Csák (település)

	Csák (Ciacova, Tschakowa)
	A Kula
	Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Bánság
Fejlesztési régió	Nyugat-romániai fejlesztési régió
Megye	Temes
Rang	város
Községközpont	Ciacova
Beosztott falvak	Csebze; Macedónia; Obád; Petromány;
Polgármester	Petru Filip (PDL), 2012
Irányítószám	307110
SIRUTA-kód	156357
	Népesség
Népesség	2679 fő (2021. dec. 1.) +/-
Magyar lakosság	234 (4%, 2021)
Község népessége	5434 fő (2021. dec. 1.)
Népsűrűség	21,5 fő/km²
	Földrajzi adatok
Tszf. magasság	80 m
Terület	252,76 km²
Időzóna	EET, UTC+2
	Elhelyezkedése
	é. sz. 45° 30′, k. h. 21° 08′45.500000°N 21.133333°EKoordináták: é. sz. 45° 30′, k. h. 21° 08′45.500000°N 21.133333°E
	Csák weboldala
	A Wikimédia Commons tartalmaz Csák témájú médiaállományokat.
	Sablon; Wikidata; Segítség;

Hasonló cikkcímek és megnevezések: Csák (egyértelműsítő lap).

A keresztnevet lásd a Csák (keresztnév) szócikkben.

Csák, 1913-ig Csákova (románul: Ciacova, németül: Tschakowa, szerbül: Чaкoвo) város Romániában, a Bánságban, Temes megyében.

Fekvése

Temesvártól 33 km-re dél-délkeletre, a Holt-Temes partján fekszik. Síkvidéki sakktáblás település.

Nevének eredete

Szláv eredetű személynévből keletkezett. Első említései: Chag (1334), Chaak (1335). A török hódoltság elején a név délszláv képzővel ellátott alakja terjedt el: Čaq (1554), Čaqıva (1569), Czakova (1769–1772). A románok és a németek a szerb nevet vették át. A 19. században a Csákovár / Csákóvár magyarosított névalakot is használták (először 1780-ban: Csakovar). A helységnévrendezéskor a középkori névalakot állították vissza, azonban magyarul ma is inkább Csákovának nevezik. Dűlőnevei 1769–1772-ben túlnyomórészt szerb és román eredetűek voltak.

Története

A 14. században a Zsidói család birtoka volt. Szerbek már ekkor is lakták (1370-ben Tothchaak). Vára vsz. 1390 és 1394 között épült az akkori Temes partján, a Temesvárról az Al-Dunához vezető utat ellenőrizte. 1395 szeptemberében Zsidói Miklós és Marcali Miklós temesi ispánok a vár alatt legyőztek egy betörő török csapatot. Miután a Zsidóiak 1401-ben visszakerültek birtokába, a vár után Csákira változtatták nevüket. Ebből a családból származott a Magyarország későbbi történetében fontos szerepet betöltő Csáky család.

1417-ben a törökök sikertelenül ostromolták a várat. A mellette lévő helység 1421-ben mezőváros és vámszedő hely volt. 1514-ben Dózsa György hadai foglalták el. Többszöri sikertelen ostrom után a törökök végül 1551-ben vették be és náhije székhelyévé tették. A török hódoltság alatt jelentős, sőt gyarapodó település maradt, szerb lakossággal. Várát 1621 körül 85 főnyi őrség védte.^[4] 1699-ben Rami pasa nagyvezír a Bánát hegyvidéki részéről, Olténiából és Erdélyből románokat telepített be. A karlócai béke értelmében várát a törökök 1701-ben lebontották, csak az őrtorony maradt meg.

A szerbek lakta negyedtől délre 1716, a törökök végleges kivonulása után új, német lakosságú településrész alakult ki. A német telepesek első kontingense 1716–1717-ben érkezett, 1724-ben 30-40 pfalzi, sváb, és frank család, 1733-ban húsz itáliai és négy spanyol család települt be. Az 1740-es évek folyamán a felsorolt vidékekről, valamint Ausztriából, Cseh-és Morvaországból, Luxemburgból, Lotaringiából, Sziléziából, Felső-Magyarországról és Erdélyből jöttek újabb német telepesek, 1744-ben pedig harminc bregenzi család érkezett saját lelkészével. A később kialakult helyi német nyelvjárás északi rajnafrank típusú volt.

1723 és 1778 között a katonai, majd kamarai igazgatás alatt álló Bánát egyik kerületének volt a székhelye. 1726-tól katonai helyőrség állomásozott itt, kaszárnyájukat a várból fennmaradt torony felhasználásával építették ki. 1743-ban lovaskaszárnya is épült, a Württembergi dragonyosezred alakulatai számára. A helyőrséget 1889-ben számolták föl, jelentős jövedelemtől fosztva meg a polgári lakosságot.

1778-ban az újjászervezett Temes vármegye része lett. 1791-ben Nyitraújlakról 27 magyarul is beszélő szlovák illetve magyar családot telepítettek be, külön utcába (a mai Aurel Vlaicu utca). A szlovákok később részben elmagyarosodtak, részben elnémetesedtek, részben elvándoroltak. 1807-ben a Vallásalap birtokára érkeztek Győr és Moson vármegyei és szegedi magyarok.^[5]

1795-ben gyógyszertárat alapítottak benne.^[6] 1823-ban mezővárosi kiváltságokat kapott. 1828-ban 3424 lakója volt, közülük 201 iparos és 51 kereskedő. A 19. században jelentősek voltak marhavásárai és rajta haladt át a Temesvárról Versecre vezető út.

Zsidók már a 18. században megtelepültek Csákován, 1780-ban hitközségüket is létrehozták, 1828-ban ennek 126 tagja volt. 1863-ban emelték második zsinagógájukat (ezt 1959-ben bontották le). 1868-ban a neológ irányzathoz csatlakoztak. 1882 szeptembere és decembere közt antiszemita tüntetésekre került sor, a tüntetők röpiratokat osztogattak és betörték a zsidó házak ablakait.

1848–1849-ben többször is gazdát cserélt. 1861 tavaszán a felirati párti Vincenție Bogdant választotta országgyűlési képviselőjének. 1865-ben vált szét a román és a szerb ortodox egyház (bár a vagyonmegosztás 1895-ig elhúzódott). Ekkor egyben román ortodox esperesség központjává is választották.

A dualizmus korszakában a különböző nemzetiségek külön-külön intézményeket, társulatokat hoztak létre. 1879-ben alapították a Csakovaer Spar und Creditanstaltot és a Csakovaer Bürgerliche Lesevereint, 1885-ben a német tornaegyletet. 1887-ben Doby László gyógyszertáros magyar dalárdát szervezett. 1900-ban itt tartotta nagygyűlését az ASTRA, a csákovai Emil Ungureanu elnökletével. 1903-ban a helyi román értelmiség létrehozta a Ciacovana bankot.

Virágzó gazdasági életének legfontosabb ágazata a mezőgazdaság maradt. 1895-ben 7262 kataszteri holdas határából 5622 hold volt szántó, 535 pedig rét. Kertészei úttörő szerepet játszottak az újburgonya termesztésének meghonosításával. Ipari üzemeinek többsége is a környék mezőgazdasági terményeit dolgozta föl. 1889-ben hengergőzmalom, 1891-ben szódavízüzem (1905-ben két újabb), 1904-ben ecetgyár létesült és a 20. század elején likőrgyára is működött. 1893-tól Zsebellyel, 1895-től Bókával is vasúti vonal kötötte össze. 1882-ben aszfaltozták le a főteret és a főbb utcákat. 1911-ben jött létre az első állandó mozi. 1912-ben vezették be az elektromosságot.

1884-ben létesült a tanonciskola, 1885-ben pedig magyar tannyelvvel a mezőgazdasági szakiskola, melynek első igazgatója Wilhelm Lammer állatorvos volt. 1895-ben a Notre Dame-nővérek polgári leányiskolát alapítottak.

1880-tól nyomda és könyvkereskedés működött Csákován. Az 1882-ben alapított Csakovaer Zeitungot két évtizednyi német nyelvű megjelenés után, 1903-ban tulajdonosa, Peter Gradl és főszerkesztője, Viktor Wittlin magyar nyelven, Csákova és Vidéke néven indították újra és ekképp jelent meg 1915-ig. 1906-ban a helyi nyomdászok sztrájkba léptek.

1920-ban Romániához csatolták, ekkor szerb lakosságának egy része elhagyta és Belgrád vidékére illetve a szerbiai Bánátba költözött.

1944. szeptember 11. és szeptember 22. között német csapatok szállták meg. A szovjet csapatok 1945. január 14-én 66 német nőt és 46 férfit deportáltak kényszermunkatáborba.

Az állami vezetés 1972-ben napvilágot látott „szisztematizálási” terve keretében lakott területét a felére kívánták csökkenteni. A terv végrehajtását szerencsére elhalasztották.

2004-ben kapott városi rangot.^[7]

Lakossága

1900-ban 4601 lakosából 2596 volt német (56,42%), 918 román (19,95%), 548 szerb (11,91%) és 502 magyar (10,91%) anyanyelvű, 2889 római katolikus, 1481 ortodox és 123 zsidó vallású. A lakosság 66%-a tudott írni-olvasni, a nem magyar anyanyelvűek 17%-a beszélt magyarul.
2002-ben 2752-en lakták, közülük 1997 volt román (72,56%), 379 magyar (13,77%), 146 cigány (5,30%), 125 német (4,54%) és 85 szerb (3,08%) nemzetiségű, 2018 ortodox és 581 római katolikus vallású.

Látnivalók

Egykori vízivárát a törökök 1701-ben lebontották, csak lakótornya maradt fönn. A tornyot a szerbek Kulának nevezték el (szerb kula 'torony'), a hódoltság után ez a név terjedt el (román Cula). 23,7 méter magas és három emeletes, a fal vastagsága alul 2,7 méter, a legfelső szinten 1,1 méter. 1889-ig a város katonai helyőrsége használta, mellé kaszárnyát építettek.
A főtéren álló római katolikus templomot 1881-ben építették, neogótikus stílusban.
A főtéren található katolikus Mária-oszlopot 1800-ban (Virgo Singularis^[8]), az ortodox kőkeresztet 1805-ben emelték.
A Dositej Obradović utcában egymás mellett áll az 1768 és 1771 között épített szerb és az 1889–1890-ben épített román ortodox templom. Előbbinek rokokó stílusú ikonosztázionját Dimitrije Popović készítette a 18. század végén, utóbbinak belső festése Octavian Smigelschi munkája 1907-ből.
A Dositej Obradović utca 13. számú házában született 1742-ben Dositej Obradović.

Gazdaság

A kommunizmus alatt néhány kisebb ipari üzemet illetve kihelyezett üzemi részleget alapítottak benne, de túlnyomóan ma is mezőgazdasági jellegű település.

Oktatás

Az Alexandru Mocioni Elméleti Líceum elődjét Alexandru Mocioni Vegyes Gimnázium néven 1923-ban alapították, a kolostori lányiskola korábbi épületében. 2003-ban egyesült az egykori földműves szakiskolából létrehozott mezőgazdasági líceummal.

Híres emberek

Itt született 1742-ben Dositej Obradović szerb író és filológus, a 18. századi szerb művelődés egyik legnagyobb alakja. A korábbi Temesvári utcát, amelyben született, 1911-ben a városvezetés róla nevezte el és azóta is az ő nevét viseli.
Itt született 1793-ban Dimitrije P. Tirol magyarországi szerb író.
Kisgyermekként itt lakott Brázay Kálmán kereskedő.
Itt hunyt el 1887-ben felsőlapugyi Muntyán Gyula lovag, Temes vármegyei főszolgabíró.^[9]
Itt hunyt el 1890-ben Ferenczy Izabella (1835-1890) operaénekesnő.

Testvértelepülések

Jegyzetek

↑ 2021-es romániai népszámlálás. Nemzeti Statisztikai Intézet
↑ 2021-es romániai népszámlálás. Nemzeti Statisztikai Intézet, 2023. május 31. (Hozzáférés: 2023. július 9.)
↑ 2021-es romániai népszámlálás (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet, 2023. (Hozzáférés: 2024. január 21.)
↑ Hegyi Klára: A török hódoltság várai és várkatonasága. 3. Budapest, 2007, 1392. o.
↑ Remus Crețan és Vasile Frățilă: Dicționar geografico-istoric și toponimic al județului Timiș. Timișoara, 2007, 25. o.
↑ Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 43. o.
↑ LEGE nr. 83 din 5 aprilie 2004 pentru declararea ca oraşe a unor comune. Monitorul Oficial, 310. sz. (2004. április 7.)
↑ Nicolae Sabău: Metamorfoze ale barocului transilvan, vol. 1, Sculptura. Cluj-Napoca, 2002, 194. o.
↑ gyászjelentése