A 75. Golden Globe-gálára 2018. január 7-én, vasárnap került sor. A 2017-ben mozikba, vagy képernyőkre került amerikai filmeket, illetve televíziós sorozatokat díjazó rendezvényt a kaliforniai Beverly Hillsben, a Beverly Hilton Hotelben tartották meg, a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetsége és a Dick Clark Productions szervezésében. A díjátadó házigazdájának Seth Meyers humoristát, politikai kommentátort, televíziós műsorvezetőt kérték fel.
A jelöltek listáját 2017. december 11-én hozta nyilvánosságra Sharon Stone, Alfre Woodard, Kristen Bell és Garrett Hedlund.[1] A nagyjátékfilmek közül a legtöbb jelölést – hetet – Guillermo del Toro mexikói rendező A víz érintése című filmdrámája kapta, melyet a Három óriásplakát Ebbing határában és a A Pentagon titkai követett hat-hat jelöléssel. Ugyancsak hat jelölést kapott a televíziós alkotások közül az HBO sorozata, a Hatalmas kis hazugságok.
A jubileumi gálán az előző évtől eltérően kiugróan sok díjat egyetlen film sem kapott, azonban a papírforma érvényesült: a Három óriásplakát Ebbing határában lett a legjobb dráma, annak angol-ír író-rendezőjét, Martin McDonagh-t a forgatókönyv kategóriában ismerték el, míg a mű két szereplőjét, Frances McDormandot és Sam Rockwellt is díjazták a színészek mezőnyében. A legjobb férfi főszereplőkét elismert Gary Oldman 40 éves karrier és többszörös jelölés után most kapta meg első Golden Globe díját. A legtöbb jelölést kapott alkotás, A víz érintése csupán két díjat kapott, maga a rendező és Alexandre Desplat révén – a francia zeneszerző tizenegy év után vehette át második arany glóbuszát. A díjazás legnagyobb vesztese A Pentagon titkai című krimi lett: a hat jelölés ellenére alkotói egyetlen szobrocskát sem vihettek haza.[2]
A televíziós alkotások közül a Hatalmas kis hazugságok négy elismerést kapott, részint mint legjobb minisorozat, részint pedig színészei (Nicole Kidman, Alexander Skarsgård és Laura Dern), révén. A második legsikeresebb sorozat A szolgálólány meséje két aranyozott kisplasztikát kapott a legjobb televíziós drámaként, illetve Elisabeth Moss alakításáért.[2]
"Mint globális média egyik vezetője, emberbarát, producer és színésznő, aki páratlan kapcsolatot teremtett a világ minden tájáról származó emberek között, így ma az egyik legelismertebb és leginkább csodált díszesebb figura", az Oscar- és Golden Globe-díjas Oprah Winfrey vehette át a Cecil B. DeMille-életműdíjat.[3]
A Me Too-mozgalom támogatására a gála majd minden résztvevője feketébe öltözött, s több köszönőbeszéd is kiemelten foglalkozott a témával, beleértve az életmű-díjas Oprah Winfreyét is.
Jelölések és díjak
Filmek
A nyertesek a táblázat első sorában, félkövérrel vannak jelölve.
Televíziós alkotások
A nyertesek a táblázat első sorában, félkövérrel vannak jelölve. Az előző évben nyertes televíziós sorozatokra a „ ♕ ” jel emlékeztet.
Legjobb televíziós sorozatok
|
Filmdráma
|
Vígjáték vagy zenés film
|
|
|
Minisorozat vagy tévéfilm
|
|
Legjobb alakítás televíziós sorozatban (filmdráma)
|
Színész
|
Színésznő
|
|
|
Legjobb alakítás televíziós sorozatban (vígjáték vagy zenés film)
|
Színész
|
Színésznő
|
|
|
Legjobb alakítás minisorozatban vagy tévéfilmben
|
Színész
|
Színésznő
|
|
|
Legjobb mellékszereplő televíziós sorozatban, minisorozatban vagy tévéfilmben
|
Mellékszereplő színész
|
Mellékszereplő színésznő
|
|
|
Különdíjak
Golden Globe-nagykövet
A korábbi díjátadókon segédkező valamely neves művész gyermeke, a Miss Golden Globe vagy Mr. Golden Globe szerepét a 75. jubileumi gálától a Golden Globe-nagykövet (Golden Globe Ambassador) vette át. Az új elnevezés jobban kifejezi a cím tulajdonosának a díj, illetve az azt odaítélő szervezet érdekében egész évben végzett jótékonysági tevékenységét.[5]
Többszörös jelölések és elismerések
- Mozifilmek
|
- Televíziós filmek
|
- Személyek
|
Díjátadó személyek
A Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetsége a következő személyeket kérte fel a díjak átadására:[6]
- Gal Gadot és Dwayne Johnson – legjobb színésznő (televíziós minisorozat vagy tévéfilm)
- Viola Davis és Helen Mirren – legjobb férfi mellékszereplő
- Zac Efron – A legnagyobb showman bemutatása
- Jennifer Aniston és Carol Burnett – legjobb színésznő televíziós sorozatban (vígjáték vagy zenés film), valamint legjobb színésznő, televíziós sorozat (dráma)
- Sarah Paulson – A Pentagon titkai bemutatása
- Garrett Hedlund, Kerry Washington – legjobb színész, televíziós sorozat (dráma)
- Roseanne Barr és John Goodman – legjobb televíziós sorozat (dráma)
- Seth Rogen – a A katasztrófaművész bemutatása
- Christina Hendricks, Neil Patrick Harris – legjobb mellékszereplő színész (televíziós sorozat, televíziós minisorozat vagy tévéfilm)
- Mariah Carey és Common – legjobb eredeti filmzene
- Kelly Clarkson és Keith Urban – legjobb eredeti filmbetétdal
- Octavia Spencer – A víz érintése bemutatása
- Shirley MacLaine és Emma Stone – legjobb színész (musical vagy vígjáték)
- Sharon Stone és J. K. Simmons – legjobb mellékszereplő színésznő (televíziós sorozat, televíziós minisorozat vagy tévéfilm)
- Sebastian Stan és Allison Janney – az Én, Tonya bemutatása
- Amy Poehler és Andy Samberg – legjobb animációs film
- Kate Hudson és Aaron Taylor-Johnson – legjobb női mellékszereplő
- Catherine Zeta-Jones és Kirk Douglas – legjobb forgatókönyv
- Sarah Jessica Parker – legjobb idegen nyelvű film
- Hugh Grant – a Dunkirk bemutatása
- Darren Criss, Penélope Cruz és Édgar Ramírez – legjobb színész (televíziós minisorozat vagy tévéfilm)
- Halle Berry – a Tűnj el! bemutatása
- Emilia Clarke és Kit Harington – legjobb televíziós sorozat (musical vagy vígjáték), valamint – legjobb színész, televíziós sorozat (musical vagy vígjáték)
- Reese Witherspoon – Cecil B. DeMille-életműdíj
- Natalie Portman és Ron Howard – legjobb filmrendező
- Greta Gerwig – a Lady Bird bemutatása
- Emma Watson és Robert Pattinson és Chris Hemsworth – legjobb színésznő, televíziós sorozat (musical vagy vígjáték)
- Dakota Johnson – a Szólíts a neveden bemutatása
- Salma Hayek – a Három óriásplakát Ebbing határában bemutatása
- Alicia Vikander és Michael Keaton – legjobb vígjáték vagy zenés film
- Geena Davis és Susan Sarandon – legjobb színész (dráma)
- Isabelle Huppert és Angelina Jolie – legjobb színésznő (dráma)
- Barbra Streisand – legjobb filmdráma
Jegyzetek
Források
Kapcsolódó szócikkek
|
---|
Jelenlegi díjak | Mozifilm | |
---|
Televízió | |
---|
Életműdíj | |
---|
|
---|
Megszűnt díjak | |
---|
Díjátadók | |
---|
Kapcsolódó szócikk | |
---|