Az 1974-es labdarúgó-világbajnokság a tizedik világbajnokság volt a labdarúgás történetében, melyet 1974. június 13. és július 7. között rendeztek meg. Az esemény házigazdája az NSZK volt, mely 1966 júliusában kapta meg a rendezés jogát a FIFA-tól. Ezen a tornán adták át először az olasz szobrász, Silvio Gazzaniga által megalkotott FIFA World Cup Trophy-t, ami jelenleg is a világbajnokság trófeája. Az előző trófeát, a Jules Rimet-kupát1970-ben Brazília harmadszor is megnyerte, így örökre megtarthatta azt. A világbajnokságot végül a rendező ország csapata nyerte, miután a döntőben 2–1-re legyőzte Hollandiát. A világbajnoki-győzelem a második címe volt az NSZK-nak, ezt megelőzően 1954-ben nyerte meg a tornát.
Az NSZK-t a FIFA 1966. július 6-án választotta ki rendezőnek Londonban. Az 1978-as és az 1982-es világbajnokság rendező országairól is ekkor döntöttek. Az NSZK és Spanyolország alkut kötött egymással, miszerint a 74-es torna szavazásánál a spanyolok támogatják az NSZK-t, a 82-es esetében, pedig fordítva.[1]
Selejtezők
A részt vevő országok sötétzölddel vannak kiemelve.
A FIFA Görögországban, Athénban az 1971-es ülésen vitatta meg, hogy 16 vagy 24 (Európából 12, Dél-Amerikából 6, a többi kontinensről 6 válogatott) csapat vegyen részt a világbajnokság végső küzdelmeiben. Sir Stanley Rous elnökletével úgy határoztak, hogy 16 csapat részvételével, de módosított versenyrendszerben fogják lebonyolítani a tornát. Eddig 32 mérkőzésen dőlt el a világbajnoki cím sorsa, az új rendszerben 38 mérkőzés végeredménye dönt. 24 mérkőzés a csoportküzdelmekben, 12 a két négyes csoportban, 1 a bronzért, 1 az aranyért. Az ülésen úgy határoztak, hogy az eddigi világbajnokságok győztese megkapja a Rimet-kupát. 1974-től a torna győztese csak a világbajnoki kupa másolatát kapja meg.
A tornára rekord nevezés érkezett, 91 ország küldte el jelentkezési lapját. Afrikából 23, Észak- és Közép Amerikából, a Karibi-szigetekről 13, Dél-Amerikából 9, Ázsiából 11, Óceániából 2 és Európából 33 ország. A selejtezők után a világbajnokság döntőjében 16 nemzet válogatottja vett részt. A mérkőzéseken a Német Szövetségi Köztársaság 9 stadionjában vetélkedtek.
A selejtezőkből néhány magasan jegyzett válogatottnak nem sikerült kijutni a tornára. Közéjük tartozik Anglia, amely Lengyelországgal szemben maradt alul a selejtezőcsoportjában. Franciaország, Spanyolország és Magyarország szintén sikertelenül zárta a világbajnoki-selejtezőket. Első alkalommal jutott ki Kelet-Németország, Haiti, Ausztrália és Zaire, amely az első fekete-afrikai ország, melynek sikerült kvalifikálni magát a világbajnokságra.
Az Adidas által gyártott Telstar labda volt a torna hivatalos játékszere.
A nyitó mérkőzést a FIFA ezen a tornán vezette be, a négy évvel korábbi világbajnoknak kellett a torna első mérkőzését megvívnia.
Első csoportkör
A mérkőzések látogatottsága meglehetősen alacsony volt. A torna ezen szakaszát többnyire rossz időjárási körülmények között tartották, és a stadionok csak nagyon kevés fedett résszel rendelkeztek. A kelet-európai államok szurkolói a politikai körülmények és a pénzhiány miatt korlátozottan tudtak csak eljutni egy-egy mérkőzésre.
Svédország–Bulgária csoportmérkőzés, a kép közepén Ralf Edström.
A chileiCarlos Caszely volt az első olyan játékos, akit világbajnoki mérkőzésen piros lappal kiállítottak, az eseményre a Nyugat-Németország elleni találkozón került sor. A piros lapot hivatalosan már az 1970-es labdarúgó-világbajnokságon bevezették, de egy játékost sem állítottak ki azon a tornán. A rendezvény lebonyolítási módja módosult az 1970-eséhez képest: 16 csapat részvételével rendezték meg, őket négy négycsapatos csoportba osztották szét. Minden csoportból az első két helyezett csapat továbbjutott a következő fordulóba, ahol szintén szétosztották őket, ezúttal kettő négycsapatos csoportba. A két csoport győztese egymás ellen játszott a döntőben, míg a csoportok második helyezettjei a bronzmérkőzésen találkoztak.
Két csapat is szokatlanul erőteljes benyomást mutatott a csoportkörben. Hollandia bemutatta a totális futball módszerét, melyet a holland topcsapat AFC Ajaxtól vettek át. A hollandok első alkalommal játszottak világbajnoki-döntőt, amit többek között a csoportjuk megnyerésével értek el, miután Uruguayt és Bulgáriát legyőzték, Svédországgal pedig döntetlent játszottak. Hollandia mellé a második helyen Svédország csatlakozott, miután Uruguayt 3:0-ra győzték le.
A lengyel Grzegorz Lato lett a torna gólkirálya 7 góllal.
Lengyelország ezalatt a maximálisan elérhető pontszámot szerezte meg a csoportjában, melyben két, a torna esélyesének számító csapat is szerepelt. Legyőzték Argentínát 3:2-re, Haitit 7:0 arányban verték el, majd Olaszországot 2:1-re – ez az eredmény azt jelentette, hogy Olaszország kiesett a kupából, és Argentína jutott tovább a második csoportkörbe jobb gólkülönbségének köszönhetően. Noha Haiti nem különösen szerepelt jól az első világbajnokságán (mindhárom mérkőzését elveszítette), volt egy emlékezetes pillanatuk. Az Olaszország elleni nyitómérkőzésükön megszerezték a vezetést Emmanuel Sanon révén, mielőtt végül 3:1-es vereséget szenvedtek (Olaszország ezt megelőzően 19 mérkőzésen át nem kapott gólt).
A 2. csoport különösen kiegyensúlyozottnak bizonyult. A csoportban az döntött, hogy mennyi gólt tudott szerezni Brazília, Jugoszlávia és Skócia a legyőzött Zaire ellen. A csoportban játszott összes többi mérkőzés döntetlennel ért véget. Így az első három helyezett csapatnak egyaránt négy pontja volt. Jugoszlávia 9:0-ra ütötte ki Zairét. Brazília 3:0-ra győzte le őket. Skócia csupán 2 góllal bizonyult jobbnak náluk, így rosszabb gólkülönbsége miatt kiesett a csoportjából. Miután sikerült a nagyon erős Brazíliával egy gól nélküli döntetlent játszani, és veretlenek maradtak a csoportban, a skótok a kiesés miatt nagyon balszerencsésnek érezték magukat. Az 1. csoportban szerepelt Kelet- és Nyugat-Németország is, mellettük Chile és Ausztrália alkotta a kvartettet. Azonban a nagy ütközet a két német csapat mérkőzése volt. Politikai szempontból ez minden idők egyik legjobban vádolt mérkőzése, mivel az esélytelenebb Kelet nyert Jürgen Sparwasser későn szerzett góljának köszönhetően. Ennek a körülménynek az ellenére mindketten biztosan továbbjutottak a második csoportkörbe, a kínos eredmény előidézte Nyugat-Németország második helyét a csoportban, ami segített a torna megnyerésében.
Második csoportkör
Lengyel ünneplés, miután megszerezték a bronzérmet.
A második csoportkörös rendszer mérkőzései valójában az elődöntőknek feleltek meg. Az A csoportban Hollandia és Brazília úgy mérkőzött meg úgy, hogy az előtte lévő két mérkőzésükön a maximális pontszámot szerezték meg. A B csoportban ez ugyanígy igaz volt Nyugat-Németországra és Lengyelországra is – ezért ennek a két mérkőzésnek a győztesei játszhatták egymással a döntőt.
Az A csoportban Johan Cruijff két gólja segítette hozzá a hollandokat Argentína 4:0-s legyőzéséhez. Ugyanabban az időpontban Brazília 1:0-ra verte meg Kelet-Németországot. Hollandia 2:0-ra diadalmaskodott Kelet-Németország felett, míg a dél-amerikai találkozón Brazília 2:1-re győzte le Argentínát. Argentína és Kelet-Németország 1:1-es döntetlent játszott, így kiestek, miközben Hollandia és Brazília között egy döntő jelentőségű mérkőzésen a „totális futball” ismét diadalmaskodott. Neeskens és Cruijff második félidőben szerzett góljai Hollandiát a döntőbe juttatták.
Ezalatt a B csoportban Nyugat-Németország és Lengyelország egyaránt legyőzte Jugoszláviát és Svédországot. A németek és a lengyelek közötti mindent eldöntő mérkőzés a 76. percig gólnélküli volt, amikor Gerd Müller gólja a házigazdát a döntőbe juttatta 1–0-val. A lengyelek a harmadik helyet szerezték meg, miután 1–0-ra legyőzték Brazíliát.
Nyugat-Németországot Franz Beckenbauer vezette, míg a hollandok sztárja Johan Cruijff volt, valamint a totális futball rendszere, ami elkápráztatta az eseményt. Mindössze egy perc telt el, amikor Cruijff szólóját követően Uli Hoeneß a német büntetőterület közelében szabálytalankodott a hollanddal szemben, a megítélt tizenegyest Neeskens értékesítette, így Hollandia megszerezte a vezetést. Ez a büntető volt az első olyan alkalom, hogy tizenegyest ítéltek a világbajnokság döntőjében. Nyugat-Németország igyekezett talpra állni, a 26. percben Bernd Hölzenbein elesett a holland büntetőterületen belül, ami előidézte azt, hogy a brit játékvezető újabb vitatható büntetőt ítélt meg. Paul Breitner önként vállalta a tizenegyesrúgást, amiből gólt szerzett. A továbbiakban Nyugat-Németország erős nyomást gyakorolt, aminek a 43. percben meglett az eredménye: Gerd Müller a rá jellemző stílusával lőtt a hálóba, amivel megfordította az eredményt. Müllernek ez pályafutása utolsó gólja volt a válogatottban. A második félidőben Müller ismét szerzett egy gólt, amit les miatt érvénytelenítettek. A 85. percben Hölzenbein újra szabálytalankodott a büntetőterületen belül, de ez alkalommal nem ítéltek tizenegyest. Végül Nyugat-Németország az 1972-es Európa-bajnokság után az 1974-es világbajnokságot is megnyerte. Ez volt az első és a spanyolok 2010-es győzelméig az egyetlen eset, amikor az Európa-bajnok megnyerte a világbajnokságot is (Franciaország szintén birtokolta mindkét trófeát egy időben, de ők előbb az 1998-as vb-t, majd azt követően a 2000-es Eb-t nyerték meg).
A lengyel Grzegorz Lato lett a torna gólkirálya hét találattal. Gerd Müller pályafutása két világbajnokságán összesen 14 gólt szerzett, amivel megdöntötte Just Fontaine 13 gólos rekordját, amit egyetlen vb-n szerzett. Müller rekordját csak 2006-ban múlták felül, ekkor Ronaldo harmadik világbajnokságán elérte összességében a 15 gólt.
Kabala
A világbajnokság hivatalos kabaláiTip és Tap voltak, a két fiú, akik hasonló nyugatnémetes felszerelést viseltek WM (Weltmeisterschaft, világbajnokság) és 74 felirattal.
A kiválasztandó játékvezetők megfigyelése két éven keresztül szigorú és folyamatos volt, aminek eredményeként a jelöltek száma mindig csökkent, míg végül a legjobbnak tartott 34 játékvezetőt hívta meg a FIFA Játékvezető Bizottsága (30 játékvezetőt és 4 [+1] partbírót). Európából 17, Ázsiából 2, Afrikából 2, Közép-Amerikából 1, Észak-Amerikából 1, Dél-Amerikából 6, Ausztráliából 1 fő képviselte a játékvezetőket. A FIFA összes államszövetségének tagjai közül 28 nemzet játékvezetői működtek közre. Németországból 4 fő "csak" partbírót is meghívtak. 9 tartalék játékvezető állt készenlétbe, hogy ha a kiemelt játékvezetők közül valaki megsérül, akkor azonnal pótolható legyen. A kiválasztottak a 33 és 49 évek közötti életkorral rendelkeztek.
A világbajnoki torna előtt az 1970-es labdarúgó-világbajnokságon, Mexikóban, eredményesen bevált szakmai továbbképzéseket tartottak – előadások, filmvetítések elemzése – a játékvezetőknek, sportvezetőknek a sportszerűségről, a játékszabályok alkalmazásáról. A mérkőzések kifogástalan levezetéséhez jó egészségre, valamint jó fizikai teljesítőképességre és megfelelő lelkiállapotra van szükség, ezért a játékvezetők elméleti- és fizikai – Cooper – tesztet végeztek, ellenőrizve felkészültségüket. Meghatározták, hogy a kiválasztott és szakmai tevékenységét folyamatosan ellenőrzött játékvezetők nem vezethetnek mérkőzést a döntőbe jutott csapatoknak.
Minden világbajnokság előtt tartja a FIFA a beszámoló- és tisztújító kongresszusát. 1974-ben Münchenben Sir Stanley Rous – aki 1961 és 1974 között tevékenykedett és a választások idején 79 éves volt – helyett új FIFA elnököt jelöltek João Havelange személyében, aki a Brazil labdarúgósport vezetője.
Helyszíni események
A világbajnokság előtt egy héttel a 34 játékvezetőt az ultramodern ESO Hotelben szállásolták el, amely Frankfurt szélén, egy erdő kellős közepén fekszik, közel a repülőtérhez. A megérkezés után minden részletre kiterjedő orvosi felülvizsgálat mellett, az atletikus állapotukat is ellenőrizték. A játékvezetőket a torna előtt a már "megszokott" intenzív felkészítésnek vetették alá. A pontól-pontra történő szabályvizsgálat és magyarázat volt a játékvezetők mindennapi képzési "étlapja". a helyes eljárást ismételgetve erősítették az egységesítés tényszerűségét. A torna megkezdése után, a játékvezetőknek a szállodában naponta hasonló értékelést tartottak és TV-felvételeket elemezték.
A "főhadiszállásból" repülővel indultak és érkeztek vissza a játékvezetők.
Játékvezetők értékelése
A játékvezetők többsége a játékvezetés mellett partbírói feladatokat is ellátott. A sok sárga lapos figyelmeztetés és a négy kiállítás ellenére a labdarúgás jó propagandája volt a torna, a csapatok helyes alkalmazkodása, a játékvezetők egyöntetű, értelemszerű szabályalkalmazása biztosítani tudta a játék igazi karakterét és az ellenfél megbecsülését. A játéktéren a szabályok gyakorlati alkalmazásában alig érezhető különbségekkel, minden egyes játékvezető, ha egyedi módon is bizonyította egyéniségét, de mindenkor törődött azzal, hogy a játék az elsődleges. A torna igazolta, hogy a játékvezetők megfeleltek a számukra megelőlegezett bizalomnak, messze jobb volt a teljesítményük, mint a legutolsó két világbajnokságon, Mexikóban és Angliában.
A játékvezetők 38 mérkőzésen szolgálták a játékot, míg partbíróként 76 alkalommal adtak segítséget. Egy játékvezető, John Keith Taylor (angol) három mérkőzést vezetett, közte a döntő találkozót. Hat bíró két-két találkozót vezetett, 23-an egy mérkőzésen bizonyíthatták képességeiket. A FIFA elvárásának megfelelően, ha a játékvezető nem vezetett találkozót, akkor valamelyik működő társának segített partbíróként. Minden delegált játékvezető működött partbíróként. A legtöbbször, 4 alkalommal Alfonso Gonzales Archundia (Mexikó), kilencen 3 alkalommal, 16-an kétszer, négyen egy-egy alkalommal. Négyen az NSZK-ból csak partbíróként tevékenykedtek, ők 2-2 mérkőzésen voltak partbírók. Akadt egy „kakukkfióka”, Abd el-Halím Mohammed Szudánból, aki egy mérkőzésen volt partbíró.
Tovább kellett szigorítani a szabadrúgások szabályszerű végzést akadályozók büntetését, adott esetekben az előnyszabály alkalmazását. A játékosok által elkövetett mindennemű sportszerűtlenséggel szemben a legerélyesebben kell fellépni. Elő kell segíteni a cserék lebonyolításának rendjét (számtáblák). A játékvezetők és a partbírók együttműködését tovább kell finomítani, elősegítve, hogy kialakulhassanak az önálló szakmai ágak – a játékvezetés és a partbíráskodás.
Tettlegesség
A Jugoszlávia–Zaire (9:0) találkozón történt az első eset, hogy a mérkőzést vezető játékvezetőt megrúgták. Az általa lesnek látott negyedik gólnál (a TV felvétele és a sajtóban helyet foglaló sporttudósítók szerint is leshelyzet történt) felháborodásában az egyik zairei játékos szokatlan módon fejezte ki véleményét, egyszerűen megrúgta a gólt megítélő játékvezetőt. A játékvezető – valószínűleg erőteljesen feldúlt állapotban – azonnal elővette a piros lapot, amit azonnal odatartott az egyik fekete játékos arca elé, aki szó nélkül engedelmeskedett és lement a játéktérről. Csak a mérkőzés után derült ki – a partbírók még nem adhattak segítséget az ilyen tévedések elkerüléséhez –, hogy nem ő követte el a súlyos sportszerűtlenséget.
A FIFA szervező bizottsága megszavazta, hogy négy válogatott, négy különböző csoportba kerül.[2] A következő válogatottak kerültek a csoportokba elsőként:
Az első négy helyezett utáni sorrend nem tekinthető hivatalosnak, mivel ezekért a helyekért nem játszottak mérkőzéseket. Ezért e helyezések meghatározása a következők szerint történt:
több szerzett pont,
jobb gólkülönbség,
több szerzett gól,
nemzetnév.
A hazai csapat eltérő háttérszínnel kiemelve.
Az 1974-es labdarúgó-világbajnokságon részt vevő országok helyezései
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
