Nevét arany- és ezüstbányáiról kapta, előtagja a szomszédos Felsőbányától különbözteti meg. Korábban Asszonypatakának (1329) hívták, mivel a királyné tulajdona volt, utótagja a mellette folyó patakra utalt.
Földrajz
A város az ország északnyugati részén, a Nagybányai-medencében, az 1307 m magas Rozsály-hegy déli lábánál, a Zazar folyó partján fekszik. Északról a Gutin-hegység (és az annak részét képező Rozsály-tömb, románul Igniş) határolja.[6]
Közigazgatási területe 234,71 km²,[7] a városhatáron belüli, szűken vett terület pedig 33,75 km².[8] A szomszédos községek délen Lénárdfalva és Tőkésbánya, keletre Felsőbánya, nyugatra pedig Alsótótfalu.[6]
Története
Kezdetek
Egyes történelemkutatások szerint a város első említése 1142-ből, II. Géza korából való (Frauenbach, Asszonypataka néven), amikor a király szászokat telepített a környékre. Mások szerint a tatárjárás után, IV. Béla uralkodása idején jött létre. A legrégebbi fennmaradt oklevél 1327-ből való; ebben Károly Róbert király Zazarbánya néven említi a települést. Tőle származik egy 1329-es oklevél is, melyben Rivulus Dominarumnak (Asszonypataka) hívja, a szomszédos Felsőbányát pedig Mons Mediusként (Középhegy) említi. A Rivulus Dominarum elnevezés arra a középkori apácazárdára vonatkozott, amely a mai Klastrom-réten állt. Nagy Lajos király1347-ben, majd 1376-ban állított ki kiváltságlevelet a városnak; a másodikban többek között a bányászatot is szabályozta.[9][10]
Nagybánya akkori polgárai idetelepült német ajkú iparosok, bányászok és kereskedők voltak. A bányaváros védőszentje Szent István király. Nagybánya messzi földön híres volt Szent István nevezetű gótikus stílusú templomáról, ami egyedi módon kéthajósnak épült, és 1387-ben fejezték be. A templom méretei impozánsak voltak, az épület 50 méter hosszú, tornya pedig 40 méter magas volt. Hatalmas tornya, a Szent István-torony a mai napig magaslik Nagybánya felett.
A Zazar folyóNagybánya látképe a Szent István-toronyból
A város iskolájáról 1380-ból maradt fenn írásos emlék. Ebben az időben a brassói származású Theodoricus volt az iskolamester. Az 1408-as évben városi kórházról tesznek említést. Pénzverde már 1411-ben működött.
A város 1411-ig királyi város volt, ekkor azonban Zsigmond királyLazarovits István szerb uralkodónak adományozta. Később Hunyadi János kezére került s keze alatt a bányászat ismét fellendült. Hunyadi János házat épített Nagybánya főterén, ami mai napig is megtekinthető.
Az arany városa
Főtér, Erzsébet-ház
1464-ben Mátyás király kiváltságlevelet írt a városnak, az ő uralkodása alatt a bányászat ismét megerősödött. A moldovaiak betörései miatt, Nagybánya kérésére Mátyás király megengedte a városnak, hogy falakkal, sáncárkokkal és bástyákkal vehessék körül. Ezekből napjainkra már csak a Mészáros-bástya maradt fönn. Ebben az időszakban a Magyar Királyság aranytermelésének több mint fele Nagybánya kezében volt.
1551-ben a Habsburg-házbeliI. Ferdinánd birtokába került a város. A bányák ekkor magánkézből bérlők kezébe kerültek s a rablógazdálkodásuk miatt a bányászat ismét hanyatlófélbe került, az egyébként jól felszerelt, európai szintű bányák ismét elhanyagolttá váltak. A bányászat mellett kőművesek, ácsok, kőfaragók, szűcsök, fazekasok, szabók, ötvösök voltak jó hírű mesteremberei Nagybányának. A nagybányai ötvösök országszerte ismertek, egy közülük, Bánfihunyadi Ötvös János világhírre tett szert azzal, hogy a londoni Gresham kollégium tanárává vált, s az angolok kiemelkedő tudósként tisztelik. Egy másik híres ötvös, Ocsovai DánielII. Rákóczi Ferenc pecsétnyomóját készítette. 1547-ben Kopácsi István a város lakóit a reformáció mellé állította, és megalapította a Schola Rivulinát, Erdély és a Partium (valamint a mai Románia) területének első középiskoláját, amely 1755-ig működött.[10]
1620-ban Bethlen Gábor erdélyi fejedelem megvonta a bérlés jogát a bányákat szipolyozó addigi bérlőktől, és Nagybánya városára ruházta át. A 17. század közepén Nagybánya I. Rákóczi György erdélyi fejedelem tulajdonába került, majd II. Rákóczi Györgyé lett. 1660 elején a váradi Ali pasa portyázó csapatai dúltak a környéken, majd 1660 nyarán hatalmas, 16 000 arannyi váltságdíjat csikartak ki a várostól.
1664-től, a vasvári béke után Nagybánya osztrák kézre került. 1672-ben Cobb császári generális parancsára levegőbe röpítették a város védrendszerének jelentős részét. 1685-ben a császári hadak Máramarosban teleltek, megszállás alatt tartva a vidéket. 1687-ben a reformátusok elvesztették az István-templomot és az iskolájukat, amit a jezsuiták1691-ben vettek át. 1692-ben a minorita rend megkapta a várostól a Szent Miklósról nevezett kispiaci templomot, ami mellé rendházat építettek.
II. Rákóczi Ferenc 1703-ban átállásra szólította fel a várost, mivel Nagybánya támogatta a fejedelem szabadságharcát. A szabadságharc bukását követő Szatmári béke visszaállította az azt megelőző állapotokat. VI. Károly német-római császár viszont 1712-ben ismét elismerte és megerősítette a város kiváltságait. 1742-ben pestisjárvány pusztított Nagybányán. A pénzverde épületét 1739-ben fejezték be. Ez az épület ma is látható, a megyei történelmi és régészeti múzeum van benne.
1771-ben kezdték el a görögkatolikus templom építését, majd 1792-ben a Híd utcai református templomét. 1793-tól négyosztályos görögkatolikus népiskoláról vannak feljegyzések. A Magyar Jádzó Társaság1796-ban kért engedélyt a város tanácsától, és 1797-ben már német nyelvű társulat is működött. 1802-ben építették a Fekete Sas fogadót, amelyben 1847 szeptember havában Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szállt meg.
1848-ban a város a forradalom mellé állt, ebben az évben Kossuth Lajost Nagybánya díszpolgárává avatták. 1848 decemberében Bem József tábornok innen indult Kolozsvár elfoglalására. A szabadságharc bukása után Berenczey László erdélyi kormánybiztos sok más forradalmárral együtt Nagybányán talált rejtekhelyet.
A világosi fegyverletételt itt is csaknem két évtizedes csend követte, de a kiegyezés (1867) után a kincstári és magánbányák újabb virágzása következett. Létrejött a Kaszinó-egyesület (1834), a Polgári Olvasókör (1869), majd 1896-ban megalakult a magyar képzőművészet egyik legjelentősebb központja, a nagybányai festőiskola. Kiépült a vasútvonalSzatmár és Dés felé, kigyúltak az első villanylámpák (1909). 1889-ben jelent meg az első román nyelvű újság, a Gutinul című hetilap.[10] Lakossága fél évszázad alatt több mint kétszeresére nőtt.
Román kézen
1919. január 9-én[11] bevonultak a román királyi csapatok. A román közigazgatás első két évtizedében megerősödtek a román intézmények. A középoktatás nyelve román lett, a görögkatolikus püspökség Máramarosszigetről Nagybányára költözött, de eredménytelen harc folyt azért, hogy Szatmár megye székhelyét ide költöztessék.
A második bécsi döntés értelmében 1940. szeptember 7-én Nagybányára is bevonult a magyar honvédség. A honvédség tiszteletére állított diadalkaput nem sokkal korábban egy román harckocsi letarolta.[12]1941. június 27-én, egy nappal a kassai bombázás után a szovjet légierő bombázta Nagybányát.[13]
A II. világháború után, amikor a visszatérő román közigazgatás megszüntette a megyerendszert és létrejöttek a tartományok, Nagybánya Máramaros tartomány, majd az újabb megyésítéssel Máramaros megye székhelye lett. Ezzel egy időben új városnegyedek, vállalatok, intézmények jöttek létre. Bevándorlás nyomán a lakosok száma 18 000-ről 170 000-re nőtt.
A forradalom után
Az 1989-es forradalom óta a bányászat fokozatosan leépült, a bányák közül sokat bezártak.[10] Sokan kiköltöztek külföldre, vagy a környező falvakba, így a város lakossága 114 ezerre csökkent. A kommunista rezsim alatt kialakított nehézipar lassan megszűnik és a város fő gazdasági ereje a kereskedelemben van.
Több külföldi cég Nagybánya környékére helyezi kelet-európai lerakatát, képviseletét. Ilyen a Mercedes, amely itt nyitotta meg legnagyobb kelet-európai kamion, busz és haszonjármű lerakatát. Továbbá a közeli Szakállasdombón(Dumbrăvița) épül a Universal Alloy Co. által egy Airbus és Boeing alkatrészeket készítő gyár.
2000. január 30-án a nagybányai Aurul bányavállalat létesítményéből 100 ezer m³ cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, majd ezen keresztül a Szamosba és a Tiszába. A tiszai ciánszennyezés két hét alatt vonult le, hatalmas károkat okozva.[14]
2011 júniusában az önkormányzat – balesetveszélyre hivatkozva – 1,8 m magas betonfalat építtetett két, összesen 200 roma család (mintegy 6-700 fő) által lakott tömbház és az előttük elhaladó forgalmas út közé. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) azonban 6000 lejes pénzbírságot szabott ki Cătălin Cherecheş polgármesterre, mivel álláspontjuk szerint a fal felépítése diszkriminációnak minősül, és nem oldja meg a problémákat.[15] A Romani Criss egyesület 2011 decemberében beperelte a polgármesteri hivatalt. A Bukaresti Törvényszék2012. novemberi ítélete szerint nem történt diszkrimináció, az egyesület azonban fellebbezni fog.[16]
Az 1992-es népszámlálás szerint a 149 205 fős lakosság nemzetiségi összetétele: román 80,59%, magyar 17,39% (25 364 fő), német 0,64%, zsidó 0,06%. 1992 és 2002 között a romák és az ukránok kivételével minden nemzetiség lélekszáma csökkent, de eltérő arányban.
A 2002-es népszámlálás szerint 136 254 fő lakta. A nemzetiségi arányok: románok 82,85%, magyarok 14,79% (20 466 fő), cigányok 1,5%, németek 0,35%, ukránok 0,25%, zsidók 0,04%.[6][8]
A 2011-es népszámlálás szerint 123 738 lakosa volt. Az anyanyelvi megoszlás a következő: románok 97801 (79,0%), magyarok 12 606 (10,2%), cigányok 1767 (1,4%), németek 140, ukránok 126, egyéb 115. Hovatartozásáról nem nyilatkozott 11 183 (9,0%), ez némileg torzítja az arányokat. 2011cenzus
A foglalkoztatási ráta a városban 38,1%. A foglalkoztatottak száma a 2003-as 57 553-ról 2005-re 52 889-re csökkent, elsősorban az elbocsátások, a munkavállalók elvándorlása és a nyugdíjazások miatt. A legjelentősebb visszaesés az iparban, ezen belül is a kitermelő iparban történt. Csökkent az oktatási és az egészségügyi ágazatban foglalkoztatottak száma is. Ezzel szemben a banki, biztosítási és távközlési területen növekszik a foglalkoztatás.[8]
A helyi közösségi közlekedést nagyrészt az SC URBIS SA biztosítja. A városi hálózatot 1 trolibusz- és 12 autóbuszvonal alkotja. 17 különjárat egyes cégeket szolgál ki a műszakváltások idején. 10 buszjárat a szomszédos falvakkal és Felsőbányával köti össze a várost.[8]
2011 decemberében a városi önkormányzat megkezdte a tervezett nagybányai körgyűrű környezetvédelmi engedélyeztetését. A beruházás várhatóan 2012 februárjában kerülhet bele a város éves költségvetésébe, a versenytárgyalás pedig leghamarabb júliusban kezdődhet meg, ami optimális esetben nyár végi vagy őszi munkakezdést jelentene. Az átadásra 2013–2014-ben kerülhet sor.[17]
A város legjelentősebb magyar vonatkozású kulturális rendezvényei, fesztiváljai a magyar művelődést és a Teleki családot középpontba állító májusi Teleki Napok, a régi bányászünnepből újjáélesztett és a város védőszentjére is emlékeztető augusztusi Szent István Napok, a város legnagyobb magyar rendezvénye, a helyi magyar egyesületek összefogásával 2006 óta megrendezett Főtér Fesztivál, valamint a Gesztenyeünnep, ami 1993 óta a város napja.[20]
A Nagybányai Városi Színház épülete 1967-ben épült. Azóta nem került sor jelentősebb felújításra, így az épület falai megrepedeztek. Kellékek tárolására szolgáló raktárai nincsenek. A tervek szerint felújítása 2012-ben kezdődne, és 2014-re fejeződne be.[21]
Itt született, élt és hunyt el Thurmann Olivér (1841–1899) polgármester. Réti István: A nagybányai művésztelep c. könyvében a 7,12, 23, 147, 148, 151, 158 oldalakon ír Thurmann Olivér szerepéről a nagybányai festőiskola létrehozásában.
Itt született, élt és hunyt el Turman Antal (1787–1862) bányavállalkozó, Az 1848-as forradalomhoz kapcsolódik: „Berzenczei László erdélyi kormánybiztos kocsisnak öltözve Turman Antal istállójában tartózkodott míg tovább menekülhetett, s ugyancsak Turman Antal házában rejtőzve irta meg Kemény Zsigmond »Zord Idök« című regényét” (Palmer: Nagybánya és környéke c. könyv 69. oldalán).
↑ abcdCity of Baia Mare (angol nyelven). Nagybányai várostérség (SUBM), 2008. [2013. november 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 26.)
↑Múlt (magyar nyelven). Nagybánya.ro, 2009. [2012. január 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 27.)
↑Felújítják a színházat (magyar nyelven). Nagybánya.ro, 2011. december 28. [2016. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 28.)
↑ abcdefgNagybányai pantheon (magyar nyelven). Nagybánya.ro / Schönherr Gyula Történelmi kör, 2008. [2016. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 27.)
↑Vezéry Ödön. [2012. január 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 21.)
Források
Ablonczy (2011):Ablonczy Balázs. A visszatért Erdély 1940–1944 (magyar nyelven). Budapest: Jaffa Kiadó (2011). ISBN 978 963 9971 60 8. Hozzáférés ideje: 2011. december 26.