A mai szociáldemokraták elfogadják a kapitalista rendszert és a demokratikus államstruktúrákat.
A modern szociáldemokrácia egyetért azzal, hogy a gazdasági növekedés a jólét – egyik – szükséges feltétele, ezért támogatja a szociális piacgazdaság fejlődését és ennek a túlsúlyba került magánérdekeket háttérbe szorító reformját.
Anthony Giddens brit szociológus alkotta meg a harmadik út elméletét, mely a neoliberális viszonyokhoz való alkalmazkodást határozta meg a modern szociáldemokrácia alapelveként. Ez az elmélet azonban, bár nagy befolyást gyakorolt, nem vált meghatározóvá a nemzetközi szociáldemokrata mozgalomban.
Nemzetközi szövetségek
A szociáldemokrata pártok, mozgalmak egyik nemzetközi szövetsége a Szocialista Internacionálé, mely a világ baloldali pártjainak széles skáláját tömöríti. Ezen kívül létezik még a Progresszív Szövetség, melyet 2013-ban a német SPD hívott életre az SI hatástalansága miatt.[1] Mindkettő résztvevője a magyar MSZDP és az MSZP.
Willy Brandtnémet politikus. 1957 és 1966 között Nyugat-Berlin főpolgármestere, 1966 és 1969 között a NSZK külügyminisztere, majd 1974-ig a második világháború utáni első szociáldemokrata kancellárja. 1964 és 1987 között az SPD, 1976 és 1992 között pedig a Szocialista Internacionálé elnöke.