1969-es cannes-i filmfesztivál

A 22. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál 1969. május 8. és 23. között került megrendezésre, Luchino Visconti olasz filmrendező elnökletével. A versenyben 27 nagyjátékfilm[1] és 14 rövidfilm vett részt, versenyen kívül pedig 6 alkotást vetítettek.

A párhuzamos rendezvények Kritikusok Hete szekciójában 13 filmet mutattak be, míg az új, Rendezők Kéthete elnevezésű szekció keretében 67 nagyjátékfilm és 41 kisfilm vetítésére került sor.

Az 1968. évi fesztivál botrányai és félbeszakítása után sokan úgy vélték, vége a filmes rendezvénysorozatnak. Cannes azonban képes volt meghallani a kritikát, tanulni saját hibáiból és megújulni. Átalakult és hangnemet váltott: a meghívott filmek még inkább provokatívak, vitriolosak és cinikusak lettek, ugyanakkor kevésbé hagyománytisztelők. A zsűrielnök Visconti bátor és megújuló mozit célzó szándéka találkozott a kor politikai hangulatával, a konformizmusellenességgel és a flower power hippi kultúra terjedésével.[2] Olyan alkotások reprezentálták ezt, mint a Dillinger halott, a Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája, vagy a Szelíd motorosok. Sikerült elérni, hogy a szovjet hatóságok kiengedjék a fesztiválra Tarkovszkij kultfilmjét az Andrej Rubljovot.

Noha a fesztivál nagydíját Lindsay Anderson filmje, a Ha… kapta, az igazi nyertes Costa-Gavras alkotása a Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája lett. Nemcsak ezért, mert két díjat is elvitt (a zsűri díja és a legjobb férfi alakítás díja), de az aktuálpolitikai témája miatt a legtöbb vevőt is magának mondhatta. Nagy sikerrel mutatkozott be – alkotása meg is kapta a legjobb első filmnek járó díjat – a fiatal amerikai színész-rendező, Dennis Hopper, Peter Fondával és Jack Nicholsonnal az oldalán (Szelíd motorosok).

Visszatértek a fesztiválhoz régóta hű színészek: Omar Sharif (A találkozás), Jean-Louis Trintignant (Éjszakám Maudnál, Metti una sera a cena, Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája), vagy Isadora Duncan szerepében Vanessa Redgrave, de sok fiatal is érkezett: Liv Ullmann, Malcom McDowell (Ha…), Daniel Olbrychski (Légyfogó) és a Szelíd motorosok szereplőgárdája. Három film főszerepében is látható volt Annie Girardot (Nemsokára világvége lesz, Dillinger halott, Metti una sera a cena). Feledhetetlen alakítást nyújtott Yves Montand és Irene Papas (Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája),

A hivatalos válogatás versenyprogramjába Jancsó Miklós Fényes szelek című alkotását hívták meg,[3] a Kritikusok Hete szekcióban mutatták be Elek Judit Sziget a szárazföldön című filmdrámáját és meghívták az újonnan létrehozott, független Rendezők Kéthete szekcióba Jancsó Téli sirokkó,[4] valamint Mészáros Márta Holdudvar[5] című alkotása. Meg kell említeni, hogy a Szelíd motorosok operatőre a magyar származású Kovács László volt, akárcsak Robert Altman versenyen kívül vetített, Az a hideg nap a parkban című alkotásának. További három magyar származású művész is képviseltette magát Cannes-ban: a versenyprogramban szerepelt a kanadai George Kaczender[6] Don't Let the Angels Fall című filmdrámája, versenyen kívül mutatták be az NDK-ban élő János Veiczi[7] alkotását, aki a nácik titkos rakétaprogramjáról forgatott filmet Megfagyott villámok címmel, a Rendezők Kéthete szekcióban pedig levetítették Diourka Medveczky[8] francia szobrászművész és filmrendező Paul című nagyjátékfilmjét, valamint két kisfilmjét (Marie et le curé, valamint Jeanne et la moto).

Ebben az évben közvetítette először élőben a francia állami televízió a fesztivál zárórendezvényét.

Rendezők Kéthete

Az 1968. májusi franciaországi zavargásoknak, a Langlois-ügynek és a fiatal rendezők fellázadásának közvetlen kihatása lett a fesztivál jövőjére. Létrejött a Filmrendezők Szövetsége (Société des Réalisateurs de Films – SRF), amely kezdeményezte, hogy a cannes-i nemzetközi filmfesztivál hivatalos programja mellett hozzák létre a Rendezők Kéthete (Quinzaine des Réalisateurs) elnevezésű párhuzamos rendezvényt, egyfajta alternatívát kínálva a fiatal, új hullámos rendezőknek, akik nyitást követeltek a szerzői, kísérletező, radikálisabb ideológiájú filmek felé. Azt kívánták elérni, hogy a válogatás és a filmek bemutatása minden cenzúra és diplomáciai megfontolások nélkül történjen. Az első rendezvényt az 1969. évi cannes-i fesztivál idején Jean-Luc Godard és François Truffaut vezetésével szervezték meg. A szekció anyaga eléggé eklektikus lett, mivel az alkotók több év termésével nevezhettek, a megfelelő válogatásra azonban nem jutott idő. Az első rendezvény műsorán 67 nagyjátékfilm és 41 rövidfilm szerepelt, közöttük – az említett magyarokon kívül – Bernardo Bertolucci Partner, Robert Bresson Egy szelíd asszony, Gregory J. Markopoulos A leláncolt Prométheusz és Susan Sontag Duett kannibálokra című alkotása.

Zsűri

Elnök: Luchino Visconti filmrendező Olaszország

Versenyprogram

Rövidfilmek

  • Charles-Georges Duvanel, filmproducer –  Svájc
  • Claude Soule, a Technikai Főbizottság (CST) hivatalos képviselője –  Franciaország
  • Mihnea Gheorghiu, író –  Románia

Hivatalos válogatás

Nagyjátékfilmek versenye

Nagyjátékfilmek versenyen kívül

Rövidfilmek versenye

  • Cîntecele Renasterii (Cîntecele Renasterii)[9] – rendező: Mirel Ilieşiu
  • Das Verräterische Herz – rendező: Paul Anczykowski
  • El triunfo de la muerte – rendező: José María Gutiérrez
  • Goldframe (Goldframe) – rendező: Raoul Servais
  • L’homme aux chats – rendező: Henri Glaeser
  • La pince à ongles – rendező: Jean-Claude Carrière
  • Le ballet des Jacungos – rendező: Jean Manzon
  • Moc osudu – rendező: Jiří Brdecka
  • Niebieska kula – rendező: Miroslaw Kijowicz
  • Red Arrows – rendező: John Edwards
  • Short Seven – rendező: Jonne Severijn
  • Su sambene non est aba – rendező: Luigi Gonzo és Manfredo Manfredi
  • Toccata – rendező: Herman van der Horst
  • World of Man – rendező: Albert Fischer és Michael Collyer

Párhuzamos rendezvények

Kritikusok Hete

  • Cabascabo – rendező: Oumarou Ganda
  • Charles mort ou vif (Charles élve vagy halva) – rendező: Alain Tanner
  • King, Murray – rendező: David Hoffman
  • More – rendező: Barbet Schroeder
  • My girl friend’s wedding – rendező: Jim McBride
  • Pagine chiuse – rendező: Gianni da Campo
  • La rosière de Pessac – rendező: Jean Eustache
  • La voie – rendező: Mohamed Slim Riad
  • La hora de los hornos (A tűzhelyek órája) – rendező: Fernando Solanas
  • In the year of the pig (Vietnam amerikai szemmel) – rendező: Emile de Antonio
  • Jagdszenen aus niederbayern (Vadászjelenetek Alsó-Bajorországban) – rendező: Peter Fleischmann
  • Pars n’existe pas – rendező: Robert Benayoun
  • Sziget a szárazföldön – rendező: Elek Judit

Rendezők Kéthete

Nagyjátékfilmek

  • A vida provisória – rendező: Maurício Gomes Leite
  • Acéphale – rendező: Patrick Deval
  • Adam 2 (Adam 2) – rendező: Jan Lenica
  • Ballade pour un chien – rendező: Gérard Vergez
  • Barravento (Szélvihar)– rendező: Glauber Rocha
  • Brandy In The Wilderness – rendező: Stanton Kaye
  • Brasil Ano 2000 – rendező: Walter Lima Jr.
  • Calcutta (Calcutta) – rendező: Louis Malle
  • Capitu – rendező: Paulo Cesar Saraceni
  • Capricci – rendező: Carmelo Bene
  • Cara a Cara – rendező: Júlio Bressane
  • Christopher’s Movie Matinee – rendező: Mort Ransen
  • De mère en fille – rendező: Anne Claire Poirier
  • Det kære legetøj – rendező: Gabriel Axel
  • Drôle de jeu – rendező: Pierre Kast
  • Duett för kannibaler (Duett kannibálokra) – rendező: Susan Sontag
  • Eine Ehe – rendező: Hans Rolf Strobel és Heinrich Tichawsky
  • Entre la mer et l'eau douce – rendező: Michel Brault
  • Fuoco! – rendező: Gian Vittorio Baldi
  • Head – rendező: Bob Rafelson
  • Het compromis – rendező: Philo Bregstein
  • Holdudvar[5] – rendező: Mészáros Márta
  • Image, Flesh And Voice – rendező: Ed Emshwiller
  • Invasión (Invázió) – rendező: Hugo Santiago
  • Jardim de Guerra – rendező: Neville de Almeida
  • Jusqu'au cœur – rendező: Jean Pierre Lefebvre
  • Kid Sentiment – rendező: Jacques Godbout
  • Kosikei – rendező: Osima Nagisza
  • La belle ouvrage – anonim rendező
  • La poupée rouge – rendező: Francis Leroi
  • La primera carga al machete (La primera carga al machete) – rendező: Manuel Octavio Gómez
  • Le cinématographe – rendező: Michel Baulez
  • Le lit de la vierge – rendező: Philippe Garrel
  • Le viol d’une jeune fille douce – rendező: Gilles Carle
  • Les contrebandières – rendező: Luc Moullet
  • Les gommes – rendező: Lucien Deroisy
  • Les vieilles lunes – rendező: David Fahri
  • L'été – rendező: Marcel Hanoun
  • Lucía (Lucía) – rendező: Humberto Solás
  • Marketa Lazarová (Markéta Lazarová) – rendező: Frantisek Vlácil
  • Money, Money – rendező: José Varela
  • Mumbo-Jumbo – rendező: Jean-Luc Magneron
  • Nejkrásnější věk – rendező: Jaroslav Papousek
  • Nocturno 29 – rendező: Pere Portabella
  • Nostra signora dei turchi – rendező: Carmelo Bene
  • Nous n’irons plus au bois – rendező: Georges Dumoulin
  • O bravo guerreiro – rendező: Gustavo Dahl
  • Partner (Partner) – rendező: Bernardo Bertolucci
  • Paul – rendező: Diourka Medveczky
  • Paulina s’en va – rendező: André Téchiné
  • Pet holek na krku (Kamasztársadalom) – rendező: Evald Schorm
  • Rhodesia Countdown – rendező: Michael Raeburn
  • Ruusujen aika – rendező: Risto Jarva
  • Scratch Harry – rendező: Alex Matter
  • Sindzsuku dorobo nikki – rendező: Osima Nagisza
  • Téli sirokkó[4] – rendező: Jancsó Miklós
  • Terry Withmore, for Example – rendező: Bill Brodie
  • The Ernie Game – rendező: Don Owen
  • The Illiac Passion (A leláncolt Prométheusz) – rendező: Gregory J. Markopoulos
  • The Trip (Az utazás) – rendező: Roger Corman
  • Three – rendező: James Salter
  • Tu imagines Robinson – rendező: Jean-Daniel Pollet
  • Une femme douce (Egy szelíd asszony) – rendező: Robert Bresson
  • Viagem ao fim do mundo – rendező: Fernando Cony Campos
  • Vive la mort – rendező: Francis Reusser
  • Wheel of Ashes – rendező: Peter Emmanuel Goldman
  • Yvon, Yvonne – rendező: Claude Champion

Rövidfilmek

  • 5/7/35 – rendező: Jean Mazeas
  • Adrien s’éloigne – rendező: Claude Guillemot
  • Arrabal – rendező: Jacques Poitrenaud
  • Athina, poli, hamogelo – rendező: Lambros Liaropoulos
  • Black Movie – rendező: Adrian
  • Chinese Checkers – rendező: Stephen Dwoskin
  • Einer Mädchenhaut – rendező: Klaus Schönherr
  • Erin Ereinté – rendező: Jean-Paul Aubert
  • Flash-Parc – rendező: Frank Cassenti
  • Fuses – rendező: Carolee Schneemann
  • Galaxie – rendező: Gregory J. Markopoulos
  • Gedanken Beim Befühlen – rendező: Klaus Schönherr
  • Hemingway – rendező: Fausto Canel
  • Jeanne et la moto – rendező: Diourka Medveczky
  • Journal de séjour à Marseille – rendező: Gérard Lévy-Clerc és C Lindenmayer
  • La page dévoilée – rendező: James Hodgetts és William Marchant
  • La poursuite impitoyable – rendező: Jean-Jacques Schakmundès és Richard Guillon
  • Le mariage de Clovis – rendező: Daniel Duval
  • Le sursitaire – rendező: Serge Huet
  • Les stabiles – rendező: Christian Lara
  • Libi – rendező: Otto Mühl
  • Marie et le curé – rendező: Diourka Medveczky
  • Miss Paris et le majordome – rendező: Georges Dumoulin
  • Monsieur Jean-Claude Vaucherin – rendező: Pascal Aubier
  • N.O.T.H.I.N.G. – rendező: Paul Sharits
  • Naissant (Naissant) – rendező: Stephen Dwoskin
  • On The Every Day Of The Eyes Of Death – rendező: Beavers
  • Paris des négritudes – rendező: Jean Schmidt
  • Permanence – rendező: Busioc Ionesco
  • Que s’est-il passé en mai ? – rendező: Jean-Pierre Savignac
  • Rohfilm – rendező: D. Hein
  • S. Macht am Sonntag-Nachmittag Keinen Film – rendező: Dieter Meier
  • Scenes From Under Childhood – rendező: Stan Brakhage
  • Soliloquy (Soliloquy) – rendező: Stephen Dwoskin
  • Souvenir de la nuit du 4 – rendező: Patrice Gauthier és Henry Lange
  • Speak – rendező: John Latham
  • The Mysteries – rendező: Gregory J. Markopoulos
  • Twice A Man – rendező: Gregory J. Markopoulos
  • Untebrochene Flugverbindungen – rendező: Dieter Meier
  • Versuch mit synthetischem Ton – rendező: Kurt Kren
  • Winged Dialogue – rendező: Beavers

Díjak

Nagyjátékfilmek

Rövidfilmek

  • Nagydíj (rövidfilm): Cîntecele Renasterii (Cîntecele Renasterii) – rendező: Mirel Ilieşiu
  • A zsűri különdíja (rövidfilm): La pince à ongles – rendező: Jean-Claude Carrière
  • A Kép- és Hangtechnikai Főbizottság (CST) külön dicsérete (rövidfilm):[11]
    • Toccata – rendező: Herman van der Horst
    • Cîntecele Renasterii (Cîntecele Renasterii) – rendező: Mirel Ilieşiu

Kapcsolódó szócikkek

Jegyzetek

  1. A fesztivál hivatalos honlapja Archiválva 2010. december 2-i dátummal a Wayback Machine-ben szerint csak huszonhat, de Jancsó Fényes szelek című alkotását – pontatlanul – 1968-ban szerepelteti.
  2. V. C. Thomas: 1969 – Année polémique. Festival de Cannes. Ecran Noir. (Hozzáférés: 2008. augusztus 25.) (franciául)
  3. A magyar részvételt illetően a cannes-i fesztivál hivatalos honlapján Archiválva 2010. december 2-i dátummal a Wayback Machine-ben feltüntetett adat – miszerint Jancsó Fényes szelek című alkotása 1968-ban versenyzett – pontatlan, mivel azt az ez évi rendezvényen vetítették. Lásd: Rényi Péter. „A vita folytatása Cannes-ban”, Fényes szelek, Népszabadság, 1969. május 17.. [2007. december 16-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2008. augusztus 25.) 
  4. a b A rendezvényen Sirokkó nemzetközi címmel szerepelt.
  5. a b A rendezvényen Marie címmel szerepelt.
  6. Kaczender György (Budapest, 1933. április 19. – Los Angeles, 2016. augusztus 24.); 1956-ban történt távozásáig a budapesti Pannónia Filmstúdió rendezőasszisztense volt.
  7. Veiczi János (Budapest, 1924. szeptember 30. – Berlin, 1987, június 26.)
  8. Medveczky György Lajos (Budapest, 1930. március 16. – )
  9. a b c d Zárójelben a magyarországi filmbemutató (forrás: PORT.hu), illetve DVD-forgalmazás címe (forrás: Interaktív filmkatalógus), kiegészítve a kritikus tömeg, a Cinematrix Archiválva 2008. augusztus 6-i dátummal a Wayback Machine-ben, valamint a Filmvilág adatbázisában található magyar címekkel.
  10. A fesztiválon Antonio-das-mortes címmel szerepelt.
  11. a b A cannes-i fesztivál hivatalos honlapja szerint. Ugyanakkor az elismerésről a Kép- és Hangtechnikai Főbizottság (CST) listája nem tesz említést.

További információk

Read other articles:

Kimia Kimia komputasi adalah cabang kimia yang menggunakan hasil kimia teori yang diterjemahkan ke dalam program komputer melalui simulasi komputer untuk menghitung sifat-sifat molekul dan perubahannya maupun melakukan simulasi terhadap sistem-sistem besar (makromolekul seperti protein atau sistem banyak molekul seperti gas, cairan, padatan, dan kristal cair), dan menerapkan program tersebut pada sistem kimia nyata. Contoh sifat-sifat molekul yang dihitung antara lain struktur (yaitu letak at...

 

يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (مارس 2019) هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (...

 

French raid on trading posts of the Hudson's Bay Company Hudson Bay expeditionPart of the American Revolutionary WarFrench illustration of Prince of Wales Fort in 1782DateAugust 8, 1782LocationPrince of Wales Fort and York Factory, Hudson Bay, Rupert's Land (present-day Manitoba, Canada)58°47′49.77″N 94°12′48.34″W / 58.7971583°N 94.2134278°W / 58.7971583; -94.2134278 (Hudson Bay Expedition 1782: Prince of Wales Fort)Result French victoryBelligerents...

Chronologies Données clés 1990 1991 1992  1993  1994 1995 1996Décennies :1960 1970 1980  1990  2000 2010 2020Siècles :XVIIIe XIXe  XXe  XXIe XXIIeMillénaires :-Ier Ier  IIe  IIIe Chronologies géographiques Afrique Afrique du Sud, Algérie, Angola, Bénin, Botswana, Burkina Faso, Burundi, Cameroun, Cap-Vert, Centrafrique, Comores, République du Congo, République démocratique du Congo, Côte d'Ivoire, Djibouti, Égypte, Érythrée,...

 

جزء من سلسلة مقالات حولعلم الاجتماع تاريخ فهرس المواضيع الرئيسية مجتمع عولمة سلوك الإنسان تأثير الإنسان على البيئة هوية الثورات الصناعية 3 / 4 / 5 تعقيد اجتماعي بنائية اجتماعية الثقافة البيئية مساواة اجتماعية إنصاف اجتماعي نفوذ اجتماعي تدرج اجتماعي بنية اجتماعية وجهات نظر ن

 

البروتوكول المتعلق بأوضاع اللاجئين  الأطراف الموقعة فقط على معاهدة عام 1951   الأطراف الموقعة فقط على بروتوكول عام 1967   الأطراف الموقعة على كليهما   دول لم توقعمعلومات عامةالنوع معاهدة متعددة الأطراف التوقيع 31 يناير 1967المكان نيويوركالموقعون 19الأطراف ا...

Cet article est une ébauche concernant la chronologie de l'architecture. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Chronologies Données clés 1886 1887 1888  1889  1890 1891 1892Décennies :1850 1860 1870  1880  1890 1900 1910Siècles :XVIIe XVIIIe  XIXe  XXe XXIeMillénaires :-Ier Ier  IIe  IIIe Chronologies géographiques Afrique Afrique du Sud, Alg...

 

Dieser Artikel beschreibt die Pariser Kommune 1871, zur Kommune in der französischen Revolution siehe Pariser Kommune (1789). Als Pariser Kommune (französisch La Commune de Paris) wird der während des Deutsch-Französischen Krieges spontan gebildete revolutionäre Pariser Stadtrat vom 18. März 1871 bis 28. Mai 1871 bezeichnet, der gegen den Willen der konservativen Zentralregierung versuchte, Paris nach sozialistischen Vorstellungen zu verwalten. Ihre Mitglieder werden Kommunarden (frz. c...

 

Kereta api Argo Bromo AnggrekKereta api Argo Bromo Anggrek arah hilir bercorak liveri spesial hari Kemerdekaan Republik Indonesia ke-78 tahun mendekati Stasiun TambunInformasi umumJenis layananKereta api antarkotaStatusBeroperasiDaerah operasiDaerah Operasi VIII SurabayaPendahulu Suryajaya (1994-1995)[1] JS-950 Argo Bromo (1995-1997) Mulai beroperasi 31 Juli 1995 (sebagai JS-950 Argo Bromo) 24 September 1997; 26 tahun lalu (1997-09-24) (sebagai Argo Bromo Anggrek) Operator saat i...

Soviet/Russian aerial refueling tanker Il-78 redirects here. For the road, see Illinois Route 78. Some of this article's listed sources may not be reliable. Please help this article by looking for better, more reliable sources. Unreliable citations may be challenged or deleted. (December 2018) (Learn how and when to remove this template message) Il-78 An Il-78M of the Russian Air Force Role Aerial refueling tankerType of aircraft National origin Soviet Union Russia Manufacturer Ilyushin First...

 

Nepenthes kampotiana Kantong bawah N. kampotiana Klasifikasi ilmiah Kerajaan: Plantae (tanpa takson): Angiospermae (tanpa takson): Eudikotil (tanpa takson): Inti eudikotil Ordo: Caryophyllales Famili: Nepenthaceae Genus: Nepenthes Nama binomial Nepenthes kampotianaLecomte (1909) Sinonim Sinonim Nepenthes geoffrayiLecomte (1909) Heterokresonim Nepenthes kampotianaauct. non Lecomte: Hort. ex Hort.Bot.Berlin in sched. (1996) [=N. mirabilis][1] Nepenthes kampotiana adalah spesies kan...

 

American baseball player and analyst (born 1976) For American football player, see Erich Barnes. Baseball player Eric ByrnesByrnes with the Arizona DiamondbacksOutfielderBorn: (1976-02-16) February 16, 1976 (age 47)Redwood City, California, U.S.Batted: RightThrew: RightMLB debutAugust 22, 2000, for the Oakland AthleticsLast MLB appearanceMay 2, 2010, for the Seattle MarinersMLB statisticsBatting average.258Home runs109Runs batted in396 Teams Oakland Athletic...

Museo de Aduanas de Suiza Museo doganale svizzero Vista del museoUbicaciónPaís  SuizaDivisión TesinoCoordenadas 45°59′57″N 9°01′16″E / 45.99929, 9.02114Historia y gestión[editar datos en Wikidata] El Museo de Aduanas de Suiza[1]​ (en italiano: Museo doganale svizzero) es un museo situado en el cantón suizo de Tesino. El museo se localiza cerca de Cantine di Gandria, directamente a través del lago de Lugano desde el pueblo de Gandria, y junt...

 

Genus of fishes Petrochromis Petrochromis sp. Moshi Scientific classification Domain: Eukaryota Kingdom: Animalia Phylum: Chordata Class: Actinopterygii Order: Cichliformes Family: Cichlidae Tribe: Tropheini Genus: PetrochromisBoulenger, 1898 Type species Petrochromis polyodonBoulenger, 1898 Petrochromis is a genus of cichlids endemic to Lake Tanganyika in east Africa.[1] Species There are currently 8 recognized species are in this genus:[1] Petrochromis ephiphium Brichard, 19...

 

Artikel ini tidak memiliki referensi atau sumber tepercaya sehingga isinya tidak bisa dipastikan. Tolong bantu perbaiki artikel ini dengan menambahkan referensi yang layak. Tulisan tanpa sumber dapat dipertanyakan dan dihapus sewaktu-waktu.Cari sumber: Daun – berita · surat kabar · buku · cendekiawan · JSTOR Untuk kegunaan lain, lihat Daun (disambiguasi). Keanekaragaman daun Daun merupakan salah satu organ tumbuhan yang tumbuh dari ranting, biasanya be...

Transpacific flight that crashed on July 6, 2013 Asiana Airlines Flight 214The wreckage of the Boeing 777 at San Francisco International Airport the day after the crashAccidentDateJuly 6, 2013 (2013-07-06)SummaryControlled flight into terrain due to pilot error and pilot fatigueSiteSan Francisco International Airport, California, United States 37°36′48″N 122°21′52″W / 37.61333°N 122.36444°W / 37.61333; -122.36444AircraftAircraft typeBoei...

 

This article uses bare URLs, which are uninformative and vulnerable to link rot. Please consider converting them to full citations to ensure the article remains verifiable and maintains a consistent citation style. Several templates and tools are available to assist in formatting, such as reFill (documentation) and Citation bot (documentation). (August 2022) (Learn how and when to remove this template message) University College of the Cayman IslandsFormer namesCommunity College of the Cayman...

 

Historic railroad in Central Florida South Florida RailroadInteractive Map of South Florida Railroad main line (red) and branches (dark red)OverviewLocaleFloridaDates of operation1880–1902SuccessorPlant SystemAtlantic Coast Line RailroadTechnicalTrack gauge4 ft 8+1⁄2 in (1,435 mm) standard gaugePrevious gaugeoriginally 3 ft (914 mm) gauge 1888 map The South Florida Railroad was a railroad from Sanford, Florida, to Tampa, Florida, becoming part of the ...

Indian actress This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) A major contributor to this article appears to have a close connection with its subject. It may require cleanup to comply with Wikipedia's content policies, particularly neutral point of view. Please discuss further on the talk page. (September 2018) (Learn how and when to remove this template message) This biography of a livi...

 

The Grotto The Grotto (38°36′58″S 142°54′57″E / 38.61611°S 142.91583°E / -38.61611; 142.91583) is a sinkhole geological formation and tourist attraction, found on the Great Ocean Road outside Port Campbell in Victoria, Australia. Wooden steps wind down the cliff face to the bottom, providing visibility of the sea beyond a pool at low tide. See also Gibson Steps, Victoria List of sinkholes of Australia Loch Ard Gorge London Arch (formerly London Bridge) The ...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!