Dobrossy István (történész)

Dobrossy István
Életrajzi adatok
Született1946. május 20.
Miskolc
Elhunyt2015. május 26. (69 évesen)
Miskolc
Ismeretes mint
Állampolgárságmagyar
HázastársFügedi Márta
GyermekekDobrossy Tamás, Dobrossy Nóra
Szakmai kitüntetések
Miskolc díszpolgára (1998)
 Príma díj 2012. Dobrossy István
a Magyar oktatás és köznevelés kategória győztese

Dobrossy István (Miskolc, 1946. május 20.Miskolc, 2015. május 26.) magyar történész, levéltáros, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár nyugalmazott igazgatója, Miskolc díszpolgára. Felesége Fügedi Márta etnográfus volt.[1] Történészként kiemelkedő munkát végzett; híressé vált az Avasról írt és szerkesztett monográfiája, Miskolc helytörténetének dokumentálása és az 1994-től megjelenő Miskolc írásban és képekben című könyvsorozata, valamint A miskolci vendégfogadók és vendéglátás története: 1745–1945 című munkája.[2] Hosszú, súlyos, türelemmel viselt betegsége után 2015. május 26-án hunyt el.

Élete

A Kun József utcai (ma Kis-Hunyad utca) általános iskola után középiskolai tanulmányait 1960-ban kezdte el a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban, és itt érettségizett le 1964-ben. Debrecenben tanult tovább (harmadéves korától népköztársasági ösztöndíjasként), és egyetemi végzettséget a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem-néprajz szakán szerzett 1970-ben. Szakdolgozatát a kenderfeldolgozás témakörében írta. 1972. szeptember 1-jétől a Déri Múzeum foglalkoztatta muzeológusként.[3] Diplomája megszerzése után 1973-ig az egyetemen dolgozott, a Néprajzi tanszék tanársegédjeként. Doktori disszertációjának témája a Nyírség gazdaságnéprajza volt.

1973. február 1-jén visszatért Miskolcra, a Herman Ottó Múzeum történész muzeológusa, majd osztályvezetője volt. 1993-tól a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár igazgatójaként dolgozott. Itteni tevékenységének súlypontja a kezdetektől fogva az új tudományos eredményeket feldolgozó Miskolc-monográfia elkészítése volt. Ezt szolgálták a témában megjelent mintegy 120 levéltári, illetve saját kiadvány (a levéltári évkönyvek, Tanulmányok Diósgyőr történetéhez, a Miskolc írásban és képekben, A miskolci Avas stb.) A Miskolc-monográfiából életében az első öt kötet jelent meg. A levéltárból 2012-ben vonult nyugdíjba.

Felesége Fügedi Márta etnográfus, a Herman Ottó Múzeum igazgatóhelyettese volt. Két gyermekük született.[1]

Miskolc város 1993-ban Szabó Lőrinc-díjat, 1998-ban pedig díszpolgári címet adományozott számára. 2012-ben megkapta a megyei Prima díjat.

A Dobrossy házaspár gyermekei 2018-ban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárnak ajándékozták szüleik hagyatékát, sok doboznyi publikált és publikálatlan írást, jegyzetet, gyűjtéseket stb.[4]

Szakterülete

  • Miskolc város története a kezdetektől fogva,
  • Észak-Magyarország és Nyírség paraszti gazdálkodása, kultúrája,
  • A galíciai, balkáni görög és zsidó kereskedők kapcsolata Európához.

Fontosabb munkáiból

  • Miskolc írásban és képekben 1–10. Miskolc, 1974–2003. ISBN 963-9311-49-9 – ISSN 1416-0617 (szerző)
  • A miskolci Avas. Miskolc, 1993. ISBN 9637221581 (szerkesztő és szerző)
  • Miskolc története 1–5. Miskolc, 1996–2002 (a 6. kötet nem készült el – szerkesztő, társszerző)
  • Miskolc belvárosa. Miskolc, 2010. ISBN 978-963-88991-0-1 (szerző, társszerző: Barna György)
  • Legendák, anekdoták, emlékek a miskolci színjátszás történetéből. Miskolc, 2007 (társszerkesztő: Gyarmati Béla, társszerző)
  • Miskolci életrajzi lexikon. Miskolc, 2008. (a katalógusokban formailag hibás ISBN-nel szerepel) ISBN 963-06-4735-9 helyes ISBN 963-06-4735-4 (társszerkesztő: Eszenyi Miklós, társszerző: Eszenyi Miklós, Zahuczky László)
  • A Palotaszálló 75 éve. Miskolc, 2006. ISBN 963-229-852-7 (szerző)
  • Az igazi Miskolc. Miskolc, 2005. ISBN 963-9311-46-4 (társszerző: Somorjai Lehel)
  • A Palotaszálló és Lillafüred 75 éve; Lézerpont Stúdió, Miskolc, 2005
  • A bükki promontórium ékessége, a miskolci Avas; István Nádor Borlovagrend, Miskolc-Lillafüred, 2006
  • A Mezőkeresztes és Vidéke Takarékszövetkezet 50 éve; Lézerpont Stúdió, Miskolc, 2007
  • Dobrossy István–Czupper András: 10 éves az István Nádor Borlovagrend. Bor, kultúra, örökség; István Nádor Borlovagrend, Miskolc-Lillafüred, 2009
  • Gazdasági és kulturális kapcsolatok "görög" közvetítéssel a Balkán és Nyugat-Európa között. A miskolci görög diaszpóra története a XVIII-XIX. században; Pfliegler J. Ferenc Emlékére a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárért Alapítvány, Miskolc, 2009
  • Miskolc, az önálló törvényhatósági joggal felruházott város, 1909-2009; Pfliegler J. Ferenc Emlékére a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárért Alapítvány, Miskolc, 2009
  • Dobrossy István–Eszenyi Miklós–Zahuczkay László: Miskolci életrajzi lexikon; Pfliegler J. Ferenc Emlékére a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárért Alapítvány–Miskolc Megyei Jogú Város, Miskolc, 2008
  • Miskolc Mindszent településrész története; Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárért Alapítvány, Miskolc, 2010
  • Dobrossy István–Kiss Tanne István: Miskolc védett síremlékei; Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, Miskolc, 2010
  • Miskolc részönkormányzatai és címereik; szerk. Dobrossy István, Tóth Péter; Önkormányzat, Miskolc, 2010
  • Cikkek a Miskolci kalendárium köteteiben
  • Várostörténeti cikksorozat a Déli Hírlapban és a Miskolci Naplóban
  • Várostörténeti előadások a Miskolci Televízióban és „Lézerpont szerdák” sorozat keretében

Díjak

Jegyzetek

Források

További információk

Fájl:Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Dobrossy István (történész) témában.

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!