1698. október 18-án Savoyai Jenő herceg, császári főparancsnok fegyverszünetet kötött a szultán megbízottaival. Novemberben Karlócán megkezdődtek a tárgyalások a Szent Liga képviselői és a szultán biztosai között. A megbízottak a békeszerződést 1699. január 26-án írták alá, melyet I. Lipót császár február 16-án erősített meg.[1]
A karlócai békével Magyarország nagy részén megszűnt az oszmán hódoltság, és lehetővé vált az ország területi, politikai és közigazgatási egyesítése. A törökök a (nagyrészt lakatlan) Temesköz és a Szerémség délkeleti részének kivételével minden magyar hódoltsági területről lemondtak, bár a Temesköz jelentős részét Savoyai Jenő herceg vezette császári csapatok már elfoglalták. A békekötés megszabta, hogy az Oszmán Birodalomban a keresztény alattvalók vallásukat szabadon gyakorolhatják. A felek egymás országában szabadon kereskedhetnek. A foglyokat kicserélik, vagy mérsékelt váltságdíjért szabadon engedik. A határszéli várak jó állapotát fenntarthatják, de újat a felek nem építhetnek. A béke illetve a fegyverszünet 25 évre lett megkötve. A szultán ígéretet tett, hogy nem támogatja a Habsburg-ellenes magyar erőket. Thököly Imrét és társait a magyar határtól távol telepítette le, a török birodalom belsejében, Nikomédiában (ma İzmit).[2][3]
Az aláírás helyszíne (az egykori vezéri sátor) helyén emelt Békekápolna (Kapela mira)
Jegyzetek
↑Nagy László: A török világ végnapjai Magyarországon. (Históriai mozaikok) Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1986. 388-389. ISBN 963326197X
