó Nádasdi Péter; Szépirodalmi, Bp., 1972
Ha nem lehettél szálfa. Válogatott írások; vál. Katona Ádám; Kriterion, Bukarest, 1973
A szocialista műveltségről; szerk. Kristó Nagy István; Kossuth, Bp., 1978
Gondviselő társadalom; vál., szerk. Bata Imre; Magvető, Bp., 1979 (Gyorsuló idő)
Olvasónapló, 1949–1953; sajtó alá rend., utószó Kristó Nagy István; Szépirodalmi, Bp., 1984 (Veres Péter munkái)
Olvasónapló, 1953–1956; összeáll., sajtó alá rend. Kristó Nagy István; Szépirodalmi, Bp., 1986 (Veres Péter munkái)
"Bérharcos" munkásmozgalom vagy "államépítő" szocializmus?; előszó, jegyz. Szigethy Gábor; Magvető, Bp., 1986 (Gondolkodó magyarok)
Olvasónapló, 1956–1969; sajtó alá rend. Kristó Nagy István; Szépirodalmi, Bp., 1988 (Veres Péter munkái)
Magyar megmaradás; Püski, Bp., 2000

Díjai, kitüntetései

Kossuth-érdemrend (első osztály) (1948)
Kossuth-díj (1950, 1952)

Veres Péterről elnevezett középiskolák és szövetkezetek

Szülővárosában, Balmazújvároson a helyi középiskola, a Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző névadója
1986-ban indult a Veres Péter Gimnázium Békásmegyeren
1963-ban indult győri Veres Péter Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium
1990-től a III. kerület, Békásmegyeri lakópark Veres Péter Lakásfenntartó Szövetkezete

Jegyzetek

↑ ^a ^b BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
↑ ^a ^b Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
↑ PIM-névtér. (Hozzáférés: 2020. június 25.)
↑ ^a ^b Papp István: Veres Péter kapcsolódása a Magyar Közösség-ügyhöz, Betekintő 2013/3. 4. oldal [1] Archiválva 2017. március 21-i dátummal a Wayback Machine-ben
↑ „...az 1947-es országgyűlési választások után hosszú heteken keresztül nem tudott megalakulni a kormány, és belpolitikai válság alakult ki. A nagyobb pártok élesen vitatkoztak a tárcák elosztásáról. A honvédelmi tárca nem kellett senkinek, amelyet ráerőszakoltak a Nemzeti Parasztpártra. Ez a párt erőfeszítése ellenére sem kaphatta meg a földművelésügyi tárcát. A koalíciós pártok vezetői egyöntetűen apámat javasolták miniszternek. Ez ellen tiltakozott, ugyanezt tette a parasztpárt is. Végül apám a politikai helyzet további romlásának megakadályozása érdekében koalíciós szükségszerűségből elvállalta a tárca vezetését.” – Veres István: Tisztelt Hahner Péter úr!. Élet és irodalom, 2002. augusztus 23. (Hozzáférés: 2009. augusztus 6.)
↑ Onagy Zoltán: Veres Péter - Irodalmi Jelen, 2011, április 16
↑ ^a ^b Standeisky Éva: 99 éves lenne Veres Péter, terasz.hu. [2016. december 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 30.)
↑ Sinkovits Imre: Nincs mit visszavonnom - Mit csináltam '56-ban?. sites.google.com. [2017. április 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 9.)

Források

Magyar életrajzi lexikon [2]
A magyar irodalom arcképcsarnoka [3]
Papp István: Veres Péter kapcsolódása a Magyar Közösség-ügyhöz, Betekintő, 2003/3. [4]
Standeisky Éva: 99 éves volna Veres Péter, terasz.hu [5] Archiválva 2016. december 1-i dátummal a Wayback Machine-ben

További információk

Veres Péter Emlékház
Életrajza az 1947-1949-es országgyűlés almanachjában, Budapest, 2005
Benkő László: A szépirodalmi stílus elemzése. Veres Péter szókincse és mondatfűzése; Akadémiai, Bp., 1962 (Nyelvtudományi értekezések)
Veres Péter koszorúja. Kortársak írásai, emlékezései; vál., szerk. Rádics József; Táncsics, Bp., 1973
Nádasdi Péter: A tölgyfa árnyékában. Vallomások apámról; Kozmosz, Bp., 1974
Bata Imre: Veres Péter alkotásai és vallomásai tükrében; Szépirodalmi, Bp., 1977 (Arcok és vallomások)
Tornai József: Veres Péter-énekek; Magvető, Bp., 1981
Veres Péter önállóan megjelent művei; összeáll. Fekete János; Veres Gimnázium, Balmazújváros, 1984
Esztergomi találkozás Veres Péterrel; sajtó alá rend. Csiffáry Tamás; Esztergomi Tanítóképző Főiskola, Esztergom, 1987 (Kiskönyvtár Tanítóképző Főiskola Esztergom)
Fehér ingben. Magyar költők Veres Péterről; gyűjt., vál.. szerk. Bényei József; Hajdú-Bihar Megyei Tanács V. B. Művelődési Osztálya, Debrecen, 1987
Gyurácz Ferenc: Jelen lenni a történelemben. Veres Péter magyarságtudata; Magvető, Bp., 1988
40 éve jelent meg Veres Péter "A paraszti jövendő" című könyve. Eszmecsere a Veres Péter Társasággal az MSZMP Politikai Főiskoláján, 1988. november 9.; szerk. Bethlendi László; Kossuth, Bp., 1989
Szerencsés Károly: Tizenhárom életrajz. Barankovics István, Kádár János, Kéthly Anna, Kovács Imre, Mindszenty József, Nagy Ferenc, Nagy Imre, Rákosi Mátyás, Slachta Margit, Sulyok Dezső, Szakasits Árpád, Tildy Zoltán, Veres Péter; Tankönyvkiadó, Bp., 1990
N. Abaffy Csilla: Veres Péter kéziratos hagyatéka. Ms 5470–Ms 5517; MTA Könyvtár, Bp., 1991 (A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattárának katalógusai)
Veres István: Apám mellett, Apám helyett. Emlékezések; Kurucz Gábor, Bp., 1994
Szőke Domonkos: Veres Péter. A társadalmi igazságkeresés útján; Csokonai, Debrecen, 1996
Illés Lajos: Irodalmunk rejtett kincsei; Seneca, Pécs, 1999
A pátriárka. Veres Péter emlékezete; vál., szerk., összeáll. Tüskés Tibor; Nap, Bp., 2002 (Emlékezet)
Veres István: Apám mellett, apám helyett; 2. bőv. kiad.; Nap Alapítvány, Dunaharaszti, 2004
Veres Péter Emlékház, Balmazújváros; szerk. Tóth János; NAKVI, Balmazújváros, 2014 (Örökségünk őrzői Balmazújváros térségében)