Kapnikbánya

	Kapnikbánya (Cavnic)
	Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Máramaros
Fejlesztési régió	Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye	Máramaros
Rang	város
Községközpont	Cavnic
Polgármester	Vladimir Petruț (PNL)
Irányítószám	435300
Körzethívószám	+40 x62
SIRUTA-kód	106782
	Népesség
Népesség	4264 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság	304 (7%, 2021)
Népsűrűség	90,4 fő/km²
	Földrajzi adatok
Tszf. magasság	864 m
Terület	47,17 km²
Időzóna	EET, UTC+2
	Elhelyezkedése
	é. sz. 47° 39′ 39″, k. h. 23° 52′ 40″47.660833°N 23.877778°EKoordináták: é. sz. 47° 39′ 39″, k. h. 23° 52′ 40″47.660833°N 23.877778°E
	Kapnikbánya weboldala
	A Wikimédia Commons tartalmaz Kapnikbánya témájú médiaállományokat.
	Sablon • Wikidata • Segítség

Kapnikbánya (románul Cavnic) város Romániában, Máramaros megyében. Alsó- és Felsőkapnik egyesülése.

Fekvése

Nagybányától 32 km-re keletre, a Partium és a történelmi Erdély határán, a Gutin-hegységben, az Öreg-Gutin 1443 m magas csúcsa alatt, egy 6 km-es völgyvonulatban fekszik.

Nevének eredete

Nevét a Kapnik folyóról kapta, amely mellett épült. A szláv kopaonik (= az amit megástak), utótagja az ércbányászattal kapcsolatos.

Története

Ősi bányásztelepülés, itt már a rómaiak is bányásztak.

1336-ban, Károly Róbert király korában Capnic néven említették, már ekkor község jellege volt.

Kapnikbánya már a 15. században a vidék bányászatának központja volt. 1455-ben Hunyadi János megerősítette Kapnikbánya régi szabadalmi jogait – Nagybánya és Felsőbánya szabadalmaival együtt. Az itteni bányászat és a község azonban már ebben az első időszakában is sokat szenvedett: 1460-ban a törökök lerombolták, emiatt egy időre szünetelt is itt a bányászat. 1465-ben Mátyás király ismét megerősítette a település szabadalmi jogát. A 16. század elején újból virágzásnak indult, de az erdélyi fejedelmek és a magyar király közötti bányákért folyó harc annyira tönkretette az itteni bányákat, hogy a 16. század második felére a bányaművelés már teljesen szünetelt. 1571-ben Miksa király újból elkezdte a bányák művelését, azonban azok ismét a Báthoriak kezébe kerültek. 1588-ban Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem a bányákat bérbe adta Herberstein Feliciánnak, aki rablógazdálkodásával teljesen tönkretette azokat. Ettől kezdve a 18. század elejéig a kapniki bányák az erdélyi fejedelmekéi voltak, akik azokat állandóan bérlők útján műveltették. 1620-ban Bethlen Gábor megvonta a bérletet ifj. Herneistein Felicziántól és saját kezelésbe vette a bányákat, azonban halála után ismét haszonbérbe adták azokat. Különb gazdálkodás azonban a Rákócziak idején sem folyt itt. A vasvári béke alapján Kapnikbánya – Erdély végvidékeként – továbbra is az erdélyi fejedelmek kezén maradt, I. Apafi Mihály alatt még sorsa rosszabbra fordult, az ő halála után szünetelt is itt a bányászat 1691-től 1702-ig, mikor a bécsi kormány újra megkezdte és fellendítette itt a bányaművelést:

1706-ban a Kővárvidék ide tartozó falvainak (Kápolnok, Gyertyános és Garbonácz) lakosságát kötelességük teljesítésére szorították – bár e falvakat szerette volna elperelni a Kővárvidék ura, de ez nem sikerült neki.

Az utolsó tatárjárás során, 1717-ben a Kapniknál benyomuló krímitatár-hadak lerombolták a települést, de ezt követően a Bagossy László vezérlete alatt álló tiszaháti nemesség csapatai szétverték őket.

1722-ben a többi bányakerületből is sok családot telepítettek ide. 1727-ben a bányavidéket a nagybányai bányaigazgatósághoz csatolták. 1753-ban Művelésbe fogták az eddig elhanyagolt altárnát is. 1761-ben bányatörvényszéket állítottak fel. 1786-ban a telepet úttal kötötték össze Felsőbányához. A 19. század első évtizedeire egy időre újra megállt itt a fejlődés, és csak 1845 után virágzott fel ismét itt a bányászat. A község és határa többnyire kamarabirtok volt.

1910-ben 3517 lakosából 1864 magyar (52,99%) és 1604 román (45,60%) volt.

A trianoni békeszerződésig Szatmár vármegye Magyarláposi járásához tartozott.

2002-ben 5.205 lakosából 4.205 román (80,78%), 911 magyar (17,50%), 54 cigány (1,03%) és 35 egyéb (0,67%) nemzetiségű volt.

A kapniki bányák

Az itteni bányáknak két aknájuk és két altárnájuk volt.

Kapnikbányát 7 km hosszúságú bányavasút kötötte össze a Felsőbányáig húzódó vasútvonallal.

A bányákhoz több zúzó és hengermű, valamint nagy kohótelep is tartozott.

A város maga két részből áll: „Alsó- és Felső Handal”-ból. Alsókapnik volt a kincstári kohótelep, Felsőkapnikon pedig a bányaművek voltak.

Nevezetességek

Az 1717-ben a benyomuló krímitatár-hadakon aratott győzelem emlékére egy 3 méter magas emlékoszlopot emeltek a következő latin felirattal: „Anno 1717. usque hic fuerunt tartari.”
Sípálya

Híres emberek

Helybeliek szerint itt született Born Ignác geológus 1742-ben,^[4] akinek szobra áll a katolikus plébánia udvarán.

Itt született továbbá:

Jendrassik Jenő filozófus, egyetemi tanár, rektor 1824-ben,
Krizsán János magyar festő 1886. január 27-én,
Szaucsek István zeneszerző, (Amikor majd nem leszek már…) 1886. szeptember 26-án,
Papp Simon geológus, az MTA tagja 1886. február 14-én. A múzeum épületén ma emléktábla hirdeti ezt,
Komoróczy György történész, polonista, főlevéltáros 1909. április 14-én,
Krupiczer Antal szobrász és kiállítóművész 1944-ben,
Schöber Emil természettudományi szakíró 1860-ban,
Buzás Gerő katolikus pap, író.

Egyéb híres emberek névsorát lásd: Debreczeni Z. László Gutinok című könyvében, vagy a http://kapnikbanya.uw.hu^{[halott link]} honlapon a „Híres emberek” link alatt.

Jegyzetek

↑ Az „x” a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Telekom, 3–RDS.
↑ 2021-es romániai népszámlálás. Nemzeti Statisztikai Intézet
↑ 2021-es romániai népszámlálás (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet, 2023. (Hozzáférés: 2024. január 21.)
↑ Weiszburg Tamás a Belényesen 2015. június 18-21 között tartott VIII. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencián tartott előadásában dokumentumok alapján tisztázta, hogy nem Kapnikbányán, hanem Gyulafehérváron született. EMT Konferenciakiadvány, 164–165. oldal.: "Ha olvasták volna a könyvet, akkor annak 14. úti levelében megtalálták volna ezt a két mondatot: 'Este elértem Gyulafehérvárt, egy szép, jól megépített erősséget. Ez a hely szülővárosom, ahol a világra jöttem, és nyolcadik évemig nevelkedtem' (az eredeti németben: 'Dieser Ort is meine Vaterstadt, wo ich zur Welt kam...')"

Források

Szatmár vármegye. In Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája. A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu. Budapest: Országos Monografia Társaság. 1908.