A település a Port Gardner-félszigeten fekszik, ahol egykor a snohomish indiánok éltek. Everett 1893-ban kapott városi rangot, 1897-ben pedig a megye székhelye lett. Az 1910-es évek nagyobb sztrájkjai 1916-ban vérengzéshez vezettek.
A város legnagyobb munkaadói a Boeing és a haditengerészet.
Története
Megalapítása
A Port Gardner-félsziget már tízezer, a mai Everett területe pedig már kétezer éve lakott.[4] A snohomish indiánok a Snohomish folyó torkolatánál fekvő Hilbulb (más néven Hebolb) faluban éltek.[5]George Vancouver és csapata 1792-ben érkeztek a térségbe; a földet június 4-én, III. György brit király születésnapján Anglia részének kiáltották ki.[6] 1824-ben a Hudson’s Bay Company, 1841-ben pedig Charles Wilkes és csapata is bejárták a térséget, megágyazva ezzel a jövőbeli amerikai jelenlétnek.[7][8]
A Point Elliott-i egyezmény 1855-ös aláírásával az indiánokat a Tulalip rezervátumba költöztették.[9] Az első állandó telepes Dennis Brigham massachusettsi asztalos volt. Később egy üzlet és egy fűrészüzem is nyílt, majd favágók érkeztek.[8] Állandó település létrehozásáról 1890-ben döntöttek.[10]
1890 júliusában a Queen of the Pacific hajón Henry Hewitt Jr. favágó és Charles L. Colby vasúti tisztviselő egy iparváros alapításáról döntöttek a Port Gardner-öbölben. A két férfi a Great Northern Railway vasúttársaság óceáni kikötőjének lehetséges helyén („a nyugat Pittsburghjében”) ipari központot szeretett volna létesíteni.[11] 1890. augusztus 22-én a Rucker fivérek Tacomából a Port Gardner-félszigetre költöztek.[12]
Szeptemberben John D. Rockefeller olajmágnás és Colgate Hoyt vállalkozó nyolcszázezer dollárt (mai árfolyamon 23 millió dollárt) biztosítottak Charles L. Colby számára a szükséges földterület megvásárlásához.[12] A leendő település névadója Colby 15 éves fia, Everett Colby lett, mivel Hewittet lenyűgözte a fiú óriási étvágya.[11] 1890. november 19-én Pierce megyében megalakult az Everett Land Company, amely egy héttel később a Rucker testvérektől 175,69 hektár földterülethez jutott.[13] A félszigeten számos vállalkozás jött létre.[14] A Rucker fivérek a további fejlődés érdekében tulajdonuk felét Hewittnek adományozták.[15][16]
1891 elején több fafeldolgozó üzemet is létesítettek.[17] A posta júliusban, a Seattle and Montana Railroad vasútvonala pedig októberben nyílt meg. Az év végére felépült az első iskola, szalon és templom is.[18] A Swalwell testvérek az 1892 júniusában elkészült Hewitt sugárút mentén telekárusításba kezdtek.[19][20] A település irányításáért az 1892. március 21-én alapított polgári bizottság felelt.[21] Az év végére a térségnek ötezer lakosa volt. A Great Northern Railway vasútvonala 1893. január 6-án nyílt meg, azonban a várakozásokkal ellentétben végállomása nem itt, hanem Seattle-ben nyílt meg.[22]
Városi rang
A vízparti területek annexióját követően az Everett Land Company hozzájárult az önkormányzat létrehozásához. A vállalat el akarta kerülni, hogy a leendő város adót vethessen ki az iparterületeken működő cégekre, így ezek és Lowell település a kijelölt határokon kívül estek.[22] Az 1893. április 27-ei szavazáson 670–99 arányban a városi rang mellett döntöttek, amelyet Everett május 4-én kapott meg.[23] Az első polgármester Thomas Dwyer lett.[24] A Hewitt sugárút mentén Lowellig közlekedő villamosvonalat 1893. július 3-án adták át.[25]
Az Everett Land Company az 1893-as válság miatt pénzügyi nehézségekkel küzdött. A Monte Cristó-i bányákban talált érc gyenge minősége miatt a cég nem tudta teljesíteni a Ruckers fivérekkel kötött megállapodását. Rockefeller a befektetését haszontalannak ítélte, és a divesztícióval Frederick Gatest bízta meg.[26] Alexander McDougall SS City of Everett nevű hajóját 1894-ben bocsátották vízre.[27] Ugyanezen évben megalapították a női könyvklubot, valamint megnyitották az első kórházat és az első könyvtárat.[28]
A gazdasági válság ellenére a faipar fejlődött, valamint konzervgyár, téglagyár és több kohó is létesült.[29] A Monte Cristó-i bányákban további ércet találtak, és elindult az Everett and Monte Cristo Railway, így a népesség tovább növekedett. A klondike-i aranyláz hatására további hajókat építettek, melyekkel a befektetőket és vállalkozókat szállították.[30]
1894. november 6-ára népszavazást írtak ki arról, hogy a megyeszékhely Snohomish helyett Everett legyen. A kiírás a lakosok és újságok körében hosszú vitákhoz vezetett.[31] November 19-én Everettet kiáltották ki győztesnek, azonban egyesek szavazatvásárlásról és csalásokról beszéltek. Mivel Snohomish panaszt tett, a legfelsőbb bíróság az eredményt érvénytelenítette, viszont az 1985 októberi újraszámlálás alapján Everett nyert.[32] Hosszú pereskedést követően 1897 januárjában a megyei iratokat Everettbe szállították.[33] Az új városháza 1898. február 1-jén nyílt meg.[31][34]
Sztrájkok
A külső befektetők kivonulása után az Everett Land Company érdekeltségeit a James J. Hill és John T. McChesney által irányított Everett Improvement Companybe szervezték ki.[35]Friedrich Weyerhäuser fűrészüzeme 1902-ben nyílt meg. Az évtized végén Everettben 11 fűrészüzem, 16 zsindelygyár és 17 vegyes üzemű létesítmény működött, ezért megkapta a „Gyárváros” és a „Kémények városa” beceneveket.[36] A Weyerhaeuser 1915 áprilisában megnyílt, 62 méter magas kéménnyel rendelkező B üzemében naponta közel 2400 köbméter faanyagot tudtak feldolgozni.[37]
1903-tól Snohomishba, 1910. május 2-ától pedig Seattle-be is el lehetett jutni vasúton.[38] 1910-re a népességszám elérte a huszonötezer főt. A faipar az 1906-os San Franciscó-i földrengést követően fellendült, mivel szükség volt a magas minőségű, nyugati parti faanyagra.[8] Everettben 1909. augusztus 2-án tűz ütött ki, melynek során leégett 12 kereskedelmi épület és a törvényszék;[39] utóbbi egy évvel később, új helyszínen nyílt meg újra.[40] Az 1912-es alapszabály-módosítást követően a várost a polgármester mellett három megbízott irányította.[41]
A huszadik század első évtizedében a gyári munkások szakszervezetekbe tömörültek. Az Everetti Központi Kereskedelmi Tanácsnak 1901-ben hat, 1907-ben pedig huszonöt tagja volt. A tanács elérte, hogy biztonsági óvintézkedéseket vezessenek be a bányákban, ahol 1909-ben 35-en vesztették életüket.[42][43] A Labor Journal és a The Commonwealth hetilapok 1914 során jelentek meg a szocialista szervezetek gondozásában.[44] Az 1907 szeptemberében Bellinghamben kitört indiánellenes tüntetések túlélői Everettbe menekültek, azonban megverték és kirabolták őket.[45]
Az 1916. november 5-ei „véres vasárnap” a térség egyik legtöbb halálos áldozattal járó eseménye volt. 1916 májusában a zsindelygyári dolgozók sztrájkját a munkáltató egyre agresszívebben próbálta leverni, amely felkeltette az Industrial Workers of the World (IWW) figyelmét.[44][46] A szervezet tagjai rendszeresen felszólaltak Everett utcáin, ezért az önkormányzat korlátozta a szabadtéri szónoklást. 1916. október 30-án Donald McRae seriff és felfegyverzett őrsége megvert 41 kikötni próbáló szakszervezeti tagot.[47] Az esetet követően háromszáz szakszervezeti tag és kétszáz rendfenntartó csapott össze.[44][48] A hosszú tűzharcban öt szakszervezeti tag és két rendfenntartó halt meg; utóbbiakat saját társaik lőtték le. Tizenkét IWW-tag holttestét a víz alól hozták fel.[44] Legalább ötvenen megsebesültek és 297 személyt ítéltek el. Thomas Tracy volt az egyetlen IWW-tag, akit a bíróság felmentett.[47][49]
A sztrájk 1916. november 10-én ért véget; a lakosok végül az IWW ellen fordultak.[46] Az első világháborúban a szervezet megpróbálta a fafeldolgozást megzavarni.[50] A vérengzést követően az állam megtiltotta, hogy a polgárok államcsíny segédletében vegyenek részt; a törvény egészen 1999-ig érvényben volt.[51] A huszadik század végén az egykori kikötőben emléktáblákat helyeztek el.[47][48]
A háborúk között
Az 1920-as években az árváltozás negatívan érintette a faipart, azonban az 1923-as nagy kantói földrengést követő helyreállítás, valamint a Panama-csatorna megnyitása fellendülést okozott. A Clough-Hartley zsindelygyár a világ legnagyobb ilyen létesítménye volt; az üzem naponta 1,5 millió zsindelyt állított elő. A városban naponta 4,5 millió zsindelyt és 8300 köbméter fűrészárut gyártottak.[52] A kikötőt kezelő szervezet 1918. július 13-án jött létre, amely az 1920-as évek végén megnyitotta az Ebey-szigeti repülőteret, valamint a tulajdonába került a Jetty-sziget.[53][54] 1915-ben a város megvásárolta a magánkézben lévő vízhálózatot, és négy év múlva a Sultan folyóból biztosította a vízigényt.[55]
Az 1920-as években a belvárosban az új városháza mellett két iskola és számos irodaház épült, emellett a kórházakat is bővítették.[56] A 140 vendégszobával rendelkező Monte Cristo Hotel 1925-ben nyílt meg.[57] A KFBL (ma KRKO) rádióadó adása 1922. augusztus 25-én indult el.[58] 1924-ben a Weyerhaeuser harmadik üzeme 1500 személyt foglalkoztatott.[59]
Az autózás elterjedésével új utak épültek. A Stevens Pass Highway 1925-ben nyílt meg,[60] amelyet 1939-ben viadukttal bővítettek.[61] A Pacific Highway (a U.S. Route 99 része) 1927-re készült el.[62] Everett volt az USA egyik első városa, ahol a villamosokat buszok váltották;[60] az utolsó kötött pályás jármű 1939. február 20-án közlekedett.[63]
A faanyagok iránti kereslet csökkenésével megnőtt a munkanélküliség; 1932-ben az arra kötelezettek 32%-a nem fizetett ingatlanadót. A segélyszervezetek és a Works Progress Administration programjai révén a városban golfpálya és könyvtár épült,[64] valamint fejlődtek az utcák is.[65] Az 1936-ban megnyílt Paine repülőtér kezdetben kereskedelmi járatokat is indított, de később katonai célokra használták.[8][66] Az Everett–Pacific Shipbuilding & Dry Dock Company 1949-ig működő hajógyára hatezer embert alkalmazott.[67]
Urbanizáció
A második világháború végén a Hewitt és Colby sugárutak csomópontjában számos nagyobb áruház és étterem létesült. A tankerület diákjainak száma 1941 és 1951 között hatezerről 11 600-ra növekedett.[68] Az 1947-ben megnyílt Everett Memorial Stadiumban középiskolai sportmérkőzéseket és más városi eseményeket rendeztek.[69] Az 1943-ban átadott Baker Heights 1275 apartmanjában kezdetben katonák, később pedig alacsony jövedelmű családok éltek.[70]
A U.S. Route 99 részét képező Evergreen Wayen 1950-ben egy szupermarket nyílt, melyet később több üzletközpont és hipermarket követett.[71] 1959. december 31-én egy 360 hektáros területet csatoltak a városhoz; később Lowell és más területek annexiójával a népesség elérte az ötvenezer főt.[72] Az annektált területek kiszolgálására 1961-ben megnyílt a Cascade Középiskola,[71] 1965 februárjában pedig átadták az Interstate 5 Észak-Everett és Seattle között haladó, 2×3 sávos szakaszát, amely az egykori vasútvonal nyomvonalát követi.[73][74] Az autópálya 1968-ban érte el a belvárost.[75][76]
A Boeing 1943-ban alapított gyárában B–17 Flying Fortresseket gyártottak. Az üzemet 1956-ban a hajóműhely területére költöztették; 1965-ben 1728 alkalmazottjával a város legnagyobb foglalkoztatója lett.[77] A vállalat 1966 márciusában a Paine repülőtér közelében 320 hektárt vásárolt a Boeing 747-esek fejlesztésére.[78] Az első, „City of Everett” becenevű 747-es gyártása 1987 januárjában kezdődött;[79] a gépet 1968 szeptemberében mutatták be, első repülése pedig 1969. február 9-én volt.[80] Az üzemet később többször is bővítették; 767-eseket, 777-eseket és 787 Dreamlinereket is gyártottak itt.[79]
Az 1960-as években a térség tovább növekedett; az évtized végére a városhatár nyugaton Mukilteóig, délen pedig Silver Lake-ig ért.[72] A Washington State Route 526 az Everett Mall leendő helyszínéig épült meg.[75] A pláza építése 1969 februárjában kezdődött; a megnyitó 1974. október 9-én volt.[81] A gazdasági visszaesés miatt a pláza fejlesztése lelassult, a Boeing pedig elvetette a 2707 projektjét. A repülőgyár több mint húszezer dolgozót elbocsátott, a tankerület pedig a diákok számának csökkenése miatt három iskoláját bezárta.[82]
Az 1970-es években a fafeldolgozók többsége bezárt.[83] A Scott Paper Company papírgyára 2012-ben szűnt meg.[84] Az 1980-as évektől a gazdaságban nagy szerepe van a technológiai vállalatoknak (például Hewlett-Packard).[85][86] Az egykori szeméttelepen később gumikat hasznosítottak újra; az üzem 1984 szeptemberében kigyulladt és hét hónapig égett.[87]
A belváros átalakítása
A Boeing gyára 1980-ban 18 ezer embert foglalkoztatott; ekkor a 767-esek fejlesztésén dolgoztak. A Seaway Boulevardon egy ipari parkot létesítettek. A kikötőt fenntartó szerv a Port Gardner-öbölben kereskedelmi zónát tervezett, azonban az 1980-as évek elején több cég is pénzügyi problémákkal küzdött.[86] A haditengerészet 1984-ben Everettet választotta egy leendő támaszpont helyszínéül,[88] melynek kivitelezése 1987 és 1994 között zajlott,[89][90] az első hajók pedig 1994 szeptemberében érkeztek meg. Számos repülőgép-hordozó (például a USS Abraham Lincoln) hosszabb ideig is a bázison állomásozott.[91]
Az 1990-es években a város fennállásának századik évfordulójára készültek. A Boeing gyárát 1993-ra 39 hektárral bővítették.[92][93][94] A belső kerületekben csökkentették a forgalmat és szélesítették a járdákat,[95] valamint növelték a zöldövezet nagyságát.[96][97] A belvárosban több irodaház (például Everett Mutual Tower) is épült, másokat pedig felújítottak.[96][98] A Paine repülőtér közelében fekvő terület 2000-es annexiójával a népesség meghaladta a 91 ezer főt.[99] A várost a Nemzeti Civil Liga 2002-ben kitüntette a polgári együttműködést díjazó All-America Awarddal, 1993 óta pedig a városi zöldövezetek gondozásáért odaítélhető Tree City USA díjazottja.[100][101] A 2000-es években Delta városrészben a kohó bezárását követően a talaj megtisztításába kezdtek.[102][103]
A Sound Transit közlekedési vállalat hálózata 1996 óta fedi le Everettet. A 2003-ban megnyílt pályaudvar autóbusz- és vasútállomásként, valamint a Sounder helyiérdekű vasútvonal végpontjaként is szolgál.[104] 2005 és 2008 között az Interstate 5-ön bővítették a sávokat és csomópontokat alakítottak át;[105] az everetti szakasz az autópálya legzsúfoltabb része.[106]
A belvárosban a 2000-es és 2010-es években az önkormányzat és magánbefektetők további fejlesztéseket hajtottak végre. A 2003-ban megnyílt Everett Events Centerben (ma Angels of the Wind Arena) sportcsarnokot, kongresszusi központot és jégpályát alakítottak ki.[107] A 2005-ben átadott adminisztratív központban találhatóak a közintézmények, a fogda, egy parkolóház és egy tér is.[108][109] A 2010-es években az építési szabályok enyhítésének köszönhetően két szálloda és több társasház is épült.[110][111] Mivel a térségben növekedett a hajléktalanok száma, Everettben két szállót is átadtak, melyek 150 férőhelyet nyújtanak.[112]
A Boeing everetti gyárát választotta a 787 Dreamliner és a 747–8 fejlesztésének helyszínéül.[77] A Future of Flight Aviation Center & Boeing Tour repülőmúzeum 2005-ben nyílt meg a vállalat és a megye együttműködésével.[113] A 777X fejlesztése 2013-ban kezdődött, melynek részeként 2016-ra tovább bővítették a gyárat.[114] A Paine repülőtérről 2019. március 4-e óta indulnak újra kereskedelmi járatok.[115][116]
Az önkormányzat az 1990-es években a Snohomish folyó partján elhelyezkedő hulladéktelep átalakításába kezdett, azonban a projekt a magánbefektetők miatt nem haladt előre.[117] Az eredeti tervek szerint 56 hektáron irodák, üzletek, lakások és parkok létesültek volna. A projektet végül három körzetre osztották: egy családi házas, egy társasházi és egy irodai részt alakítottak ki.[118] A kikötő egy részének átalakításának ötletét 2007-ben pénzügyi gondok miatt elvetették.[119] A 2018-ban kezdődő Waterfront Place projekt lakásokat, szállodákat, éttermeket és üzleteket foglal magában.[120] 2020 júliusában egy félkész társasház leégett.[121]
A két kórház 1994-es összevonásával létrejött Providence Regional Medical Centert 2011-ben bővítették.[122] Snohomish megye első koronavírusos esetét Everettből jelentették 2020. január 20-án.[123] A járványhelyzet súlyosbodásával 2020. március 21-én veszélyhelyzetet rendeltek el;[124] a rendelet miatti költségvetési hiány következtében 160 önkormányzati dolgozót elküldtek és a közszolgáltatások korlátozását tervezik.[125] A város 2020-as költségvetését már korábban is csökkentették a 2017-es túlköltekezés miatt.[126]
Földrajz és éghajlat
Földrajz
A seattle-i agglomeráció részét képező város[127] a Port Gardner-félszigeten fekszik; nyugatról a Port Gardner-öböl, északról és keletről pedig a Snohomish folyó határolja.[128] A félszigettől délre és délkeletre fekvő területeket Everett a 20. században annektálta.[72][129] A város területén 18 kilométer hosszú édesvízi, és 18 kilométer hosszú sós vízi partszakasz húzódik.[130] A A Népszámlálási Hivatal adatai alapján Everett területe 125,59 km2, melyből 86,64 km2 szárazföldi, 38,95 km2 pedig vízi terület.[131]
Az Everett és Mukilteo közötti határ nagyobbrészt a Japán-szurdok mentén húzódik.[132] A délnyugatra fekvő Lake Stickney a túlterjeszkedést korlátozó övezet része.[133] A déli határvonal Mill Creek közelében, a Washington State Route 527 mentén,[134] az északi vonal pedig a Smith-sziget és Marysville közelében húzódik.[132] A Snohomish folyón Everettet Marysville-lel és Lake Stevensszel több híd is összeköti.[135][136] A Chaplain-víztározó körüli 1509 hektáros erdőség Everett területén fekszik.[137]
A Port Gardner-félsziget 14 ezer évvel ezelőtt, a jégkorszak során jött létre;[4] talaja az olvadékvízből származó agyagot és homokot tartalmaz.[138] 1994-ben Everett nyugati határán törésvonalat fedeztek fel.[139] Az 1990-es években talajfolyósodásra utaló jeleket találtak.[140] 2002-ben a város készenléti csoportot hozott létre, amely rendszeresen tart gyakorlatokat.[141] A délnyugati városrészekben a Port Gardner-öbölbe folyó patakok által kialakított szakadékok vannak. A térségben előfordulhatnak földcsuszamlások, amelyek fennakadásokat okoznak a vasúti közlekedésben.[142] Más városi vizek a Snohomish folyónál vagy a Washington-tónál végződnek.[143]
Városkép
A város és a lakószövetkezetek közötti kommunikáció a városrészekért felelős hivatalon keresztül történik. A 19 lakószövetkezet[144][145] választott vezetőkkel, a várostól függetlenül működik.[146]
Belváros
Everett belvárosa a Pacific Avenue, a West Marine View Drive, az Everett Avenue és a Broadway által határolt terület,[147] ahol a városi és megyei közintézmények mellett irodák, szállodák és lakások is találhatóak.[110][111] A Broadwaytől nyugatra elhelyezkedő Angel of the Winds Arena mellett történelmi negyed található.[148] Számos belvárosi utca az Everett Land Company alapítóinak és partnereinek (például John D. Rockefeller, a Rucker testvérek, Charles L. Colby és Alexander McDougall) nevét viseli.[149][150] Az önkormányzat a népsűrűség növelése érdekében a Link könnyűvasút jövőbeli állomása körül az épületek maximális emeletszámát 25-re növelte.[151]
Éghajlat
A város éghajlata óceáni,[152] azonban a Köppen-skála besorolása szerint Csb (mediterrán).[153] Everett a heves esőzéseket okozó Puget Sound-i konvergenciazóna északi határán fekszik.[154][155]
A legmelegebb hónap augusztus, az átlaghőmérséklet ekkor 22,6 °C; a leghidegebb hónap január, az átlaghőmérséklet ekkor 7,2 °C.[156] A melegrekord (38 °C) 2009. július 29-én és 2020. augusztus 16-án,[157] a hidegrekord (-18 °C) pedig 1993. november 11-én dőlt meg.[156] Az éves csapadékmennyiség (907 mm) többsége október és március között hull; a legcsapadékosabb hónap december.[152][156] A legtöbb hó (68 cm) 1965-ben esett.[138][156]
A 2010-es népszámláláskor a városnak 103 019 lakója, 41 312 háztartása és 23 828 családja volt. A népsűrűség 1198,5 fő/km2. A lakóegységek száma 44 609, sűrűségük 519 db/km2. A lakosok 74,6%-a fehér, 4,1%-a afroamerikai, 1,4%-a indián, 7,8%-a ázsiai, 0,7%-a a Csendes-óceáni szigetekről származik, 6,1%-a egyéb, 5,3%-a pedig kettő vagy több etnikumú. A spanyol vagy latino származásúak aránya 14,2% ( )
A háztartások 30,5%-ában élt 18 évnél fiatalabb. 38,2% házas, 12,5% egyedülálló nő, 5,7% egyedülálló férfi, 43,6% pedig nem család. 34,1% egyedül élt; 9,3%-uk 65 éves vagy idősebb. Egy háztartásban átlagosan 2,39 személy élt; a családok átlagmérete 3,09 fő.
A medián életkor 34,4 év volt. A város lakóinak 22,7%-a 18 évesnél fiatalabb, 11,3% 18 és 24 év közötti, 30,6%-uk 25 és 44 év közötti, 25%-uk 45 és 64 év közötti, 10,3%-uk pedig 65 éves vagy idősebb. A lakosok 50,9%-a férfi, 49,1%-a pedig nő.[162]
Gazdaság
A Népszámlálási Hivatal 2018-as becslése szerint a városban 59 599 aktív korú lakos él, a munkanélküliség pedig 5,7%.[163] A 2012-es adatok szerint a 7335 vállalkozás 94 ezer munkahelyet biztosít. A legnagyobb foglalkoztatók a repülőgyártás, a vízi tevékenységek, a technológiai szektor és a szolgáltatóipar.[164] A munkahelyek 31%-át a Boeing nyújtja;[130] a Paine repülőtéren található gyár térfogat alapján a világ egyik legnagyobb épülete.[165] A Boeing jelenléte a teljes gazdaságra hatással van: a sztrájkok és elbocsátások a többi szektorban is visszaesést okoznak.[166][167]
A 19. és 20. századokban jelentős volt a fafeldolgozás, a halászat és a hajógyártás.[168] Az utolsó faipari üzem, a Kimberly-Clark Corporation cellulózgyára 2012 áprilisában zárt be, az épületet pedig egy évvel később bontották le.[84][169] Az 1960-as években a Boeing gyárának megnyitását követően számos egyéb vállalkozó jelent meg.[170] Az 1990-es évek óta a város az egyéb iparágakat is favorizálja.[171] A kikötő által létesített ipari parkban az Amazon.com és a FedEx is tart fenn telephelyet.[172][173]
2018-ban a lakosok 18%-a a gyártóiparban, 18%-a az oktatásban, 12%-a a kereskedelemben, 11%-a a professzionális szolgáltató szervezeteknél, 11%-a pedig a szórakoztatóiparban dolgozik.[163] A városban van az elektronikai mérőeszközöket gyártó Fluke Corporation (ma a Fortive része),[174] valamint a Funko játékgyártó székhelye; utóbbi a városban üzletet és logisztikai központot is fenntart.[175][176]
A lakosok 28%-a a városhatárokon belül dolgozik, míg 15%-uk Seattle-be ingázik;[177] 70% saját gépjárművel, 14% telekocsíval, 6% pedig tömegközlekedéssel jut el munkahelyére.[163] Az everetti munkahelyek 15%-át helyi lakosok töltik be; 7%-uk Marysville-ben, 5%-uk Seattle-ben, 4%-uk pedig Lake Stevensben él.[177] A Boeing gyárának első műszakváltása a reggeli és délutáni csúcsban a városi autópálya-csomópontokban nagy torlódásokat okoz.[178]
Az Evergreen Way és az Everett Mall Way mentén elhelyezkedő hipermarketek és más kereskedelmi egységek 2012-ben kétmilliárd dolláros forgalmat bonyolítottak.[164] A két út kereszteződésében számos autókereskedés található.[179] Az Everett Mall 1974-ben nyílt meg; a pláza 2005-ben mozival bővült.[180][181]
A polgármestert és a képviselő-testület hét tagját négy évre választják. 2021-től öt képviselő saját választókerületéből kerül ki, kettő pedig körzetfüggetlen.[182] A testületi üléseket The Everett Channel tévécsatorna közvetíti.[183] Az önkormányzat székhelye a Wall Street Buildingben, az egykori városházával szemközt található; utóbbiban ma a rendőrség székhelye és testületi irodák találhatóak.[184][185]
A 2017-ben megválasztott Cassie Franklin a város első női polgármestere.[186] A vezető feladata a különböző bizottsági tagok, valamint a rendőrfőnök és a tűzoltóparancsnok kiválasztása.[187] A város saját tömegközlekedési vállalatot és könyvtárat tart fenn.[188]
Everett megyeszékhelyként számos regionális intézménynek (például az 1987-ben alapított törvényszék)[189] ad otthont.[190][191]
Bűnözés
Az everetti kapitányságon a 2020-as adatok szerint 201 rendőr dolgozik, 5 pozíció pedig betöltetlen.[192] 2015-ben a városban 422 erőszakos és 6172 vagyon elleni cselekmény történt;[193] ezek aránya 2009–2010 óta csökken.[192] A CQ Press a bűnelkövetési arány alapján az USA-beli városokról statisztikát vezet; itt Everett az első húsz százalékban van.[194] 2019-ben a város a National Council for Home Safety and Security washingtoni településeket rangsoroló listáján a 49. helyen állt.[195]
A városi és megyei hatóságok 2009-ben számos razziát tartottak a bikinis felszolgálókat foglalkoztató kávézókban, mert az alkalmazottak megsértették a felnőtt szórakoztatóiparra vonatkozó szabályokat.[196][197] A város öltözködési szabályokat írt elő,[198] azonban a kerületi bíróság 2017-ben a vállalkozások és munkavállalók javára döntött.[199] 2019-ben a fellebbviteli bíróság a városi rendeletet helyben hagyta, azonban a határozat kihirdetéséig a rendeletet nem tartatják be.[196]
A drogterjesztés hatására a városban jelentős az oxikodon- és heroinfogyasztás.[200][201] 2017 januárja és augusztusa között a Providence rendelőiben 655 túladagolásos esetet kezeltek, a megyei fogdán pedig a bevonultak 34%-ának lett pozitív a drogtesztje.[202] Az opioidhasználat hatására 2015 és 2017 között 65%-kal nőtt a hajléktalanok aránya, amely nagy terhet rótt az ellátórendszerre.[203] Everett 2017 januárjában keresetet nyújtott be az oxikodontartalmú OxyContint előállító Purdue Pharma ellen, mert szerintük a vállalat gondatlansága hozzájárult a fogyasztás növekedéséhez. A perben megneveztek egy Los Angeles-i terjesztőhálózatot, valamint megemlítették, hogy az orvosok nagy arányban írják fel a hatóanyagot, a Purdue Pharma pedig direkt marketinget folytat.[200] A keresetben a megye és a tulalip törzs is érintett volt; az ügy végül az észak-ohiói kerületi bíróságra került.[204]
Kultúra
A történelmi helyek nemzeti jegyzékében 14,[205] míg az 1987-ben létrehozott városi jegyzékben 35 helyszín szerepel. A 2002-ben alapított Historic Everett a városi emlékeket bemutató túrákat szervez.[206]
Everettben több óvárosi rész is található, ahol építési korlátozások vannak érvényben. Henry M. Jackson szenátor lakóháza a Rucker–Grand negyedben található.[205][207] A 21. század során számos történelmi épületet helyreállítottak.[208]
Az 1953 és 2007 között létező Everett Museum of History bezárását követően a gyűjtemény elemeit a város különböző pontjain tárolják,[209] azonban később tervezik egy állandó helyszín létrehozását.[210][211]
Művészet
Everettben öt nagyobb és számos kisebb előadó-művészeti létesítmény található.[212][213][214]
A Colby sugárút 834 férőhelyes filmszínháza (Historic Everett Theatre) 1901-ben nyílt meg.[215] Az egykori színházi negyedben a huszadik század elején megnyílt Everett, Granada, Balboa és Roxy színházak működtek.[216] A Colby sugárúton fekvő létesítmény az utolsó, amely ma is üzemel. Az 1923 decemberben leégett mozit 1979-ben további vásznakkal bővítették, 1989-ben pedig bezárták; felújítása a 2000-es évek elején kezdődött.[217][218] A Village Theatre Issaquah mellett a városi kórusnak is otthont adó Everett Performing Arts Centerben lép fel.[219][220] A fiatal fellépőknek helyet adó KidStage 2011-ben nyílt meg egy korábbi bank épületében.[221] A középiskolai előadóteremből átalakított Everett Civic Auditorium 1939-ben nyílt meg; a 2010-ben pénzügyi problémák miatt megszűnt Everett Symphony tagjaiból alakult Everett Philharmonic Orchestra is itt lép fel.[222][223]
Az 1974-ben alapított művészeti tanács a közterületi alkotásokért felelős. Egy városi rendelet értelmében a költségvetés bizonyos hányadát új műtárgyak beszerzésére fordítják.[224] Augusztusban a belvárosban elhelyezett tizenhat köztéri zongorát bárki használhatja.[225] A 2011-ben megnyílt, az Artspace Projects által fenntartott[226][227] Schack Art Center a Hoyt sugárút mentén található; itt 2000-ben köztéri szobrokat állítottak fel.[228] A létesítmény névadói John és Idamae Schack, a régió művészetének támogatói.[229] A megnyitást követő első évben a 265 kiállító harmincháromezer látogatót vonzott; ez hozzájárult a belváros átalakításához.[230][231] A megfizethetőség és az önkormányzat általi ösztönzök hatására számos seattle-i zenész választotta Everettet lakóhelyéül.[232][233]
Turizmus
A függetlenség napjához kapcsolódóan a vízparton tűzijátékot rendeznek.[234] 1997 óta a belváros a kolbászfesztivál helyszíne.[235] Az 1990-es évektől filmfesztivált, autóbemutatót, kertészeti fesztivált és művészeti programot is rendeznek.[236][237][238][239] Az 1970-től megrendezett Salty Sea Days felvonulás, autóbemutató és hidroplánverseny is része volt. A 2003-ig az idegenforgalmi adó bevételéből finanszírozott fesztivált 2006-ig rendezték meg.[240][241]
Az 1994-ben alapított termelői piac a május és október közötti vasárnapokon tart nyitva; helyszínét a nehéz megközelíthetőség orvoslására a kikötőből a Wetmore sugárútra költöztették.[242][243] A vásáron 200 eladótól lehet vásárolni, és ötezer látogatót vonz.[244] A városi pályaudvaron nyaranta bazár üzemel,[245] a vízparton pedig koncerteket rendeznek.[246]
Az önkormányzat és a belváros fejlesztésére létrehozott szervezet a település népszerűsítésén kezdett dolgozni.[247] A 2014-es logóverseny 850 tervezetére 5700-an szavaztak.[248] A nyertes logó helyett 2019-ben újat kellett választani, mivel az eredeti pályamű hasonlított az Envestnet vagyonkezelő emblémájára.[249][250] A Washingtoni Sörtanács 2012-ben kézművessör-fesztivált alapított, amelyet 2017 óta a város Upper Left Beerfest néven rendez meg.[251] A májusban tartott, háromnapos Fisherman’s Village Music Festivalon 50-en lépnek fel.[252][253]
A megye tulajdonában álló, de a Boeing által üzemeltetett Future of Flight Aviation Center repüléstörténeti múzeum a Boeing gyárát mutatja be. A létesítménynek 2017-ben 495 ezer látogatója volt.[254] A Future of Flight Aviation Centert 2008-ban nyitották meg egy felújított hangárban; gyűjteménye huszadik századi katonai gépjárművekből és repülőgépekből áll.[255] Az Imagine gyermekmúzeumot 2004-ben költöztették Marysville-ből Everettbe; a létesítményben interaktív történelmi, tudományos és művészeti kiállítások találhatóak.[256][257]
Parkok
Everett több mint 40 szabadtéri létesítménye (parkok, golfpályák és játszóterek) 280 hektáron,[258] többségében természetvédelmi övezetben terül el.[259] A parkok fenntartásáért felelős bizottság sporteseményeket, valamint főző- és kertészeti tanfolyamokat is szervez.[260][261]
Az 1894-ben alapított, kezdetben főtérként szolgáló Clark Park a színpad 1979-es elbontásáig tüntetések helyszíne is volt.[262] A Garfield Parkban, a Kasch Parkban, a Henry M. Jackson Parkban és a Phil Johnson Ballfieldsen sportpályák találhatóak.[259] Az 1934-ben megnyílt American Legion Memorial Parkban, valamint az 1972-ben megnyílt Walter E. Hall Parkban városi tulajdonú golfpályák vannak,[263] míg az 1910-ben alapított Everett Golf & Country Club 27 hektár területű magánlétesítmény.[264]
A Howarth, Rotary és Langus Riverfront parkok a Silver-tó partján fekszenek,[265] ahol strandok és csónakkikötők találhatóak.[259] A 10. utcán fekvő kikötőből a Jetty mesterséges szigetre komp közlekedik.[266][267] A Spencer Island Regional Parkot az állam és a megye közösen üzemelteti.[259][268] Az Interurban gyalogos és kerékpáros útvonalon Mountlake Terrace, Shoreline és Seattle érhető el.[63][269] A város északi részén húzódó, 9,7 km hosszú Mill Town Trail a térség történelmét mutatja be.[168]
A 80 hektáros Forest Park 1894-ben került a város tulajdonába.[259] 1914-ben Oden Hall parkigazgató állatkertet nyitott, ahová cserék és ajándékozások útján kerültek állatok. A gondozói poszt 1958-ban, az állatkert pedig 1962-ben szűnt meg finanszírozási problémák miatt.[270][271] A Forest Park egyéb létesítményei az 1930-as években épültek ki;[65] területén 1997-ben és 2020-ban nagyobb felújításokat végeztek.[272] 1975-ben ideiglenes uszodát létesítettek, amelyet 1984-ben állandó helyszínre költöztettek.[273]
Az American Legion Memorial Park egy korábbi indián falu és kohó helyén található;[274] a területének nagyobb részét elfoglaló, az Amerikai Légió által létesített golfpálya 1935-ben került a város tulajdonába.[263] Az arborétumot és a múzeumot 1963-ban alapították.[274] A 2014-ben megnyílt Hilbulb kilátó nevét egy snohomish faluról kapta.[275]
A Port Gardner-öbölben fekvő Jetty mesterséges szigeten tájvédelmi körzetet alakítottak ki. A 3,2 km hosszúságú sziget 1929 óta az everetti kikötőt kezelő vállalat tulajdonában van.[276] Az 1985-ben indított, ma július és szeptember között közlekedő komp évente ötvenezer utast szállít.[277] A mesterséges szigeten 115 madárfaj, valamint lazacok és puhatestűek élnek.[278][279]
Oktatás
Közoktatás
Az Everett Public Schools 26 iskolájának a 2018–2019-es tanévben 20 863 diákja, 1106 tanára és 687 egyéb alkalmazottja volt.[280] Az öttagú igazgatótanács által irányított tankerület 130 négyzetkilométeres területről fogad tanulókat.[281][282] Everett déli és nyugati városrészeinek intézményei a Mukiletói Tankerület fennhatósága alá tartoznak.[283]
2016-ban a négyéves középiskolai képzést folytatók 90, míg az ötéves képzésben résztvevők 94,5 százaléka tett sikeres érettségi vizsgát.[284] A negyedik középiskola egy finanszírozási csomag része volt, amelyet 2018 februárjában nem szavaztak meg, ezért megváltoztatták a többi iskola illetékességi határát.[285][286] A városban két alternatív középfokú intézmény (Sequoia és ACES) működik; előbbit az everetti,[287] utóbbit pedig a mukilteói tankerület üzemelteti.[288]
A legnagyobb egyházi fenntartású intézmény a Thomas J. Murphy érsekről elnevezett középiskola,[289] valamint az Everett Christian School, a Cedar Park Christian School és a Northshore Christian Academy.[290]
Az 1990-es években a térségben többen is egy négyéves kurzusokat indító főiskola megnyitását kérték.[298] A Washingtoni Egyetem 1990-ben alapított bothelli campusa hallgatóinak mindössze 27%-a származott Snohomish megyéből.[299][300] 2007-ben az állami törvényhozás új telephely megnyitását tervezte; a lehetséges helyszínek Everett, Lake Stevens és Marysville voltak.[295][301] 2008-ban a forráskivonások miatt a projektet felfüggesztették.[302]
A településen több magánegyetem (Seattle-i Városi Egyetem, Everesti Főiskola,[305][306] Embry–Riddle Repüléstechnikai Főiskola[307] és Columbia Főiskola)[308] is folytat oktatást. A huszadik században két evangélikus intézmény (Bethania és Columbia) is működött.[293] 1996-tól Everettben volt a 2006-ban bezárt Henry Cogswell Főiskola székhelye.[309][310] A Bryman és Trinity főiskolák a 2010-es években szűntek meg.[311][312]
Könyvtárak
A 258 133 elemmel rendelkező könyvtárba a 2018-as adatok szerint 45 205-en iratkoztak be.[313] Az 1894-ben alapított intézményt 1905-ben állandó helyszínre költöztették. A belvárosi könyvtárat 1934-ben alapították, 1991-ben pedig kibővítették.[314] A dél-everetti létesítmény 1985-ben nyílt meg, 2019-ben pedig felújításon esett át.[315] A Sno-Isle Libraries 2017-ben nyitotta meg dél-everetti fióktelepét.[316]
Infrastruktúra
Egészségügy
Az 1994-es összevonással létrejövő Providence Regional Medical Center Everettet alkotó két kórház a Providence Health & Services tulajdonában áll; az Everett General Hospital 1894 januárjában, a Providence Hospital pedig 1905-ben nyílt meg.[317][318] Az előbbi kórházból kialakított Colby telephelyet 2011-ben bővítették.[122] A 3300 személyt foglalkoztató, 571 ággyal rendelkező kórházak sürgősségi ellátást is nyújtanak.[319]
A Kaiser Permanente szakrendelői három intézmény 1994-es összevonásával jöttek létre.[320][321] A The Everett Clinic megyei rendelőinek összesen 320 ezer páciense van.[322] Az 1924-ben alapított hálózat 2016-ban a DaVita Inc., később pedig az Optum tulajdonába került.[323] Az elsődlegesen az alacsony jövedelműek és a biztosítással nem rendelkezők ellátására létrejött Community Health Center of Snohomish County öt intézményt üzemeltet.[324]
Közlekedés
Everett közúton az I-5-ön, a US-2-n, a WA-99-en, a WA-526-on és a WA-527-en közelíthető meg.[135] Az Interstate 5 helyi szakaszán naponta 182 ezer jármű halad át; itt 39 kilométer megtételéhez átlagosan 94 percre van szükség.[106]
Az 1969-ben alapított Everett Transit az 1893-tól közlekedő villamosvonalat váltotta ki.[331] A Community Transit által közlekedtetett Swift BRT-rendszer járataival Mill Creek és Bothell,[332][333] a Sounder Transit buszaival pedig Seattle érhető el.[334] A 2016-ban elfogadott tervezet szerint a Link könnyűvasúti járatot 2036-ig Everettig hosszabbítják meg.[335] Az 1910 és 1939 között létező villamosvonal helyén gyalogos útvonalat alakítottak ki.[63]
Az 1936-ban megnyílt Paine repülőtér kezdetben katonai célokat szolgált, majd 1966-ban itt nyílt meg a Boeing szerelőüzeme.[336] 2019. március 4-én átadták a repülőtér új terminálját, ezzel újraindították a kereskedelmi járatokat.[115] Everett és Hat Island között komp közlekedik.[337]
Közművek
Az elektromos áramot a megyei közműszolgáltató,[338] a földgázt pedig a Puget Sound Energy biztosítja.[339] A hulladékszállításért és -újrahasznosításért a Rubatino Refuse Removal és a Waste Management felel.[340]
A városi vízszolgáltató Snohomish megye 80%-át fedi le.[341][342] Az ivóvíz a Spada-víztározóból származik; a szennyvizet a Chaplain-tónál kiépített üzemben tisztítják.[343] A csapadékvíz a Smith-szigeten történő tisztítás után a Snohomish folyóba kerül. A Sultan folyótól a városig tartó, 40 kilométeres csatornahálózatot 1917-ben adták át; a Spada-víztározót 1965-ben alakították ki a Culmback gát megépítésével.[55][344]
Telekommunikációs szolgáltatásokat a Ziply Fiber,[345] a GTE Northwest,[346] a Verizon,[347] a Comcast, a Lumen Technologies (korábban CenturyLink) és a Wave Broadband nyújt.[348]
Sport
Everettben kettő nagyobb sportlétesítmény található.[349] Az Everett Silvertipsnek otthont adó Angel of the Winds Arena 2003-ban nyílt meg;[350] a csarnokban műjégpálya és kongresszusi központ is található, emellett kosárlabda-,[351] tenisz-[352] és műkorcsolya-bajnokságot[353] is rendeztek már itt.[107] Az Everett AquaSox (korábban Giants) a 3652 férőhelyes Funko Fielden játszik.[354] A baseballstadion az 1947-ben épült, 12 ezer férőhelyes Everett Memorial Stadium Complex része, amely egyben a középiskolai sportcsapatok otthona.[355][356]
A The Everett Herald napilapnak negyvenezer előfizetője van. Az 1901. február 11-étől megjelenő újság az Everett News, az Everett Times és az Everett Tribune összevonásával jött létre.[367] A lap 1978 óta a The Washington Post Company tulajdonában állt, amely 2013-ban eladta azt a Sound Publishingnek.[368] Az online változat 1997. január 5-én, az üzleti melléklet 1998-ban,[369] a spanyol nyelvű La Raza del Noroeste pedig 2006 áprilisában jött létre.[370][371] A 2011-ben alapított My Everett News a The Seattle Times partnereként működik.[372]
A KONG-TV 1997-ben indult.[373] A The Everett Channelen képviselő-testületi üléseket és városi eseményeket közvetítenek.[374][375] A városban négy rádióadó üzemel.[376] A Skotdal család tulajdonában két csatorna van: a KRKO-AM slágerlistás dalokat,[377] a KKXA-AM pedig countryzenét játszik.[378][379] Az 1991-ben alapított KSER-FM-en helyi hírek hallhatók.[380] Everettben van a koreai nyelvű KWYZ-AM székhelye, amely Federal Wayből sugároz.[381][382]
↑Stephen Clutter: Bringing home the future: The Lincoln, with crew of 3,200 is first carrier permanently assigned to Everett. (angolul) The Seattle Times, (1997. január 9.) B1. o.
↑John Wolcott: Future of Flight’s popularity soars (angol nyelven). The Everett Herald Business Journal, 2012. március 31. (Hozzáférés: 2020. december 10.)
↑ abWashington State Highways 2014–2015 (angol nyelven). Washington State Department of Transportation. [2020. október 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 10.)
↑M. C. Peel – B. L. Finlayson – T. A. McMahon: Updated world map of the Köppen–Geiger climate classification. (angolul) Hidrology and Earth System Sciences, XI. évf. 5. sz. (2007. október 11.) 1633–1644. o. ISSN 1027-5606doi
↑Everett School District (angol nyelven). The Spokesman-Review. [2011. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 12.)
↑Melissa Slager: Private school enrollment rises (angol nyelven). The Everett Herald, 2006. december 9. [2006. december 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 12.)
↑Melissa Slager, Jennifer Warnick: EvCC carving a place to grow (angol nyelven). The Everett Herald, 2005. augusztus 13. (Hozzáférés: 2020. december 12.)
↑System Map (angol nyelven). Community Transit, 2019. szeptember. [2020. december 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 12.)
↑Quick Facts (angol nyelven). Snohomish County Public Utility District. [2018. november 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 12.)
↑Locations and Service Area (angol nyelven). Puget Sound Energy. [2020. november 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 12.)
↑Steve Bagwell: New Editions: The Northwest’[s newspapers as they were, are, and will be. (angolul) Carlton (Oregon): Ridenbaugh Press. 2013. 212–213. o. ISBN 978-0-945648-10-9OCLC
↑Seems Like Yesterday (angol nyelven). The Everett Herald, 2008. április 23. (Hozzáférés: 2020. december 12.)
↑John Boyle: Coaching close to home (angol nyelven). The Everett Herald, 2011. augusztus 30. (Hozzáférés: 2020. december 12.)
↑Cite web-hiba: a title paramétert mindenképpen meg kell adni!Steve Christilaw: (angol nyelven). The Seattle Times, 1990. augusztus 10. (Hozzáférés: 2020. december 12.)
Ez a szócikk részben vagy egészben az Everett, Washington című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
↑Cameron: David A. Cameron – Lynne Grimes – Jane Wyatt: Snohomish County: An Illustrated History. (angolul) Index (Washington): Kelcema Books. 2005. ISBN 0-9766700-0-3OCLC
↑Dorpat:Paul Dorpat – Genevieve McCovy: Building Washington: A History of Washington State Public Works. (angolul) Seattle: Tartu Publications. 1998. ISBN 0-9614357-9-8OCLC
↑May: Allan May – Dale Preboski: The History of Everett Parks: A Century of Service and Vision. (angolul) Norfolk (Virginia): The Donning Company. 1989. ISBN 0-89865-794-6OCLC
↑O’Donnell: Lawrence E. O’Donnell: Everett Past and Present: A Centennial History of Everett. (angolul) Everett (Washington): K&H Printers. 1993. ISBN 978-0-89716-275-3OCLC
Circunscripción de LanzaroteCortes Generales* Senado: 1 senador (de 266)Parlamento de Canarias* 8 escaños (de 70)Cabildo Insular de Lanzarote* 23 escaños (de 23) Lanzarote es una circunscripción electoral española, utilizada como distrito electoral para el Senado, que es la Cámara Alta del Parlamento español. Se corresponde con la isla de Lanzarote, que pertenece a Canarias, y elige 1 senador.[1] Asimismo, Lanzarote es una de las 8 circunscirpciones del Parlamento de Canarias pa...
Powerplant in Sweden This article does not cite any sources. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Älvkarleby Hydroelectric Power Station – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (May 2010) (Learn how and when to remove this template message) Älvkarleby Hydroelectric Power Station Älvkarleby Hydroelectric Power Plant (Swedish: Älvkarleby kraftver...
يوهان بابتيست فون سبيكس معلومات شخصية اسم الولادة يوهان بابتيست سبيكس الميلاد 9 يناير 1781(1781-01-09)ميونخ ، الاتحاد الألماني الوفاة 13 مارس 1826 (45 سنة)ميونخ الإقامة مملكة بافاريا الجنسية ألماني أسماء أخرى ييي عضو في الأكاديمية البافارية للعلوم والعلوم الإنسانية، والأك...
Раклет Походження ШвейцаріяНеобхідні компоненти raclette cheesed, картопля і соління Медіафайли у Вікісховищі Раклетниця Ракле́т (фр. raclette; від racler — «шкребти») — швейцарська національна страва, яка, як і фондю, готується з розплавленого жирного сиру. Використ
American biotechnology company Ginkgo Bioworks Holdings, Inc.TypePublic companyTraded asNYSE: DNARussell 1000 componentIndustryBiotechnologyFounded2008; 15 years ago (2008) in Boston, Massachusetts, U.S.FoundersTom Knight, Jason Kelly, Reshma Shetty, Barry Canton, Austin Che[1]HeadquartersBoston, Massachusetts, U.S.Key peopleShyam Sankar (Chair Board of Directors), Jason Kelly (CEO)Revenue US$478 million (2022)Operating income US$−2.2 billion (2022)Net income ...
US-based philosopher, theologian and scholar of environmental- and religious studies Clare PalmerBorn1967 (age 55–56)NationalityBritishAlma materUniversity of OxfordNotable workEnvironmental Ethics and Process Thinking (1998)Animal Ethics in Context (2010)InstitutionsTexas A&M UniversityMain interestsEnvironmental ethicsAnimal ethics Clare Palmer (born 1967) is a British philosopher, theologian and scholar of environmental and religious studies. She is known for her work o...
Sonic & All-Stars Racing TransformedInformasi produksiPengembangSumo DigitalPenerbitSegaPengarahSteven ZaludPerancangGareth WilsonSenimanAndy RitsonKomponisRichard Jacques Data permainanSeriSega Superstars Mass EffectPlatformPlayStation 4, Xbox 360, Microsoft WindowsGenreBalapanModePemain tunggal, multipemain PerilisanTanggal rilis 16 November 2012 PlayStation 3, Xbox 360EU: 16 November 2012[3]NA: 18 November 2012[1][2]JP: 15 Mei 2014[4] Wii UNA: 18 Novembe...
Carl Peter ThunbergLahir(1743-11-11)11 November 1743Jönköping, SwediaMeninggal8 Agustus 1828(1828-08-08) (umur 84)Thunaberg, Uppland, SwediaKebangsaanSwediaNama lainCarl Pehr ThunbergCarl Per ThunbergThunb.PekerjaanNaturalis Carl Peter Thunberg, yang juga dikenal sebagai Karl Peter von Thunberg, Carl Pehr Thunberg, atau Carl Per Thunberg (11 November 1743 – 8 Agustus 1828), adalah seorang naturalis Swedia dan seorang murid dari Carl Linnaeus. Ia disebut bapak botani Afrika Selat...
Municipality in Pangasinan, Philippines Not to be confused with Batista or Bautista, Pangasinan. This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Basista – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (September 2013) (Learn how and when to remove this template message) Municipality in Ilocos Region, Philippin...
Внутрішні компоненти установки MADM. Зліва направо: пакувальний контейнер, боєголовка W45, блок дешифрування коду, блок стрільби. Атомні руйнівні боєприпаси (англ. Atomic demolition munition, ADM) — у просторіччі відомі як ядерні наземні міни, є невеликими ядерними вибуховими пристроями. ...
USAF Southern Air Division830th Air Division Cessna OA-37 and Cessna O-2A over Honduras in 1984Active1976–1992Country United States PanamaBranch United States Air ForceRoleCommand of regional air forcesPart ofTactical Air CommandDecorationsAir Force Outstanding Unit AwardAir Force Organizational Excellence AwardInsigniaAir Forces Panama emblem (Approved for Southern Air Division)[1][note 1]Military unit Air Forces Panama is an inactive United States Air F...
1857 satirical novel by Herman Melville The Confidence-Man First edition title pageAuthorHerman MelvilleCountryUnited StatesLanguageEnglishGenreSatirical novel, philosophical novelPublished1857PublisherDix, Edwards & Co.Media typePrintPreceded byThe Piazza Tales Followed byBattle-Pieces and Aspects of the War The Confidence-Man: His Masquerade, first published in New York on April Fool's Day 1857, is the ninth book and final novel by American writer Herman Melvil...
A Psychological Shipwreck as published in Can Such Things Be? in 1893 Wikisource has original text related to this article: A Psychological Shipwreck A Psychological Shipwreck is a short story by American Civil War soldier, wit, and writer Ambrose Bierce and published by The Argonaut under the title My Shipwreck on May 24, 1879.[1] It was included in the 1893 collection Can Such Things Be? Plot summary William Jarrett, the story's narrator, boards the Morrow, a sailing ship, in Liverp...
Colombian actress, model and designer In this Spanish name, the first or paternal surname is Cruz and the second or maternal family name is Arenas. This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article includes a list of general references, but it lacks sufficient corresponding inline citations. Please help to improve this article by introducing more precise citations. (Jan...
Armed forces of the German Democratic Republic (1956–1990) This article includes a list of general references, but it lacks sufficient corresponding inline citations. Please help to improve this article by introducing more precise citations. (May 2010) (Learn how and when to remove this template message) National People's ArmyNationale Volksarmee (German)Emblem of the Nationale VolksarmeeFlag of the National People's ArmyMottoFür den Schutz der Arbeiter-und-Bauern-Macht(For the protec...
رينديشنRendition (بالإنجليزية) معلومات عامةالصنف الفني دراما، إثارة، جاسوسيةالموضوع إرهاب تاريخ الصدور 2007مدة العرض 122 دقيقةاللغة الأصلية الإنجليزيةالبلد الولايات المتحدةموقع التصوير المغرب موقع الويب renditionmovie.com الطاقمالمخرج جافن هود البطولة جيك جيلنهال، ريس ويذرسبون، بيت...
У этого термина существуют и другие значения, см. Ёж (значения). Обыкновенный ёж Научная классификация Домен:ЭукариотыЦарство:ЖивотныеПодцарство:ЭуметазоиБез ранга:Двусторонне-симметричныеБез ранга:ВторичноротыеТип:ХордовыеПодтип:ПозвоночныеИнфратип:Челюстноротые...
一場於德國斯圖加特舉行的模擬聯合國會議 模擬聯合國(英語:Model United Nations,缩写MUN)是一種學術性質活動,藉由精簡後的聯合國議規舉行模擬會議,使與會者瞭解多邊外交的過程,培養分析公民議題的能力,促進世界各地學生的交流,增進演講和辯論能力,提高组织、策划、管理、研究和写作、解决冲突、求同存异的能力[1],訓練批判性思考、團隊精神和領導才...