Ez a szócikk a mexikói filmrendezőről szól. Hasonló címmel lásd még: Buñuel.
Luis Buñuel Portoles (Calanda, 1900. február 22. – Mexikóváros, 1983. július 29.) BAFTA-díjas spanyol születésű mexikói filmrendező. A társadalmi igazságtalanság, indokolatlan kegyetlenség, vallási túlbuzgóság és az erotika témáit megszállott makacssággal feldolgozó, eredeti stílusú rendező, aki különleges helyet foglal el a filmművészetben.
Élete
Korai munkássága
Hétgyermekes család első gyermekeként született Calandában, a spanyolországiAragoniában. Zaragozában jezsuitáknál nevelkedett, kitűnő tanuló volt, jól sportolt, hegedülni is megtanult. 17 évesen beiratkozott a madridi egyetemre. Itt ismerkedett meg és kötött szoros barátságot a festő Salvador Dalíval és a költő Federico García Lorcával. Buñuel mérnöki tanulmányokat folytatott, majd az egyetem filozófiai tanszékének előadásait is látogatni kezdte. 1920-ban megalapította az első spanyol filmklubot, kritikákat írt az ott bemutatott filmekről. 1923-ban, apja halála után szakított a katolikus vallással, elhagyta Spanyolországot és 1925-ben Párizsba költözött, ahol az Értelmiségi Csoportok Nemzetközi Társaságának titkára lett. Később szintén Franciaországban kezdett dolgozni rendezőasszisztensként Jean Epstein és Mario Nalpas filmrendezők mellett. 1929-ben rendezte meg azt a 16 perces rövidfilmet, amely igazi áttörést jelentett nemcsak az ő életében, hanem a film történetében is. Az Andalúziai kutya volt, melyet Salvador Dalival együtt forgattak, és amely számos horrorisztikus jelenetet (például egy nő szemének borotvával való átvágása) tartalmazott, megbotránkoztatva ezáltal a francia közönséget.
A következő filmje az Aranykor volt, amit a hírhedt de Sade márki írásai alapján rendezett. A film erősen vallás- és burzsoáziaellenes, a történetét tekintve pedig különösnek, egyedinek mondható, hogy a cselekményt folyton filmhíradórészletek, természetfilmek szakítják meg. Buñuel szándéka, hogy filmjével botrányt okozzon, tökéletesen sikerült: a párizsi Studio 28 avantgárd moziban való rövid ideig tartó vetítés után a filmet betiltották.
1934-ben házasodott meg Párizsban, Jeanne Rucart vette el feleségül. Két gyermeke született: Rafael és Juan Luis Buñuel.
Az Aranykor után Buñuel 1933-ban visszatért Spanyolországba, és megrendezte a Föld kenyér nélkül című, paraszti életmódot bemutató dokumentumfilmet. 1936-ban kitört a spanyol polgárháború, amely során Francisco Franco fokozatosan átvette Spanyolország irányítását. Mivel Buñuel még 1936-ban felajánlotta szolgálatait a köztársasági kormánynak, Franco győzelmeit látva elhagyta az országot, és Amerikába emigrált.
Hollywoodi évek
Kezdetben New Yorkban dolgozott a Modern Művészetek Múzeumának (Museum of Modern Art) filmarchívumában, majd röviddel az Egyesült Államokba érkezése után a film fővárosába, Hollywoodba költözött. Angolul azonban nem beszélt, így a stúdiók legfeljebb kisebb vágómunkákra, segédrendezői állásra vették csak fel. Visszatért New Yorkba, ahol újból a Modern Művészetek Múzeumának filmarchívumában folytatta munkáját. Salvador Dali megszakította barátságukat, mert szerinte kommunista és ateista volt, ahogy az életrajzában elismerte. Majd elmozdították a múzeumból, és immár másodszor ment Hollywoodba, ahol sikerült munkát találnia a Warner Brothers stúdióban. De felháborodva az ottani munkamódszereken, visszatért Európába.
Mexikói évek
Buñuel 1947-ben érkezett Mexikóba, és 1949-ben kapta meg a mexikói állampolgárságot. Mexikóban a karrierje ismét fölfelé ívelt. Az első filmje, amit új hazájában forgatott A varázslatos kaszinó volt, 1946-ban rendezte Oscar Dancigers producerrel. A filmnek nem lett nagy sikere, ám ez nem kedvetlenítette el, 1949-ben újból Oscar Dancigerssel együtt dolgozott új filmjén A nagy tökfejen, ami sikert hozott nemcsak számára, hanem a film főszereplőjének, Fernando Solernek is. A film készítése közben megismerkedett a legújabb technikákkal, melyeket újabb alkotásaiban sikeresen fel is használt. Dancigers a siker után szabad kezet adott Buñuelnek mind a rendezés, mind a forgatókönyvírás terén. Ennek eredménye volt Az elhagyottak (1950) című filmje, mely a szürrealizmus mintapéldánya. Az elhagyottak dicsőséget szerzett Buñuelnek, e filmjével lett immár másodszorra is világhíres.
Buñuel élete legnagyobb részét Mexikóban töltötte, ahol 21 filmet rendezett, melyek közül számos darab a film történetének kiemelkedő alkotása is egyben. A leghíresebbek:
1960-ban visszatért Spanyolországba, itt elkészítette a Viridianát, melyet a spanyol hatóságok egyházellenesnek találtak és ellehetetlenítették a bemutatását. Mégis sikerült kicsempészni a cannes-i nemzetközi filmfesztiválra, ahol elnyerte a fődíjat.
A Viridiana botránya után Buñuel Franciaországba ment dolgozni, Serge Silberman producer meghívására. Olyan művek születtek rendezésében mint A nap szépe, A vágy titokzatos tárgya, A burzsoázia diszkrét bája – hogy csak a legismertebbeket említsük. A vágy titokzatos tárgya elkészülte után visszavonult a rendezéstől és megírta önéletrajzát, melyben beszámolt életéről, barátairól, családjáról. 1983-ban hunyt el Mexikóvárosban, májzsugor következtében.
A katolikus egyház és Buñuel
Világéletében ateista volt, ha ateizmusáról érdeklődtek, gyakran válaszolta, hogy „Még mindig ateista vagyok, hál' istennek”. A legtöbb filmjében megjelenik a katolikus egyház, mint a korrupció, önáltatás, önhazugság megformálója. Az Aranykorban a főszereplő férfi egy érseket dob ki az ablakon. A burzsoázia diszkrét bája című filmjében egy pap az utolsó kenet feladása után lelövi a haldoklót, a Tejútban egy anarchista álmában lelövi a pápát.
Filmtechnikája
„Szeretem az egyszerűséget és utálom a technikát” – vallotta Buñuel, mely alapelve a filmjeiben is felismerhető. Buñuel filmjei kis költségvetésű produkciók, egy filmet néhány hét alatt leforgatott, soha nem írta át a forgatókönyvet, minimalizálta a költségeket. A színészeknek viszonylag nagy szabadságuk volt a színjátszás terén, Buñuel a színészekre bízta a cselekmény megformálását, mindössze a fizikai cselekményeket írta elő (például menj át a szobán stb.).
Feltűnő, hogy filmjeiben zenei effektek, filmzenék szinte egyáltalán nincsenek.
Archetipikus képsorok
Buñuel filmjeiben az ősi, archetipikus képek, tárgyak, cselekmények, emberek meghatározó szerepet játszanak, gyakran végigvonulnak a teljes filmen mint főmotívumok, szimbólumok. A leggyakoribb, több filmjében előforduló szimbólumok:
Luis Bunuel: Utolsó leheletem (Önéletrajz. Társszerző: Jean-Claude Carriere) (Európa Könyvkiadó, Bp., 1989; Fordította: Xantus Judit, második, javított kiadás: L'Harmattan Kiadó, Bp., 2006.)
Nemes Károly: Luis Bunuel (Filmbarátok Kiskönyvtára – Kortársaink a filmművészetben; Népművelési Propaganda Iroda – Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, Bp., 1980)
Luis Bunuel: Az andalúziai kutyától Az öldöklő angyalig – Forgatókönyvek 1. kötet (L'Harmattan Kiadó, Bp., 2006.; Szerk. és ford.: Imrei Andrea)
Luis Bunuel: Egy szobalány naplójától Tristánáig – Forgatókönyvek 2. kötet (L'Harmattan Kiadó, Bp., 2008.; Szerk. és ford.: Imrei Andrea)
Luis Bunuel: Odalenn (Forgatókönyv. Előszó: Jean-Claude Carriere) (Szukits Könyvkiadó, Szeged, 2001, fordították: Balázs Katalin és Szántai Zsolt, a francia kiadás alapján: Luis Buñuel: LÁ-BAS, Éditions Écriture, Paris, 1993)
Paul Schrader: A transzcendentális stílus a filmben: Ozu/Bresson/Dreyer (Szerzőifilmes Könyvtár 2. kötet; Francia Új Hullám Kiadó, Bp., 2011.)
