Mindszenty szülei Pehm János (Csehimindszent, 1863. február 10.–Csehimindszent, 1946. február 2.)[14] és Kovács Borbála (Csehimindszent, 1875. január 2.–Csehimindszent, 1960. február 5.)[15] húszholdas szőlő- és földművelők voltak.[16] Apja fiatal korában községbíró,[17] majd közgyám, egyházközségi és később iskolaszéki elnök volt, 1890. január 28-án vette feleségül Csehimindszenten Kovács Borbálát.[18] Mindszenty (Pehm) József igen gondos vallásos neveltetését az anyjától kapta, akiről ezt mondta: „Eszes, csendes, finom asszony volt, aki odaadással végezte a házi teendőket, mintaszerűen nevelt, gondozott bennünket, s ugyanakkor apánk mellett is ott állt a nehéz mezei munkákban. Igen jellemző tulajdonsága volt, hogy – szívóssággal és körültekintéssel – csaknem minden életrevaló tervét végre tudta hajtani, nagy nehézségek előtt sem torpant meg. Neki köszönhetem, hogy az elemi iskola elvégzése után gimnáziumba kerültem.” Később, úgy fogalmazott: „Amivé lettem, anyám érdemeinek és imáinak köszönhetem". Pehm József, az elsőszülött gyermek, miután Csehimindszenten elvégezte az elemi iskolát, 1903-tól a szombathelyi Premontrei Gimnáziumban[19] folytatta a tanulmányait. Leérettségizett és papnövendéknek jelentkezett a szombathelyi püspöki szemináriumba.[20]
Igen fontos szerepet játszott felnőtt életemben is a gimnázium másik hitoktatója, Pehm József […] Bevonult tanárainkat egyre inkább azokkal a használható pedagógusokkal kellett helyettesíteni, akik, fölmentve a katonai szolgálattól, a gimnázium rendelkezésére álltak. Így lett negyedik osztályos koromban hittanárunkból latintanárunk és osztályfőnökünk Pehm József. Inkább szigorú, mint jó tanár volt. Rendet tartott, de nem a szeretet, a tekintély, hanem a parancsuralom rendjét.
A hitoktató Mindszenty aktív politikai harcot folytatott a szociáldemokraták ellen, amiért 1919. március 19-én, a magyarországi Tanácsköztársaság idején Szombathelyre internálták püspökével együtt, és csak május 19-én szabadult ki.[23]1919. október 1-jén[22]Zalaegerszegre, a Mária Magdolna templomba kapott plébánosi kinevezést, miután az előző plébános, Legáth Kálmán (1852–1923)[24] nyugdíjba vonulásakor[25] szülővárosába, Körmendre távozott. Horthy Miklós kormányzóvá választását Pehm József zalaegerszegi plébános támogatta, de később szembefordult vele. A kormányzó tiszteletére rendelt miséken „ha nem tudta káplánjaira hagyni" nem Horthyért, hanem az ország boldogulásáért imádkozott. A két világháború közti korszakban Mindszenty meghatározó főszereplője volt a legitimizmusnak Zala vármegyében; 1938-ban majdnem eljárás is indult ellene kormányzósértés miatt.[26] Pehm József erélyesen támogatta a zalai legitimista polgári és politikai köröket, amelyeket udvardi és dr. básti Udvardy Jenő (1880–1941), jogász, kormányfőtanácsos, neje, Udvardy Jenőné boldogfai Farkas Margit (1888–1972) asszony, valamint unokatestvére, dr. boldogfai Farkas Tibor (1883-1940), jogász, országgyűlési képviselő, képviselte. A legitimista zalai főispán, Tarányi Ferenc, közvetített a keresztény pártiak és a kormány között kíváló diplomáciai tehetséggel;[27] a zalaegerszegi plébános és a főispán felhőtlen kapcsolatot ápoltak. Pehm József negyedszázadon át volt a keresztény párt Zala megyei elnöke.[28]
1924-ben pornói (ma Pornóapáti) címzetes apáttá nevezték ki. A rendkívül tevékeny Pehm apát-plébános fontos szerepet játszott a helyi zalaegerszegi közéletben[29] és a hívek körében. Felépíttette a zalaegerszegi Jézus Szíve ferences templomot és egy kolostort. A templomot 1925 júniusában kezdtek építeni az utolsó magyar király, Boldog IV. Károly (1887–1922) emlékére,[30] ami egyedülállóvá teszi a világban.[31] Az ünnepélyes felszentelése 1927. szeptember 25-én történt meg. A szószéket Zita királyné ajándékozta a templomnak. 1950 nyarán a szerzetesrendektől megvonták a működési engedélyt, a rendházat államosították, így a zalaegerszegi ferencesek helyett az épületbe a megyei hadkiegészítő parancsnokság költözött.[32]1925-ben a Zalavármegyei Gazdasági Egyesület igazgatóválasztmányába választották meg.[33]
Törökbálintról Zalaegerszegre hívta a Notre Dame Női Kanonok- és Tanító rend nővéreit, hogy segítsék és tanítsák a helyi leányokat. Segítségül létrehozta a Notre Dame nővérek anyaházát és tanítónőképzőjét, valamint elemi és polgári iskoláját.[34] Másrészt modernizálta a plébániaépületet és a szegények számára 34 főt befogadó szeretetotthont alapított. Támogatta, taníttatta a szegény sorsú, tehetséges gyermekeket, a Szociális Missziótársulat bevonásával végezte a szegénygondozást, a kórházmissziót, a fogház- és a vasúti missziót. Felépíttette a Szent József Szeretetotthont, mely szegények és elhagyott öregek számára nyújtott biztos menedéket. 1937-ben pápai prelátussá nevezték ki.[21][22]
Püspöki kinevezése
A világháború második felében voltunk, s mi már világosan láttuk, hogy itt veszteni fogunk. Az orosz már nyomta vissza a német arcvonalat. Ekkor történt, hogy Zalaegerszegen jártam, s a plébánián szálltam meg, ahol az esperes plébános Pehm József volt. Már előzőleg is ismertem, mert eljött Érdre meglátogatni egy egyhetes papi tanfolyamot (több mint 1400 pap vett részt ezeken a tanfolyamokon abban az évben), s ott maradt egy napig. Most itt ültem vele szemben a plébánián, s csendesen beszélgettünk. Akkor még nem gondoltam, hogy mily sok közöm lesz hozzá majd akkor, amikor idegenül hangzó neve helyett föl fogja venni a magyarosan hangzó Mindszenty nevet. Ott és akkor ismertem meg József királyi főherceget, aki átutazóban meglátogatta a Habsburg-család egyik leghűségesebb hívét, a magyar legitimista mozgalom egyik leghűbb vezérét, a zalaegerszegi plébánost. Már akkor elgondolkoztam, hogyan lehet egy bármilyen formában való Habsburg-restaurációról komolyan tervezgetni, amikor az orosz tankok naponta 150-200 kilométerrel jöttek közelebb az országhoz, és egész Európa összeomlás előtt állott, és a bolsevizmus készült bevonulni az országba. Az erőviszonyoknak mily katasztrofális félreismerését és naivságot tételezett ez föl.
1942 augusztusában változtatta meg német eredetű családnevét – szülőfaluja, Csehimindszent után Mindszentyre. Az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában őrzik levelét Udvardy Jenőnéboldogfai Farkas Margithoz (1888–1972) Révfülöpre, amelyet 1942. szeptember 10-én írt: „A névváltoztatás nagy gondot okozott. Ötven évig hordtam – úgy érzem becsülettel. Ha ismertek, ezzel ismertek. Most már az új név inkább a fejfámra kell. Legjobb esetben enged Isten tíz évet munkára, ez már naplemente tollnak, szónak... Megtettem. Németországban irtózatos propaganda folyik annak igazolására, hogy hazánkat nevek szerint németek lakjak. Egy vezető zalai tisztviselőt felszólítottak neve után: lépjen a Volksbund-ba. Hosszú ideig vívódtam, megviselte a lelkemet. De ha ezt egyszer magyar érdeknek láttam, meg kellett tennem.”[36]
Püspöki jelmondatául a „Devictus vincit” (legyőzetve győz) mondatot választotta. Szigorú és következetes munkája során számos iskolát és plébániát alapított.
A nyilasok börtönében
Amikor a nyilas hatalomátvétel után 1944. november 4-én Szálasi Ferenc esküt tett a Szent Koronára, az új nyilas hatóságok minden közalkalmazottól megkövetelték, hogy esküt tegyen a nyilas hatalomra. Ekkor készítette Mindszenty azt a tanulmányvázlatot, amelyben összefoglalta hitvallását, írásának címe: Juramentum non – nincs eskü. Alcíme: A forradalmat és az Egyházat egyszerre szolgálni nem lehet.[39] Amikor a front elérte a Dunántúlt, Apor Vilmos győri, Mindszenty József veszprémi, Shvoy Lajos székesfehérvári püspök és Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát a Dunántúl főpásztorainak memoranduma volt az a tiltakozó levél, amelyet az ország elpusztítása és a zsidóüldözés ellen fogalmaztak meg.[40] Mindszenty püspök a harcok beszüntetését követelő, Dunántúl főpásztorainak memoranduma címet viselő iratot 1944. október 31-én személyesen adta át a nyilas kormánynak.
A Sztójay kormány 1944 júniusában gettóba záratta a zsidókat. A könyörtelen intézkedésre az Egyház azzal válaszolt, hogy védelmébe vette az üldözötteket. A Püspöki Kar igen erélyesen tiltakozott az új hatalomnál és körlevélben is tudomására hozta az egész ország közvéleményének felfogását. (…) Közbenjárásunknak köszönheti a budapesti zsidóság, hogy nagy részben megmenekült a gázkamrától. A püspöki kar állásfoglalása után az egyházi intézmények minden rendelkezésükre álló eszközzel, a papok és apácák pedig életük és szabadságuk veszélyeztetésével is védelmére siettek az üldözötteknek, és pedig mind a megkeresztelt, mind a meg nem keresztelt zsidóknak ……Budapesten megpróbáltam összehívni a Felsőházat, hogy a rendkívül súlyos helyzetben megtárgyaljuk a lehetséges magatartást. De nem találtam egyetlen püspököt sem Budán. A világi tagok pedig dermedten, egyik napról a másikra tengették életüket a náci megszállás és a nyilaskeresztes terror tetőfoka idején. Apor püspök velem együtt úgy gondolta, hogy a fanatikus eszméiktől megszállott nyilas vezetőknél aligha fogunk eredményt elérni, mégis úgy találtuk, hogy a nemzet és híveink védelmében vállalnunk kell történelmi felelősségünket. Memorandumunkat a négy főpásztor aláírásával ellátva magam vittem személyesen Budára.
[41][42] Két hét múlva papjaival együtt letartóztatták. A memorandum négy aláírója a nyilasok célkeresztjébe került. Mindszenty 1944. december 22-én került a sopronkőhidai fegyházba 26 pappal és kispappal együtt, és a háború utolsó karácsonyát is ott töltötte.
Az alkotó ember, aki feloldódik a közösségben és alkotásai lázában, annak nincs ideje magára gondolni. Eszembe jutott Veszprém felé menet, amit Sopronban hallottam, azon a helyen, ahova a nyilasok a veszprémi püspököt internálták. A nyilasok pünkösdi királysága 1945 januárjában vége felé járt. Egy késő este az internáltak parancsot kaptak, hogy a Hubertus-hegy útját szabaddá kell tenni a hótorlaszoktól, mert sebesülteket hoznak. (Valójában a nyilasok a maguk menekülésére akarták az utat biztosítani.) Mindszenty püspök huszonhét papjával estétől hajnalig hányták a havat. A püspök lázas beteg lett, mert lyukastalpú cipője átnedvesedett. Most derült ki, hogy egy lyukastalpú cipővel indult neki a négyhavi internálásnak.
– Nagy Miklós: A szabadság védelmében az Új Ember katolikus hetilapban megjelent írásai 1945. október – 1948. november ISBN 963 8283 12 2
Sopronkőhidán raboskodott, majd december 29-én boldog Apor Vilmos vértanú püspök közbenjárására átvitték a Isteni Megváltó Leányai apácarend soproni kolostorába és házi őrizet alatt tartották. Itt nyerte vissza szabadságát a szovjet csapatok 1945. április 1-jei bevonulásakor. 1945. április 20-án tért vissza püspöki székhelyére, Veszprémbe.[43]
A pápa kérésére Nagy Töhötöm négy-fogadalmas jezsuita szerzetes, a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete) elnökhelyettese készítette el az esztergomi érseki szék betöltésére szóló javaslatot, aki első helyen Mindszenty József veszprémi püspököt nevezte meg, felsorolva pozitív és negatív tulajdonságait egyaránt.[45]1945. szeptember 8-ánXII. Piusz pápa esztergomi érsekké nevezte ki. Két nap gondolkodási idő után alávetette magát a pápai akaratnak, és 1945. október 7-énEsztergomban beiktatták új hivatalába.[46]
1946. február 21-én nevezték ki bíborossá. Amikor a pápa a fejére helyezte a bíborosok kalapját, így szólt hozzá: „A 32 közül te leszel az első, akinek vállalnod kell a bíbor színnel jelzett vértanúságot!”[47] Az 1947-48-ra meghirdetett Boldogasszony-év ünnepségein néha százezres tömeg előtt mondott szentbeszédet.[48][49] Folytatta a politikai küzdelmet és elítélte a németek kitelepítését, a katolikus sajtó korlátozását, ezáltal egyre inkább az antikommunista magyar politika vezéralakjává vált. Síkra szállt a kereszténydemokráciáért, a keresztény erkölcsi törvényeken alapuló társadalomért, amit egyetlen lehetséges alternatívaként tudott elképzelni szemben a kommunista és a magyar baloldali pártok által hirdetett szocializmussal és népi demokráciával.[50]
A második világháborút követő közéleti tevékenysége
A második világháborúban vesztes Magyarország a szovjet érdekzónába került. Az 1947-es magyarországi országgyűlési választás alkalmával hatalomra jutott Magyar Kommunista Párt programjában fontos elem volt a tudatosan megszervezett egyházellenes és egyházromboló tevékenység, ezért a szovjet szocialista rendszerre való áttérés[51] során ideológiai támadásokat indítottak az egyházak ellen.[52][53] A világháborút követően, a közvetlenül Moszkvából érkezett kommunisták („moszkoviták”) a Rákosi-Gerő-Farkas triumvirátus vezetésével kíméletlen és sematikus szovjetizálást készítettek elő Magyarországon.
A világuralomra törő, kardcsörtető, atomháborúval fenyegető imperialista táborral szemben áll, a demokrácia tábora, a Szovjetunióval az élén; ez a tábor a demokratikus haladást, a békés fejlődést és a nemzetek önállóságát védi, szemben áll minden háborús uszítással és minden erejét népei fölvirágoztatására fordítja. A mi ellentétünk Mindszentyékkel szemben abból származik, hogy mi kiosztottunk 700.000 földnélküli között a grófok és a püspökök földjét, ők pedig el szeretnék kergetni az újgazdákat, béreseket, és zselléreket csinálnának belőlük, és a földet visszaadnák az Esterházy hercegeknek, no meg önmaguknak is. Bennünket minden tettünkben nemzetünk fölemelése, népünk alázatos szolgálata vezetett, ebben van erőnk és ez biztosítja számunkra a jövendő sikereinket is, és még egy titka van a mi eredményeinknek: az, hogy amit ígérünk, be is tartjuk.
– Rákosi Mátyás A Magyar Dolgozók Pártja egyesítő kongresszusa, 1948. június[54][55]
Ezeket a nyilvános támadásokat Mindszenty igyekezett következetesen visszaverni. Mindszenty bírálta az ország közállapotának fokozatos romlását és a politikai rendőrség féktelen terrorját, a kommunisták a politizálás vádját emelték ellene. A bíboros Pázmány Péter szavaival utasította vissza a vádat. „Senki sem tilthat el attól, hogy nézeteimet az ország közügyeiről szabadon elmondhassam. Kötelességem az ország jogai és szabadsága felett őrködni.” A főpap letartóztatását Rákosi egyre durvábbá váló fenyegetőzései vetítették előre: „Hogyha Mindszentyvel az egyház nem csinál valamit a legközelebbi hetekben, akkor majd csinálunk mi, és ha egyszer kézbe vesszük a fiatalembert, akkor Róma kapálózhat, mert a magyar demokrácia stabilitásának jele, hogy mit csinál azzal az emberrel. És nekünk meg kell mutatni, hogy ez a rendszer stabil, nem lehet velünk tréfálni.”
Mielőtt a magyar kormány képviselői leültek volna a református és evangélikus egyház képviselőivel tárgyalni, ezek az egyházak előzőleg egy nyilatkozatban leszögezték, hogy ők a köztársaság hívei és helyeslik a demokrácia intézkedéseit, a földosztást és az államosítást. A katolikus egyház vezetőinek többsége – elsősorban Mindszenty (Pfúj, le vele, fütty, hosszú tüntetés.) esztergomi prímás – hallani sem akar egy ilyen nyilatkozat kiadásáról. Ők ma is Habsburg-pártiak, királypártiak s ezért gyűlölik a köztársaságot és a demokratikus népuralmat. (Ki velük!) Ők nem akarják elismerni a földosztást, amely nemcsak a hercegek és grófok, de az érsekek és püspökök ezer és tízezer holdjait is odaadta a parasztoknak és hasonló az álláspontjuk az államosítással szemben is. Ezért nem hajlandók olyan nyilatkozatot adni, mint amit a többi egyházak önként már megtettek. Mindjárt hozzátehetem, hogy a Horthy-rendszer idején nem kellett őket hűségnyilatkozatokra nógatni. Amikor Mindszenty, illetve akkor még Pehm József (Le vele, pfúj.) Zalaegerszegen Imrédyt díszpolgárrá választotta, beszéde csak úgy zengte Hitler, Mussolini, Horthy dicséretét. (Pfúj, le vele, fütty.) Ma nincs egy elismerő szava az újjáépítés kiváló munkás hőseiről, azokról a hallatlan erőfeszítésekről, amellyel a földművesek, az újgazdák, a falu szorgalmas földműves népe begyógyította a háború sebeit, ellenkezőleg mindent megtesz, hogy eltávolítsa őket a demokráciától – de tíz évvel ezelőtt külön erre a célra összehívott papi értekezleten nyugtatta meg a nyilasokat, hogy nincs mit tartaniuk az olyan papoktól, mint amilyen ő. (Fütty, le vele.) Hasonló szellem fűti a katolikus egyházfők zömét. Ezek az urak most is arról álmodoznak, hogy a külső és belső reakció segítségével megdönthetik a köztársaságot, visszaveszik a paraszttól a földet, visszaadják a grófoknak, a hercegeknek és persze önmaguknak is. (Fütty.) Elveszik a gyárat az államtól, a munkásigazgatóktól és visszaadják a Fellnernek, az Ullmannak, meg a többieknek. (Gyárat vissza nem adunk!) És ezeknek a kezében van a magyar iskolák zöme. E népellenes beállítottságuknak megfelelően ezekben az iskolákban üldözik a demokratikus tanítókat és üldözik a demokratikus diákokat is. Nem fogadják el a demokrácia tankönyveit és minden módon meggátolják, hogy a felszabadulás, az új idők szelleme bevonuljon az iskolákba. A magyar demokrácia fejlődése folyamán most érkezett oda, hogy ezen a téren is rendet csináljon.
– Rákosi Mátyás beszéde a két munkáspárt egyesülési kongresszusa alkalmával a Hősök terén tartott nagygyűlésen, 1948. június 12-én
1948. december 19-én a Szabad Népben megjelent Cavallier József, Kodály Zoltán és Szekfű Gyula aláírásával egy Mindszentynek címzett levél, amelyben, ahogy írták „fájdalmas szorongással vártuk Eminenciád olyan szavait, amelyekkel elismerné a magyar nép négy esztendős példátlan erőfeszítéseit, elismerné a négyéves munka ama nagyszámú mozzanatait, amelyek elősegítik az Evangélium szociális tanításának megvalósulását, és elismerné azt az új állami berendezkedést, amely megindult azon az úton, hogy a szegénnyel és [s] elnyomottal szemben is érvényesüljön a Justitia, az igazságosság elve, a társadalmi berendezkedés biztos alapja.” A bolsevik propagandagépezet mindent elsöprő kampányának hatására a főpap ellen növekedett a felháborodás.
Letartóztatása és megkínzása
1948. december 26-án hűtlenség, kémkedés, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény és valutaüzérkedés gyanúja alapján a rendőrhatóság őrizetbe vette és letartóztatták. A házkutatás befejezése után az elé tett jegyzőkönyvet nem írta alá. A bíborosok nemzetközi tekintélyére és jogállására hivatkozva tiltakozott a házkutatás önkényes végrehajtása ellen.[56] A hírhedt ÁVH központban, az Andrássy út 60-ban megkezdték kínzását és kihallgatását. XII. Piusz pápa 1949. január 2-án levelet küldött a magyar püspöki karhoz. Az Acerrimo Moerore[57] kezdetű levelet Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek kínzása és bebörtönzése kapcsán írta.
Az Államvédelmi Hatóság nyomozói és a szovjet tanácsadók gyakorlatában használatos pszichotróp szerek, szkopolamin vagy Scopomorphium, actedron[58][59][60][61] hatása alatt minden ellene felhozott vádat elismert, így a kifinomult kommunista vallató gépezet teljes bizonyossággal fenntartathatta a beismerő vallomást a vádlottal a látványos per tárgyalótermében is, akár a legnagyobb nyilvánosság előtt. A börtönorvosok azonban ismerték, hogy a bíboros évtizedek óta gyógyíthatatlan pajzsmirigy autoimmun betegségben (Basedow-kór, golyva) szenved, ezért nem kockáztatták meg, hogy a főpap súlyos, életveszélyes testi állapotban álljon a bíróság előtt.[62] Testi és lelki kínzásának irányítója Décsi Gyula államvédelmi alezredes volt.
Éjjel 11 óra. Megint kihallgatásra visznek, 72 órás nem alvás és az állandóan megismételt gumibotozások után. A vallatás tárgya egész éjjel az összeesküvés és kémkedés. Most már teljesen magamra maradtam, kimerülten és elcsigázottan. Egyedül kell érvelnem, amikor újra és újra elém rakják aláírásra a hegymagasságúvá nőtt jegyzőkönyvkötegeket. Amíg az aláírást megtagadom, Décsi alezredes éjjelenként 2-3 ízben is átad a kínzómnak, aki felugrik, visz a cellámba, levetkőztet, leteper és kéjes gyönyörűséggel záporozza rám az ütéseket. Fizikai megtörésemre szolgál egy másik kegyetlen módszer is, nem engednek aludni.
„Én partizán voltam!” beszél ugyan magyarul, de az arca nem magyar. Gyűlöletét már régóta gyűjthette ellenem. Nézni sem jó romlott, gyűlölködő arcát. El is fordulok. A mozdulatából azt sejtem, hogy kissé eltávolodik tőlem. Egyszerre nekem fut és csizmájával, egész erejével belerúg födetlen gerincembe. Ő is, én is a szemközti falnak esünk … Luciferi örömmel arcán, pihegve mondja: „Életem legboldogabb pillanata volt ez.” Most újra az őrnagy jön be. Kiküldi a partizánt, gumibotot vesz elő. Legyűr vízszintesen és elkezd ütlegelni. Talpamon kezdi és megy mindig feljebb.
– Harangozó Ferenc: A Mindszenty-per margójára[65]
Kényszer hatására cselekedtem (latinulcoactus feci)
Az ÁVH által foglalkoztatott két írásszakértő, Sulner László és felesége Fischof Hanna tanúsították, hogy ők maguk hamisították a per okmányait, s hogy tudomásuk szerint Mindszentyt a vallatások heteiben és a tárgyalás alatt vegyszerekkel preparálták. Mindszenty saját kezűnek feltüntetett vallomásait is ők hamisították.
Beküldtem egyszer Mindszenty jegyzőkönyvét olyan aláírással, hogy neve alatt c. f. volt. Rákosi Mátyás megkérdezte, mit jelent a c.f. Azt válaszoltam, „valami vallási marhaság”. „Nem! Ez nem vallási marhaság, hanem azt jelenti, egy szó sem igaz.” Visszamentem. Behozattam Mindszentyt [odahívattam Décsit, aki tud latinul]. Décsi jelenlétében megkérdeztem, a c. f. mit jelent. Mindszenty bevallotta, hogy kettős értelmezése van. Rákosi Mátyásnak igaza volt.
– Mi az igazság? Péter Gábor (életfogytiglanra elítélt) beadványa az MDP Pártbizottságának[66]
Mindszenty-per
Az 1949. február 3. és február 8. között a Budapesti Népbíróság a IX. 254/1949 számon lefolytatott[8] koncepciós perben Mindszentyt életfogytig tartó fegyházra ítélték. Az utolsó szó jogán, békét kért az egyházának, a magyar államnak és a lelkének.
Tisztelt Népbíróság! Az utolsó szó jogán egy férfiú áll a magyar népbíróságnak a színe előtt, jelentős országos állásban és vádaktól terhelten. Félévszázados adottsággal állok itt, egy határozott neveléssel és alapelvekkel. Ez a nevelés és ezek az alapelvek ugyanúgy vannak beépítve egy emberi életbe, mint ahogy a földre rá van építve a vaspálya. Ez a vaspálya visz és megmagyaráz sok mindent. Hálát adok az Istennek, hogy életem folyamán a jó szándékot nem veszítettem el. Reám a II. világháborús összeomlás után egy nehéz történelmi szerep várt, s ez abban állott, hogy nekem kellett az Evangélium összefogó világosságának és szeretetének a meghirdetője lenni. Ma reggel ez az imádság jött az ajkamra: Da pacem Domine in diebus nostris, in diebus istis! – Uram, adj békét ezekben a napokban! Nem a közeli vagy távol-jövőbe, hanem érdekes, ez az ősi imádság azt mondja: ezekben a napokban. S ezt a békét én kértem az én Egyházamnak, amelynek szeretetét elhoztam ide is. Ezt a békét kértem a magyar államnak, amely iránt való engedelmességemet megmutattam; s ezt a békét kérem a magam lelkének is.…
– Mindszenty József perben elmondott beszéde az utolsó szó jogán (részlet)[67]
A Mindszenty-perben[68]Olti Vilmos vérbíró által elítélt egyházi és világi személyek:
Mindszenty József bíboros, hercegprímás – életfogytiglani fegyház
Dr. Baranyay Gyula Jusztin ciszterci szerzetes, egyházjogász, egyetemi tanár – 15 évi fegyház
Mindszentyre vitathatatlanul könyörtelenül és igazságtalanul lesújtott Rákosi és elvbarátai bosszúvágya, holott biztos, hogy a bíboros nem Washington és nem a Vatikán utasítására vállalta föl a politikai oppozíció szerepét, akármennyire is igyekezett a vád képviselője ennek ellenkezőjét alátámasztani abszurd túlzásokkal és kreált bizonyítékokkal. Mindszenty mindezt a maga konoknak is nevezhető meggyőződésével tette, egy világpolitikai fordulat reményében.
– Balog Margit: A Mindszenty-per
XII. Piusz pápa 1949. február 12-én kiközösített mindenkit, aki részt vett Mindszenty elítélésében. Az Acerrimo Moerore kezdetű apostoli levelében nyilvánosan elítélte a bíboros bebörtönzését, és kiemelte a per során tanúsított nem megfelelő bánásmódot.[70]
Rómaiak, kedves fiaim és leányaim!Az Örök Város hívő népe súlyos fájdalmas órában újra püspökéhez és atyjához sietett. Ismét úgy tűnik fel, mintha ez a két büszke oszlopsor alig tudná gigászi karjaival átölelni azt a tömeget, amely mint egy ellenállhatatlan erőtől hajtott hullámverés, egészen a vatikáni bazilika küszöbéig ér fel, hogy itt az egész katolikus világ középpontjában részt vegyen az engesztelő szentmisén és hogy kifejezést adjon érzelmeinek, amelyekkel telve van a lelke. Az az egész kultúrvilág által elutasított ítélet, amelyet ott a Duna partján hoztak a római Anyaszentegyház egy kimagasló bíbornoka ellen, itt a Tiberis partján az Örök Városhoz méltó tiltakozó kiáltást váltott ki.
A bíboros az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörése után október 30-án szabadult ki az ÁVH-s őrség által biztosított házi őrizetéből a felsőpetényi kastélyból. A kiszabadulás egyik verziója szerint az Újpesti Nemzeti Bizottság fegyveres csoportot küldött Mindszenty József bíboros kiszabadítására, közben a felsőpetényi ÁVH-ás őrség is forradalmi bizottságot választott, és közös döntéssel megszüntették a bíboros őrzését.[72] A rétsági harckocsizó ezred Forradalmi Katonatanácsának elnöke Pálinkás (Pallavicini) Antal őrnagy, az ezred akkori törzsfőnöke Molnár Bertalan és Deák János hadnagyokkal Felsőpetényből Rétságra vitte a bíborost. A másik forrás[73] szerint az ÁVH-s őrség az ÁVH feloszlatásának bejelentése után, számítva valamilyen fegyveres kiszabadító csoport érkezésére, félt a felkoncolástól, ezért gyors katonai tanácsot tartott. Az őrzés megszüntetéséről határoztak, majd közölték a bíborossal, hogy szabadon távozhat. Az idős Mindszenty este, egyedül nem kívánta elhagyni a kastélyt. A helyzet feloldására az ÁVH-sok vezetője telefonon segítséget kért a rétsági laktanya vezetőjétől, Pálinkás (Pallavicini) Antaltól, küldjön katonákat a bíborosért, és átmenetileg helyezzék el a rétsági laktanyában. A négy katona kiérkezéséig az ÁVH-s őrség eltávozott. A laktanyába kísért bíboros ott találkozott először Pálinkás (Pallavicini) őrnaggyal.[74]
A másnapi újságok úgy jelentek meg, hogy Pálinkás őrnagy szabadította ki a bíborost. Pálinkást a forradalmat követő megtorlás során 1957. december 10-én kivégezték, perében az egyik fő vádpont a kiszabadításban való részvétel volt.[73][75]
A bíborost a laktanyából október 31-én reggel 6 órakor ujjongó közönséggel körülvéve Budapestre kísérték.[76] November 1-jén rövid sajtónyilatkozatot tett, amiben közölte, hogy szabad, és az eseményeket nemzeti szabadságharcnak minősítette.[77][78] Ezt követően újra egyháza élére állt.
…örömmel vettük tudomásul, hogy szeretett fiainkat. S. Wyszynski bíborost, Varsó érsekét, valamint Mindszenty József bíborost, esztergomi érseket, akiket a múltban eltávolítottak székükből, visszaállítottak méltóságukba és felelős hivatalukba, ahol örvendező tömegek fogadták őket diadalmas üdvözléssel, miután ártatlannak és igazságtalanul megvádoltnak jelentették ki őket. Reményt táplálunk aziránt, hogy ez jó előjele mindkét országban az újjászervezésnek és a béke megteremtésének, az eddiginél józanabb és tökéletesebb elgondolás alapján. Ezért még egyszer azzal fordulunk ezen országok valamennyi katolikusához, hogy hozzák összhangba erőiket, csoportosuljanak törvényes pásztoraik köré és így szorgalmas munkával ennek a szent ügynek továbbvitelére és megerősítésére szenteljék magukat. Mert ha egy ilyen alkalmat elszalasztanak, akkor sohasem fogják tudni elérni az igazi békét.…
Az 1956-os forradalom utolsó napjaiban rádióbeszédeket mondott, budavári rezidenciáján fogadta a külföldi delegációkat, és azonnal fölmentette hivatalukból a kommunistákkal kollaboráló papokat. November 3-ai rádióbeszédében nem nyitott frontot a kommunista Nagy Imre vezette kormány ellen, de annak tagjait a „bukott rendszer örököseinek” nevezte.
… Most történt először a történelem folyamán, hogy Magyarország a többi kultúrnép valóban hathatós rokonszenvét érdemli. Mi meg vagyunk illetődve s egy kis nemzet minden tagja szívből örül, hogy szabadságszeretetéért a többi nép felkarolja ügyét. A Gondviselést látjuk benne, amely a külföld szolidaritása által valósul meg úgy, ahogy himnuszunk zengi: Isten áldd meg a magyart... Nyújts feléje védő kart.
Himnuszunk így folytatódik: ha küzd ellenséggel. De mi rendkívül súlyos helyzetünkben is azt reméljük, hogy nincsen ellenségünk.…
…1945-től egy vesztett, számunkra céltalan háború után, erőszakkal épült ki az itteni rendszer, amelynek örökösei most a tagadás, megvetés, undor és elítélés izzó bélyegét ütik annak minden porcikájára. A rendszert az egész magyar nép söpörte el. Az örökösök ne kívánjanak erről még egy bizonyságot. A világon páratlan szabadságharc volt ez, a fiatal nemzedékkel népünk élén.…
– Mindszenty József rádióbeszéde (részlet). Elhangzott 1956. november 3-án 20 órakor a Szabad Kossuth Rádióban[81][82][83][84]
Az 1956. november 3-i rádióbeszédét a szocialista propaganda évtizedeken át, mint a reakció bizonyítékát ismételgette, a kibontakozó politikai-ideológiai harcban az „egyházi nagybirtokok visszakövetelését”,[85] hamisítva, mint a beszédben expressis verbis elhangzott kitételként idézték. A prímás beszéde azonban nem az egyházi birtokokat, hanem az egyház régi és bevált intézményeit követelte vissza, kifejezetten megnevezve a sajtót és a szerzetesrendeket.[86] 1956. november 4-én az Országházben találkozott Tildy Zoltán, Bibó István és Vas Zoltán politikusokkal, majd titkárával, Turchányi Egonnal elindult Budára, az Úri utcában levő Prímási Palotába, amit ekkor még kiszabadítói, Pálinkás-Pallavicini őrnagy és katonái védtek, azonban a hidakat a szovjet katonai egységek ekkorra már lezárták, Budapestet ellepték a szovjet tankok. A forradalmat és szabadságharcot vérbe fojtották.
Az amerikai nagykövetségen
A bíboros november 4-én hajnalban az amerikai követségen kért menedéket, és azt meg is kapta. A döntés nehéz volt, mert a nemzetközi jog értelmében a nagykövetségek ilyen menedékjogot nem adhatnak, és az amerikai gyakorlattal is szemben állt ez a lépés. Jól mutatja ezt, hogy a korábban éveken át szovjet fogságot elszenvedő Kovács Béla is hasonló módon kért menedéket november 4-én, de azt nem kapta meg. A bíboros tartózkodása a nagykövetségen nem jogi, hanem politikai döntés eredménye volt, ex lex állapotot jelentett, ami az amerikai fél számára is kényelmetlen volt, ugyanakkor hosszú időre közvetett beleszólást biztosított az amerikai félnek a magyar belpolitikába.[87]
Az Egyesült Államok kormányának hivatalos álláspontja az volt, hogy Mindszenty ügyébe nem avatkoznak bele, mert szerintük az szigorúan a magyar kormányra és a Vatikánra tartozik, az amerikai követség pusztán menedéket nyújt neki.[88] A követség kezdetben arra is felkészült, hogy a magyar hatóságok erőszakkal behatolnak az épületbe és kihozzák Mindszentyt; Washington utasítása szerint ilyen esetben nem lett volna szabad ellenállni. A védelem ellenére ez a státusz újabb bezártságot jelentett számára, hiszen végig kontroll alatt állt, személyes egyházi és világi levelezését szigorúan korlátozták.[87][89] Rendszeresen leveleket írt viszont az aktuális amerikai elnöknek, és ezekre időnként választ is kapott.
A történészek szerint az 1963-as közkegyelemben szerepe volt Mindszenty bíborosnak is, aki a budapesti amerikai követségről küldött leveleiben folyamatosan tájékoztatta a washingtoni politikusokat a magyarországi helyzetről. Természetesen a szocialista Magyarország és a Vatikán közeledése és meginduló tárgyalásai is közrejátszottak az olvadásban, a diplomáciai találkozókon ugyanis szóba került a hazai politikai foglyok helyzete.[90]
1961. február 10.
Kedves Mindszenty bíboros!
Most, miután átvettem elnöki feladataimat, üdvözletemet küldöm Önnek, és biztosítom teljes és megértő együttérzésemről helyzetével kapcsolatban. Az amerikai követség vendégszeretete továbbra is rendelkezésére áll, s kormányunk szívesen nyújt továbbra is menedéket Önnek, amíg csak személyes biztonsága és szabadsága ezt megkívánja. Tisztelettel:
Magyarország hercegprímásának a világon páratlan, egyedülálló alkotmányos szerepe van, és a jelenlegi alkotmányos és törvényen kívüli szakadékban Magyarországon kell maradnia, s vendéglátóm engedélyével itt, a követségen.
…Bizalommal kérem Elnök Urat, mentse meg a koronát. A szent koronát az új magyar kereszténység kapta Szilveszter pápától 1001-ben Szent István, az első magyar király számára. Csaknem ezer éven át minden magyar királyt ezzel koronáztak meg. Ez hazánk és kereszténységünk ősi mivoltának pecsétje, a világon egyedülálló keresztény és alkotmányos szimbólum. A magyar integritás megtestesítője a két igazságtalan békeszerződés után, amelyek tönkrezúzták a legtökéletesebb történeti, geológiai, gazdasági és kulturális egységet, a magyarok abszolút többségét ebben az országban a magyarok és az elszakított nemzetiségek óriási kárára és boldogtalanságára, akik bár kisebbségben voltak, az „anyaországok” parlamentjeiben mégis azt vallották, hogy Magyarországon jobb volt (Radic, Trumbic, Hlinka, Juriga, Maniu, Slavicistb.). A szentkorona nem lehet az ateista bolsevikok tulajdona. Nem történhet meg, hogy a szentkorona a szovjetek vagy a csehek, románok, szerbek kezébe kerüljön, feldarabolják vagy eladják egy aukción, és az árát szétosszák. Ugyanígy nem kerülhet a magyar bolsevikok kezei közé sem. Ez példátlan botrány lenne.…
– Mindszenty bíboros 1964. augusztus 24-én kelt levele Johnson Elnökhöz a szentkorona ügyében[94][95]
Kun Miklós szovjetszakértő szerint Moszkva titkosszolgálati akciót is előkészített Mindszenty „kiemelésére” az amerikai nagykövetségről. Az akció megszervezésére volt partizánvezetőkből, neves szovjet második világháborús kommandósokból, magas rangú tisztekből álló különítmény érkezett volna Budapestre. Az előrehaladott állapotban levő terv szerint ügynökök segítségével megpróbálták volna kicsalni Mindszentyt a nagykövetségről, majd letartóztatni. Az akciót végül egy Magyarországot a szovjet befolyási övezethez tartozóként megerősítő amerikai–szovjet megállapodás aláírása után lefújták.[96] Kádár Jánosnak személyes ügye volt Mindszenty tevékenysége és helyzete, ő volt ugyanis a belügyminiszter, amikor a bíborost letartóztatták. Így aztán ezért is, a Kádár-rendszer egyik kiemelt közellenségévé vált. A kiszorított helyzetbe kerülő katolikus egyházban, a Rákosi és a korai Kádár-diktatúra alatt két „világ” alakult ki, azoknak a világa, akik az állammal kapcsolatot találtak és azok akiket az állam üldözött. Az egyházellenes politikának alapvető eleme volt a kereszténységnek minden szinten való megosztása.
1967-ben újra napirendre került a „Mindszenty-kérdés”. A magyar vezetők célja az volt, hogy a bíborost a pápa mentse fel esztergomi érseki funkciója alól, mielőtt távozik az országból. Mindszenty viszont távozása feltételéül szabta érseki hivatala megtartását, több bebörtönzött pap szabadon bocsátását, és a Regnum Marianum templom újjáépítését. Az amerikaiak is sürgették a probléma rendezését, mert a főpásztor jelenléte a követségen feszültséget okozott. A bíboros a viták során többször fenyegetőzött azzal, hogy elhagyja az épületet és a magyar hatóságok kezére adja magát – ami évekre visszavetette volna a kétoldalú kapcsolatok normalizálódásának folyamatát. Értékelése szerint „Magyarországon az egyház helyzete rosszabb, mint bármely más csatlós országban”, tudatában volt annak, hogy az állami szervek mélyen beépültek az egyházi hierarchiába.[97]
Mindszenty egészségi állapota is gyengült, nőtt a veszélye annak, hogy a magyar államhoz kell fordulni gyógykezeltetése végett. Egyébként életvitele szerény volt, egyszerű vacsoráját az alagsori kantinban fogyasztotta el egy kis üveg sörrel. Alfred Puhan nagykövet azonban távozásra szerette volna bírni a „makacs németet”, ahogy ő mondta, és ennek érdekében nagy aktivitást fejtett ki az amerikai külügyminisztérium, a magyar fél, sőt a Vatikán felé is.[97]
Magyarország elhagyása
Mindszenty távozására az első lehetőség már 1958-ban, XII. Piusz pápa halála után látszott megnyílni, amikor az Apostoli Szentszék Rómába hívta a bíborost a pápaválasztásra. Washingtonban úgy döntöttek, hogy ha a magyar állam kiengedi Mindszentyt, garanciát vállalnak arra, hogy a bíboros visszavonul a politikától. Ezt azonban nem közölték a magyar féllel diplomáciai jegyzékükben, így a kiutazási kérést a magyar hatóságok elutasították. Másfél évtizeddel később aztán gyakorlatilag ugyanezekkel a feltételekkel került sor a bíboros távozására.[98][99][100]
1971. április 16-án a Szentszék és a magyar állam közötti diplomáciai kapcsolat feléledésének jeleként VI. Pál pápa személyesen fogadta Péter János magyar külügyminisztert. Ez volt az első alkalom, hogy kommunista kormány hivatalban lévő tagja látogatást tehetett a pápánál.[101] A tárgyalások eredményeképpen, az Apostoli Szentszék és a Magyar Népköztársaság megállapodásának megfelelően Mindszenty 1971. szeptember 28-án – szándéka ellenére, de a pápának fogadott engedelmesség okán – elhagyta Magyarországot. Erre a lépésre azért is szükség volt, mert személye akadályozta a magyar állam és az Amerikai Egyesült Államok közeledését. Az amerikai követségről történő szabadulásának a Magyar Szocialista Munkáspárt azt is feltételül szabta, hogy Mindszenty kérje az 1949-es perében kiszabott büntetésének elengedését, ezt azonban a bíboros visszautasította. Rómába való kiutazásakor a magyar igazságügyi hatóság utánaküldte a kegyelmi iratot, de azt Mindszenty szintén elutasította, mert ragaszkodott ahhoz, hogy a hatóságok a koncepciós perében hamisan vádolták meg.
Az esztergomi prímási szék megüresedettnek nyilvánítása
Koncepciós perének 25. évfordulóján, 1974. február 5-én-[102]VI. Pál pápa megüresedettnek nyilvánította az esztergomi érseki széket,[103] azzal az indokkal, hogy a magyar prímás lemondott.
Mindezen előzmények után mély fájdalommal vettem át – éppen letartóztatásom 25. évfordulóján – egy december 18-án kelt pápai levelet, amelyben Őszentsége tudomásomra hozta – sok, személyemnek szóló dicséret mellett –, hogy az esztergomi érseki széket megüresedettnek nyilvánította.
– Mindszenty József: Emlékiratok
A bíboros félve attól, hogy a pápa döntése zavart és kétséget kelthet híveiben, tiltakozott. Hat pontból álló kommünikét adott ki, s ebben a világ közvéleménye számára világosan megindokolta, miért nem mondhat le a magyar prímás ezekben a drámai időkben.[104] Lemondatása Kádárék követelése volt, akik ennek fejében szabadon engedték a kommunista börtönökbe zárt papokat és egyházi személyeket. Már régóta követelte ezt a magyar kormány, de sokan nem tételezték fel a Vatikánról, hogy ilyen komoly engedményt tesz a Mindszentyt hamis vádak miatt bebörtönző kommunistáknak, ráadásul ilyen erőteljes formában, megsértve az idős bíborost és sok magyar katolikus hívő érzelmeit. Amikor VI. Pál pápa találkozott vele, neki adta mellkeresztjét és gyűrűjét. Mivel látta, hogy ez a megállapodás személyi szabadságát sérti (a Vatikánt nem hagyhatta volna el, nem pasztorálhatott volna, és nem érintkezhetett volna a Magyarországról elmenekült honfitársakkal), saját akaratából – a Szentszék nem akadályozta meg a döntését – az egyházjogilag a magyar prímások alá tartozó bécsi szemináriumba, a Pázmáneumba utazott és haláláig ott élt.
Felmentése után a világ számos, magyarok által is lakott országát felkereste, és meglátogatta híveit. A Vatikán keleti politikájának köszönhetően a Szentszék általi megaláztatás[106][107] ellenére folytatta pasztorációs útjait.
1975-ben, kevéssel halála előtt, Mindszenty Ruzsik Vilmos atyával több mint egy hétre ellátogatott Venezuelába, a venezuelai magyar közösséghez, a Venezuelában tartózkodó régi ismerőse, boldogfai Farkas Endre (1908–1994) vezérkari őrnagy meghívására;[108] a hercegprímás 1975. április 10-én csütörtökön érkezett Caracasba, és április 21-én utazott el Kolumbiába. Az ünnepségek során megismerte az ottani venezuelai magyar kolóniát. Ez után a látogatás után egy rövid időre Bogotába, Kolumbiába utazott, ahol Farkas Endre feleségével, Lenz Klárával, özvegy Lenz Józsefné Topits Klárával, Lenz Jánossal, Istvánnal és Ferenccel, valamint Gróza József atyával találkozott, akik a kolumbiai magyar közösséget képviselték.[109] Lenz Klára és édesapja, Lenz József, kereskedelmi tanácsos, már a háború alatt ismerte a hercegprímást; boldogfai Farkas Endre v.k. őrnagy révén kerültek kapcsolatba Mindszentyvel, aki akkoriban még a Városmajor 22-es számú Lenz család házában látogatta meg őket.[110]1975. április 25-én volt az utolsó aktív napja Bogotában. Ezután visszautazott Bécsbe már igen gyenge egészséggel.
Visszaútján – gyenge egészségi állapota miatt – ismét Venezuelában állt meg, és beszélgetett Kunckelné Fényes Ildikó venezuelai magyar hölggyel, aki egy idő után teljesítette Mindszenty kérését, hogy a külföldi magyarok kapcsolatot tartsanak, és ismerjék egymást. Kunckelné Fényes Ildikó megalapította a LAMOSZSZ-t (Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetsége), ami azóta máig sikeresen működik. Vesebaja egyre súlyosbodott, amelyhez prosztatarák is párosult. Ez utóbbi műtéti beavatkozást igényelt, s ezt el is végezték az érseken, dr. Bianchi vezetésével. Az altatásból azonban már nem ébredt föl.
1975. május 6-án halt meg 83 éves korában a bécsi Irgalmasok Kórházában. Holttestét végakarata szerint Mariazellben helyezték el.
A fehér vértanú[111] bíboros-prímás-érsek halála után, 1976. február 12-én a mártír érsek utódaként a pápa Lékai Lászlót nevezte ki esztergomi érseknek, akit a kinevezése után május 24-én kreáltak bíborossá.
1977. június 9-én Kádár János és VI. Pál pápa találkozott. Utoljára Lénárd Ödön piarista szerzetest engedték szabadon 1977-ben, VI. Pál pápa személyes közbenjárására.[112] Közvetlenül a rendszerváltozás előtt, 1990. február 9-én írta alá Németh Miklós miniszterelnök és Agostino Casaroli bíboros Magyarország és a Szentszék közti diplomáciai kapcsolatok újrafelvételéről szóló egyezményt.[113]
1991. május 4-én helyezték örök nyugalomra Mindszentynek Esztergomban hazahozott hamvait.[114]
Emlékezete
Miután meghalt, évtizedekkel később, újratemetése kapcsán érdekes felfedezés történt. A katolikus hagyomány szerint a szentség állapotát jelző módon találták a testét: azaz romlatlan volt.[115]
Végakarata szerint – „Amikor Mária és Szent István országa felett lenyugszik a moszkvai hitetlenség csillaga, holttestemet vigyék az esztergomi bazilika kriptájába” – 1991. május 1-jén kezdődött sírja feltárása. A bíboros teste a szemtanúk szerint igen jó állapotban maradt fenn. Újratemetésekor, 1991. május 4-én hamvait az esztergomi bazilikában hívők tízezrei jelenlétében, ünnepélyes gyászmise és világi megemlékezések kíséretében helyezték végső nyughelyére az esztergomi érseki kriptában, az esztergomi bazilika altemplomában.[116]
Mindszenty bíboros 1948. január 7-én saját kezűleg írt és aláírt végrendeletében mondanivalóját két részre osztotta. A kettőt a kéziratban csillaggal, aszteriszkusszal választja el egymástól. Az első részben kifejezetten lelki kérdésekről szól. Mindenkinek köszönetet mond. Mindenkinek megbocsát, és alázatosan bocsánatot kér mindenkitől. Prímási kinevezésének elfogadására a következő módon emlékezik vissza: „A hercegprímási trónust harminchat órás töprengés és vergődés, két főpap és gyóntatóm meghallgatása után vállaltam, hogy a nehéz viszonyok közt esetleg további fél esztendőre ne késsék a betöltés, és abban a tudatban, hogy vagy fogság- vagy gyalázatviselő kell most ide, és erre – Isten segítségével – való vagyok”. Ehhez hozzáfűz egy megjegyzést, amelyből kitűnik, hogy a saját helyzetét is engesztelésnek fogja fel: „Hálát adok Istennek, hogy szent nevéért gyalázatot szenvedhettem, amit hazámért szívesen viseltem és ajánlottam fel”. A végrendelet lelki részének bezárásaként pedig kijelenti: „Az engesztelés ne lanyhuljon, hanem inkább erősödjék a Nagyasszony tisztelete szellemében”. Majd zárójelben még hozzáteszi: „Ez a rész csak alkalmas időben hozható nyilvánosságra”. Csak ezt követően tér át az anyagi javakról szóló szerény rendelkezésre.
– Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek előadása a Mindszenty-konferencián
1991 augusztusában II. János Pál pápamagyarországi látogatása már a negyvenéves vallásüldözés végét jelképezte, amikor a pápa lerótta tiszteletét Isten szolgája, Mindszenty József bíboros síremléke előtt.[117]
A Budapesti Népbíróság a IX. 254/1949 számon lefolytatott koncepciós per ügyében a Legfőbb Ügyészség már 1989 végén perújítási nyomozást rendelt el. Ezt a rehabilitálási eljárást hivatalosan 2012-ben zárták le, oly módon, hogy Mindszenty bíboros teljes jogi, erkölcsi és politikai rehabilitálása megtörtént a magyar állam részéről.[8][118] Mindszenty József bíboros boldoggá avatási eljárása jelenleg folyamatban van a Vatikánban.[119][120] A tiszteletre méltó bíboros hősiesen helyt állt a hit, remény és szeretet teológiai erényeiben, valamint a négy sarkalatos erényben, az okosságban, igazságosságban, erősségben és mértékletességben. Az esztergomiFőszékesegyházi Kincstárbanállandó kiállítás mutatja be Mindszenty életét. Állandó kiállítás nyílt 2012-ben Szombathelyen, a püspöki palotában is. Ugyanebben az évben emléktáblát avattak a város egykori szemináriuma (ma egyházmegyei kollégium) falán. Szobra áll többek között Zalaegerszegen.[8] 1999. december 18-án a Magyar Szentek templomában adták át a Magyar Örökség díjat a kitüntetetteknek, amikor Mindszenty József posztumusz díjat kapott.
Király László zeneszerző 2017-ben komponálta Devictus vincit – Mindszenty-oratórium öt részben, szólóhangokra, vegyes karra és szimfonikus zenekarra című művét, melynek szövegét Polner Zoltán állította össze, illetve részben írta. A mű ősbemutatója 2018-ban volt a szegedi dómban. [121]
Mindszenty-breviárium. A bíboros hercegprímásnak megnyilatkozásaival a magyar szabadságharc idején; sajtó alá rend. Királyfalvi Menyhért; 2. bőv. kiad.; Amerikai Magyar Kiadó, Detroit–Köln–München, 1958
"… the world's most orphaned nation"; Tarlo, New York, 1962
A mae; németről portugálra ford.; Rui de Sant'elmo; 4. ed.; Aster–Castelo, Lisboa–Coimbra, 1965 (Colecçao éfeso)
La madre: chi e?; olaszra ford. G. Delpin; 2. kiad.; Paoline, Róma, 1967 (Collana orientarsi, 3.)
Esztergom, a prímások ezeréves városa, Bécs, 1973
Erinnerungen; németre ford. Vécsey József, Felix Eisenring; Propyläen–Ullstein, Frankfurt–Berlin–Wien, 1974
Memorias; németről spanyolra ford. Jesus Ruiz; Caralt, Barcelona, 1974 (La viva vivida)
Mémoires. Des prisons d'hitler et de Staline... a' l'exil; németről franciára ford. Janie Durand, Françoise Planiol, Jeanne Witta-Montrobert; La Table Ronde, Paris, 1974
Memoirs; németről angolra ford. German Richard, Clara Winston, dokumentumford. Jan van Heurck; Weidenfeld and Nicolson, London, 1974
Napi jegyzetek. Amerikai követség 1956–1971 Szerk. Csonka Emil, Vaduz, 1979
EGY TRAGIKUS SORSÚ NEMZET Nem kiadott mű a Mindszenty-Stiftung tulajdonában
Hirdettem az Igét. Válogatott szentbeszédek és körlevelek. 1944–1975; bev., vál. Közi Horváth József; Mindszenty Alapítvány, Vaduz, 1982
Hirdettem az igét (1989, Budapest, Romhányi László kiadása)
1990–
Egyházam és hazám. Mindszenty József hercegprímás szentbeszédei; gyűjt., bev., jegyz. Beke Margit; Esztergomi Főegyházmegye–Budapesti Hitoktatási Felügyelőség, Esztergom–Bp., 1991–1998
1. 1945–1946; 1991
2. 1947; 1994
3. 1948; 1998
Esztergom, a prímások városa; sajtó alá rend. Bíró Béla; Mindszenty Alapítvány, Bp., 1997 (Dokumentációs sorozat)
Mindszenty-leveleskönyv. Gondolatok a bíboros leveleiből, 1938–1975; összeáll. Mészáros István; Mészáros István, Bp., 1997
Éljetek hitetek szerint! Idézetek Mindszenty bíboros írásaiból és beszédeiből; Don Bosco, Bp., 2007
Akarok lenni népem lelkiismerete. Mindszenty József bíboros emlékirataiból; felolvassa Dunai Tamás; Jel, Bp., 2008 + 2 CD
"His Eminence files". American Embassy, Budapest. From Embassy archives, 15 (1971) / Mindszenty bíboros az amerikai nagykövetségen. Követségi levéltár, 15 (1971); szerk. Somorjai Ádám; METEM, Bp., 2008
Legyőzetve is ő győzött! Szemelvények Mindszenty József bíboros írásaiból és beszédeiből; 2. jav. kiad.; összeáll. Krajsovszky Gábor; Hittel a Nemzetért Alapítvány, Bp., 2008
Szeizmográf a Szabadság téren: Mindszenty bíboros levelezése az USA elnökeivel és külügyminisztereivel, 1956–1971; vál., előszó, jegyz. Somorjai Ádám, Zinner Tibor, ford. Zinner Judit; Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet, Bp., 2010
Mindszenty bíboros követségi levelei az Egyesült Államok elnökeihez, 1956–1971; szerk. Somorjai Ádám; METEM, Bp., 2011
"His Eminence files". American Embassy, Budapest. From Embassy archives, 15 (1971) / Mindszenty bíboros az amerikai nagykövetségen. Követségi levéltár, 15 (1971); 2. jav. kiad.; szerk. Somorjai Ádám; METEM, Bp., 2012
Somorjai Ádám–Zinner Tibor: A Szabadság tértől Washingtonon át a Vatikánba – és vissza. Mindszenty József bíboros, prímás, esztergomi érsek követségi levelezése az Apostoli Szentszékkel, 1956–1971; Veritas Történetkutató Intézet–Magyar Napló, Bp., 2016 (Veritas könyvek)
1956. Írások a hagyatékból; sajtó alá rend. Kovács Attila Zoltán, Soós Viktor Attila; Szépmíves, Bp., 2016
Somorjai, A.; Zinner, T.: Correspondence of Cardinal József Mindszenty with the Holy See from the American Legation, 1956–71. – EOS Verlag, Sank Ottilien, 2017 ISBN 9783830678380
Kommunista arcélek; sajtó alá rend. Kovács Attila Zoltán, Soós Viktor Attila, Szépmíves, Bp., 2019
Igehirdetésem. Mindszenty József bíboros szentbeszédei az amerikai követségen, 1957–1961; szerk., jegyz., tan. Fejérdy András, szakford. Csimma Ágnes; Magyarországi Mindszenty Alapítvány, Bp., 2020
Irodalom
Menedékben. Amerikai diplomaták Mindszenty bíborosról, 1957–1970; vál., előszó, jegyz. Deák András Miklós, Somorjai Ádám, Zinner Tibor, ford. Somorjai Ádám, Deák András Miklós; Írott Szó Alapítvány–Magyar Napló, Bp., 2019
Portré dr. Lékai Lászlóról: A megnyesett fa kizöldül. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1984 ISBN 963-223-317-4
Mészáros Tibor: Akit övéi be nem fogadtak. Mindszenty bíboros titkárának visszaemlékezései, Pécs, 1997 ISBN 963 650 863 1
Korányi G. Tamás: Egy népfelkelés dokumentumaiból 1956, Tudósítások Kiadó, 1989
Adriányi Gábor: A prímási szék megüresedetté nyilvánítása 1974-ben
Antall József: Polonia Semper Fidelis! „Magyar-Lengyel Kurír”, Budapest, 1947
Antall József: Beszélgetés dr. Antall Józseffel a lengyelmentés kulisszatitkairól. „Magyar-Lengyel Kurir, Budapest”, 1946
Stefan Badeni: Wczoraj i przedwczoraj. Katolicki Ośrodek Wydawniczy Veritas London, W.2, 1963. Tom 60. serii Czerwonej Biblioteki Polskiej
Adam Bahdaj: Na Węgrzech. Warszawa, 1946. nr5
Adam Bahdaj: Życie kulturalne uchodźstwa polskiego na Węgrzech. „Tygodnik Powszechny Warszawa”, 1945
Adam Bahdaj: Życie uchodźstwa polskiego na Węgrzech. „Odrodzenie Warszawa”, 1945
Stephen K. Swift: The Cardinal's Story: The Life and Work of Joseph, Cardinal Mindszenty, Archbishop of Esztergom, Primate of Hungary, Macmillan, 1949
Balogh Margit: Mindszenty József I-II., MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Budapest, 2015 ISBN 9789634160021
Balogh Margit: Vojnový zajatci, internovaní, vysídlení – Aktivity Józsefa Mindszentyho, kardinála Maďarska v oblasti ľudských práv (1945–1948). Historický časopis 2016/1, 45-84.
Beresztóczy Miklós: Polak, Węgier dwa bratanki…, Katolikus Szó, Budapest, 1969
Bethlen Béla: Észak Erdély kormánybiztosa voltam, Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1989. ISBN 963-327-043-X
Bethlen István Emlékirat 1944, Zrinyi Katonai Kiadó, Budapest, 1988 ISBN 963-326-946-6
Bókay László: Huszonöt éves a római Magyarok Nagyasszonya kápolna. A magyarok kápolnája az Örök Város szívében, Új Ember, Budapest, 2005
Agostino Casaroli: Il martirio della pazienza la Santa Sede e i paesi comunisti. 1963-89, Giulio Einaudi editore S.P.A., Torino, 2000
Agostino Casaroli: A türelem vértanúsága. A Szentszék és a kommunista államok. 1963–1989, Szt. István Társulat, Budapest, 2001 ISBN 963-361-211-X
Helena Csorba, Irena Michalak. Słowo polskie na Węgrzech–Bibliografia poloniców węgierskich 1939–1945. „Biuletyn Instytutu Bibliograficznego Warszawa”, 1958. t.IV.
Czene Gábor: Ügynökök és vértanúk egyháza. Levéltári kutatásairól nyilatkozik Szabó Gyula plébános, Népszabadság, Budapest, 2005
Dobszay János: Mozaikok a Regnum életéből. Szt. István Társulat, Budapest, 1996
László Emődi: A Regnum Marianum története, Bécs, 1989
Gárdonyi Máté: A Magyar Katolikus Egyház önértelmezése a pártállam idején, Vigilia, Budapest
Havasy Gyula: A magyar katolikusok szenvedései 1944–1989, Budapest, 1990
Hetényi Varga Károly: Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában I-III., Lámpás Kiadó, Abaliget, 1993–1996
Hennyey Gusztáv: Magyarország sorsa Kelet és Nyugat között. Egy volt magyar királyi külügyminiszter visszaemlékezései, Európa História, Budapest, 1992 ISBN 963-07-5469-X
Hennyey Gusztáv: Ungarns Schicksal zwischen Ost und West, Von Hase & Koehler Verlag – Mainz – Ungarisches Institut, München, 1975 ISBN 963-07-5469-X
Hóry András: Bukaresttől Varsóig, Gondolat Kiadó, Budapest, 1987 ISBN 963-281-798-2
Jakab Gábor: Új keresztút Eszterházán. Udvardi Erzsébet Magyar Örökség Díjas, Hitvallás, a győri Egyházmegye lapja, Győr
Jakab Gábor: Lyoni beszélgetés Pápai Lajos püspök atyával. Egyre több helyen kapcsolódnak be. A Könnyező Szűzanya tiszteletébe. A győri Könnyező Szűzanya kegyképének másolatát helyezte el a püspök úr július 23-án a lyoni fourviere-i bazilikában, Hitvallás, a győri Egyházmegye lapja Győr
Köpeczi Bócz Edit: A titkosszolgálatok hálójában – Mindszenty József a lélekmentő bíboros, hercegprímás, L'Harmattan Kiadó, 2012 ISBN 9789632366012
Laczkó András: Menekülés a jövőért. Lengyel sorsok Magyarországon 1939–1945, Boglárlellei Városi Tanács, Boglárlelle, 1989 ISBN 963-03-2669-8
Lagzi István: Droga żołnierza polskiego przez węgierską granicę w latach 1939–1941. Wydawnictwo Poznańskie, Poznań, 1987 ISBN 83-210-0660-4
Lagzi István: Uchodźcy polscy na Węgrzech w latach drugiej wojny światowej. Wydawnictwo Ministerstwa Obrony Narodowej, Warszawa, 1980 ISBN 83-11-06490-3
Lajtos Árpád: Emlékezés a 2. magyar hadseregre 1942–1943, Zrinyi Katonai Kiadó, Budapest, 1989 ISBN 963-326-928-8
Lévai Jenő: A magyarországi lengyel bázis története, Magyar Nemzet, Budapest
Stanisław Maczek: Od podwody do czołga. Wspomnienia wojenne 1918–1945, Tomar Publishers – Edinburgh, 1961
Irena Michalak. Bibliografia poloniców węgierskich 1939–1945, Biuletyn Instytutu Bibliograficznego, Warszawa
Mindszenty József: Emlékirataim, Szent István Társulat Az Apostoli Szentszék Kiadója – Redemtore di Sedes Apostolica, Budapest, 1989
Mindszenty József: Emlékirataim, Toronto, 1974
Leon Orłowski: Wspomnienia z Budapesztu, „Kultura (Paryż)”
Pallós Tamás: Húszéves az első hazai katolikus szeretetotthon, Új Ember, Budapest
Papp Tamás: Jelmondatában óriási remény rejlik. Húsz éve hunyt el Lékai László bíboros, Új Ember, Budapest
Pataky Arnold: Emlékbeszéd Hanauer Árpád István fölött – A Szent István Akadémia emlékbeszédei, Budapest, 1942. A veszprémi papnevelő-intézet emlékkönyve, Veszprém, 1986
Pfeiffer János: A veszprémi egyházmegye történeti névtára (1630–1950), Dissertationes Hungariae ex historia ecclesiae, München, 1987
Pfeiffer János: A veszprémi egyházmegye legrégibb egyházlátogatásai (1554–1760), Veszprém, 1947
Pirigyi István: A Hajdúdorogi Egyházmegye története. Az egyházmegye felállítása, Hajdúdorogi Bizánci Katolikus Egyházmegye Jubileumi Évkönyve 1912–1987, Hajdúdorogi Bizánci Katolikus Egyházmegye Hajdúdorog, 1987
Jan Reychman. Dzieje Polonii węgierskiej, „Problemy Polonii zagranicznej”, 1968
Reinhard Raffalt: Wohin steuert der Vatikan?. München, 1973
Ruffy Péter: Varsói hajnal, Kossuth Könyvkiadó, Budapeszt, 1961
Soltész István: A korona kalandos hazatérése. Dokumentumok és korabeli titkos iratok 2. rész, Új HORIZONT, 2001, Budapest
Kazimierz Stasierski. Polscy uchodźcy na Węgrzech w latach 1939–1945, „Przegląd Historyczny”, Warszawa, 1961
Kazimierz Stasierski: Szkolnictwo polskie na Węgrzech w czasie drugiej wojny światowej, Poznań, 1969
Hans Jakob Stehle: Geheimdiplomatie im Watykan, Zürich, 1998
Szántó Konrád: A kommunizmusnak sem sikerült. A magyar katolikus egyház története 1945–1991, Miskolc, 1992
Talpassy Tibor: Bajcsy-Zsilinszky és a lengyelek, Magyar Nemzet, 1975, Budapest
Tomka Ferenc: Az egyházban levő változásokról, Vigilia, Budapest, 1972
Tomka Ferenc: Intézmény és karizma az egyházban. Vázlatok a katolikus egyház szociológiájához, 1991
Ungvári Jenő: Szakasits Árpád beszél az 1944. évi tervbevett németellenes munkásfelkelésről és a magyarországi lengyelek szerepéről a mozgalomban. Magyar-Lengyel Kurír, Budapest, 1947
Ungváry Krisztián: A Mindszenty-mítosz; Open Books, Budapest, 2023
Várkonyi Endre: Ember maradt a legnehezebb időkben. Antall József emlékezete, Magyar Nemzet, Budapest, 1984
Várkonyi Endre: Múlt idők tanúi. Dr. Antall József. Menekültügy Magyarországon, Magyarország, Budapest, 1974
Stanley G. Evans: The trial of cardinal Mindszenty. An eye witness account; Husband and Currel, Birmingham, 1948 (Religion and the People Publication)
Document on the Mindszenty case; Athenaeum Nyomda, Bp., 1949
Mindszenty József a népbíróság előtt; Állami Lapkiadó, Bp., 1949 (francia és szlovák nyelven is)
Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország hercegprímásának pere; Typ. Poliglotta Vaticana, Róma, 1949
The Trial of József Mindszenty; Hungarian State Publishing House, Bp., 1949
Nicholas Boer: Cardinal Mindszenty and the implacable war of communism against religion and the spirit. With a detailed chapter on the legal aspects of the Mindszenty trial by David Maxwell-Fyfe; előszó Mihalovics Zsigmond; B.U.E., London, 1949
Fábián Béla: Cardinal Mindszenty. The story of a modern martyr; Scribner, New York, 1949
Gedeone Péterffy: Il Cardinale Mindszenty. La vita e l'anima d'un martire; előszó A. G. Piazza; Paoline, Roma, 1949
Harc az Antikrisztussal. Mindszenty bíboros küzdelme; Centrum Curae Pastoralis pro Hungaris in Germania, Landshut, 1949
Livre blanc. Quatre années de lutte pour la défense de l'Église hongroise. Documents publiés sur la demande du Cardinal Josef Mindszenty; Amiot-Dumont, Paris, 1949 (Archives d'histoire contemporaine)
A. W. Sheppard: Mindszenty and the Protestant pastors. A factual account of the famous trials in Hungary and Bulgaria; Free Citizen Press, Sydney, 1949
Ajusinszky Béla: Mindszenty. El martirio de un cardenal; spanyolra ford. Jose Desa; Dürer, Buenos Aires, 1949
The Mindszenty-case. Persecution of religion in Hungary; s.n., s.l., 1949
Der Prozess József Mindszenty. Nach dem Verhandlungsprotokoll; szerk. Historisches Kabinett; GMBH, Berlin, 1949 (Dokumente der Gegenwart, 6-8.)
Karol Malcuzýnski–Bronislav Wiernik: Józef Pehm-Mindszenty szpieg w kardynalskiej purpurze; Ksiazka i Wiedza, Warszawa, 1949
Kardinal Mindszenty; NZN, Zürich, 1949
La verdad sobre el proceso Mindszenty; spanyolra ford. Emilio Glück, Niko Schwarz; Pueblos Unidos, Montevideo, 1949 (Temas de Nuestro Tiempo)
J. Kreuzwieser: Mindszenty. Held oder Verbrecher?; Katholische Schriftenmission, Linz, 1949
Kovách Aladár: A Mindszenty per árnyékában. Dokumentumok, pásztorlevelek, rendőri utasítások, tiltakozások, jegyzetek; Archivum Hungaricum, Innsbruck, 1949
Sigismund Mihalovicz: Mindszenty, Ungarn, Europa. Ein Zeugenbericht; Badenia, Karlsruhe, 1949
Segismundo Mihalovics: Yo soy testigo. La "causa" del cardenal Mindszenty; ford. spanyolra Antonio Sancho; Studium, Madrid–Buenos-Aires, 1949
Four years struggle of the Church in Hungary. Facts and evidence publ. by order of Josef Mindszenty; angolra ford. Walter C. Breitenfeld; bev. Christopher Hollis; Longmans–Green, London–New York–Toronto, 1949
Csáky Zoltán: Ich schwöre, dass Kardinal Mindszenty unschuldig ist; Thoman, Zürich 1949
Le forçat accuse. Testes choisis et présentés par Béla Just / Mindszenty; Bloud et Gay, Toulouse, 1949
A Mindszenty bűnügy okmányai; Athenaeum Nyomda, Bp., 1949 (angolul és franciául is)
Joseph Közi-Horváth: La vérité sur le Cardinal Mindszenty. Héros et martyr; Comité International de Défense de la Civilisation Chrétienne, Paris–Bruxelles, 1949
Feketekuthy László: Ungarn. Vom heiligen Stephan bis Kardinal Mindszenty; NZN, Zürich, 1950 (Orient und Okzident)
A kereszt szabadságharca. A klagenfurti Mindszenty ünnep teljes irodalmi anyaga. Klagenfurt, 1950. december 26.; szerk. a Mindszenty Munkaközösség; Vasárnapi Levél, Klagenfurt, 1951
Jerôme Szalay: Le cardinal Mindszenty, confesseur de la foi, défenseur de la Cité; Mission Catholique Hongroise, Paris, 1951
Heinz Kühn: Mindszenty. Skizze eines grossen Lebens; Morus, Berlin, 1951
The trial of cardinal Mindszenty; Hungarian News and Information Service, London, 1952 (News from the Hungarian People's Republic)
Az imperializmus fekete zsoldosai. A Mindszenty- és Grősz- per tanulságai; Művelt Nép, Bp., 1952 (Ismeretterjesztő füzetek)
Mit akartak Mindszenty, Grősz és cinkosaik?; Szikra Nyomda, Bp., 1952 (MNDSZ vezetőségi tanfolyam anyaga)
E. J. Borsy: Cardeal Mindszenty; portugálra ford. Heloneida Studart Orbán; Santa Maria, Rio de Janeiro, 1954
George N. Shuster: In silence I speak. The story of Cardinal Mindszenty today and of Hungary's "New Order"; Farrar, Straus and Cudahy, New York, 1956
Mindszenty-Dokumentation; összeáll., ford. Josef Vecsey, Johann Schwendemann; Pressverein-Druckerei, St. Pölten, 1956
George N. Shuster: Im Schweigen rede ich. Die Geschichte der ungarischen Kirche und des Kardinals Mindszenty unter der Herrschaft des Kommunismus(In silence I speak); angolról németre ford. Heinrich F. Gottwald; Echter, Würzburg, 1959
Anuario para el 10. aniversario de la Academia de Ciencias y Social Mindszenty. 1949–1959; Mindszenty Magyar Tudományos és Kulturális Akadémia, Buenos Aires, 1959
Imre Pataky: Altamura. Roman / Pusztasöhne / Kardinal Josef Mindszenty; Hungaria, München, 196? (Das interessante Buch für Jedermann)
Der Prozess Mindszenty. Dokumente; szerk. Josef Vecsey; Fotodr. Pannonia Sacra, München, 1961
Kardinal Mindszenty. Beiträge zu seinem siebzigsten Geburstag; szerk. Josef Vecsey; Donau, München, 1962
Gilbert E. Mihályi: The supreme issue is freedom. The continuing relevance of Cardinal Mindszenty' s quest for human and national right; Iron Curtain Studies, New York, 1965
J. Houston: Cardinal Mindszenty; Catholic Truth Society–Publishers to the Holy See, London, 197?
József Vecsey: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára; Ungarische Buchdruck, Sankt Gallen, 1970
Joseph Vecsey–Phyllis Schlafly: Mindszenty, the man; Cardinal Mindszenty Foundation, St. Louis, 1972
Paul Lesourd: Héros, confesseur et martyr de la foi: le cardinal Mindszenty, primat de Hongrie; France-Empire, Paris, 1972
Mindszenty József bíboros érsek-prímás úr látogatása 1974 tavaszán Cleveland egyházmegyében; összeáll. Kótai Zoltán; Kárpát, Cleveland, 1975
József Közi Horváth: Kardinaal Mindszenty. Belijder en Martelaar van onze tijd; előszó Werenfried van Straaten; Kerk in Nood–Oost-priesterhulp, Westerlo–Vught, 1976?
Palágyi Natália: Hűségesen követte az Urat. Mindszenty bíboros életútja és példája; Magyar Könyvnyomda, St. Gallen, 1976
Csonka Emil: A száműzött bíboros. Mindszenty az emigrációban; Új Európa, San Francisco–München, 1976
József Közi Horváth: Kardinal Mindszenty. Ein Bekenner und Märtyrer unserer Zeit; Kirche in Not–Ostpriesterhilfe, Königstein-Taunus, 1976
Honoring the memory of Cardinal Mindszenty. Memorial album of the statue unveiling ceremony and commemorative banquet. July 22, 1977 on the Cardinal Mindszenty Plaza Cleveland, Ohio; szerk. Lél F. Somogyi; Cardinal Mindszenty Memorial Committee, Cleveland, 1977
József Közi-Horváth: Cardinal Mindszenty. Confessor and martyr of our time; németről angolra ford. Geoffrey Lawman; Aid to the Church in Need–Augustine, Chichester–Chulmleigh, 1979
Le Cardinal Mindszenty martyr; Résiac, Montsurs, 1980
Jaszovszky József: Mindszenty, a főpásztor Észak-Kaliforniában; szerzői, Menlo Park, 1980
The martyrdom and the glory. The life of József Cardinal Mindszenty. 1892–1975; Simontsits A. L., Cleveland, 1985
Mindszenty József a népbíróság előtt; bev. Békés Gellért, utószó Varga László; Irodalmi Újság, Párizs, 1986 (Politikai perek)
Szentnek kiáltjuk! Emigráns magyarok Mindszenty bíborosról halála 10. évfordulóján; összegyűjt., sajtó alá rend. Füzér Julián; Katolikus Magyarok Vasárnapja, Youngstown, 1987
Ispánki Béla: Az évszázad pere. Megszólal a tanú. A Mindszenty kirakat-per ismeretlen adatai; Vörösváry, Toronto, 1987
...holtában is beszél. Mindszenty dosszié; Ötlet, Bp., 1989
Mindszenty József a népbíróság előtt; bev., Mindszenty „Emlékiratai”-ból összeáll. Békés Gellért; Pannon, Bp., 1989
A Mindszenty-per; összeáll., előszó, életrajz, jegyz. Gergely Jenő és Izsák Lajos, szerk. Kovács Lajos Péter; Reform, Bp., 1989
Füzér Julián: Mindszenty bíboros, a szent; Katolikus Magyarok Vasárnapja, Youngstone, 1989
Mészáros István: Mindszenty és Ortutay. Iskolatörténeti vázlat, 1945–1948; Mészáros István, Bp., 1989
Mészáros István: Mindszenty bíboros, a lelkipásztor-főpap; Artemis, Bp., 1990
Szeifert Ferenc: Mint a gyémánt. Mindszenty József bíboros rövid életrajza és történelemformáló hatása; Út, Igazság, Élet, Pilisszentlélek, 1991
Mindszenty bíboros élete; összeáll. Török József; Ecclesia, Bp., 1991
Mindszenty és a hatalom. Tizenöt év az USA-követségen; vál., bev., jegyz. Ólmosi Zoltán, szerk. Urbán Károly; Lex Kft., Bp., 1991
Mészáros István: A hazai történettudomány 1948–1992 közötti Mindszenty-képe; Vitéz János Tanítóképző Főiskola, Esztergom, 1992
Tyekvicska Árpád: A bíboros és a katona. Mindszenty József és Pálinkás-Pallavicini Antal a forradalomban; Századvég–1956-os Intézet–Osiris, Bp., 1994 ('56)
Füzér Julián: Mindszenty bíboros szentek között; 2. jav. kiad.; Agapé, Szeged, 1995 (Az életszentség nagymesterei)
Mindszenty József emlékezete; szerk. Török József; Márton Áron, Bp., 1995 (Studia theologica Budapestinensia)
Mindszenty József hercegprímás esztergomi érseki székfoglalása – 1945. október 7. Dokumentumok és visszaemlékezések; szerk. Muzslai Zsitva Ágnes; Esztergom Barátainak Egyesülete, Esztergom, 1995
Gergely Jenő 2002: Mindszenty József veszprémi püspök és a nyilasok. In: Hagyomány, közösség, művelődés
Gabriel Adriányi: Die Ostpolitik des Vatikans 1958–1978 gegenüber Ungarn. Der Fall Kardinal Mindszenty; Schäfer, Herne, 2003 (Studien zur Geschichte Ost- und Ostmitteleuropas)
Medgyesi Konstantin: Mindszenty bíboros Makón; KÉSZ Makói Csoport, Makó, 2003 (A makói Keresztény Értelmiségi Szövetség füzetei)
Mészáros István: A rózsafüzér bíborosa. Mindszenty-pillanatképek; Szent Gellért, Bp., 2003
Adriányi Gábor: A Vatikán keleti politikája és Magyarország, 1939–1978. A Mindszenty-ügy; Kairosz, Bp., 2004
Mészáros István: Mindszenty a Sándor-palotában. Hat tanulmány; Eötvös József, Bp., 2005
Mészáros István: Mindszenty és Barankovics. Adalékok a „keresztény párt” problematikájához; Eötvös József, Bp., 2005
Egy „kultusz” a XXI. században. A Mindszenty-tisztelet története, 1975–2005; összeáll. Mészáros István; Kairosz, Bp., 2005
Ki volt Mindszenty József? Jubileumi évkönyv. Mindszenty József bíboros, Magyarország hercegprímása, pappá szentelésének 90., esztergomi székfoglalójának 60., halálának 30. évfordulóján; szerk. Kahler Frigyes; Don Bosco, Bp., 2005
Kovács Gergely: Isten embere. Szemtől szembe Mindszenty bíborossal; Magyarországi Mindszenty Alapítvány–Új Ember, Bp., 2005
Sancta Sedes Apostolica et cardinalis Ioseph Mindszenty. Tanulmányok és szövegközlések / Az Apostoli Szentszék és Mindszenty József kapcsolattartása; szerk. Somorjai Ádám; s.n., Róma, 2007–
Mészáros István: A Conti utcától Recskig. Újabb Mindszenty-kutatások; Eötvös József, Bp., 2007
"Isten szolgája". Emlékkonferencia Mindszenty József bíboros életéről és munkásságáról. Budapest, Parlament, 2006. november 4.; összeáll. Soós Viktor; Antológia, Lakitelek, 2007
Somorjai Ádám–Zinner Tibor: Majd' halálra ítélve. Dokumentumok Mindszenty József élettörténetéhez; Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Bp., 2008
Németh László Imre: Mindszenty megvalósult álma. A Santo Stefano Rotondo és a Szent István Ház; Szt. István Társulat, Bp., 2009
Kanyó András: Igazságtétel. Mindszenty másik arca; Divald Bt., Bp., 2010
Szőke János: Öt év száműzetés. Mindszenty József bíboros a bécsi Pázmáneumban; Don Bosco, Bp., 2010
Németh László Imre: Zágon-leveleskönyv. Iratgyűjtemény-töredék Mindszenty József bíborosról, 1967–1975; Szt. István Társulat, Bp., 2011
John Szabo: I was in prison with Cardinal Mindszenty; előszó Brantley Burcham; Literary Licensing, Whitefish, 2011
Kovács Gergely–Szabó Csaba: Fidelissimus pastor. Mindszenty bíboros fehérvértanúsága / Unblutiges Martyrium von Jozsef Kardinal Mindszenty; Balassi Intézet, Bp., 2012
József Kardinal Mindszenty in Wien, 1971–1975 / Mindszenty József bíboros Bécsben, 1971–1975; szerk. Szabó Csaba; Balassi Intézet, Bp., 2012 (Publikationen der Ungarischen Geschichtsforschung in Wien, 4.)
Mindszenty József és kortársai. Vértanú és hitvalló püspökeink. A Mindszenty József születésének 120. évfordulója alkalmából a Központi Papnevelő Intézetben rendezett 2012. március 28-i teológiai konferencián elhangzott előadások; Magyar Katolikus Püspöki Konferencia–Szt. István Társulat, Bp., 2012
„Szenteltessék meg a te neved…”. Emlékkonferencia Mindszenty József bíboros életéről és munkásságáról. Budapest, Parlament, 2011. május 21.; szerk. Soós Viktor Attila; Antológia, Lakitelek, 2012
The cardinal Mindszenty documents in American archives. A repertory of the six Budapest Mindszenty boxes; szerk. Somorjai Ádám; Főapátsági Levéltár, Pannonhalma, 2012 (The cardinal Joseph Mindszenty documents Subsidia)
A 120 éve született Mindszenty József bíboros, hercegprímás és a Váci Egyházmegye kapcsolata. Mindszenty József tanítása és példája a Hit éve tükrében; összeáll. Pálos Frigyes; Váci Székesegyházi Kincstár és Egyházmegyei Gyűjtemény, Vác, 2013 (Vácegyházmegye múltjából)
"A legmagyarabb magyar". Mindszenty emlék-konferencia. Kecskemét, 2013. október 11.; szerk. Lévai Jánosné; Alföld Idegenforgalmáért Alapítvány, Kecskemét, 2013
Somorjai Ádám: Törésvonalak Mindszenty bíboros emlékirataiban. Tartalmi és szövegközlési sajátosságok. Vecsey József, a társszerző; ELTE Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék–Pannonhalmi Főapátság, Bp.–Pannonhalma, 2013
Kovács Gergely: Mindszenty József. A leghűségesebb pásztor; Mindszenty Alapítvány, Bp., 2014 (angol és olasz nyelven is)
Balogh Margit: Kardinal József Mindszenty. Ein Leben zwischen kommunistischer Diktatur und Kaltem Krieg; 2. bőv., átdolg. kiad.; OEZ-Berlin, Berlin, 2014 (Edition ungarische Geschichte. Monographien, 1.)
Miklós Péter: „A nemzet érdekeit tartva szem előtt”. Mindszenty József koalíciós évekbeli tevékenységéről; Barankovics István Alapítvány–Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány, Bp.–Szeged, 2014
Remény a reménytelenségben. Főpásztorok a kelet-közép-európai diktatúrákban. Stefan Wyszyński, Karol Wojtyła, Márton Áron, Mindszenty József; szerk. Soós Károly, Zombori István; Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség–Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány, Bp.–Szeged, 2014
Hűséggel az egyházhoz és a történelmi magyar hazához. Tanulmánykötet Mindszenty József pappá szentelésének 100., esztergomi érseki kinevezésének 70., valamint halálának 40. évfordulójára. Adriányi Gábor professzor úr 80. születésnapjára ajánlva; Hittel a Nemzetért Alapítvány, Bp., 2015
Pánczél Hegedűs János: Mindszenty, 1956. Nem forradalom, hanem szabadságharc; NKE Szolgáltató Kft., Bp., 2015
Bukovszky László: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója; Nemzeti Emlékezet Bizottsága–Fórum Kisebbségkutató Intézet, Bp.–Somorja, 2016
Kovács Gergely: József Mindszenty. The most faithful pastor; angolra ford. Csimma Ágnes; Mindszenty Stiftung, Bp., 2016
Virt László: Mindszenty és alternatívái. Szubjektív irat; Cédrus Művészeti Alapítvány–Napkút, Bp., 2016
Mindszenty József. A főpap, aki hűséggel állt helyt Istenért, egyházért és hazáért a 20. század vérzivataros évtizedeiben; összeáll. Déri Péter; Danica, Szentpéterfa, 2016
Hóbor József: Elvek, eszmék, egyház. Adalékok Pehm (Mindszenty) József zalaegerszegi működésének első évtizedeihez; Czupi, Nagykanizsa, 2016
Török Csaba: Prímás album; Magyarországi Mindszenty Alapítvány, Bp., 2016
Török Csaba: A szent életű bíboros; Magyarországi Mindszenty Alapítvány–Új Ember, Bp., 2016
Mindszenty bíboros. Írások hetvenedik születésnapjára; szerk. Vecsey József, ford. Taczman Andrea; Közi Horváth József Népfőiskola, Agyagosszergény, 2017
Csonka Emil: Diadalút Amerikában. Krónika Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek amerikai útjának egy jelentős szakaszáról; bev. Kovács Gergely, közrem. Nagy Brigitta; Mindszenty Alapítvány, Bp., 2017
Somorjai Ádám: Nuove fonti per la causa Mindszenty nelle carte Casaroli, 1962–1995; METEM–Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány, Bp., 2017 (METEM könyvek)
Hármas püspöki kinevezés 1944-ben. Hamvas Endre, Kovács Sándor, Mindszenty József; szerk. Zombori István; METEM–Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány, Bp.–Szeged, 2018
Hévizi Sára–Kiss Gabriella: Egy szentéletű ember. Mindszenty-tisztelet 1975-től napjainkig; Magyarországi Mindszenty Alapítvány, Bp., 2018
Török Csaba: Mindszenty József, a szentéletű bíboros; Mindszenty Alapítvány, Bp., 2018
Duty log. Cardinal Mindszenty in the American legation at Budapest, 1956–71; szerk. Somorjai Ádám; Pannonhalmi Főapátsági Levéltár, Pannonhalma, 2018 (The cardinal Joseph Mindszenty documents Subsidia)
Mire tanít a cseresznyefa. Mindszenty; Mindszenty Alapítvány, Bp., 2018
In memoriam Card. Mindszenty. Omelie a Roma, 1999–2018; szerk. Németh László Imre, olaszra ford. Vertse Márta; Societa di Santo Stefano, Bp., 2018
Kálmán Peregrin: Mindszenty, Tomek, Barankovics. Arcvonások és fordulópontok a keleti politika világában; Szt. István Társulat, Bp., 2020
John Sabo and Cardinal Mindszenty, 1957–1971; szerk., sajtó alá rend. Somorjai Ádám, bev. Deák András Miklós; METEM–Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány, Bp., 2021 (METEM könyvek)
Deák András Miklós-Somorjai Ádám OSB: A házigazda és vendége. Garret G. Ackerson ügyvivő és Mindszenty József bíboros (1957-1961). Magyar Napló, Budapest, 2022 ISBN 9789635410576
Jegyzetek
↑ abBnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
↑PAKSY ZOLTÁN
Mindszenty József nézetei és politikai tevékenysége a két világháború között
↑Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996). A polgári megyétől a rendszerváltásig (1849–1990-es évek). Tyekvicska Árpád: A Mindszenty-jelenség. 249.o.
↑ abMagyarország története 42. rész – 1956: A Szabadságharc, ismeretterjesztő filmsorozat, 2009, MTV [1]
↑A magyar sajtóban, sőt a bíboros 1976-ban Nyugat-Európában megjelent emlékirataiban is az a verzió szerepelt, mely szerint Pallavicini vezetésével szabadították ki a bíborost a kastélyból. A műsort vezető Nagy György ellenőrizte Mindszenthy emlékiratainak eredeti kéziratát, melyben nem említi Pallavicini őrnagyot az érte jövő katonák között. Az emlékirataiban megjelent verzió feltehetően a könyvszerkesztők rövidítő szándékú összevonása eredményeként alakult ki. – Magyarország története 42. rész – 1956: A Szabadságharc, ismeretterjesztő filmsorozat, 2009, MTV [1]
↑ZML. XIII. 10. Farkas család iratai. 10. doboz 1954-1994 5. pallium A Venezuelai magyar közösséggel kapcsolatos iratok (1954-1994) 66 oldal (Farkas Endre beszédei, katolikus egyház közösség iratai, Mindszenty bíboros 1975. évi caracasi látogatásának programja)
↑Borhi:Borhi László: Nagyhatalmi érdekek hálójában: Az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolata a második világháborútól a rendszerváltásig. Budapest: MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet; (hely nélkül): Osiris. 2018. ISBN 978-963-276-258-6
Istennek hála, hogy szerény eszköz lehettem. Tanulmánykötet Mindszenty József pappá szentelésének 105., esztergomi érseki kinevezésének 75., valamint halálának 45. évfordulójára; szerk. Krajsovszky Gábor; Hittel a Nemzetért Alapítvány, Bp., 2021
Célkeresztben. Mindszenty József pere és a szovjet blokk főpásztorainak meghurcolása; szerk. Fejérdy András, Wirthné Diera Bernadett; Nemzeti Emlékezet Bizottsága–Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Bp., 2022