A valdensek (más néven lyoni szegények) egy Provence-ban a 12. század végén, Pierre Valdès által létrehozott, pápa- és egyházellenes vallásfelekezet volt, amely Európa-szerte elterjedt a középkorban.
Valdes gazdag lyoni kereskedő volt, aki teljes vagyonát a szegényeknek adományozta, majd vándorprédikátor lett.[megj. 1] Nézeteiben teológiailag nem távolodott el a kereszténységtől, mint az akkor elterjedt más eretnek szekták (a dualista alapelvű katharok, bogumilok), ezzel szemben az egyházszervezet és a világi hatalom ellen lépett fel.
Provence, a korabeli Európa egyik legvirágzóbb területe a városi polgárság megerősödésével a feudális viszonyok és az egyház spirituális egyeduralma elleni mozgalmak bölcsője lett a 12. századra.[1] Itt jelent meg a katharok tömegméretű mozgalma.
Valdès (Vald Péter) követei 1179 körül Rómában, ahol magyarázzák magukat a Szentírás alapján
Tőlük függetlenül az 1170-es évekbenPierre Valdès (Vald Péter) spirituális útkeresésében a Szentíráshoz fordult, és egy pap ismerősét, Ansa Istvánt kérte fel, hogy fordítsa nemzeti nyelvre azt (a lyoni Új Testamentumot már 1179-ben említik). A Szentírás olvasásának hatására megtért, elhagyta feleségét, két lányát egy apácazárdára bízta, vagyonának nagyobbik részét szétosztotta a szegények közt, és a nép közé ment a Szentírás igazságait terjeszteni.[2][3] Nemsokára már volt is néhány követője, akikkel együtt részt akart venni az egyház evangelizáló munkájában, amihez a pápától is engedélyt kért. Küldötteit Rómában kikérdezték, de nem engedték meg nekik a prédikálást.[4]
Jellemzőik
Egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Az apostoli szegénységet hirdették és bűnbánatra szólították fel az embereket. Elítélték a feudális egyház fényűzését, a papság gazdagságát és mértéktelenségét. Méltatlannak találták a klérust arra, hogy közvetítő szerepet töltsön be Isten és az emberek között. Azt tanították, hogy a Biblia alapján minden papi közvetítés nélkül elérhető a tökéletes élet és az üdvösség. [5]
Apostoli életmódjuk külsőségekben is megnyilatkozott: szőrcsuhában és szandálban jártak, amiért szandálosoknak (insabbatátik) nevezték őket. Ők magukat lyoni szegényeknek nevezték. [5]
Nem tagadták meg radikálisan a hagyományos hitüket, mindössze azt mondták, hogy az üdvözüléshez nincs szükség az egyházra.[6]
A pápai (és világi) tekintély helyett a Biblia tekintélyét ismerték el; az evangéliumi egyetemes papság elve alapján [7][8] elutasították az egyházi hierarchiát és a különálló klérust. [4]
A klérusra a nép közül sokan nehezteltek amiatt, hogy bár szerintük az egyház segítsége nélkül senki nem juthat a mennyországba, az egyházi vezetők némelyike láthatóan előnyt kovácsolt a helyzetéből, drága ruhákban és szép lovon parádézott, a hívők lelki gondozását pedig a plébánosra bízta.[6]
Az egyház dogmáival szemben nem állítottak fel új hittételeket. Nézetük szerint nem a hittételek a fontosak, hanem a gyakorlati élet.[4] Azt akarták, hogy az egyház térjen vissza a gyökerekhez, Krisztus és az apostolok által mutatott példához.[6]
Nemzeti nyelvű Bibliát használtak. Amikor az apologéták megpróbálták jobb belátásra bírni őket és a Szentírást idézték, ők is Bibliaidézetekkel vágtak vissza.[6]
Részlet Guido Bernát dominikánus inkvizítor Practica inquisitionis (Az inkvizíció kézikönyve) című művéből (14. század eleje):
"Valdesius mindkét nemből sok követőre talált... tanítványok gyanánt szétküldte (őket) prédikálni... férfiak és nők egyaránt hirdették az igét a nyílt utcán, de még a templomokban is.
Amikor a lyoni érsek megtiltotta ezt nekik, azt felelték, inkább engedelmeskednek Istennek, mint embereknek. Márpedig Isten azt parancsolta nekik, legyenek apostolok és hirdessék az evangéliumot minden teremtménynek.[megj. 2] A főpapságot és a papságot megvetették azért, mert bőségben és világi örömökben élnek. Mindezért az egyházból kitaszították, Lyon városából pedig kiűzték őket. Így aztán szétszóródtak Provence-ban és Lombardiának szomszédos és határos részein. Minthogy az egyházból kitagadták őket, más eretnekekkel keveredtek el...
A valdenseknek van felettesük (superior), akit maguk fölé helyeznek, és majoralisuknak hívnak. Ennek mindannyian engedelmességgel tartoznak, miként valamennyi katolikus engedelmeskedik a pápának.
Akiket felvettek ebbe az általuk testvériségnek (fraternitas) hívott gyülekezetbe, s akik megfogadták, hogy engedelmeskednek felsőbbségüknek és megtartják az evangéliumi szegénységet, azok attól kezdve kötelesek szűzi életet élni és többé tulajdonnal nem rendelkezhetnek; el kell adniuk mindenüket, amijük csak van, s a befolyt pénzt le kell tenniük a közösség kezébe. Ezentúl már csak azokból az alamizsnákból élnek, amelyeket nekik a hívők és a cselekedeteikkel egyetértők adnak...[10]
A mozgalom – annak ellenére hogy megtiltották nekik a prédikálást és kiközösítették őket – rohamosan terjedt a városokban és a falvakban is.[5] Követőik közül sokan a kor középosztályából származtak. Kereskedők voltak vagy valamilyen mesterséget műveltek, és a Bibliában foglaltakat önállóan olvasva is megértették.[6]
A szétzavart "societas Valdesiana" tagjainak nagy része aztán Spanyolországba, Németalföldre és Németországba került.[4] Vald Péter Itáliába ment, majd Csehországban halt meg a 13. sz. elején.
Spanyolországban II. Péter aragóniai király 1197-ben megégetéssel fenyegette meg mindazokat, akik hozzájuk mernek csatlakozni.[4] Itáliában és Németországban II. Frigyes császár járt el kérlelhetetlen szigorúsággal ellenük.[4]
Martin le Franc pápai főjegyző 1451-es Le champion des dames (Az asszonyok bajnoka) című műve a valdenseket mint boszorkányokat ábrázolja
A vándor apostolok mégis nagy hatást tettek a népre, a mindenütt mozgó ellenzék közepette. Dél-Franciaországban, Albiga kerületben tömörült az ellenzék. Lombardiában csatlakozott hozzájuk a milánói posztószövők jámbor testvérülete.[9][megj. 3]Piemont völgyeibe Valdo követői 1209-ben hatoltak be.
Közben III. Ince pápa keresztes háborút indított 1209-ben a kathar "eretnekek" ellen. Ez az 1209 és 1229 között Simon de Montfort vezetésével zajló, albigens háborúk néven ismert húsz évig tartó irtóhadjárat Provence-t pusztulásba döntötte. A hitnyomozó törvényszék (inkvizíció) ezt követő felállítása és működése sem volt azonban elegendő az eretnekség felszámolására, a 13. században szinte egész Európában elterjedtek és követőkre találtak a valdens tanok.[1]
1220-ban II. Frigyes elrendelte hogy az eretnekek vagyona elkobozandó, és az a földesúr, aki alattvalói ellen kellő szigorral el nem jár, megfosztandó birtokától.[4] 1224-ben a lombardiai eretnekekre kimondta, hogy megégetendők és ha nyomorult életüknek mégis megkegyelmeznének, akkor a nyelvük tépendő ki azért, mert az egyház hite ellen mertek támadni.[4] 1232-ben Németországban szabályozta az eretnekek elleni eljárást. Aki megtért, az örök börtönbüntetésben részesült, aki az eretnekségben maradt, az halállal volt büntetendő. Hasonló büntetés érte itt is az eretnekek pártfogóit is.[4] A máglyahalál, mint általános büntetés bekerült a 13. században összeállított Sachsenspiegel-be.
A valdensek megégetése. 17. századi vésetAz 1655-ös vérengzés egy korabeli képe
Az üldözések azonban csak szétszórták őket, számukat nem apasztották. Észak felé egész a Balti-tengerig tűntek fel.[3] A 14. században nálunk is akadtak követőik: Kőszegen, Sopron környékén, Budán és Erdélyben – mindenhol a német telepítések nyomán.[11] Csehországban a huszita mozgalomhoz csatlakoztak, Németországban az anabaptista mozgalmat készítették elő. [11]
VIII. Ince pápa1487-ben bullában hirdetett keresztes hadjáratot ellenük,[3] bűnbocsánatot és a valdensek vagyonát ígérve az erre vállalkozóknak.[12] Lombardiából és egyes hegyi völgyekből ki is űzték őket, Piemontban azonban szilárdan tartották magukat. A kivándoroltak az üldözés hullámainak lecsendesülése után megint vissza-visszatértek hazájukba. [11]
"Uram, bosszuld meg szentjeid, kiket az Alpesek haván kardélre hánytak;
torold meg mind a vértanút, ahány csak harcolva melletted vallott hitet.
Nyögésükre maradhat-é süket a fül? – Szelíd nyáját az ős karámnak
szétszórta a piemonti vadállat: zúdult le nő s gyerek – hörgésüket
a völgy a szirtre dobta, az pedig tovább az égre – ennyi vért se látott
Itália, hol még pöffeszkedik a zsarnok – ám a drága vértől ázott
mező szabadságot terem meg itt s megtörik rajt a babiloni átok." [14]
Henri Arnaud lelkész vezérlete alatt mintegy 3000 valdens bujdosott ki svájci és német területekre, az otthon rekedteket felmorzsolta a nyomor, ínség és üldöztetés. Politikai fordulat következtében Szavoja hercege Németországgal kötött új szövetséget. Ekkor Arnaud 1689 augusztusában nagy nehézségek közepette visszavezette völgyi őshazájukba a korábban elbujdosott valdenseket, akik aztán békét nyertek.
Valdensi presbiteriánus templom (Waldensian Presbyterian Church) Valdese-ben (Észak-Karolina)
A 19. sz. végén az ősi völgyekben (La Tour központtal) 15, azon kívül az olasz területen 41 egyházközségük és 34 missziói állomásuk volt. Vallásos és hazafias lelkesedéssel ünnepelték meg 1889-ben „dicsőséges hazatérésük” 200. évfordulóját, a külföldi hitrokonok képviselőit is fogadva. Magyarországról a Tiszántúli Református Egyházkerület intézett hozzájuk testvéri üdvözlő levelet.[15]
Néhány csoport Franciaország déli részére, illetve Észak- és Dél-Amerikába emigrált. Öt gyülekezetük van Uruguayban és kettő Argentínában.[3] Az Egyesült Államokban három telepet hoztak létre: Wolfe Ridge (Texas); Valdese (Észak-Karolina); és Monett (Missouri).[3]
A német területekre kivándorolt közösségek elhagyták eredeti nyelvüket és gyengült kapcsolatuk az egyházukkal. Württembergben 1823-ban a lutheránus egyházhoz csatlakoztak.[3]
Hatásuk Magyarországon
„Hazánkban a reformáció előkészítői között Vald Péter és Husz János prágai egyetemi tanár mozgalmának volt a legnagyobb hatása. Mind a valdensek, mind a husziták az üldözések elől menekülve jutottak el magyar földre. Vald követői délről és nyugatról a XI-XII. században, Husz János mozgalmának tagjai Csehország felől. Tanításuk népünk elesett állapotában hamar befogadásra talált.”[16]
↑Máté 19:21 Ezt mondta neki Jézus: Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el mindenedet, és árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj, és kövess engem.
↑Márk 16,15ː Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.
↑A 12. század második felében Lombardiában keletkezett jámbor társulatok tagjai szürke, nyers gyapjúruhát hordtak, félig szerzetesi életet éltek, és részben a vezeklő "eretnek" mozgalomhoz csatlakoztak. Szociális hátterüket a manufaktúrák elleni tiltakozás képezte.