IV. (Braunschweigi) Ottó 1176 – 1218, uralkodott: 1198-1218, királlyá választása és koronázása: 1198, királlyá újraválasztása: 1208 (újra-koronázása nem volt), császár: 1209-1215/1218 (a császárságról elmozdították /1215/, a császári címről nem mondott le), koronázása: 1209 (Welf-ház)
I. Miksa 1459 – 1519, uralkodott: 1493-1519, királlyá választása és koronázása:1486, császár: 1508 – 1519, császárnak kikiáltotta magát: 1508, nem koronázták meg (Habsburg-ház)
II. Ferenc 1768 – 1835, uralkodott: 1792-1806 (lemondott), császárrá választása és koronázása: 1792 (I. Ferenc, Ausztria császára: 1804-1835) (Habsburg–Lotaringiai-ház)
Angol nyelvű kép
Jegyzetek
↑A császári címről: I. (Nagy) Ottó, akit 962-ben császárrá koronáztak, 966-ban már az „imperator augustus Romanorum et Francorum”, azaz, „a rómaiak és a frankok császára” címet viselte; azonban még ebben az évben visszatért a császári koronázáskor felvett „imperator augustus” címhez.(Karl Zeumer: Heiliges Römisches Reich deutscher Nation. Eine Studie über den Reichstitel, Weimar, 1910 [1] – hozzáférés: 2024. február 10.) I. Ottó császár fia és utóda, II. (Vörös) Ottó császár, először az „imperator augustus” címet viselte, azonban 976-ból fellelhető olyan okirat, amely szerint a „Romanorum imperator augustus” („a rómaiak fenséges császára”) címet viselte. (Karl Zeumer: Heiliges Römisches Reich deutscher Nation. Eine Studie über den Reichstitel, Weimar, 1910 [2] – hozzáférés: 2024. február 10.) II. Ottó császár fia és utóda, III. Ottó, már a 996-ban történt császárrá koronázásakor, felvette a "Romanorum imperator augustus" címet, és a császárrá koronázott utódai is ezt az uralkodói címet viselték, egészen a Szent Római Birodalom megszűnéséig; később az „augustus” szó elé a „semper” („mindig”) jelzőt beillesztve. (Karl Zeumer: Heiliges Römisches Reich deutscher Nation. Eine Studie über den Reichstitel, Weimar, 1910 [3]; The Holy Roman Empire and Germany [4]Archiválva2024. február 16-i dátummal a Wayback Machine-ben – hozzáférés: 2024. február 10.)
- A birodalom nevéről: Az I. Ottó császár és utódai által uralt, 1806-ig fennállt birodalom a Szent Római Birodalom volt. A birodalom nevének a kialakulása: Mint birodalom-név, 1034-től kezdve dokumentált a „Romanum Imperium” (a „Római Birodalom”) elnevezés. 1157-ben keletkezett iratban olvasható a „Sacrum Imperium” (a „Szent Birodalom”) elnevezés, ettől kezdve egymás mellett „éltek” a „Romanum Imperium” és a „Sacrum Imperium” birodalom-nevek. 1180-ban keltezett iratban olvasható először a „Sacrum Romanum Imperium” (a „Szent Római Birodalom”) elnevezés. Ez a birodalmi név 1254-től kezdve vált általánossá; azonban a latin nyelvű elnevezésnek a német nyelvű megfelelője, a „Heiliges Römisches Reich” (rövidítve: „HRR”), csak IV. Károly császár uralkodása alatt (1346 – 1378) terjedt el. Hivatalos iratban, a birodalmi gyűlés egyik iratában, 1512-ben olvasható először a „Német Nemzet Szent Római Birodalma” (a „Heiliges Römisches Reich Deutscher Nation”) elnevezés. Azonban, a történelmi művekben és a köztudatban a „Német-Római Birodalom/Császárság” néven emlegetett államalakulatnak, a birodalom megszűnéséig, a hivatalos neve a „Szent Római Birodalom” volt, amelynek élén a császár állt. I. Ottónak a császárrá koronázása óta, csak a német uralkodók viselhették a császári címet, így elterjedt, a köznyelvben és a történeti irodalomban egyaránt, a „német-római császár” ("Römisch-deutscher Kaiser") kifejezés (magyarul a „római-német császár” lenne a pontosabb); de az uralkodói címnek a „római császár” volt a hivatalos megnevezése. Függetlenül attól, hogy mikor vált általánossá a Szent Római Birodalom elnevezés, Nagy Károlyt és valamennyi, Nagy Ottó előtti császári utódját, a Szent Római Birodalom uralkodói közé soroljuk; erre utal a császároknak a folyamatos számozása is (Günter Naumann: Deutsche Geschichte. Das Alte Reich (962 – 1806), marixverlag, Wiesbaden, 2016; Jürgen Petersohn: Rom und der Reichstitel „Sacrum Romanum Imperium”, Franz Steiner Verlag, Stuttgart, 1994 [5]; Karl Zeumer: Heiliges Römisches Reich deutscher Nation. Eine Studie über den Reichstitel, Weimar, 1910 [6] – hozzáférés: 2024. február 10.).
↑A királyi címről: I. (Madarász) Henrik 919-ben történt királlyá választása kapcsán, a Salzburgi Évkönyvekbe (Salzburger Annalen) történt, latin nyelvű bejegyzésnek a német nyelvű fordítása így szól: „Die Bayern huldigten von sich aus dem Herzog Arnulf und veranlaßten ihn, König im Reich der Deutschen (in regno Teutonicorum) zu sein.”. (Walter Schlesinger: Die Königserhebung Heinrichs 1. zu Fritzlar im Jahre 919 [7] - hozzáférés: 2024. február 10.) A „veranlaßten ihn, König im Reich der Deutschen (in regno Teutonicorum) zu sein” szövegrész utal I. Henriknek (ő a szövegben „ihn”) királlyá választására. A latin nyelvű bejegyzésben olvasható "in regno Teutonicorum" ("a Teutonok királyságában") kifejezés az első említése a teutonok, azaz, a "Németek Királyságának" („Regnum Teutonicorum”). Ezért, I. Henrikkel kezdődően, a birodalom királya alatt, a „német királyt”, avagy „Németország királyát” értjük, sőt, egyes történeti munkákban, már I. Henrik elődjét, I. Konrád királyt is német – és nem keleti frank – királynak tartják (lásd, például: Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Az Első Birodalom – Császárok, királyok, választófejedelmek, Unicus Műhely). Azonban, 1040-ből és 1041-ből származó okiratok szerint, III. (Fekete) Henrik, még a császárrá koronázása előtt, felvette a „Romanorum Rex” (a „Rómaiak Királya”) uralkodói címet; és a „római király” titulus lett a birodalom királyainak a hivatalos uralkodói címe, addig, amíg császár nem lett belőlük; azonban nem mindegyik királyból lett császár, és nem mindegyik császár volt király, a császárrá választása előtt (Helmut Beumann: Der Deutsche König als „Romanorum Rex”, Franz Steiner Verlag Gmbh, Wiesbaden, 1981 [8]; Karl Zeumer: Heiliges Römisches Reich deutscher Nation. Eine Studie über den Reichstitel, Weimar, 1910 [9] – hozzáférés: 2024. február 10.; Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Az Első Birodalom – Császárok, királyok, választófejedelmek, Unicus Műhely, 2019). II. Gyula pápának az 1508-ban megadott hozzájárulásával, a birodalom uralkodói a „Rex Germaniae”, a „Németország királya” címet is viselhették/viselték, de ez a „római király” címnek, a birodalom megszűnéséig történt fennmaradását, nem érintette. A köztudatban és a történeti irodalomban is, a birodalomnak mind az 1040 – 1508 közötti, mind az 1508 utáni királyainak a vonatkozásában, elterjedt a „német-római király” ("Römisch-deutscher König") elnevezés (magyarul a „római-német király” lenne a pontosabb); de fennmaradt a „német király” megnevezés is.
↑A családfa tartalmazza az uralkodó születési évét és elhunytának az évét, utána az uralkodásának a kezdő és befejező időpontjait, a királlyá (ellenkirállyá) választásnak és koronázásnak, valamint a császárrá választásnak, illetve koronázásnak az évszámait; továbbá egyéb, elengedhetetlen utalást (pl. lemondást), és annak feltüntetését, az uralkodó melyik dinasztiából származott. Az adott uralkodónál feltüntetett adatok, egyértelműsítik azt, hogy melyik királyból lett császár, és azt is, hogy melyik császár nem volt király, a trónra lépése előtt; az utóbbiaknál – értelemszerűen – csak a császárrá választás és koronázás évszámai vannak feltüntetve. Ha a megválasztásra és a koronázásra, ugyanabban az évben került sor, ez nem jelent napra azonos időpontot. Gyakran az utódot, már az elődje életében, királlyá (császárrá) választották, illetve meg is koronázták. Az uralkodás kezdő és befejező időpontjai – értelemszerűen – az egyedül, önállóan történő uralkodásnak a kezdő és befejező időpontjait jelentik, abban az esetben is, ha egyidejűleg ellenkirály is uralkodott. Az uralkodás kezdő időpontjánál, az uralkodó – esetleg – kiskorúan történt trónra lépése, nincs figyelembe véve. A királlyá koronázás időpontjára, I. Ottóval kezdődően áll adat rendelkezésünkre, ezért a korábbi uralkodóknál másként történt az uralkodási adatok feltüntetése, mint I. Ottónál, és utódainál.
↑A családfában nem volt feltüntethető Schwarzburgi Günther (1304-1349), akit ellenkirálynak megválasztottak: 1349, koronáztak: 1349, lemondott: 1349 (Schwarzburg-ház).
↑II. Lajos keleti frank király csak a XVIII. században kapta a „Német” előnevet (de:Ludwig der Deutsche - hozzáférés: 2022. augusztus 9.).
↑Kövér (Vastag) Károly, III. Károly néven – és nem II. Károly néven – a keleti frankok királya, mert előbb lett, III. Károlyként, császár (881), mint valamennyi keleti franknak (a Keleti Frank Birodalom valamennyi tartományának) a királya (882); a császár cím a király címnél magasabb uralkodói rang. Lásd: Weiszhár Attila - Weiszhár Balázs: Az Első Birodalom - Császárok, királyok, választófejedelmek, Unicus Műhely, 2019. (A Wikipédia vonatkozó, német, angol és francia szócikkei szerint is, Kövér Károly keleti frank uralkodónak III. Károly a megjelölése /a számozása/. Kövér Károly, számozás nélkül, a Nyugati Frank Birodalom királya (885-888) is volt.) - III. Károly és Karintiai Arnulf, császárként, az "imperator augustus" ("fenséges császár") címet viselték. (Thomas Frenz: GESCHICHTE DES BYZANTINISCHEN (OSTRÖMISCHEN) REICHES – GRIECHENLAND, BALKAN, TÜRKEI, 9. KAPITEL: DAS ZWEI-KAISER-PROBLEM [10]; The Holy Roman Empire and Germany [11]Archiválva2024. február 16-i dátummal a Wayback Machine-ben – hozzáférés: 2024. február 10.)
↑I. Henrik királlyal kezdődően, a királyi címmel kapcsolatban, lásd az erre vonatkozó jegyzetet.
↑Német nyelvű forrás szerint (de:Konrad I. (Ostfrankenreich - hozzáférés: 2022. augusztus 13.), I. Konrád király a Konradiner-családból (házból) ("Konrádok") származott.
↑I. (Madarász) Henrik királyból nem lett császár, de Szent Henrik császár II. Henrik néven volt a birodalom császára.
↑I. (Frank) Konrád keleti frank királyból nem lett császár, de Konrád császár II. Konrád néven volt a birodalom császára.
↑Szász Lothár császárt, gyakran, III. Lothár császárként említik; noha ő – helyesen megjelölve – II. Lothár császár; ugyanis csak a Karoling-házi I. Lothár volt császár, az ő kisebbik fia, II. Lothár, aki az apjától Lotaringiát örökölte, „csak” Lotaringia királya volt, és nem volt császár (Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Az Első Birodalom – Császárok, királyok, választófejedelmek, Unicus Műhely, 2019., 108. oldal és 312. oldal.). Szász Lothár császár síremlékének a felirata: "Lotharivs II". (Der Kaiserdom in Königslutter: Grabmal, Wallfahrtsort, romanisches Kulturgut. www.reiselust-mag.de. (Hozzáférés: 2022. április 2.)
↑I. Albert királyt az unokaöccse (az öccsének a fia), Utószülött János (1290/1291-1312/1313), Svábföld hercege, meggyilkolta, aki ezért Parricida (Rokongyilkos) János hercegként maradt meg a történelmi emlékezetben.
↑Vas Ernő herceg, a Habsburg-házon belül kialakult, családi számozás szerint, I. – és nem II. – Ernő herceg volt. (Vas Ernő hercegnek, az Ernő keresztnevű fiát, számozták II. Ernő néven.) Ezt a családi számozást, az sem érintette, hogy Ostmarknak (azaz Ausztriának), a Babenberg-házból, volt már Ernő keresztnevű őrgrófja. Lásd: Walter Pohl – Karl Vocelka: A Habsburgok, egy európai dinasztia története, családfa. Gulliver Kiadó, Budapest, 1995.
↑I. Ferdinándnak, a császárként való ünnepélyes elismerésére, lásd: Gerhard Hartmann – Karl Rudolf Schnith: Die Kaiser. 1200 Jahre europäische Geschichte. Verlag Styria, Graz – Wien – Köln, 1996. 511. oldal. – A választófejedelmek azt, hogy V. Károly a császári címről – egyébként I. Ferdinánd javára – lemondott (1556), csak 1558-ban fogadták el. Lásd: Gerhard Hartmann – Karl Rudolf Schnith: Die Kaiser. 1200 Jahre europäische Geschichte. Verlag Styria, Graz – Wien – Köln, 1996. 494., 502. és 514. oldalak.
↑II. Miksa császárral kezdődően, a királlyá koronázott uralkodókat, a császárrá váláskor, újra már nem koronázták meg, a császári cím azonban megillette őket. Lásd: Gerhard Hartmann – Karl Rudolf Schnith: Die Kaiser. 1200 Jahre europäische Geschichte. Verlag Styria, Graz – Wien – Köln, 1996. 522. oldal.
↑I. (Habsburg) Rudolf római királyból, II. Rudolf császár őséből, nem lett császár; de Rudolf császár II. Rudolf néven volt a birodalom császára.
Források
REYES Y REINOS. www.homar.org. (Hozzáférés: 2022. március 7.)
.svg)
