Bátyja a Stauf-hívekkel 1127. december 18-án ellenkirállyá választatta a Süpplingenburgi-házból való III. Lothárral szemben.[1] Megválasztását követően a jog szerint uralkodó hűségén megmaradó német egyházfők kimondták rá az átkot.[1] Mivel Németországban nem tudta érdemben kiterjeszteni az őt elismerők körét, s mert az ekkorra már Észak-Itáliában jelentős hatalommal bíró Milánó városa mellé állt, Lombardiába ment (1128–1130).[1]
1128-ban a milánói egyházfő segítségével meg is koronázták lombard királlyá, de ezzel Konrád csak egy újabb jelentős ellenfelet szerzett.[1] A pápa, akinek ellensége volt az érsek, szintén kiközösítette az egyházból.[1] A II. Honoriusz halálát követő kettős pápaválasztás pillanatnyi lélegzetvételhez juttatta ugyan, de Lothár 1133-as visszatérte az itáliai hadjáratról gyorsan véget vetett királyságának.[1] Lothár veje, Büszke Henrik szász és bajor herceg bevette Ulm városát, ezután pedig kettejük közös hadereje elfoglalta Konrád bátyja hercegségét.[4] Miután Frigyes meghódolt, öccse sem folytathatta tovább az ellenállást.[5] Alávetette magát Lothárnak, és 1135-ben lemondott a királyi címről.[5]
Büszke Henriktől két hercegsége (bajor, szász) egyikének egy visszaadását követelte, hogy a Welf-ház hatalmát megtörje.[3] Mivel Henrik tiltakozott, Konrád birodalmi átokkal sújtotta és Szászországot hívének, Medve Albertnek adományozta.[3] Kirobbant a legendás Stauf-Welf viszály.[5]1139-ben Konrád Henriktől elvette a Bajor Hercegséget is, és mostoha testvérének, IV. Lipót osztrák őrgrófnak adományozta.[3] Bár 1140-ben Weinsbergnél fényes győzelmet aratott, de a Welfek hatalmát mégsem tudta megtörni.[3]
1142-ben Konrád eredményes háborút vezetett Csehországba II. Ulászló támogatására a trónkövetelő II. Konrád morva-znaimi herceg ellenében.[5] A hadjárat eredményeképpen sikerült Ulászlót visszaültetnie trónjára.[3]
Lengyelországi hadjárat
Elűzött sógora, a fivérei által a seniori hercegi címtől, valamint tartományaitól, Krakkótól és Sziléziától megfosztott II. Ulászló lengyel fejedelem megsegítésére indított 1146-os lengyelországi vállalkozása ellenben sikertelenül végződött.[5]
Magyarországi hadjárat
Konrád tervei között szerepelt a Magyar Királyság hűbéri hódoltatása is.[5] Ebből a célból támogatta a néhai Könyves Kálmán állítólagos fiát, Boriszt. A II. Géza ellen fellépő trónkövetelő 1146-ban osztrák–bajor sereg élén tört be Magyarországra, de már Pozsony előtt elakadt próbálkozása.
II. Géza támadásai
A Borisz kísérletére adott válaszként II. Géza – II. Roger szicíliai királlyal együtt – VI. Welf rendszeres pénzbeli támogatásába kezdett, majd Ausztriára támadva, vereséget mért a Bajor Hercegséget is uraló II. Henrik osztrák őrgrófra.[5] Úgy tűnt, a háború elkerülhetetlen lesz.[5]
Mint az első keresztesek, Konrád is a szárazföldi utat választotta, és Magyarországon, valamint a Balkán-félszigeten keresztül Kisázsiába ment.[3] Itt az éhínség és a szeldzsukok teljesen megsemmisítették hadseregét.[3] Kénytelen volt bevárni VII. Lajos francia királyt, akinek társaságában előbb a tengerparton, majd a tengeren utazott tovább.[3] A szentföldi keresztes államok érdekeit teljesen figyelmen kívül hagyva, az utóbbiakkal addig szövetségesi viszonyban lévő Búridák vezette Damaszkusz sikertelen ostromával fulladt kudarcba a hadjárat.[5] Az út egyetlen eredménye egy egyezmény volt, amely Konrád és normannok által támadott I. Manuél bizánci császárkoalícióját még erősebbé tette, s amelynek értelmében a két uralkodó a következő évben közösen lépett fel Dél-Itáliában a normannok ellen.[5]
Németországi lázadás
Hamarosan összeállt az ellentábor is.[5] II. Roger, VII. Lajos, VI. Welf, valamint a hozzájuk csatlakozó pápaság célja nem kevesebb volt, mint egy új keresztes hadjárat indítása Bizánc megdöntésére.[7] Welf, aki szintén ott harcolt Konráddal a Szentföldön, ám a királynál előbb tért haza, lázadást robbantott ki Németországban.[8] Ez utóbbi 1150-ben elbukott, és Welf kénytelen volt lemondani Bajorországra támasztott igényéről, ám annyit sikerült elérnie, hogy a Roger elleni, egyeztetett hadjárat elmaradt.[8]
Keresztes hadjárat a szlávok ellen
Uralkodása alatt került sor Büszke Henrik fiának, Oroszlán HenriknekNiklot abodrita fejedelem elleni 1147-es keresztes hadjáratára – cseh és lengyel segédhadakkal[6] –, aki megkeresztelkedett, és elismerte a szász herceget hűbéreseként.[8]
Halála
A keresztes háborúból Konrád már betegen tért haza.[8] Miután fia, a még 1147-ben megkoronázott Henrik Berengár1150-ben meghalt, másik fia, Frigyes pedig még hétéves sem volt, halálos ágyán saját érdekeit félretéve – a feudális anarchiát elkerülendő – unokaöccsét, III. Frigyes sváb herceget jelölte ki utódjául.[8] Földi maradványait Bambergben a Lorsch kolostorban helyezték végső nyugalomra.
Értékelése
III. Konrád volt az első német uralkodó I. Ottó óta, akit nem koronáztak császárrá.[8] Nevéhez fűződik többek között Frankföldön a festői Rothenburg várának megalapítása.
Nagy építtetőként is számon tartják: főképp frank földön fűződik nevéhez sok vár és város (pl. Rothenburg) alapítása és szépítése.[6]
↑ abcdePetr Čornej, Ivana Čornejová, Pavel Hrochová, Jan P. Kučera, Jan Kumpera, Vratislav Vaníček, Vít Vlnas: Európa uralkodói. Ford. Tamáska Péter. Budapest: MÆCENAS Könyvkiadó. 1999. = Maecenas Történelem Könyvek, ISBN 9636450536, ISBN 9632030176 149. oldal