A térség első lakosai a stillaguamish és sauk indiánok voltak, akik a Stillaguamish folyó mentén (a mai Arlington területén) fekvő Skabalko településen éltek.[5] A mai Trafton helyén Chuck-Kol-Che terült el.[6]
Az 1851-ben megérkező Samuel Hancock befektető az őslakosok vezetésével kenuról tekintette meg a környéket.[6][7] A Point Elliott-i egyezmény 1855-ös aláírásával az indiánokat a Tulalip rezervátumba telepítették, ekkor a területen a fehérek fakitermelésbe kezdtek.[8]
A hadsereg Fort Steilacoom és Fort Bellingham között utat épített. Az 1880-as években a karavánok számára további utak épültek, így egyre több vállalkozó érkezett a térségbe. Az első üzletet 1888-ban nyitotta meg Nels K. Tvete és Nils C. Johnson; ezt később a favágókat kiszolgáló szálló követte.[9][10]
Annak reményében, hogy a Seattle, Lake Shore & Eastern Railroad vasútvonala erre fog haladni, két települést is létesítettek.[6][10]Granville O. Haller ezredes fia, G. Morris Haller 1883-ban megalapította Haller Cityt.[8][11] A vasúttársaság állomását az új helységtől délre, egy magasabban fekvő területen építette fel. 1890. március 15-én Earl és McLeod befektetők a megálló mellett megalapították Arlingtont, amelyet Henry Bennetről, Arlington első grófjáról (II. Károly angol király kabinetjének tagja) neveztek el. A hivatalos jegyzékekbe mindkét település 1890-ben került be, így rivalizáció alakult ki közöttük.[8][9]
1893-ban a két településen összesen ötszázan éltek, és fő bevételi forrásuk a mezőgazdaság és a zsindelygyártás volt;[6][10] saját iskolájuk és postájuk volt, emellett mindkét helységben működtek üzletek, szállók, szalonok, templomok és közösségi létesítmények.[6][10] 1891-ben kettő telepes igényt tartott a két helység közötti 16 hektáros területre, így azok nem tudták bekebelezni egymást.[12] Az 1890-es évek végén a befektetők és kereskedők Arlingtont létesítették előnyben, így Haller City hanyatlásnak indult.[10][13] Ma Haller City nevét egy park[14] és egy iskola viseli.[15]
Városi rang
Arlington az 1903. május 5-ei szavazást[16][17] követően május 20-án kapott városi rangot.[6] Az első polgármestere John M. Smith gyártulajdonos lett.[18][9][19] A következő néhány évben megnyílt a város bankja, tejüzeme, első parkja, könyvtára, valamint elérhetővé vált az elektromos áram és a telefonszolgáltatás is.[6][13]
A huszadik század elején a város gazdaság a faiparon és a mezőgazdaságon alapult. Az első világháborút követően műhelyek és más gyáregységek is nyíltak. Az 1930-as években az üzemek többsége bezárt, így a térségben megnőtt a munkanélküliség.[6] A szövetségi kormány által indított programban fiatal, munkanélküli férfiakat alkalmaztak, akik építkezéseken vettek részt és a Baker-hegyi Nemzeti Park tűzvédelméért feleltek.[6][13] Arlington járdái, középiskolája és repülőtere a Works Progress Administration és a Civil Works Administration támogatásával készültek el.[6]
1943-ban a városi repülőteret a hadsereg támaszpontjává alakították át, melyhez új futópályák és hangárak létesültek. 1946-tól engedélyezték a polgári szolgálat és a kereskedelem jelenlétét, 1959-ben pedig az önkormányzat visszakapta a létesítményt.[20][21]
1959. október 19-én egy Boeing 707-es tesztrepülése során a Stillaguamish folyó északi ágánál lezuhant; a nyolcfős személyzet négy tagja elhunyt. A holland orsót követően három hajtómű leállt, a negyedik pedig lángra kapott; ezt követően kényszerleszállást hajtottak végre.[22][23][24]
21. század
A város közúti elérhetőségének javításával további lakosok érkeztek.[25] Az 1980-as és 1990-es években kezdődő fejlesztésekkel 2007-re a lakosságszám 450%-kal nőtt.[6][26] 1999-ben a szomszédos Marysville-lel zajló vitás esetet lezárva Arlingtonhoz csatolták Smokey Point-ot.[27][28] Az ipari park megnyitásával 2003-ra a munkahelyek száma tizenegyezerre nőtt.[29][30]
2003-ban Arlington fennállásának századik évét ünnepelte.[31][32] Ekkor adták át a középiskola új épületét, a régi iskola diákjainak pedig találkozót szerveztek.[33][34] 2007-ben az Olympic Avenue mentén javították a járdát és a közvilágítást, valamint növelték a fák számát,[35] ezzel a sugárút a helyiek kedvelt találkozóhelyévé vált.[36]
2014. március 22-én az Oso közelében történt földcsuszamlás során 43-an meghaltak és 50 épület megsemmisült.[37][38] A segítségnyújtásban betöltött szerepéért[39] Arlington városát Barack Obama elnök áprilisban kitüntette.[40][41]
A 2010-es évek elején nyugdíjasotthonok kialakításába kezdtek.[42] 2019-ben a Puget Sound-i Regionális Tanács új ipari parkot alapított.[43]
Éghajlat
A város éghajlata mediterrán (a Köppen-skála szerint Csb).[44]
A 2010-es népszámláláskor a városnak 17 926 lakója, 6563 háztartása és 4520 családja volt. A népsűrűség 712,2 fő/km2. A lakóegységek száma 6929, sűrűségük 275,3 db/km2. A lakosok 85,6%-a fehér, 1,2%-a afroamerikai, 1,4%-a indián, 3,3%-a ázsiai, 0,3%-a a Csendes-óceáni szigetekről származik, 3,9%-a egyéb, 4,2%-a pedig kettő vagy több etnikumú. A spanyol vagy latino származásúak aránya 9,5% ( )
A háztartások 40,3%-ában élt 18 évnél fiatalabb. 50,7% házas, 12,6% egyedülálló nő, 5,6% egyedülálló férfi, 31,1% pedig nem család. 24% egyedül élt; 10,2%-uk 65 éves vagy idősebb. Egy háztartásban átlagosan 2,7 személy élt; a családok átlagmérete 3,21 fő.
A medián életkor 34,3 év volt. A város lakóinak 28,3%-a 18 évesnél fiatalabb, 8,7% 18 és 24 év közötti, 29,2%-uk 25 és 44 év közötti, 22,4%-uk 45 és 64 év közötti, 11,3%-uk pedig 65 éves vagy idősebb. A lakosok 48,6%-a férfi, 51,4%-a pedig nő.[49]
Gazdaság
2015-ben a városban 9481 aktív korú lakos élt. Az átlagos ingázási idő harminc perc; 85% saját járművel, 7% telekocsival, míg 2% tömegközlekedéssel jutott el munkahelyére. A lakók 12%-a Arlingtonban, 17%-a Everettben, 9%-a Seattle-ben, 8%-a Marysville-ben, 3%-a Bellevue-ban, 2%-a Rentonban, míg 49%-a más településeken dolgozik.[50] A legnagyobb foglalkoztatók az oktatás és egészségügy (19%), a gyártóipar (18%), a kereskedelem (11%), valamint az éttermek (10%).[51]
Arlington gazdasága kezdetben a faiparon alapult; a zsindelygyár a nagy gazdasági világválság idején zárt be. Helyben a települést a „Világ zsindelyfővárosaként” ismerték, azonban Everettben és Ballardban többet állítottak elő.[52] A huszadik század elején a Stillaguamish folyó mentén farmok és tejcsarnokok létesültek.[53] Az 1910-es évek elején egy üzemben sűrített tejet állítottak elő, azonban a gyárat a második világháborút követően Mount Vernonba költöztették.[54][55]
Az 1980-as évektől jelentőssé vált a szolgáltatóipar;[26][56] a Boeing seattle-i gyára és a haditengerészet everetti támaszpontja[57] közelségének köszönhetően Arlington megnyitotta saját repülőterét, ahol többségében a Boeing alvállalkozói kínálnak munkahelyeket.[29][58] 2012-ben a 130 vállalkozás 590 személyt foglalkoztatott;[56] gazdasági összteljesítményük 94,5 millió dollár volt.[59]
Közigazgatás
A polgármestert és a képviselőtestület hét tagját négy évre választják.[60] A napi működési feladatok ellátásra adminisztrációs munkatársat alkalmaznak.[57][61]
Az önkormányzat 2016-ban 128 embert alkalmazott, költségvetése pedig ötvenmillió dollár volt.[61] Egy 2016-os szavazást követően 2017-től a pénzügyi elszámolás félévente történik.[62]
Arlington lett volna a megye korrupciós ügyei miatt létrejövő Freedom megye székhelye, azonban a kiválást az állami hatóságok nem engedélyezték.[63][64] A térség hajléktalanválsága miatt a város megemelte a szociális munkások számát.[65][66]
Kultúra
Egy 2007-es rendelet értelmében a város költségvetésének egy százalékát új műalkotások felállítására kell fordítani. A 2004-ben alapított művészeti tanács[67] harminc szobrot és freskót tart nyilván.[68][69] Az Arlingtoni Középiskola területén fekvő Byrnes Performing Arts Center 2007-ben nyílt meg.[70] A Pilchuck üvegművészeti iskolát 1971-ben alapították a Dale Chihuly vezette üvegfúvók.[71][72]
A Legion Parkban 2008 óta minden évben művészeti kiállítást tartanak.[73] A városi repülőtér légi bemutatója kezdetben a függetlenség napjához kapcsolódott, azonban időpontját később augusztusra helyezték át.[74] Az 1960 óta megrendezett eseményen 1600 repülőgép vesz részt és ötvenezer látogatót vonz.[75][76]
A belvárosi kereskedelmi egyesület júniusban autóbemutatót,[77] júliusban kirakodóvásárt,[78] októberben pedig egy viking tematikájú rendezvénysorozatot tart.[79] A Legion Park termelői piaca a június és szeptember közötti hétvégéken tart nyitva.[80][81] A stillaguamish indiánok augusztusban tradicionális eseményt rendeznek.[82]
Parkok
A város 17 parkja több mint 100 hektárt foglal el.[83] A tankerület 24 hektáron sportpályákat és játszótereket tart fenn.[56]
Az Arlington keleti részén fekvő, 61 hektárt elfoglaló County Charm Park and Conservation Areát 2010-ben vásárolták meg a Graafstra családtól.[84][85] A húsz hektáros Twin Rivers Park tulajdonosa a megye, de a város tartja üzemben.[86]
A Portage Creek Tájvédelmi Körzetet az 1990-es és 2000-es években alakították ki egy tejcsarnok helyén.[87][88]
A városban és a térségben számos gyalogos és kerékpáros útvonal húzódik.[56][89][90]
Oktatás
Az Arlingtoni Tankerületnek a 2018–2019-es tanévben 5829 diákja, 301 tanára és 167 egyéb alkalmazottja volt.[91] A 2000-es években egy 54 millió dolláros befektetés keretében az elavult intézmények helyett négy új iskolát adtak át.[92] Smokey Point városrész diákjai a Lakewoodi Tankerület intézményeibe járnak.[93][94]
A Sno-Isle Libraries tulajdonában lévő városi könyvtár 1981-ben nyílt meg;[95] gyűjteményében több mint 54 ezer elem található.[56] Smokey Point fiókkönyvtárát[96][97] 2018 januárjában adták át.[98]
Infrastruktúra
Egészségügy
A 48 ágyas, 1909-ben alapított[99][100] Cascade Valley Hospitalt 2016 óta a Snohomish Public Hospital District működteti.[56][101]
Közlekedés
A város közúton a WA-9-en és a WA-530-on közelíthető meg.[102]
Arlington tömegközlekedését a Community Transit biztosítja, amely többek között Marysville és Everett, csúcsidőben pedig Darrington felé közlekedtet járatokat. A vállalat a belvárosban egy P+R parkolót is fenntart.[103][104]
A BNSF által üzemeltetett, 6,9 kilométer hosszú vasútvonal Arlington és Marysville között halad.[105] A vállalat két, a repülőtérhez közlekedő járat indítását tervezi.[30]
Az Arlingtoni városi repülőtér kereskedelmi járatokat nem indít. A repülőtéren 475 légi járművet (köztük helikoptereket és siklórepülőket) tárolnak. A létesítmény 130 vállalkozásának negyede végez a légi iparhoz köthető tevékenységet.[56] Az 1990-es években a Seattle–Tacoma nemzetközi repülőtér tehermentesítésének érdekében egyes járatokat ide irányítottak volna át,[106] azonban ehelyett megépítették a harmadik futópályát.[107]
Az ivóvizet a város a Haller Parkban és a repülőtér közelében található kutakból, valamint a megyei közműszolgáltatótól vásárolt, a Spada-víztározóból származó forrásokból biztosítja.[110] A 66 négyzetkilométeres szolgáltatási körzetben 5548-an élnek.[111] Smokey Point városrész ivóvizét Marysville biztosítja.[112]
A megtisztított szennyvizet a Stillaguamish folyóba juttatják.[113] A hulladékszállításért a Waste Management felel;[114] a hulladékudvarokat Snohomish megye és a Republic Services üzemelteti.[115]
Média
A The Arlington Times napilap 1890 óta jelenik meg.[11] Az újság 1964 óta a The Marysville Globe,[116] 2007 óta pedig a Sound Publishing tulajdona.[117] A városban a KOMO-TV, KING-TV, KIRO-TV és KCPQ-TV televíziócsatornák érhetőek el.[118]
A városi filmszínház (Olympic Theatre) 1939 és 2014 között működött.[119][120]
↑Gale Fiege: Arlington’s vibrant core (angol nyelven). The Everett Herald, 2013. szeptember 22. [2017. április 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. november 11.)
↑Lucile McDonald: Two of Stillaguamish River’s 3 Mouths Threatened by Siltation. (angolul) The Seattle Times, (1957. december 8.) 5. o.
↑ abcdefghij2015 Comprehensive Plan (angol nyelven). City of Arlington, Washington. [2017. április 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. november 11.)
↑Aviation Economic Impact Study (angol nyelven). Washington State Department of Transportation, 2012. március. [2017. február 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. november 11.)
↑Administration (angol nyelven). City of Arlington, Washington. (Hozzáférés: 2020. november 11.)
↑ abAccountability Audit Report (angol nyelven). Washington State Auditor’s Office, 2016. december 29. (Hozzáférés: 2020. november 11.)
↑Christopher Andersson: Show n’ Shine returns to Arlington (angol nyelven). North County Outlook, 2016. június 15. [2017. április 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. november 11.)
↑Christopher Andersson: Arlington celebrates annual Street Fair (angol nyelven). North County Outlook, 2016. június 13. [2017. április 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. november 11.)
↑Portage Creek Wildlife Area (angol nyelven). City of Arlington, Washington. [2020. november 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. november 12.)
↑Diane Brooks: Airport-site battle heats up. (angolul) The Seattle Times, (1994. szeptember 12.) B1. o.
↑Keith Senfeld: Runway battle to land in court: regional panel OKs Sea-Tac expansion. (angolul) The Seattle Times, (1996. július 12.) A1. o.
↑2012 Airport Master Plan Update (angol nyelven). City of Arlington, Washington. [2016. december 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. november 12.)
↑Arlington Update (angol nyelven). City of Arlington, Washington, 2010. [2017. február 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. november 12.)
↑Fluoride Fact Sheet (angol nyelven). City of Arlington, Washington. [2017. április 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. november 12.)
↑Comprehensive Water System Plan (angol nyelven). City of Arlington, Washington, 2015. [2017. január 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. november 12.)
↑DTV Reception Maps (angol nyelven). Federal Communications Commission. [2017. május 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. november 12.)
Ez a szócikk részben vagy egészben az Arlington, Washington című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
↑Society:Arlington centennial pictorial history, 1903–2003. (angolul) Hamilton (Montana): Oso Pub. Co. 2003. OCLC
Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Februari 2023. ICC World Twenty20 2016PenyelenggaraDewan Kriket InternasionalFormat kriketTwenty20 InternationalFormat turnamenTahap grup dan KOPenyelenggara IndiaJuara WIN} }} Hindia Barat (gelar ke-2)Peserta16Pertandingan35Pemain terbaik IND Virat K...
دورينباتش شعار الاسم الرسمي (بالفرنسية: Durrenbach) الإحداثيات 48°53′47″N 7°46′06″E / 48.896388888889°N 7.7683333333333°E / 48.896388888889; 7.7683333333333[1] [2] تقسيم إداري البلد فرنسا[3] التقسيم الأعلى الراين الأسفل (1920–)الراين الأسفل (4 مارس 1790–1871)ويسيمبورغ ...
كرتسم كرتسم كرتسم خريطة الموقع تقسيم إداري البلد بلجيكا [1][2] خصائص جغرافية إحداثيات 50°52′00″N 5°23′00″E / 50.866666666667°N 5.3833333333333°E / 50.866666666667; 5.3833333333333 [3] المساحة 33.90 كيلومتر مربع السكان التعداد السكاني 8446 (1 يناير 2018)[4] الكثافة ا...
1990 Indian filmPudhu Pudhu RagangalTitle cardDirected byV. AadhavanWritten byPandiyan (dialogues)Screenplay byAmudha DurairajStory byAmudha DurairajProduced byB. VedapuriStarringSitharaAnand BabuCinematographyVipindasEdited byV. P. KrishnanMusic byS. A. RajkumarProductioncompanyDeivanai MoviesRelease date 1 November 1990 (1990-11-01) CountryIndiaLanguageTamil Pudhu Pudhu Ragangal (transl. New ragas) is a 1990 Indian Tamil-language romantic drama film directed by V. Aadha...
English noblewoman, courtier and peeress This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article may require copy editing for grammar, style, cohesion, tone, or spelling. You can assist by editing it. (February 2023) (Learn how and when to remove this template message) This article needs attention from an expert in Royalty and Nobility. See the talk page for details. WikiProject Roya...
1919 film by Roscoe Arbuckle For the 1917 film starring Oliver Hardy, see Back Stage (1917 film). Back StageCharles A Post (with gun)Directed byRoscoe ArbuckleWritten byJean HavezProduced byJoseph M. SchenckStarringRoscoe ArbuckleBuster KeatonAl St. JohnCinematographyElgin LessleyDistributed byParamount PicturesRelease date September 7, 1919 (1919-09-07) [1]Running time26 minutesCountryUnited StatesLanguagesSilent filmEnglish intertitles Molly Malone and Roscoe 'Fatty' ...
Budae jjigaeBudae jjigaeNama KoreaHangul부대찌개 Hanja部隊찌개 Alih Aksarabudae jjigaeMcCune–Reischauerpudae tchigae Budae jjigae (harafiah: sup pangkalan militer) adalah masakan Korea yang dibuat dari sup yang dimasak dengan ham dan daging kalengan. Masakan ini bermula pada saat berakhirnya Perang Korea ketika rakyat kekurangan bahan pangan. Pada saat itu rakyat yang tinggal di Uijeongbu, provinsi Gyeonggi, memanfaatkan kelebihan bahan makanan dari pangkalan militer Amerika Serikat...
江山如此多娇A Land So Rich In Beauty类型脱贫攻坚剧编剧王成刚导演安建主演罗晋袁姗姗国家/地区 中国语言漢語集数31集[1]每集长度45分鐘制作拍摄/制作年份2020年6月6日-9月9日制作人肖宁、杨亚琼(总製作人)张筱玺拍攝地點 中国湖南张家界制作公司中共湖南省委宣传部湖南广播影视集团湖南卫视芒果超媒天娱传媒发行许可(湘)剧审字(2020)第003号[1]...
خريطة قطاع غزةلا يزال النص الموجود في هذه الصفحة في مرحلة الترجمة إلى العربية. إذا كنت تعرف اللغة المستعملة، لا تتردد في الترجمة. حصار غزة البضائع المسموح بها أو المحظورة الأنفاق في قطاع غزة المعابر/الحواجز رفح إسرائيل-غزة بيت حانون المنطار كرم أبو سالم 2004 محور صلاح الدين 20...
Arms of Rich: Gules, a chevron between three crosses botonée or The Rich family was a noble family of England that held the peerage titles of Baron Rich, Earl of Warwick, Baron Kensington, Earl of Holland and Baronet Rich during a period spanning the 16th–18th centuries. Family tree vteRich family tree (Unknown)Richard Rich1st BR(1496/7–1567)Elizabeth Jenks(1510–1558) Ann or Jane Machell(b. 1557)Richard Rich(illegitimate)Robert Rich2nd BR(c. 1537–1581)Elizabeth Baldry Robert Rich (di...
Species of bird Brown fulvetta Conservation status Near Threatened (IUCN 3.1)[1] Scientific classification Domain: Eukaryota Kingdom: Animalia Phylum: Chordata Class: Aves Order: Passeriformes Family: Alcippeidae Genus: Alcippe Species: A. brunneicauda Binomial name Alcippe brunneicauda(Salvadori, 1879) The brown fulvetta (Alcippe brunneicauda) is a species of bird in the family Alcippeidae. It is found in Brunei, Indonesia, Malaysia, and Thailand. Its natural habitat is sub...
Angkatan Darat ke-18 JepangKapitulasi Jenderal AdachiAktif9 November 1942 – 15 Agustus 1945Negara Kekaisaran JepangCabang Angkatan Darat Kekaisaran JepangTipe unitInfanteriPeranKorporasiMarkasNuginiJulukanMō (猛code: ja is deprecated , Fierce)PertempuranKampanye Nugini Angkatan Darat ke-18 Jepang (1945)Kesatuan indukAngkatan Darat Wilayah Ke-8 JepangKomponen Divisi Infanteri ke-20 Divisi Infanteri ke-41 Divisi Infanteri ke-51[1] Angkatan Darat ke-18 Jepang (第18軍code:...
Frontostriatal circuits are neural pathways that connect frontal lobe regions with the basal ganglia (striatum) that mediate motor, cognitive, and behavioural functions within the brain.[1] They receive inputs from dopaminergic, serotonergic, noradrenergic, and cholinergic cell groups that modulate information processing.[2] Frontostriatal circuits are part of the executive functions. Executive functions include the following: selection and perception of important information,...
This article is an orphan, as no other articles link to it. Please introduce links to this page from related articles; try the Find link tool for suggestions. (February 2016) DLTKInitial release29 June 2007; 16 years ago (2007-06-29)Stable releaseR6.2 / 2 May 2020; 3 years ago (2020-05-02)[1]Preview releaseR6.3 / 11 June 2020; 3 years ago (2020-06-11)[1] Written inJavaOperating systemCross-platform: Linux, Mac OS ...
American mixed martial artist (born 1988) Justin GaethjeGaethje in May 2022BornJustin Ray Gaethje (1988-11-14) November 14, 1988 (age 35)Tucson, Arizona, U.S.NicknameThe HighlightHeight5 ft 11 in (1.80 m)Weight155 lb (70 kg; 11.1 st)DivisionLightweightReach70 in (178 cm)[1]Fighting out ofArvada, Colorado, United StatesTeamGrudge Training Center (2011–2016)[2][3] Genesis Training CenterElevation Fight TeamTrainerTrevor Witt...
American prototype cargo plane (1949–57) XC-99 The sole prototype XC-99 off La Jolla in its early days of operation, before fitment of a nose radome and four-wheel main gear bogies Role Heavy transportType of aircraft National origin United States Manufacturer Convair First flight 24 November 1947[1] Introduction 26 May 1949 Retired 1957 Primary user United States Air Force Number built 1 Developed from Convair B-36 Peacemaker Type Prototype Serial 43-52436 Total hours 7,400 ho...
Den här artikeln har skapats av Lsjbot, ett program (en robot) för automatisk redigering. (2016-09)Artikeln kan innehålla fakta- eller språkfel, eller ett märkligt urval av fakta, källor eller bilder. Mallen kan avlägsnas efter en kontroll av innehållet (vidare information) Artist Village Ort Land Indien Delstat Maharashtra Distrikt Thane Höjdläge 200 m ö.h. Koordinater 19°01′56″N 73°02′34″Ö / 19.03227°N 73.04276°Ö / 19.03227; 7...
American mathematician This biography of a living person needs additional citations for verification. Please help by adding reliable sources. Contentious material about living persons that is unsourced or poorly sourced must be removed immediately from the article and its talk page, especially if potentially libelous.Find sources: Craig L. Russell – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (June 2020) (Learn how and when to remove this template mess...