Páli Vince az 1610-es években a firenzei Gondi család papjaként dolgozott. Itt közelebbi kapcsolatba került az említett családnak dolgozó szegényekkel és lehetősége volt megfigyelni a környékbeli parasztok vallástudatlanságát. Prédikálni kezdett és tanítani a birtokon dolgozó szomszédos falvak népét.
Vince 1617-ben elvállalta a lyoni egyházmegyében lévő Châtillon-les-Dombes nevű plébánia vezetését.
1625-ben megalapította paptársaival az Apostoli Élet Társaságát, a Misszió Kongregációját és Párizs külvárosában megkapták a Collége des Bons Enfants épületét, ahol állandó letelepedést szereztek.[6]
A következő évben (1626) a társaság megkapta a párizsi érsek jóváhagyását. Két sikertelen petíció után VIII. Orbán pápa az 1632. január 12-i Salvatoris nostri bullájával jóváhagyta az újonnan alapított társaságot.
1631-ben a székhelyük a párizsi Szent Lázár rendházba költözött, így a lazaristák néven lettek ismertek. Ezt a kolostort a bibliai, betániaiLázárról nevezték el és a lazaristák előtt a Szent Viktor-i kanonok tulajdona volt.
Néhány éven belül a közösség szerzett egy másik házat Párizsban, és más létesítményeket is Franciaország-szerte; továbbá terjeszkedtek Itáliában (1638), Tuniszban (1643), Algírban és Írországban (1646), Madagaszkáron (1648), Lengyelországban is (1651).
VII. Sándor bullája 1655 áprilisában ismételten megerősítette a társaságot.
A francia forradalom idején a tömeg kifosztotta a rendházait és elnyomták a kongregációt. A párizsi Szt. Lázár házat is bezárták. A franciaországi vallási rendeket elnyomó rendelet következtében a kongregáció tagjai szétszóródtak.
Napóleon 1804-ben VII. Pius kívánságára helyreállította a társaságot. Hetven rendtárs gyűlt össze, és kötelezte el magát a közös élet mellett.[7]
Napóleon 1809-ben, a pápával való vitája során megszüntette, majd csak 1816-ban állították helyre véglegesen a kongregációt.[7]
A 19. században számuk megnövekedett, ami lehetővé tette a kongregáció számára, hogy új missziókat nyisson Franciaországban: plébániákat, nagyobb szemináriumokat. Ez a számnövekedés azt is lehetővé tette számukra, hogy misszionáriusokat küldjenek Ázsiába (különösen Kínába), a Közel-Keletre és Dél-Amerikába.[7]
Perzsiában és az Oszmán Birodalomban, valamint Afrikában, Egyiptomban és Etiópiában is új missziókat alapítottak.
A 20. században a kongregáció újabb veszteségeket szenvedett el. A spanyol polgárháború során több tucat „testvért” öltek meg, és sok kolostort elpusztítottak. A II. világháború után, a kelet-európai kommunista rezsimek lérejötte után Lengyelországban, Magyarországon, Csehszlovákiában és Jugoszláviában is felszámolták a kongregációikat.
Az Annuario Pontificio 1000-nél több pápai jogú női szerzetesrendet és kongregációt tart nyilván. Közülük itt csak a legrégebbiek, legnépesebbek, illetve a Magyarországon működő irányzatok szerepelnek, amelyekhez majdnem minden esetben több, jogilag önálló szerzetesi intézmény is tartozik.
Vallásportál
• összefoglaló, színes tartalomajánló lap