PROFILBARU.COM

	Kahlenbergi csata
	Józef Brandt: A kahlenbergi csata
Konfliktus	A Szent Liga háborúja:; A török kiűzése Magyarországról; Lengyel–török háború (1683–99)
Időpont	1683. szeptember 12.
Helyszín	Habsburg Birodalom, Alsó-Ausztria országrész, Bécs mellett Döbling közelében, a Kahlenberg hegyen
Eredmény	keresztény győzelem az oszmán törökök felett
	Szemben álló felek
Habsburg Birodalom; Lengyelország-Litvánia; Német-római Birodalom; Svábföld; Bajorország; Szászország	Oszmán Birodalom; Krími Tatár Kánság; Havasalföld; Moldva; Erdélyi Fejedelemség; Felső-Magyarországi Fejedelemség
	Parancsnokok
III. (Sobieski) János lengyel király; Marcin Kątski kijevi vajda; Stanisław Jan Jabłonowski hetman; Mikołaj Hieronim Sieniawski hetman; V. (Lotaringiai) Károly herceg; Georg Friedrich von Waldeck generális	Kara Musztafa nagyvezír; Murád Giráj krími kán; Thököly Imre felső-magyarországi fejedelem; Șerban Cantacuzino havaselvei vajda; III. György moldvai fejedelem
	Szemben álló erők
Lengyel és litvánhadak:; 10 000 gyalogos, 14 000 lovas, 28 ágyú (kötelékükben kozákok és ukránok is); Habsburg Monarchia:; 8100 gyalogos, 12 900 lovas, 70 ágyú; német-római birodalmi csapatok:; szászok: 7000 gyalogos, 2000 lovas, 16 ágyú; bajorok: 7500 gyalogos, 3000 lovas, 26 ágyú; kisebb német fejedelemségek (svábok és frankok): 7000 gyalogos, 2500 lovas, 12 ágyú	Reguláris erők:; Kb. 12 000 janicsár, 15 000 szpáhi; Nem reguláris erők:; Kb. 60 000 fő; Hűbéresek:; Tatárok: kb. 15 000 fő; Moldvaiak és havasalföldiek: kb. 6-10 000 fő; Erdélyiek és kurucok: 3-4000 fő; Tüzérség:; 300 ágyú
	Veszteségek
2000 halott, 2500 sebesült	10 000 halott, 5000 sebesült, 5000 fogoly
	Térkép
	Kahlenbergi csata Pozíció Ausztria térképén
	é. sz. 48° 14′ 06″, k. h. 16° 20′ 06″48.235000°N 16.335000°EKoordináták: é. sz. 48° 14′ 06″, k. h. 16° 20′ 06″48.235000°N 16.335000°E
	A Wikimédia Commons tartalmaz Kahlenbergi csata témájú médiaállományokat.

Ez a szócikk A kahlenbergi csatáról szól. Hasonló címmel lásd még: Bécs ostroma (egyértelműsítő lap).

A kahlenbergi csata 1683. szeptember 12-én zajlott le a Sobieski János lengyel király és Lotaringiai Károly herceg vezette lengyel–osztrák–német hadak és a Kara Musztafa nagyvezír vezénylete alatt Bécset ostromló török haderő között, a Bécs melletti Kahlenberg hegyen. A csata a Oszmán Birodalom súlyos vereségével végződött, mellyel el is indult a megállíthatatlan bukás útján. Az oszmán haderő ezt a vereséget többé nem tudta kiheverni, többé nem fenyegette a korabeli Európát.

Előzmények

1682-ben a Felvidéken felkelés tört ki az osztrák hatalom ellen. A felkelés élére Thököly Imre állt. A törökök ki akarták használni a kedvező alkalmat, és annak ellenére, hogy a felkelést a császári csapatok leverték, fegyverkezni kezdtek, és előkészületeket tettek egy újabb nagy háborúra. A fenyegető török hadjárat közeledtével az osztrák császár, I. Lipót 1683. április 1-jén szövetséget kötött a lengyel királlyal, III. Sobieski Jánossal, mely Törökország ellen irányult. Az egyezmény egyik pontja szerint amennyiben a szerződő felek egyikének fővárosát (Varsót vagy Bécset) támadás érné, a másik fél segítségére siet.

Sobieski attól félvén, hogy a csapás Podólia felől fogja érni Lengyelországot, sietve 36 ezer fős sereget gyűjtött Kis-Lengyelországban, megerősítette Lwówot és Krakkót. A törökök azonban áprilisban Ausztriát támadták meg, és kikerülve a megerősített pontokat, Kara Musztafa nagyvezír óriási hadserege (melyet egyes történészek túlzóan 230 ezer fősre becsülnek) ostromolni kezdte Bécset az osztrák birodalom fővárosát.

Az ostrom

Bővebben: Bécs ostroma (1683)

A korábbi becslésekkel ellentétben a török sereg nem volt túlzottan nagy. A reguláris hadai legfeljebb 30 ezer főt értek el (ebből 12 ezer volt janicsár gyalog), amely kiegészült a nem reguláris akindzsik és aszabok, valamint egyéb, főleg várbeli katonák tömegével. Csatlakozásra kötelezték a hűbéreseket is. A Krími Tatár Kánság 40 ezer fővel csatlakozott a hadjárathoz, de ebből az ostromban kb. 15 ezer lovas vehetett részt, a többi Ausztriát, Csehországot és más tartományokat pusztított. A havasalföldi és moldvai vajdák is hozzájárultak a hadjárathoz (legaktívabban a moldvaiak). Thököly és I. Apafi Mihály erdélyi fejedelmet is erre kényszerítették, akárcsak azokat a magyarországi területeket is, melyek meghódoltak a felvonuló oszmán seregnek, de az ostromban max. 4000 magyar vett rész, az sem közvetlenül a harcokban, hanem felderítésben és a terep ellenőrzésében.

Július elején tatár hordák érték el a város környékét. A kezdeti csatározások után Lipót császár 80 000 bécsi lakossal Linzbe menekült. A tényleges ostrom július 14-én kezdődött.

Bécs védelmét Ernst Rüdiger von Starhemberg gróf vezette, akinek 370 ágyú, a Dupigny császári vértes lovasezred (600 fő), 10 603 császári gyalogos (73 gyalogosszázad), a 4900 fős bécsi városi milícia, és kb. 30-40 magyar állt a rendelkezésére.

A védők az egész júliust és augusztust végigharcolták. A védők sok házat leromboltak a várfalak körül, hogy szabad kilövést biztosítsanak az ágyúik számára arra az esetre, ha a törökök le akarnák rohanni a várost. Kara Musztafa erre megparancsolta, hogy ássanak árkokat egészen a városfalakig, amelyek megvédik a gyalogságot a császári ágyúk tüzétől. Mivel a 300 török ágyú elavult volt, és a várfalak korszerűek voltak és azokat jól karbantartották, a törökök a lőporukat inkább aknák készítésére használták fel. Ezen kívül a török sereg a védők minden élelmiszer utánpótlását meghiúsította, azok kénytelenek voltak még a lovaikat is levágni. Állítólag patkányhúst is ettek, annyira nem volt élelmük.

A tatárok könyörtelenül elpusztították Alsó-Ausztriát, százezer embert gyilkoltak le, rengeteg foglyot ejtettek, német nemzetiségűek mellett elég sok horvátot is, akik még a 16. században települtek le. További véres támadásokat intéztek az akindzsik és a tatárok Stájerország, Felső-Ausztria, Morvaország és Csehország ellen.

Augusztusban a császári csapatok Lotaringiai Károly vezénylete alatt győzelmet arattak Bisambergnél, 5 km-re Bécstől északkeletre Thököly Imre kuruc-tatár seregén, aki személyesen részt vett az ostromban.

Szeptember elején az 5000 fős török aknász csapat több ponton is felrobbantotta a falakat: többek között a Burg bástyát, a Löbel bástyát és a Burg ravelint (háromszögletű bástya), néhol 12 m széles rést vágva. A védők ellenaknák ásásával próbáltak védekezni. A törökök végül a Burg ravelint akarták megrohamozni, a védők felkészültek arra, hogy az ellenállást a városon belül folytatják.

A két hónapos ostrom alatt a védelem 5000 katonára apadt. Miután az osztrákok és a pápa is követelte, hogy teljesítse a szerződést, Sobieski Krakkóból 24 000 főre becsült létszámú királyi katonaságot hozott el, melyből 25 ezred lengyel huszár volt, és nem várva be a litvánok érkezését, erőltetett menetben Bécs alá vonult. A sereg útja Szilézián, Morvaországon és Csehországon át vezetett.

A felmentő sereg

Szeptember 3-án találkoztak a keresztény szövetségesek a Duna menti Tullnnál. Itt Sobieski átvette az összes német, osztrák és lengyel sereg feletti parancsnokságot, mely összesen 85 000 fő körül lehetett, amely létszám felerészben gyalogságból, felerészben lovasságból állt. A lengyel erők helyettes parancsnoka Marcin Kątski kijevi vajda volt, aki a sereg ukrán és kozák katonáit is irányította, valamint a tüzérség parancsnoka volt. A német erők alparancsnokságát Georg Friedrich von Waldeck herceg-generális látta el, aki brandenburgi volt és egykor harcolt lengyelek ellen is. Ő már részt vett a törökök elleni harcokban Magyarországon, a híres szentgotthárdi csatában a birodalmiak alvezére volt és később hollandiai parancsnok lett.

A kahlenbergi csatában nem a keresztény szövetségesek teljes ereje vett részt, jelentős kötelékek egyéb hadműveleti, biztosító feladatokat láttak el, mint például 6 császári gyalogezred, 1 császári vértes lovasezred és 2 császári dragonyosezred.^[1]

Ugyancsak elfogadta a haditanács a nyílt csata tervét is. Sobieski az összes hadat a Duna jobb partján vonta össze Tullnnál, 40 km-re északnyugatra Bécstől, miután a csapatokat szeptember 6. és szeptember 8. között átvitte a folyón. Ezalatt az osztrák és német sereg parancsot kapott arra, hogy támadja meg a török erőket a Duna jobb partján elterülő dombos tájon keresztül. Fő feladatuk az volt, hogy az ellenség fő erőit lekössék, és az ostromgyűrűben védekező város felől elfordítsák. Ezzel szemben Sobieski a teljes lengyel királyi sereget, közöttük a gyalogság nagy részét (14 ezer embert) titokban, kihasználva a jó helyismerettel bíró magyar vezetők segítségét, kerülő úton a Bécsi-erdőbe vitte. Ez a nehéz művelet, melynek során emberek és lovak tömegét és 26 szétszerelt ágyút kellett a sűrű erdőn és dimbes-dombos területen titokban átvinni, két napig tartott.


A felmentő sereg a kahlenbergi csatában^[1]^[2]	Gyalogságː	Lovasságː	Ágyúkː	Létszámː
Lengyel Királyság és Litván Nagyfejedelemségː	10 000 fő	14 000 fő	28 db	24 000 fő
Habsburg Monarchiaː	8100 fő	12 900 fő	70 db	21 000 fő
Bajor Választófejedelemségː	7500 fő	3000 fő	26 db	10 500 fő
Német-római Császárság kisebb fejedelemségeiː	7000 fő	2500 fő	12 db	9500 fő
Szász Választófejedelemségː	7000 fő	2000 fő	16 db	9000 fő
Összlétszámː	39 600 fő	34 400 fő	152 db	74 000 fő

Lengyel szárnyas huszárok 1683-ból.
Lengyel szárnyas huszár.
Császári vértes (kürasszír) a Habsburg Monarchia hadseregéből, a Dampierre-vértesezredből, 1683-ban.
Császári vértes (kürasszír) a Habsburg Monarchia hadseregéből, a 17-18. század fordulóján.
Császári dragonyos (1682), és dragonyostiszt (1690) a Habsburg Monarchia hadseregéből.
Magyar huszár a Habsburg Monarchia hadseregéből.
Császári gránátos (elit gyalogos) a Habsburg Monarchia hadseregéből, a 17. század végéről.
Császári sorgyalogság a Bürkli-ezredből, a Habsburg Monarchia hadseregéből, a 17. század végéről.

A csata

A csata szeptember 12-én reggel kezdődött. Kara Musztafa nagyon bízott csapataiban, ezért különösebb előkészületeket nem tett a védelemre, például nem erősítette meg a török tábort. Főképpen a Nussdorf és Schafberg falvak közötti szakaszt biztosította. Weinhaustól északra a Türkenschanznak nevezett gyengén összetákolt erődítést emelte. A németek és az osztrákok a balszárnyon harcoltak a Kahlenberg és a Leopoldsberg magaslatok között, közvetlenül a Duna mellett. A lengyelek továbbra is távolabb vonultak, a Bécsi-erdőből egy néhány kilométeres dombos, bozótos, szőlőskertekkel, mély bevágásokkal tarkított, ritkán beépített területre értek. Ezen a részen azonban a törökök nem akarták erősíteni a védelmet, mert nem tartottak támadástól.

A Bécsi-erdő széléről Sobieski serege csak késő délután jött ki. A lengyelek szeme előtt a Wien folyócska széles völgye terült el, amely enyhén lejtett Bécs felé, a távolban az ágyúk torkolattüzének felvillanása látszott. Közelebb látható volt a hatalmas török tábor és a török ütegek. A lengyel huszárok közel 6 km-es vonala az erdőre támaszkodott, mögöttük az alacsonyan fénylő nap csaknem láthatatlanná tette őket a törökök felől.

Sobieski első parancsa az volt, hogy egy csapat huszárt küldött Zygmunt Zbierzchowski vezényletével a terep felderítésére, hogy nincsenek-e árkok, hirtelen mélyedések stb.

A huszárok nagy ívben vágtattak a török állások között nagy riadalmat okozva, de egyúttal nagy veszteségeket is szenvedtek. Kara Musztafa nagyvezír, mivel azt hitte, hogy a főerők támadnak, saját hatalmas lovasságát küldte ellenük, akik a vakmerő lengyeleket az erdő széléig üldözték, ahol azután a lengyel ágyúk visszafordulásra kényszerítették őket.

Kihasználva a zavart, amit az okozott a török seregben, hogy a lengyel huszárok eltűntek az erdőben, Sobieski buzogányával jelt adott az általános roham megindítására. Délután 6 óra körül Stanisław Jabłonowski és Mikołaj Sieniawski hetmanok huszárjai, a király közvetlen parancsnoksága alá tartozó egységek és a német lovasság is támadásra lendült.

Először lassan, majd mindjobban felgyorsulva, végül fülsiketítő robogással és csatakiáltással a huszárok átszáguldottak a terepen az erdőtől a Wien folyóig mindent levágva, ami útjukba esett. Először a tatár lovasság, majd a táborok legénysége, a román segédcsapatok, majd a Bécset ostromló janicsár gyalogság, s végül a nagyvezír maga is fejveszett menekülésbe kezdett, átúszatva a Wien folyócskán. Sobieski végül megállította csapatait a folyónál, mivel az ellenség üldözéséhez már túl késői óra volt. A győzelem teljes volt: Bécs megmenekült, a város lakói boldogan köszöntötték felszabadítóikat, és a törökök hatalmas táborát körülvették Sobieski katonái.

A csata után

Éjszaka, a nagyvezírtől zsákmányolt sátorban Sobieski két levelet írt. Az egyiket XI. Ince pápának ezekkel a szavakkal: Venimus, vidimus et Deus vicit (Jöttünk, láttunk és Isten győzött), a másikat feleségének, Marysieńkának, mely a következő szavakkal kezdődött: Urunk Istenünk nemzetünknek olyan győzelmet és dicsőséget adott, amilyenről a korábbi századok nem hallottak. A pápai levélhez a próféta zöld zászlaját is csatolta, Marysieńka levele mellé pedig Sobieski 400 szekeret küldött teli fegyverrel, nyergekkel, sátrakkal, szőnyegekkel, kelmékkel, ruhákkal és más értékes tárgyakkal, amelyeket a huszárok zsákmányoltak a törököktől. Ezek egy részét a mai napig lehet látni a Wawelben. Sobieski III. János lengyel király a czestochowai kegykép másolatát a kahlenbergi kápolnában hagyta a győztes csata után.^[3]

A lengyeleknek a chocimi ütközet óta ez volt a legnagyobb győzelmük a törökök felett. Rövidesen a litván csapatok is csatlakoztak a szövetségesekhez, és egyesült erővel nyomultak be Magyarországra, a párkányi csatában leverték a budai pasa seregét, és elfoglalták Esztergomot is.

A törökök mintegy 10 000 halottat, 5000 foglyot és 5000 sebesültet veszítettek a csatában, a szövetségesek összes vesztesége pedig 4500 fő volt. A török sereg jelentős része megmenekült a lemészárlástól, de eldobta fegyvereit, elhagyta összes ágyúját, és utánpótlását. A bécsi csatavesztés után a török sereg csak visszavonulni volt képes. Kara Musztafát a vesztes csata és a sikertelen hadjárat után a szultán parancsára zöld selyemzsinórral megfojtották, de ezzel nem segítettek a reménytelen helyzeten, mert a pápa megalakította a Szent Ligát, amelybe a Német-római Birodalomtól Oroszországig Európa legtöbb államát bevonta, hogy a török hatalmat teljesen megsemmisítsék.

A pápa a győzelmet Szűz Mária közbenjárásának tulajdonítva, szeptember 12-ét azóta is megtartott Mária-ünneppé nyilvánította.

Jegyzetek

↑ ^a ^b https://web.archive.org/web/20161223061710/http://usacac.army.mil/CAC2/CGSC/CARL/nafziger/683IAA.pdf
↑ Peter Broucek, Walter Leitsch, Karl Vocelka, Jan Wimmer, Zbigniew Wojcik: Der Sieg bei Wien 1683. Österreichischer Bundesverlag, Wien 1983, ISBN 3-215-04573-7.
↑ Szilárdfy Zoltán 2016: A pálos rend kegyképei - A Czestochowai és Sasvári Boldogasszony. In: Sarbak Gábor (ed.): Pálosaink és Pécs. Budapest.

Irodalom

A Wikimédia Commons tartalmaz Kahlenbergi csata témájú médiaállományokat.

Peter Broucek, Walter Leitsch, Karl Vocelka, Jan Wimmer, Zbigniew Wojcik: Der Sieg bei Wien 1683. Österreichischer Bundesverlag, Bécs, 1983, ISBN 3-215-04573-7
Emil Vontorčík: Bitka pri Viedni 1683
Emil Vontorčík 2013: Náboženský aspekt bitky pri Viedni v roku 1683. In: In verbo autem tuo - Jubilejník k 70. narodeninám slovenského biblistu Jána Ďuricu SJ