A szélsőjobboldal a politikai gondolkodás olyan spektruma, amely általában radikálisan konzervatív, ultranacionalista és tekintélyelvű, gyakran nativista irányzatokat foglal magába.[1]
A kifejezés a politikai spektrum azon szereplőire használatos, akik többek közt a hagyományos értelemben vett jobboldali középpártokkal sok kérdésben egyetértve, de azoktól egyben el is határolódva jóval szélsőségesebb, gyakran agressziót tanúsító nézeteket vallanak. Ideológiájuk gyakran részben vagy teljesen ellentétes a jogállamiság és a demokrácia elveivel, normáival és értékeivel.[2]
Világszerte az országok hatóságai eltérően határozzák meg és kezelik a jobboldali szélsőségességet.
A szervezett jobboldali szélsőséges, erőszakos cselekményeket jobboldali terrorizmusnak(wd) nevezik.
A jobboldali áramlatok egy lehetséges csoportosítása
A politikai spektrum „ jobbra ” és „ balra ” való felosztása egészen az 1789-es francia nemzetgyűlés ülésrendjéig nyúlik vissza. A demokraták és az általános választójog hívei a megválasztott francia nemzetgyűlés bal oldalán helyezkedtek el, míg a monarchisták a legtávolabb, a jobb oldalon.[5]
Németországban a szélsőjobboldali nemzetiszocialisták (nácik) 1933-ban demokratikus eszközökkel ragadták magukhoz a hatalmat és ennek az eredménye a történelem egyik legszélsőségesebb diktatúrája és a kirobbanó második világháború lett.
A szélsőjobboldali politikai ideológiák képviselői gyakran tagadják az univerzalizmust, az emberek általános egyenlőségét. Gyakran kirekesztők, rasszisták,antiszemiták, muszlimellenesek, bevándorlásellenesek. Kitüntetett, természettől fogva felsőbbrendű közösségnek valamely rasszt (Európában és Észak-Amerikában a fehéreket, Afrikában a feketéket, Japánban a japánokat) vagy valamely nemzetet tekintenek. Sovinizmusukat előszeretettel állítják be egészséges patriotizmusként. A közösség politikai szervezőelve többnyire nem a demokrácia, hanem felsőbbrendűségen vagy kiválasztottságon alapuló vezérkultusz, tekintélyelvűség és az ezekből felépülő hierarchikus rendszer. A felsőbbrendűséget vagy a „természet rendjére” (lásd: szociáldarwinizmus), vagy valamilyen misztikus hatalomra való hivatkozás, fajelmélet igazolja.
A szélsőjobboldali gazdasági nézetek általában a „nemzeti kapitalizmus” megvalósítását tűzik ki célként. Ez a profitszerzésre irányuló kereskedelem és a kereskedelmi bankok, pénzügyi közvetítők korlátozását, csak a nemzet tagjai részére biztosított teljes kereskedelmi szabadságot, esetenként az erős állami beavatkozást (etatizmust), a korporatizmust (a termelők hivatásrendbe szervezését), és a teljes önellátást, az autarchiát takarja.
A szélsőjobboldal nem konzervatív, hanem progresszív: saját elképzeléseinek bevezetésétől, megvalósításától várja egy eljövendő jobb, harmonikus társadalom létrejöttét.
Az amerikai és általánosabb angolszász környezetben a leggyakoribb kifejezés a "radikális jobboldal", amelynek tágabb jelentése van, mint az európai radikális jobboldalnak.[14]
Vitatott, hogy a radikális jobboldal a szélsőjobb mérsékeltebb verziója-e.[13]
A radikális jobboldal minimális fő jellemzői: [13]
autoritarizmus (a társadalom szigorú szabályozása és súlyos büntetések a törvények megsértéséért)
populizmus (ahol az „elit” -et úgy határozzák meg, mint egy homogén korrupt csoport).
A szélsőjobb Európában
Európában szinte mindegyik országban van szélsőjobboldali politikai szerveződés, a legtöbb helyen azonban még a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt sem érik el.
Európában a szélsőjobboldali pártokat a bevándorlásellenes politikával, a globalizációellenességgel és az európai integráció ellenzésével hozzák kapcsolatba. A szélsőjobb képviselői gyakran tesznek nacionalista és idegengyűlölő felhívásokat, az etnikailag tiszta nemzetet szem előtt tartva. Kopeček politológus alapján „a közép-európai szélsőjobboldalt erős antikommunizmus is jellemzi, sokkal markánsabban, mint Nyugat-Európában.[15]
1960-ban a nyugatnémet parlament egyhangúlag megszavazta, hogy "tilos a gyűlöletkeltés, az erőszak provokálása, vagy a "népesség egy részének" sértegetése vagy nevetségessé tétele, illetve rágalmazása."
A 21. században a német szélsőjobb különböző kis pártokból és két nagyobb csoportból áll, amelyekből az Alternatíva Németországért (AfD) [10] és a Pegida csoport emelhető ki.[16][17][18]
Franciaország
A 2010-es években Európa legnagyobb szélsőjobboldali pártja a francia bevándorlásellenes Nemzeti Tömörülés.[19][20]Jean-Marie Le Pen vezetése alatt a párt széles körű felháborodást váltott ki a gyűlöletkeltő megnyilvánulásai miatt, beleértve a holokauszt tagadását és az iszlamofóbiát. [21][22] 2012-ben Jean-Marie Le Pen lányát, Marine Le Pent választották meg a párt élére.
Olaszország
A fasiszta Benito Mussolini bukása óta a szélsőjobb folyamatosan jelen volt az olasz politikában. Közülük pl. kiemelhető az Olasz Szociális Mozgalom (1946–1995) nevű neofasiszta párt.
1994-től Silvio Berlusconi és a Forza Italia párt uralta az olasz politikát. Egyes kutatók alapján ők új tekintélyt szereztek a neofasizmusnak.[23]
Romániában a Moldova annektálását önmaga elé nyíltan kitűző Nagy-Románia Párt 2004-ben 11,5%-os választási eredményt ért el, utána viszont kiestek a román Parlamentből.
Nemzetközi politikai megfigyelők alapján a magyar Fideszpolitikai pozíciója és ideológiája is erősen megváltozott és a 2010-es évek végétől jobb- és szélsőjobboldal közötti pártként pozicionálódik.[33][34][35][36]
Magyarországon
Az első világháború után Magyarország elvesztette területének 71 százalékát és lakosságának 64 százalékát. A mai mintegy 14 millió európai magyar harmada az ország határain kívül él, sokan a szomszédos országokban, Romániában, Szlovákiában, Szerbiában, továbbá Ukrajnában, Szlovéniában, Horvátországban és Ausztriában. Az 1920-as trianoni béke utáni országmegosztás ma is „nemzeti szégyen” sok magyar számára. Főleg a rendszerváltás óta különböző csoportok és pártok, valamint a nagy pártok politikusai revizionista és nacionalista retorikával léptek fel a szomszédos országok ellen.
Carlisle, Rodney P. (2005). The Encyclopedia of Politics: The Left and the Right, 2. kötet: A jobboldal . Sage Publications. ISBN 978-1-4522-6531-5.
Phipps, Alison (2019). "The Fight Against Sexual Violence". Soundings. 71 (71): 62–74. doi:10.3898/SOUN.71.05.2019
↑Például fenyegetés, személyes megfélemlítés, félkatonai szervezetek létrehozása és erőszakos cselekmények elkövetése.
↑ abcCamus, Jean-Yves; Lebourg, Nicolas (2017). Far-Right Politics in Europe. Harvard University Press. ISBN 978-0-674-97153-0.
↑Beiner, Ronald Verfasser (2018). Dangerous Minds : Nietzsche, Heidegger, and the Return of the Far Right. University of Pennsylvania Press. ISBN 978-0-8122-9541-2. OCLC 1148094406
↑ François, Stéphane (24 August 2009). "Qu'est ce que la Révolution Conservatrice ?". Fragments sur les Temps Présents
Michael E. Brown, Owen R. Cote Jr., Nationalism and Ethnic Conflict, "Anti-immigrant and anti-refugee feeling is being exploited by extreme right-wing parties throughout Europe...", p. 442, MIT Press, 2001, ISBN 978-0-262-52315-8.
↑ abcdFar-right Extremism. Ran Factbook - Migration and Home Affairs - European Union. (Hozzáférés: 2024)
↑Kopeček, Lubomír (2007). "The Far Right in Europe". Středoevropské politické studie. IX (4). International Institute of Political Science, Masaryk University in Brno: 280–293. Archived from the original on 7 February 2021. Retrieved 21 December 2020 – via Central and Eastern European Online Library.
↑Kopeček (2007). „The Far Right in Europe”. Středoevropské politické studieIX (4), 280–293. o, Kiadó: International Institute of Political Science, Masaryk University in Brno. [2021. február 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 21.)
