Fodor Géza (dramaturg)

Fodor Géza
Született1943. május 2.
Budapest[1]
Elhunyt2008. október 7. (65 évesen)
Budapest[2]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásadramaturg,
esztéta,
egyetemi oktató
IskoláiEötvös Loránd Tudományegyetem (–1967)
Kitüntetései
SírhelyeFarkasréti temető (60/1-burkolt-12)
A Wikimédia Commons tartalmaz Fodor Géza témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Fodor Géza (Budapest, 1943. május 2.Budapest, 2008. október 7.) Széchenyi-díjas magyar dramaturg, esztéta, egyetemi docens.

Kutatási területe a színház- és drámaesztétika volt. Több értékes kortárs magyar dráma (pl. Halleluja, Csirkefej) színpadra segítését, dramaturgiai gondozását végezte el.

Életpályája

1967-ben végzett az ELTE-n, magyar és filozófia szakon. 1975-ben megszerezte a filozófiai tudományok kandidátusa címet, 2004-ben az akadémiai doktori fokozatot. A Magyar Tudományos Akadémia Színház- és Filmművészeti Bizottságának tagja volt.

A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetében dolgozott 1967 – 1973 között. 1973-tól az ELTE Bölcsészettudományi Kar Esztétika Tanszékének oktatója volt, 1990-től egyetemi docens.

1978-1982 között a Nemzeti Színház, 1982-től az általa is alapított Katona József Színház dramaturgja volt. 1987-1989 között a Magyar Állami Operaház vezető dramaturgja, művészeti tanácsadója. 1982-től (egy kétéves szünet kivételével) a Muzsika című folyóirat operakritikusa, éveken keresztül az Élet és Irodalom zenekritikusa volt. 1989-ben a Holmi c. folyóirat alapítói között volt, később is szerkesztette a lapot.

1992-1997 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán színháztörténetet, dráma- és operaelemzést oktatott.

A Színház c. folyóiratban 5 éven keresztül adott közre klasszikus színházelméleti szövegeket kommentárjaival. Több tanulmánya jelent meg gyűjteményes kötetekben.

Fodor Géza sírja Budapesten. Farkasréti temető: 60/1-burkolt-12

Művei

  • Zene és dráma; Magvető, Bp., 1974 (Elvek és utak)
  • Az ajtón kívül (librettó Balassa Sándor operájához, 1979)
  • Operai napló; Magvető, Bp., 1986 (Elvek és utak)
  • Zene és színház (Budapest, 1998)
  • Petri György költészete; Szépirodalmi, Bp., 1991 (Zsebbe való kis könyvek)
  • Zene és színház; Argumentum–MTA Lukács Archívum, Bp., 1998 (Alternatívák)
  • Das hoffnungslose Meisterwerk (Cuxhaven-Dartford, 1999)
  • A Mozart-opera világképe (Typotex Kiadó, Budapest, 2002, ISBN 978-963-9326-47-7)
  • Karl és Anna (librettó Balassa Sándor operájához)
  • Az Opera minden. Blum Tamás emlékezete; szerk. Fodor Géza, Réz Pál; Aduprint, Bp., 2007
  • Magánszínház; Magvető, Bp., 2009
  • Mozart Don Juanja; Typotex, Bp., 2009 (Claves ad musicam) ISBN 978-963-2790-72-5
  • Mi szól a lemezen? 1. Operafelvételek Monteverditől Lisztig. Typotex Kiadó, 2012, ISBN 978-963-2795-80-5
  • Mi szól a lemezen? 2. Verdi és Wagner. Typotex Kiadó, 2012, ISBN 978-963-2796-66-6
  • Mi szól a lemezen? 3. Offenbachtól Henzéig. Typotex Kiadó, 2013, ISBN 978-963-2793-09-2

Gyűjteményes kötetekben

  • Egy vers keresése, in: Vas István: Óda az észhez (Nap Kiadó, Budapest, 1999)
  • A mór Velencéje, in: Diotima (Osiris-Gond, Budapest, 1999)
  • „megmenthetetlenül személyes ami jó volt”, in: A napsütötte sáv (Nap Kiadó, 2000)

Dramaturgként

Díjai, elismerései

Jegyzetek

  1. Petőfi Irodalmi Múzeum névtér, 2020. augusztus 3., PIM54625
  2. http://resolver.szinhaztortenet.hu/person/OSZMI1423

Források

További információk

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!