A spanyol világ portálja · Portal del mundo hispano
A spanyol világ portálja · Portal del mundo hispano
Máig használatban lévő római színház Mérida városában
A spanyol világ történelme egészen az ókori időkig vezethető vissza. Ha az egykori rómaiak az i. e. 2. évszázadban nem hódítják meg az általuk később Hispaniának nevezett Ibériai-félszigetet, a spanyol szó ma nem is létezne a szótárunkban. A Római Birodalomnak476-ban a germánok (nyugati-gótok) hódítása vetett véget Hispaniában, a félszigeten ezután önálló királyságok alakultak; a – szinte teljesen romanizáltan érkezett – nyugati-gótokat több mint 700 éves arab megszállás követte, amelyet a keresztény visszahódítás (Reconquista) fokozatosan megdöntött. A mórokat1492-ben végleg kiűzték, megnyitva az utat egy új világbirodalom felé. A középkorilatinban már használták az Hispaniolus („kis-hispániai”) szót a félsziget romazinált lakosságára: ennek rövidüléséből származik a mai spanyol szó. Akkor még senki nem gondolta, hogy az előd néphez hasonlóan ők is világbirodalmat teremtenek a 15. századtól kezdődően. A spanyol nyelv, akárcsak őse, kezdetben mindössze egy kis történelmi tájegység, az Ibériai-félsziget északi részén lévő Kasztílianépi latin nyelvjárása volt, így hivatalosan kasztíliainak is nevezik. A Reconquista során az oly nagyfontosságú középkori nyelvjárásokat (asztúriai–leóni, aragóniai, navarrai stb.) fokozatosan visszaszorította, és az egész félszigeten elterjedt, újabb nyelvjárásokra tagolódva. Amerika spanyol gyarmatosításának köszönhetően mára több mint 400 milló beszélővel a világ egyik legelterjedtebb nyelve lett: különböző becslések szerint a 2~4. helyen áll az anyanyelvi beszélők száma alapján (az első helyen álló kínai után).
A spanyol nyelvszókincse, mint minden természetes nyelv esetében, jól tükrözi a beszélő nép történelmét, kultúráját és szokásait. A hispaniai őslakosság jószerivel megfejtetlen nyelveiből a rómaiak letelepedésekor viszonylag csekély számú szó honosodott meg (szubsztrátum), a használt szókincs tekintetében elhanyagolható. A latin nyelv – annak is Hispania északi középső területén (a mai Kantábria és Baszkföld által határolt részen) beszélt népi változata – természetes folytatásáról lévén szó, a spanyol szókincs túlnyomó részét, mintegy 90%-át latin – illetve már a latinban is jelen lévő görög és más nyelvekből átvett – elemek alkotják. A Római Birodalmat szétziláló germán törzsek behatolásának eredményeként, főleg a nyugati gótok közvetítésével számos germán jövevényszó is bekerült (szupersztrátum), majd a középkorimór megszállás jelentős számú arab jövevényszóval gazdagította a spanyolt.
Dante a De vulgari eloquentia („A népi beszédről”) című művében három újlatindialektuscsoportot különböztetett meg aszerint, hogyan mondják az „igen”-t. Az egyikbe tartozott a „sí-nyelv”, vagyis az olasz, a másik az „oui-nyelv”, tehát a francia, a harmadik pedig az okcitán nyelv(òc = igen) volt. A spanyolt, a katalánt és a portugált csupán ez utóbbi nyelvváltozatainak tekintette. Az érdekesség, hogy e négy nyelv közül valójában csak az okcitánban használják az oc szót az igenlés kifejezésére, a másik háromban – az olaszhoz hasonlóan – sí-t mondanak (portugálul leírva sim). A sí szócska eredete a latin SĪC [EST], ’úgy [van], igen’, míg az oc és az oui szavaké a(z) HOC [EST] ILLUD, ’ez az!’ kifejezések, tudniillik a latinban nem létezett az igen szó pontos megfelelője.
Zene · Música
Belén Maya, flamenco táncos
Zenészek, énekesek, együttesek · Músicos, cantantes, grupos musicales
Itt add hozzá azokat a szócikkeket, amelyek megítélésed szerint nem sorolhatók be egyik fenti kategória alá sem, vagy tégy javaslatot új kategóriára a vitalapon.
A magyar Wikipédia portáljai · Portales de la Wikipedia húngara
.jpg)
