Acapulco de Juárez város Mexikóban, az azonos nevű község(municipio) - amelyhez a városon kívül még 233 kisebb-nagyobb település is tartozik - székhelye. A köznyelvben egyszerűen csak mint Acapulco ismert. A város a Csendes-óceán partján fekszik és jelentősége Mexikó gazdaságában főképpen ipari kikötőjének van, illetve mint a nemzetközi turizmus közkedvelt célpontja. Acapulco kikötője így nem csak az ipar számára fontos (cukornád, gyapot, dohány és kávé) de jelentős a tengeri személyszállítási forgalom is.
Története
Acapulco legalább ezer éven át több kereskedelmi útvonal csomópontja volt. Maga a név az azték nyelvből (nahuatl) származik, jelentése „a kiirtott nádas helye”. ácatl (cukornád), poloa (lerombolni) és co (falu/hely), ami összességében úgy fordítható „a hely, ahol kiirtották a (cukor)nádat”.[2]
A legrégebbi leletek (agyagtárgyak, gabona őrlésére szolgáló eszközök) Kr.e. 3000-ből származnak. A későbbi leletekre jellemzőek a gömbölyded női idomok. Vannak olyan feltételezések, miszerint időszámításunk kezdetén polinéz befolyás érvényesült volna. Leletek, amelyeket a Mexikói-fennsíkon is előfordulnak, kereskedelmi kapcsolatokra, adófizetésre engednek következtetni. Acapulco azonban valószínűleg soha nem tartozott kizárólagosan mixték vagy azték befolyási övezetbe. Első európaiként Hernán Cortés fedezte fel a helyet, gyorsan növekvő város és Mexikó egyik első csendes-óceáni kikötője itt létesült.
Földrajz
Acapulco a Csendes-óceán partján fekszik, kereken 300 km-re délnyugatra Mexikóvárostól. A város a keskeny, alig egy kilométernyi tengerparti sávon terül el, egy magas helyek övezte, mélyvízű, szinte félkör alakú öböl partján. Területe 1862,6 km² és olyan kisebb falvakat, városokat is magában foglal, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül Acapulcóhoz.
A klíma trópusi, egész évben meleg, 27 °C körüli hőmérséklettel. A 16 km hosszú, széles homokstrand kiváló feltételeket nyújt a turizmusnak. A legtöbb csapadék az északi (félteke) nyara idején hullik, míg az északi (félteke) téli időszakában száraz és napos az idő.
A város központja Acapulco tradicional, itt van a kikötő és az óváros. Acapulco doradoban van a több kilométeres strand és több tízemeletes luxus-szálloda. Az utóbbi évtizedben a várost délen (Acapulco diamante) újabb luxus-szállodákkal bővítették. A legnagyobb strand a Playa Icacos. Kisebbek a Playa Caleta és a Pie de la Cuesta. A tulajdonképpeni városon kívül fekszik Puerto Marques, egy strandöböl.
Lakosság
A 2005-ös népszámlálási adatok szerint a város belterületén 616 394 lakos élt, míg a település teljes lakossága a külterületekkel együtt 717 766 fő. Acapulco a szövetségi állam legnagyobb városa, lényegesen nagyobb mint a szövetségi állam székhelye, Chilpancingo. Emellett Acapulco gyorsan növekvő, lüktető nagyváros. A város közigazgatási szerveinek információi szerint a lakosság évi 2,1 százalékkal növekszik és körülbelül egy negyede nem részesül vezetékes víz- ill. áramellátásban. Ezenkívül 10,4 százalékot is kitesz az analfabéták aránya. (Forrás: Municipio de Acapulco de Juárez). A lakosság nagy része a gazdasági vonzerő miatt nagyrészt Guerrero szövetségi államból származó "bevándorló".