Erzsébet volt Luxemburgi Zsigmond német-római császár és magyar király egyetlen leánya és felnőttkort megért gyermeke. Születésétől fogva apja örököse volt a Magyar és a Cseh Királyságokban. 1421 szeptemberében, mindössze tizenkét esztendősen házasították össze Albert osztrák herceggel. Apja, Zsigmond király 1437 decemberében bekövetkezett halála után a magyar rendek nem őt, hanem férjét választották az ország új uralkodójának. Koronázásukra 1438. január 1-jén került sor, ám Alberttel ellentétben, akit Pálóci György esztergomi érsek koronázott meg, Erzsébetet Rozgonyi Simon veszprémi püspök – ezzel is jelezve, hogy státusza királynéi, nem uralkodónői.
Egyes korabeli híresztelések szerint szerepe volt az 1439-es budai népmozgalom kirobbanásában. Az események alatt zajló budai országgyűlésen már sikeresen tudott érvényt szerezni jogainak: férje örökösévé nyilvánították, ezzel de facto társuralkodóvá lépett elő. Albert 1439. októberi halálakor az akkor negyedik gyermekével várandós Erzsébet átvette az uralkodói jogok gyakorlását. A lengyel fenyegetéstől tartva azonban a magyar rendek 1440 januárjában III. Ulászló lengyel királyt választották uralkodónak, majd nem sokkal ezt követően, február 22-én megszületett Erzsébet gyermeke, Postumus László.[1] Ezt megelőzően került sor, 1440. február 20-ról 21-re virradóan Kottanner Jánosné Wolfram Ilona, a királyné udvarhölgye által a Szent Koronavisegrádi várból való kicsempészésére és Komáromba szállítására. Május 15-re Erzsébet azt is elérte, hogy a mindössze két hónapos fiát Szécsi Dénes esztergomi érsek, Székesfehérvárottmagyar királlyá koronázza.[1]
Az események következtében belháború tört ki. Mivel május 21-re Ulászló bevonult Budára, így Erzsébet és zsoldos csapatai, akiket Jan Jiskra vezényelt, csak az ország nyugati és északi részét tartották az irányításuk alatt. A korona eltulajdonításával ugyanakkor a királyné politikailag elszigetelődött: korábbi hívei, Hédervári Lőrinc nádor és Garai László bán is elfordult tőle.[1] A többnyire kisebb összecsapásokkal zajló trónviszály egészen 1442 év végéig elhúzódott, majd a harcoló felek december 13-án, Győrben békét kötöttek. Erzsébet hat nappal az egyezmény után váratlanul elhunyt.
Születése
Erzsébet pontos születési dátuma nem található meg egyetlen korabeli forrásban sem, viszont Baranyai Béla szerint Zsigmond egy levele alapján megállapítható, melyet Kéméndi Petew fia Jánosnak, Zala megyefőispánjának küldött 1410. április 26-ai keltezéssel sabbato post festum s. Georgii, Szent György utáni szombaton, amikor Véglesen pihent Borbála királynéval, akinek a pecsétjét használta az irat lepecsételéséhez.[2][3] A levélben lánya születéséről tájékoztatja a főispánt. Zsigmond azt mondja, hogy lánya alias circa festum beati Francisci confessoris született, azaz Szent Ferenc ünnepe körül, amely október 4-ére esik.
Cillei Borbála királyné pecsétje
A nem pontos megjelölés természetesen nem azt jelenti, hogy Zsigmond ne lett volna tisztában lánya születésének valódi időpontjával, de nagyon is pontosan tudta, ezért hivatkozott Szent Ferenc ünnepére. A circa megjelölés csak arra utal, hogy akkoriban az egyházi ünnepek határozták meg az emberek mindennapjait, és ehhez viszonyítottak, és időzítettek többnyire mindent. Éppen ez a viszonyítási rendszer segít hozzá a pontos születésnap meghatározásához, ugyanis ez azt jelenti, hogy inkább októberben kellett születnie, semmint szeptemberben, hiszen akkor Szent Mihály ünnepére hivatkozott volna az apa, amely szeptember 29-ére esik. A pontos dátum megjelölésében viszont segítségünkre van Erzsébet eljegyzése Alberttel, mely a levél megírását követő évben történt, azaz 1411. október 7-énPozsonyban,[4] és mivel ez a nap semmilyen egyházi ünnephez nem köthető, így önként adódik az a feltételezés, hogy csak Erzsébet születésnapja okán időzítették erre a napra ezt a fontos állami eseményt a hercegnő második születésnapjára.[2] A születés helyszíne szintén kérdéses, de ugyancsak kikövetkeztethető korabeli források alapján. Kottanner Jánosné hivatkozik az emlékirataiban éppen arra, hogy Erzsébet királynénak Visegrádon kellett volna világra hoznia a fiát, V. Lászlót. „A magyar nemesurak ekkor szívesen látták volna, ha a nemes királyné a visegrádi várban feküdt volna gyermekágyban. Őnagyságának azonban ez nem nagyon volt ínyére, nem is tett semmit ennek érdekében, és nem ment az asszonyházba. Ezt rejtett bölcsességében tette, mert aggódott, hogy ha az asszonyházba jön, akkor gyermekével együtt erőszakkal ott tartják; aztán meg azért, hogy annál kevésbé gondolhassanak rá, hogy a Szent Korona megszerzésére törekszik.”[5] Továbbá Zsigmond király itineráriuma szerint a király 1409. október 9–19 között Visegrádon volt,[6] amely szintén Visegrádot valószínűsíti a születés helyeként. Egyéb dátumok, mint például 1409. február 28., ráadásul Magyarországon kívüli helyszínen, mint Prága vagy ugyanazon év november 27-e, mely a keresztelő napja, téves vagy ellenőrizetlen forrásokon alapulnak.
A kétéves Erzsébetet az apja, Zsigmond, aki már ekkor német király is volt, ami miatt még nagyobb nemzetközi rangja volt az eseménynek, éppen a lánya második születésnapja alkalmából eljegyezte a 14 éves V. (Habsburg) Albertosztrák herceggel1411. október 7-én Pozsonyban a magyar rendek beleegyezése nélkül. Erről az eljegyzésről ezért nem is készült a magyar kancellárián hivatalos irat, csak az osztrák és német kancelláriák hirdették ki a saját országuk lakosai számára az eljegyzés tényét, így ez az összejövetel Zsigmond szándékával szembemenve Magyarországon magánjellegű eseménynek számított.[2]
Apai szigor: Száműzetése az udvarból anyjával együtt
1419-ben Cillei Borbála állítólagos házasságtörése miatt Zsigmond a lányát az anyjával együtt Várad mellé száműzte. Windecke Eberhard, Zsigmond német származású „mindenese”, aki közelről ismerte a királyt, elkísérte külföldi útjain, és különösen pénzügyi machinációinak volt részese, a király halála után az életrajzírója lett. Windecke Magyarországon nősült, pozsonyi polgárasszonyt vett feleségül, ennek köszönhetően a pozsonyi polgárok közé is bekerült, tehát a magyarországi viszonyokat is jól ismerte. Windecke így foglalta össze Borbála királyné állítólagos házasságtöréséről szerzett információit: „Tudnod kell, hogy az Úr 1419. évében, midőn Zsigmond király a német tartományokból és a zsinatról Magyarországra visszatért, hitveséről, Borbáláról igen goromba rágalom jutott a fülébe. Ennek köszönhetően Őfelsége olyan ellenséges érzelmekre gerjedt iránta, hogy az asszonyt sem látni, sem hallani nem akarta. Ezért amint a felséges úr Buda felé közeledett, a királynénak el kellett hagynia a várost, és az Alföldön a jászok és kunok területén át Váradra mennie. Úgy fél évet tölthetett itt, de a királyné, lánya és szolgálói is olyan nyomorúságosan éltek, hogy mindannyiukon betegség lett úrrá. Gyakran előfordult az is, hogy sem kenyér, sem bor nem került az asztalukra addig, amíg nem fizették meg az árát. Mindig ugyanabban az öltözetben kellett járniuk és aludniuk, tetvesek és piszkosak lettek mindannyian. Háromnegyed év is eltelhetett, mire Őfelsége hajlandó volt Váradra menni. Mindez akkor történt, amikor a római király Sandecbe vonult, hogy ott találkozzon a lengyel uralkodóval, és egyezségre lépjen vele. Miközben pedig a király távol volt, azt üzente feleségének, hogy térjen vissza Budára, mivel ő maga Váradra készül, és a királynét továbbra sem akarja látni és hallani. Így a felséges asszonyt Budára kísérték, Őfelsége pedig megérkezett Váradra. Ekkor kereste fel a kegyelmes urat a török szultán követsége, hogy ötven évre szóló békét kössenek, majd amikor ezután a király újra Buda felé indult, a királynét visszaküldték Váradra, ő azonban ezúttal nem kívánt délnek menni, hanem inkább északnak. Így történt tehát, hogy a király és a királyné immáron másfél éve nem találkozott egymással, egészen addig, míg az uralkodó el nem indult Boroszlóba, amiről fentebb már írva vagyon. Ekkor ugyanis Györgypassaui püspök, Hohenlohe grófja, valamint Lajos öttingeni gróf, a király kancellárja és udvarmestere tárgyalni kezdtek, és kibékítették Őfelségét a felséges asszonnyal. Így Szakolcán, szent karácsony estéjén, a fentnevezett évben újra találkoztak. A királyné térdre ereszkedett Őfelsége előtt, kérte kegyelmét, hogy bocsásson meg neki arra az esetre, ha ellene bármit is elkövetett volna. Zsigmond király azonban nem kívánta meghallgatni hitvesének szavait, amint azonban lánya, Erzsébet hercegnő [...] odament hozzá, s mivel a lányát őfelsége különösen szerette, engedett a kérésének, és megbocsátott a királynénak arra az esetre, ha valamit elkövetett volna ellene. Az éjszakát pedig együtt hálták el, viszályuk tehát elcsitult.”[7]
Ausztria hercegnéje
1421. szeptember 28-ánPozsonyban az apja, Zsigmond az ekkor már 12. életévébe lépő Erzsébetet feleségül adta jegyeséhez, a 24 éves V. (Habsburg) Albert osztrák herceghez. Erzsébet ugyan csak kilenc nappal később, október 7-én töltötte be a 12. életévét, amely kor a lányoknál az egyházi törvények szerint a házasságra lépés legalacsonyabb korhatárát jelentette. A nagy eseményeket (keresztelő, házasság, koronázás stb.) ugyanakkor szokás volt nagy egyházi ünnepekhez kötni. Erzsébet születésnapjához legközelebbi legnagyobb egyházi ünnep Szent Mihály napja, azaz szeptember 29-e volt, és bár Zsigmond a lánya születését még Szent Ferenc (október 4.) napjához és nem Szent Mihályhoz kötötte, de ezzel csak azt kívánta kifejezni, hogy lánya nem szeptemberben, hanem októberben született, hiszen Erzsébet születésnapja, október 11-e Szent Ferenc napjához esett közelebb. Az esküvőnek viszont a jelentősebb egyházi ünnephez való kötése és a nagy egyházi ünnepet megelőző napon való egybekelés mindenképpen növelte a menyegző jelentőségét. Éppen ezért ezzel is magyarázható, hogy nem várták meg azt a pár napot, míg Erzsébet pontosan betölti a 12. életévét. Ekkor azonban nemcsak ezzel az aprósággal nem törődtek, hanem azzal sem, hogy nem szerezték be a házassághoz szükséges pápai diszpenzációt, amely elengedhetetlen lett volna a házasság érvényességéhez, hiszen Erzsébet és Albert negyedfokú rokonságban álltak, de ez akkor még nem jelentett problémát, bár az eljegyzés óta eltelt tíz évben bőven lett volna alkalom ezt megtenni. Erzsébet hozománya 100.000 arany volt, melyet viszont Zsigmond azonnal vissza is kért a vejétől, amint kifizette azt, valamint még 60.000 arany kölcsönt vett igénybe Alberttől az ekkor megindítandó husziták elleni háborúra.[8]
Utódlási nehézségek: Végre ő szül, de csak lányt
Erzsébet ugyan 12 évesen lépett házasságra, de az akkori szokások és elvárások szerint mégis hosszú ideig meddőnek bizonyult,[9] hiszen csak 10 évnyi házasság után esett teherbe,[10] és 22 évesen hozta világra első gyermekét, Annát1432. április 12-én Bécsben, aki lány lévén Ausztriában nem örökölhetett,[11] Magyarországon pedig édesanyja, Erzsébet mögött a második helyet foglalta el a trónöröklési sorban.
Mikor Erzsébet első gyermekét várta 1431-ben, derült csak ki, hogy nincs meg a szükséges pápai diszpenzáció,[12] amelyet Erzsébet és Albert negyedfokú rokonsága indokolt, mivel mindketten II. Vencel cseh király leszármazottai voltak annak egy-egy lánya révén. Luxemburgi Erzsébet II. Vencel ükunokája volt annak idősebb lánya, Přemysl Erzsébet cseh királyi hercegnő, későbbi cseh királyné révén, akinek a férje, Luxemburgi János a felesége kezével elnyerte a cseh koronát1310-ben, és az ő fiuk volt IV. Károly német-római császár, Luxemburgi Erzsébet apjának, Zsigmond magyar királynak az édesapja. Albert pedig II. Vencel szépunokája (5. leszármazottja) volt annak ifjabb lánya, Přemysl Margit cseh királyi hercegnő, későbbi briegi hercegné jogán. Margit hercegnő III. Boleszláv briegi herceg feleségeként Bajor Johanna Zsófia osztrák hercegnének, Albert édesanyjának a dédanyja volt. A házaspár IV. Jenő pápához fordult a szükséges okiratért, aki haladéktalanul kiállította a még hiányzó diszpenzációt.[12] A házasságuk ugyanis addig elvileg érvénytelennek számított, ameddig be nem szerezték hozzá a pápai hozzájárulást és felmentést a közeli rokonsági fok miatt. Ez különösen azért vált most sürgetővé, mert a születendő gyermekük törvényességét is kétségbe vonta volna a pápai diszpenzáció hiánya.
Bertrandon de la Broquière burgundi kém és utazó, aki III. Fülöp burgundi herceg megbízásából járt a bécsi udvarban is, hiszen a burgundi herceg V. Albert osztrák herceg elsőfokú unokatestvére volt, mivel Fülöpnek az anyja, Bajor Margit és Albertnek az anyja, Bajor Johanna Zsófia édestestvérek voltak, a leírásaiban beszámolt az Anna hercegnő születését követő ünnepségekről. Miután ez idáig az osztrák hercegi párt elkerülte a gyermekáldás, Anna hercegnőnek, az elsőszülött gyermeknek a világra jötte nagy eseménynek számított, és ez okot adott az örömre, a fesztiválok és lovagi tornák megrendezésére.[13]
Zsigmond hiú fiúábrándjai: Fiú születik, de csak a második lány marad életben
A várva-várt fiú örököst Erzsébet három évvel később, 1435. február 16-ánBécsben hozta világra, két nappal az apja, Zsigmond 67. születésnapja (február 14.) után, és a György nevet kapta, de mindössze csak három órát élt.[14] Születésekor automatikusan Ausztria trónörököse lett, és mivel nagyapjának, Zsigmondnak nem születtek életképes és törvényes fiúgyermekei a második, Cillei Borbálával kötött házasságából sem,[15] ezért Zsigmond azt tervezte, hogy születendő fiúunokáját Magyarországon, a magyar korona leendő örököseként fogja neveltetni, és ezt már lánya házassági szerződésében is kikötötte 1421-ben.[16]
György herceg azonban nem tudta beteljesíteni sem az anya, Erzsébet, sem a nagyapa, Zsigmond, sem az apa, Albert várakozásait, akik mind más-más reményeket tápláltak a fiúörökös érkeztével, ugyanis a kis herceg a születése után rögtön meghalt.[17] Két évvel később, 1437-ben Bécsben Erzsébet újabb gyermeket szült, egy második leányt, aki az édesanyja után szintén az Erzsébet nevet kapta, és később ő vitte tovább a magyar királyok vérvonalát.
Magyarország második királynője vagy csak sokadik királynéja
Erzsébet ugyan a Magyar Királyság örökösének számított, de apja halála után hivatalosan Albertet választották királlyá1438. A gyakorlatban azonban Erzsébet volt a király, mivel Albert általában külföldön tartózkodott.január 1-jén férjével együtt került sor a koronázására, de őt nem az esztergomi érsek, hanem Rozgonyi Simon veszprémi püspök kente fel. Jogait csak az 1439-es budai országgyűlésen (1439. május 29.) tudta érvényesíttetni, ami a május 23-án Budán kitört népmozgalom után ült össze, ahol kvázi társuralkodóvá és férje örökösévé nyilvánították. Habár már az országgyűlés előtt kijelentették, hogy Erzsébet pozíciója nem azonos az özvegy Borbála királyné státuszával, mivel Erzsébet a királyság természetes örököse. Így hiába nem a Szent Koronával kenték fel, társuralkodói jogait így is gyakorolta.
Magyarország örököse a férje halála után
Albert 1439. október 27-én bekövetkezett halálával Erzsébet a saját nevében át is vette az uralkodói jogok gyakorlását, hiszen a magyar rendek Erzsébet királynét a Magyar Királyság jog szerinti örökösnőjének tekintették, újbóli házasságkötését szorgalmazták, és azt kívánták, hogy az 1440-ben a 31. életévébe lépő Erzsébet királyné menjen férjhez a nála 15 évvel fiatalabb és 16. életévébe lépő III. Ulászlólengyel királyhoz, akit 1440. január 18-án a rendek meghívtak a magyar trónra. Erzsébet királyné színleg a beleegyezését adta az Ulászlóval kötendő házassághoz.
Magyarország régense a fia nevében
Életképes fiú születik, de már csak az apja halála után
Amikor azonban a fia, V. László1440. február 22-én megszületett Komáromban, azután már csak a fia nevében uralkodott, visszavonta az Ulászlóval kötendő házassághoz adott beleegyezését, amelyet állítása szerint csak "kényszer" hatására tett meg korábban, azonban haláláig megtartotta a királyi hatalmat. Ekkor teljesen megmerevedtek az álláspontok, az ország ketté szakadt.
Csak a konfliktus elmérgesedésének, valamint az ország megosztottságának a megszüntetése iránti igény kényszerítette ki végül a fegyverszünetet és a megbékélést, amely IV. Jenő pápa közvetítésre létre is jött Giuliano Cesarini pápai követnek köszönhetően.
A Luxemburgi Erzsébet és I. Ulászló közötti megegyezés értelmében, amely fia jogainak fenntartása mellett Ulászló uralmát is elismerte, idősebb lányát, Annát eljegyezték Ulászlóval,[20] míg húgát, Erzsébet hercegnőt Ulászló öccsével, Jagelló Kázmér lengyel és litván herceggel.
Halála
A megegyezés után pár nappal, 1442. december 19-én Luxemburgi Erzsébet királyné váratlanul meghalt Győrben. A megállapodásból I. Ulászló korai halála (1444) miatt viszont csak Erzsébet hercegnő és Kázmér herceg házassága valósult meg 1454-ben, aki akkor már IV. Kázmér néven lengyel király volt.
Erzsébetet Székesfehérvárott temették el. Cillei Borbála túlélte egyetlen gyermekét, akit 1438 elején láthatott személyesen utoljára, mikor veje fogságából kiszabadulva előbb Lengyelországba, végül Csehországba távozott. Élete hátralevő éveiben Erzsébet anyja az 1437-es prágai koronázásakor a számára juttatott, és özvegyi jogon neki járó cseh királynéi váraiban tartózkodott a haláláig, hiszen a magyar országgyűlés Borbálát kitiltotta az országból, a magyar birtokait elkobozta, és azokat a lányának, Erzsébetnek juttatta, azonban Borbálát sohasem rehabilitálták.
↑Luxemburgi Erzsébet édesanyja, Cillei Borbála 17 évesen szülte az egyetlen gyermekét.
↑Luxemburgi Erzsébet az akkori szokásoknak megfelelően 12 évesen házasságkötésre alkalmas korba lépett, és ekkor apja, Zsigmond magyar király rögtön össze is házasította Habsburg Alberttel.
↑Anna azonban az öccse, V. László halála (1457) után bejelentette igényét elhunyt fivére összes országára, így Ausztriára is.
↑Zsigmond egyetlen törvényes fia, Luxemburgi N. herceg, aki Zsigmond első házasságából származott, rögtön a születése után meghalt az édesanyjával, Máriamagyar királynővel együtt.
Baranyai Béla: Zsigmond király úgynevezett Sárkány-rendje. Adalék a magyar trónöröklési kérdés történetéhez, Századok, 59–60, 561–591, 681–719, 1925/1926 = Tanulmányok és közlemények a magyar jog-, alkotmány- és köz-történet köréből 1, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1926.
Borsa Iván (szerk.): Zsigmondkori oklevéltár III. (1411–1412) (Mályusz Elemér kézirata alapján), Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993. = Varga János (főszerk.): A Magyar Országos Levéltár Kiadványai II., Forráskiadványok 22.
Engel Pál – C. Tóth Norbert: Itineraria Regum et Reginarum Hungariae (1382–1438), Budapest, Institute of History of the Hungarian Academy of Sciences, 2005.
Fraknói Vilmos: A magyar királyválasztások története, Athenaeum, Budapest, 1921.
Hamann, Brigitte (szerk.): Habsburg lexikon, Új Géniusz, Budapest, 414 oldal, 1990. ISBN 9630278383
Higgins, Mrs. Napier. Elizabeth of Luxemburg, In: Mrs. Napier Higgins: Women of Europe in the Fifteenth and Sixteenth Centuries Vol II. (angol nyelven), London: Hurst and Blackett Publishers, 202–244. o. (1885). Hozzáférés ideje: 2015. december 7.
Isenburg, Wilhelm Karl, Prinz zu: Die Herzoge und Erzherzoge von Oesterreich aus habsburgischem Geschlecht von Albrecht I. bis auf Maximilian I., Tafel 16., In: W. K. P. z. I.: Stammtafeln zur Geschichte der Europäischen Staten I., J. A. Stargardt, Berlin, 1936. (második kiadás: Marburg, 1965.)
Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár II. (1400–1410), Második rész (1407–1410), Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958. = Magyar Országos Levéltár Kiadványai II., Forráskiadványok 4.
Ráth Károly: A magyar királyok hadjáratai, utazásai és tartózkodási helyei, Győr, nyomtatott Sauervein Gézánál, 1861.
Schönherr Gyula. Az Anjou-ház örökösei, In: Szilágyi Sándor (szerk.): A magyar nemzet története III. kötet (magyar nyelven), Budapest: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat, 385–630. o. (1895). Hozzáférés ideje: 2015. december 7.
Solymosi László (szerk.): Magyarország történeti kronológiája I. A kezdetektől 1526-ig, (főszerk.: Benda Kálmán), Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981.
Windecke, Eberhard. Eberhard Windecke emlékirata Zsigmond királyról és koráról, (ford.: Skorka Renáta) = História Könyvtár – Elbeszélő források1. (sorozatszerkesztő: Glatz Ferenc), MTA Történettudományi Intézete, História Alapítvány (2008)
További információk
Cawley, Charles: Hungary Kings Genealogy (angol nyelven). Foundation for Medieval Genealogy. (Hozzáférés: 2015. december 7.)
Marek, Miroslav: The Luxemburg family (angol nyelven). Euweb. (Hozzáférés: 2015. december 7.)
