Gálffy Imre

Gálffy Imre
1933-ban
1933-ban
Született1894. július 6.
Hidasnémeti
Elhunyt1957. június 4. (62 évesen)
Miskolc
SzüleiGálffy Ignác
Foglalkozásajogász, polgármester
TisztségeMiskolc polgármestere (1944. július 12. – 1949. február 1.)
SablonWikidataSegítség

Primor szombatfalvi Gálffy Imre György László (Hidasnémeti, 1894. július 6.[1]Miskolc, 1957. június 4.) magyar jogász, Miskolc polgármestere.

Élete

Hidasnémetiben született, primor szombatfalvi Gálffy Ignác neves pedagógus, régész és marcinfai Drisnyei Anna (háromból) második gyermekeként. Jogi tanulmányait Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, majd belügyminisztériumi tisztviselő és tanácsos lett. 1924-ben feleségül vette etrekarcsai Lukáts Saroltát. A rákövetkező évben megszületett Adorján, majd 1929-ben György fiuk. 1933. november 18-i keltezéssel, minisztere megerősítette székely főnemesi rangját és előnevét (ebben, születési dátumaként július 6. szerepel, talán tévesen). 1940-ben, Miskolcon édesapjától szép villát és egy kis gazdaságot örökölt. 1944. július 12-én Jaross Andor belügyminiszter Miskolc polgármesterévé nevezte ki: „Az 1942. XXII. tc. 3 paragrafusa alapján dr. Gálffy Imre m. kir. belügyminisztériumi miniszteri tanácsosi címmel és jelleggel felruházott miniszteri osztálytanácsos, budapesti lakost Miskolc thj. városhoz polgármesterré kinevezem.” Erről ő így nyilatkozott: „Közel harminc esztendeje, hogy a vármegyeháza falai között megkezdhettem közigazgatási pályafutásomat. Visszatértem abba a városba, ahonnan útnak indultam.” 1944 nehéz, háborús év volt, ekkorra már elhurcolták a megyei és városi zsidóságot Auschwitzba, de ingatlanjuk, boltjuk, üzemük még megvolt. Gálffy mértéktartó és szakszerű programbeszédet mondott, éles kontrasztban Borbély Maczky Emil főispán szélsőséges beszédével.

A városhoz egyre közelebb ért a háborús front, Miskolcot több bombatámadás is érte. 1944. október 16-án, Szálasi hatalomátvétele után a nyilasok hivatalából erőszakkal eltávolították, utódja Demes Béla tanácsos lett. Egy idő után nem működtek a városi hivatalok, megszűnt a vízszolgáltatás, a vasúti forgalom, tíz hidat is felrobbantottak. A nyilasok december elején elmenekültek, azután a város többször is gazdát cserélt, és Gálffy Imre december 3-án visszavette hivatalát. A szovjet város- és körzetparancsnokokkal már ő tárgyalt a továbbiakról. Megalakította a Nemzeti Bizottságot, amely a város vezető, minden pártot egyesítő politikai szerve volt. Tavaszra a közigazgatás már normálisan működött, a város magához csatolta Diósgyőrt, Hejőcsabát és Tapolcát. Gálffy rendkívül sokat vállalt magára a munkából, motorja volt az újjáépítés elindításának. A hároméves, majd az ötéves terv helyi dokumentumait az ő irányításával dolgozták ki. Munkáját kormányzati szinten is elismerték, 1948 januárjában a Magyar Köztársasági Érdemkereszttel tüntették ki. A kommunista rendszer vadhajtásai meg a szigorú munkarend megviselte az egészségét, és 1949. február 1-jén, 55 éves korában szívbetegségre és idegkimerültségre hivatkozva lemondott funkciójáról, s nyugalomba vonult. Az új polgármester Tóth Dezső lett.

A hatalom azonban nem volt hálás neki, előbb államosították a magánvilláját, majd 1952. június 23-án éjszaka rájuk törtek, és feleségével együtt, erőszakkal kitelepítették a hortobágyi Borsós-tanyára. Az éhezés, fagyoskodás, kényszermunka mellett a legnagyobb kín az volt, hogy senkivel, még saját családjukkal sem érintkezhettek. Adorján fiuk is csak veszélyes, kalandos körülmények között látogathatta meg őket karácsonykor pár órára. Csak 1953. szeptember 15-én térhettek haza, több mint 7250 sorstársukkal, amnesztiával. Házukat azonban addigra teljesen kifosztották és feldúlták, úgyhogy csak egy kis szobát tudtak bérelni egyik környékbeli faluban. Gálffy a közélettől teljesen visszavonult, de az 1956-os forradalom alatt, október 30-án városi küldöttség ment érte, s megválasztották a november elején megalakult Miskolc Nemzeti Bizottság elnökévé, titkára Tóth Dezső lett. A forradalom bukása után – az átélt sok viszontagság betegségét elsúlyosbítva –, s bár a számonkérés elkerülte, 1957 júniusában elhunyt. A Deszkatemplom temetőjében helyezték örök nyugalomra a református egyház által fölajánlott sírhelyen.

Miskolc város 2013. évi ünnepén posztumusz díszpolgári címet adományoztak számára.

Jegyzetek

Források

További információk

Előző
Honti Béla
Miskolc polgármestere
1944–1949
Következő
Tóth Dezső

Read other articles:

Artikel ini adalah bagian dari seriPolitik dan ketatanegaraanIndonesia Pemerintahan pusat Hukum Pancasila(ideologi nasional) Undang-Undang Dasar Negara Republik Indonesia Tahun 1945 Hukum Perpajakan Ketetapan MPR Undang-undang Perppu Peraturan pemerintah Peraturan presiden Peraturan daerah Provinsi Kabupaten/kota Legislatif Majelis Permusyawaratan Rakyat Ketua: Bambang Soesatyo (Golkar) Dewan Perwakilan Rakyat Ketua: Puan Maharani (PDI-P) Dewan Perwakilan Daerah Ketua: La Nyalla Mattalitti (J...

 

Este artículo o sección tiene referencias, pero necesita más para complementar su verificabilidad.Este aviso fue puesto el 3 de enero de 2022. Miss Venezuela 1997 El Poliedro de Caracas, sede del Miss Venezuela 1997Fecha 12 de septiembre de 1997Presentador Maite DelgadoNapoleón BravoAlicia MachadoSandro FinoglioRecinto sede Caracas, VenezuelaSubsede Poliedro de CaracasEmitido por VenevisiónCandidatas 29Clasificación 8Debutantes Municipio San FranciscoGanadora Veruzhka RamírezCronologí...

 

Sam Khokสามโคก Provinz: Pathum Thani Fläche: 94,967 km² Einwohner: 53.502 (2013) Bev.dichte: 515 E./km² PLZ: 12160 Geocode: 1307 Karte Amphoe Sam Khok (Thai: อำเภอ สามโคก, sprich: [ʔāmpʰɤ̄ː sǎːm kʰôːk] – Drei Hügel) ist ein Landkreis (Amphoe – Verwaltungs-Distrikt) im nördlichen Teil der Provinz Pathum Thani. Die Provinz liegt in der Zentralregion von Thailand direkt nördlich von Bangkok und ist ein Teil der Bangkok Metropolitan Region. I...

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Prison on Fire – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (April 2019) (Learn how and when to remove this template message) 1987 Hong Kong filmPrison on FireFilm posterChinese nameTraditional Chinese監獄風雲Simplified Chinese监狱风云Transcriptio...

 

City neighborhood in Madrid, Community of Madrid, SpainLegazpiCity neighborhoodCountrySpainRegionCommunity of MadridMunicipalityMadridDistrictArganzuelaArea • Total1.396410 km2 (0.539157 sq mi)Population (2020) • Total19,820 • Density14,000/km2 (37,000/sq mi) Legazpi [leˈɣaθpi] is an administrative neighborhood (barrio) of Madrid belonging to the district of Arganzuela. It has an area of 1.39 km2 (340 acres).[1&#...

 

Andrea VeneracionBornAndrea Ofilada Veneracion(1928-07-11)July 11, 1928Manila, Philippine IslandsDiedJuly 9, 2013(2013-07-09) (aged 84)Quezon City, PhilippinesNationalityFilipinoAwards Order of National Artists of the PhilippinesMusical careerAlso known asMa'am OAGenresChoral music, classical music, folk music, pop musicOccupation(s)Conductor, composer, arranger, singerInstrument(s)VocalsYears active1963–2004 Musical artist Andrea Ofilada Veneracion (or Ma'am OA; July 11, 1928 –...

العنوان الذي أريد تعليق على صورةتعليق على صورة مؤشر عدم المساواة بين الجنسين[1] القيمة هنا مرتبة هنا معدل وفيات الأمهات لكل 100.000 هنا المرأة في الحكومة هنا الإناث أكثر من 25 في التعليم الثانوي هنا المرأة في القوى العاملة هنا مؤشر الفجوة العالمية بين الجنسين[2] القيمة هن

 

  لمعانٍ أخرى، طالع الخطاطبة (توضيح). الخطاطبة  -  قرية مصرية -  تقسيم إداري البلد  مصر المحافظة المنوفية المركز السادات المسؤولون إحداثيات 30°21′00″N 30°49′00″E / 30.35°N 30.81666667°E / 30.35; 30.81666667  السكان التعداد السكاني 23,830 نسمة (إحصاء 2006) معلومات أخرى ا...

 

Lake in Victoria, Australia This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Lake Tali Karng – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (July 2007) (Learn how and when to remove this template message) Lake Tali KarngTali KarngLake Tali KarngLocation in VictoriaLocationAlpine region, VictoriaCoordinates37°...

American politician For other people named James Hughes, see James Hughes (disambiguation). This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: James A. Hughes – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (August 2018) (Learn how and when to remove this template message) James A. HughesFrontispiece of 1930's Ja...

 

Long distance 6 day race in Wales This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Dragon's Back Race – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (January 2023) (Learn how and when to remove this template message) Dragon's Back RaceDatec.SeptemberLocationWalesEvent typeMulti-day trailDistance236 miles (...

 

Sporting event delegationCroatia at the2008 Summer OlympicsIOC codeCRONOCCroatian Olympic CommitteeWebsitewww.hoo.hr (in Croatian and English)in BeijingCompetitors99 in 15 sportsFlag bearers Ivano Balić (opening)Tamara Boroš (closing)MedalsRanked 56th Gold 0 Silver 2 Bronze 3 Total 5 Summer Olympics appearances (overview)199219962000200420082012201620202024Other related appearances Austria (1900) Yugoslavia (1920–1988) Croatia competed at the 2008 Summer Olympics in Be...

Дифузія нейтронів — це хаотичний рух нейтронів у речовині. Вона аналогічна дифузії в газах і підкоряється тим же закономірностям, головною з яких є те, що речовина, що дифундує, поширюється від ділянок з більшою концентрацією до ділянок з меншою концентрацією. За наявнос...

 

2009 comedy drama film by Iqbal Rais The Tarix Jabrix 2Theatrical release posterDirected byIqbal RaisWritten by Hilman Mutasi Benny Ahmad Sofyan Jambul Produced byChand Parwez ServiaStarring The Changcuters Joanna Alexandra Ramon Y. Tungka Judika Duma Riris Silalahi CinematographyTono WisnuEdited byCesa David LuckmansyahMusic byCandilProductioncompanyKharisma Starvision PlusRelease date July 2, 2009 (2009-07-02) Running time99 minutesCountryIndonesiaLanguageIndonesian The Tarix...

 

Pour les articles homonymes, voir 6edivision. 6th Airborne Division Hommes de la 6e division avant leur saut sur la Normandie Création mai 1943 Dissolution 1er avril 1948 Pays Royaume-Uni Branche British Army Type Division parachutiste Rôle Opération aéroportée Effectif 8 500 Guerres Seconde Guerre mondiale, Batailles Bataille de Normandie, bataille des Ardennes, opération Varsity, maintien de l'ordre en Indonésie et Palestine Commandant historique Général Richard Gale modi...

River in North Rhine-Westphalia, Germany You can help expand this article with text translated from the corresponding article in German. (October 2011) Click [show] for important translation instructions. View a machine-translated version of the German article. Machine translation, like DeepL or Google Translate, is a useful starting point for translations, but translators must revise errors as necessary and confirm that the translation is accurate, rather than simply copy-pasting machin...

 

Sikh religious site in Amritsar, Punjab, India Akal TakhtFlag of Akal TakhtPhotograph of Akal TakhtAlternative namesAkal BungaGeneral informationStatusFirst Takht of the Sikhs [1]Architectural styleSikh architectureAddressSri Akal Takht Sahib, Golden Temple Rd, Amritsar, Punjab, IndiaTown or cityAmritsarCoordinates31°37′14″N 74°52′31″E / 31.6206°N 74.8753°E / 31.6206; 74.8753Completed15 June 1606 (Akal Bunga)Rebuilding of structure demolished in 198...

 

1972 ← 1973 → 1974素因数分解 (素数)二進法 11110110101三進法 2201002四進法 132311五進法 30343六進法 13045七進法 5516八進法 3665十二進法 1185十六進法 7B5二十進法 4ID二十四進法 3A5三十六進法 1ITローマ数字 MCMLXXIII漢数字 千九百七十三大字 千九百七拾参算木 1973(千九百七十三、一九七三、せんきゅうひゃくななじゅうさん)は、自然数また整数において、1972の次で1974の前の...

Ecuadorian footballer (born 1979) Walter Ayoví Ayoví playing for Ecuador in 2015Personal informationFull name Walter Orlando Ayoví Corozo[1]Date of birth (1979-08-11) 11 August 1979 (age 44)Place of birth Camarones, Esmeraldas, EcuadorHeight 1.71 m (5 ft 7 in)Position(s) Left Midfielder, LeftbackTeam informationCurrent team Monterrey FlashYouth career2000–2001 Rocafuerte EmelecSenior career*Years Team Apps (Gls)2000–2002 Emelec 87 (8)2003–2005 Barcelona SC...

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Oktober 2022. Menara Sopo DelInformasi umumJenisTerpaduLokasiJakarta, IndonesiaKoordinat06°13′49″S 106°49′26″E / 6.23028°S 106.82389°E / -6.23028; 106.82389Mulai dibangun2014Rampung2018TinggiArsitektural170 m (560 ft)Dat...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!