Európai Tanács

Európai Tanács
Adatok
TípusEU intézmény
ElnökAntónio Costa
Alapítva1974. december 10.
Az Európai Tanács székhelye
Az Európai Tanács székhelye
SzékhelyBrüsszel, Belgium

Az Európai Tanács (közkeletű rövidítéssel EiT) az Európai Unió (EU) állam-, illetve kormányfőit, az Európai Tanács elnökét, valamint az Európai Bizottság elnökét tömörítő uniós intézmény. Az 1974-től létrejött rendszeres találkozók sorát intézményesítették, eredetileg évente kétszer ülésezett, de az utóbbi években több találkozó is volt az EU-t érintő kulcsfontosságú témákról.

Tevékenység

A tagállamok kormányfői (Franciaország és Finnország esetében államfői) évente legalább két alkalommal találkoznak, kialakítják az Európai Közösséggel kapcsolatos általános politikai irányvonalat, meghozzák a legfontosabb elvi döntéseket, rendezik az alsóbb fórumokon meg nem oldott vitás kérdéseket. Az Európai Tanács nem jogalkotó szerv, politikai döntéseit konszenzusos alapon hozza meg. Az elfogadott közös politikának a közösség különböző szintű jogalkotó fórumai adnak hivatalos formát a szerződésekben lefektetett eljárásoknak megfelelően. Az Európai Tanács rövid, többnyire kétnapos ülései nem nyilvánosak, döntéseit zárónyilatkozatban teszik közzé.

Helyszín

Hagyományosan az Európai Tanács csúcstalálkozóinak Európai Unió Tanácsának elnökségét ellátó ország adott otthont. 2000 végén megállapodás született arról, hogy e találkozókat Brüsszelben kell megrendezni (nizzai szerződés). A döntés fő oka az volt, hogy a változó helyszín – különös tekintettel az egyre szükségesebb alapos biztonsági intézkedésekre – túlságosan nagy költségekkel járt, amit a sajtó és a közvélemény rendszeresen kifogásolt ("utazó cirkusz").[forrás?] Ezért tartják az EiT félév-záró hivatalos üléseit azóta mindig Brüsszelben, ahol az állandó jellegű helyszínen jelentősen kisebbek a költségek. A hasonlóan félévi rendszerességgel (a félév derekán) megrendezett "informális", de ugyancsak nagy jelentőségű (általában egy-egy kiemelt témával foglalkozó) EiT-üléseket az elnökséget adó országok továbbra is megrendezhetik saját országukban.

Az Európai Tanács tagjai

Az Európai Tanács tagjai az Európai Unió tagállamainak elnökei vagy miniszterelnökei.

Tagjainak megoszlása az európai pártcsaládok szerint:

     Európai Néppárt (11 + 1 tanácskozási joggal rendelkező uniós szervezet képviselője)

     Európai Szocialisták Pártja (4 + 1 tanácskozási joggal rendelkező uniós szervezet képviselője)

     Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Párt (4)

     Európai Konzervatívok és Reformerek Pártja (2)

     független (6)

Európai Tanács
Tagállam Képviselő Tagállam Képviselő Tagállam Képviselő
 Európai Unió

Európai Unió
(tanácskozási joggal)

tagság kezdete 2024.12.01

megválasztva 2024
hivatalban 2027-ig

Az Európai Tanács elnöke
António Costa
(PESPS)
 Európai Unió

Európai Unió
(tanácskozási joggal)

tagság kezdete 2019.12.01

megválasztva 2019, 2024
hivatalban 2029-ig

Az Európai Bizottság elnöke
Ursula von der Leyen
(EPPCDU)
 Ausztria

Ausztria
(1.98% a népességnek)[a 1]

tagság kezdete 2021.12.06

megválasztva 2019
hivatalban 2024-ig

kancellár
Karl Nehammer
(EPPÖVP)
 Belgium

Belgium
(2.58% a népességnek)

tagság kezdete 2020.10.01

megválasztva 2019
hivatalban 2024-ig

miniszterelnök
Alexander De Croo
(ALDEOpen VLD)
 Bulgária

Bulgária
(1.55% a népességnek)

tagság kezdete 2024.04.09

megválasztva 2023
hivatalban 2024-ig

miniszterelnök
Dimitar Glavchev
(független – független)
 Ciprus

Ciprus
(0.20% a népességnek)

tagság kezdete 2023.02.28

megválasztva 2023
hivatalban 2028-ig

elnök
Níkosz Hrisztodulídisz
(független – független)
 Csehország

Csehország
(2.35% a népességnek)

tagság kezdete 2021.12.17

megválasztva 2021
hivatalban 2025-ig

miniszterelnök
Petr Fiala
(ECRODS)
 Dánia

Dánia
(1.30% a népességnek)

tagság kezdete 2019.06.26

megválasztva 2019, 2022
hivatalban 2026-ig

miniszterelnök
Mette Frederiksen
(PESA)
 Észtország

Észtország
(0.30% a népességnek)

tagság kezdete 2024.07.23

megválasztva 2023
hivatalban 2027-ig

miniszterelnök
Kristen Michal
(ALDEER)
 Finnország

Finnország
(1.23% a népességnek)

tagság kezdete 2023.06.20

megválasztva 2023
hivatalban 2027-ig

miniszterelnök
Petteri Orpo
(EPPKOK)
 Franciaország

Franciaország
(14.97% a népességnek)

tagság kezdete 2017.05.14

megválasztva 2017, 2022
hivatalban 2027-ig

elnök
Emmanuel Macron
(ALDERE)
 Görögország

Görögország
(2.39% a népességnek)

tagság kezdete 2023.06.26

megválasztva 2023
hivatalban 2027-ig

miniszterelnök
Kiriákosz Micotákisz
(EPPND)
 Hollandia

Hollandia
(3.91% a népességnek)

tagság kezdete 2024.07.02

megválasztva 2023
hivatalban 2027-ig

miniszterelnök
Dick Schoof
(független – független)
 Horvátország

Horvátország
(0.91% a népességnek)

tagság kezdete 2016.10.19

megválasztva 2016, 2020, 2024
hivatalban 2028-ig

miniszterelnök
Andrej Plenković
(EPPHDZ)
 Írország

Írország
(1.11% a népességnek)

tagság kezdete 2024.04.09

megválasztva 2020
hivatalban 2025-ig

Taoiseach
Simon Harris
(EPPFG)
 Lengyelország

Lengyelország
(8.47% a népességnek)

tagság kezdete 2023.12.13

megválasztva 2023
hivatalban 2027-ig

miniszterelnök
Donald Tusk
(EPPPO)
 Lettország

Lettország
(0.43% a népességnek)

tagság kezdete 2023.09.15

megválasztva 2022
hivatalban 2026-ig

miniszterelnök
Evika Siliņa
(EPPV)
 Litvánia

Litvánia
(0.62% a népességnek)

tagság kezdete 2019.07.12

megválasztva 2019
hivatalban 2024-ig

elnök
Gitanas Nausėda
(független)
 Luxemburg

Luxemburg
(0.14% a népességnek)

tagság kezdete 2023.11.17

megválasztva 2023
hivatalban 2028-ig

miniszterelnök
Luc Frieden
(EPPCSV)
 Magyarország

Magyarország
(2.18% a népességnek)

tagság kezdete 2010.05.29

megválasztva 2010, 2014, 2018, 2022
hivatalban 2026-ig

miniszterelnök
Orbán Viktor
(független – Fidesz)
 Málta

Málta
(0.11% a népességnek)

tagság kezdete 2020.01.13

megválasztva 2022
hivatalban 2027-ig

miniszterelnök
Robert Abela
(PESPL)
 Németország

Németország
(18.54% a népességnek)

tagság kezdete 2021.12.08

megválasztva 2021
hivatalban 2025-ig

kancellár
Olaf Scholz
(PESSPD)
 Olaszország

Olaszország
(13.58% a népességnek)

tagság kezdete 2022.10.22

megválasztva 2022
hivatalban 2027-ig

miniszterelnök
Giorgia Meloni
(ECRFdI)
 Portugália

Portugália
(2.30% a népességnek)

tagság kezdete 2024.04.02

megválasztva 2024
hivatalban 2028-ig

miniszterelnök
Luís Montenegro
(EPPPSD)
 Románia

Románia
(4.31% a népességnek)

tagság kezdete 2014.12.21

megválasztva 2014, 2019
hivatalban 2024-ig

elnök
Klaus Johannis
(EPP[a 2] – független[a 3])
 Spanyolország

Spanyolország
(10.56% a népességnek)

tagság kezdete 2018.06.02

megválasztva 2019, 2019, 2023
hivatalban 2027-ig

miniszterelnök
Pedro Sánchez
(PESPSOE)
 Svédország

Svédország
(2.30% a népességnek)

tagság kezdete 2022.10.18

megválasztva 2022
hivatalban 2026-ig

miniszterelnök
Ulf Kristersson
(EPPM)
 Szlovákia

Szlovákia
(1.22% a népességnek)

tagság kezdete 2023.10.25

megválasztva 2023
hivatalban 2027-ig

miniszterelnök
Robert Fico
(független – SMER-SD)
 Szlovénia

Szlovénia
(0.47% a népességnek)

tagság kezdete 2022.06.01

megválasztva 2022
hivatalban 2026-ig

miniszterelnök
Robert Golob
(ALDEGS)
megjegyzések
  1. A minősített döntéshozatalnál figyelembe vett súlya az adott országnak. Az Unió teljes népességének arányában [1]
  2. A hivatalos honlap szerint az Európai Néppárthoz tartozik official webpage.
  3. A National Liberal Party (PNL) korábbi elnöke a Román alkotmány szerint elnöki megbízatása idején egyetlen párthoz sem tartozhat.


Tagállam Képviselő Tagállam Képviselő
 Európai Unió

Európai Unió
(tanácskozási joggal)

tagság kezdete 2022.01.18

megválasztva 2022, 2024
hivatalban 2027-ig

Az Európai Parlament elnöke
Roberta Metsola
(EPPPN)
 Európai Unió

Európai Unió
(tanácskozási joggal)

tagság kezdete 2024.12.01

megválasztva 2024
hivatalban 2029-ig

Az Európai Unió főképviselője
Kaja Kallas
(ALDEER)

A találkozók listája

1985
1986
1987
  • Brüsszel, június
1988
1989
1990
1991
1992

Az összes ülés következtetései (1975-től) elolvashatók az intézmény honlapján.[1]

Elnök

Az Európai Tanács elnöke korábban Európai Unió Tanácsának elnökségét ellátó ország kormány- vagy államfője volt. Az elnöknek nincsen semmilyen különleges végrehajtói hatalma, csupán első az egyenlők közül (primus inter pares). A Tanács találkozóinak szervezéséért és az ülések lebonyolításáért felelős.

A tervezett európai alkotmány az elnökség menetét szándékozott megváltoztatni: fél év helyett 2 és fél év időtartamú lenne, és a tagállamok kormányfői maguk választanák az elnökséget. Az elnök szerepe és felelőssége a korábbival megegyező lett volna, tehát adminisztratív és nem végrehajtói.

Ezt a tervezetet végül a lisszaboni szerződés véglegesítette, így 2009. december 1-jétől a Tanács elnöke Herman Van Rompuy belga politikus lett, aki 2008. december 30. és 2009. november 25. között Belgium miniszterelnöke volt.

Elnöke (1990–)

Lásd még: Az Európai Tanács elnökeinek listája

Rotálódó elnökség

Állandó elnökök

Jegyzetek

  1. Az Európai Tanács következtetései
  2. Az Európai Tanács határozata (2009. december 1.) az Európai Tanács elnökének megválasztásáról
  3. Európai Tanács: Újra Herman Van Rompuy az Európai Tanács elnöke. [2013. június 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 8.)
  4. KG: Donald Tusk lett az Európai Tanács elnöke. mno.hu, 2014. augusztus 30. [2014. szeptember 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 31.)
  5. Az uniós intézmények új vezetőinek 2019. évi jelölési és kinevezési folyamata (magyar nyelven). www.consilium.europa.eu. (Hozzáférés: 2019. november 18.)

További információk

Források

  • Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról – Magyar Országgyűlés, 2001.

Read other articles:

צ'רלטון פרטי הערוץ מדינה ישראל ישראל קטגוריה ספורט תאריך השקה 2003 בעלות אלי עזור ופיני זהבי שפה עברית אזור קליטה ישראל פורמט תמונה 576i (SDTV)1080i (HDTV) זמינות חבילה HOT:‏ 2003–הווהyes:‏ 2003–הווהסלקום tv: ‏ 2016–הווהNEXT TV:‏ 2017–הווה STINGTV:‏ 2017–הווה רמי לוי TV:‏ 2017–2019 פרטנר tv:‏...

 

Локс-Лендангл. Loks Land Island Характеристики Площадь419 км² Наивысшая точка300 м Население0 чел. (2012) Расположение 62°26′ с. ш. 64°38′ з. д.HGЯO АкваторияСеверный Ледовитый океан Страна Канада ТерриторияНунавут Локс-Ленд Локс-Ленд Локс-Ленд (англ. Loks Land Island) —...

 

PademawuKecamatanPeta lokasi Kecamatan PademawuNegara IndonesiaProvinsiJawa TimurKabupatenPamekasanPemerintahan • Camat-Populasi • Total- jiwaKode Kemendagri35.28.02 Kode BPS3528020 Luas- km²Desa/kelurahan- Pademawu adalah sebuah kecamatan di Kabupaten Pamekasan, Provinsi Jawa Timur, Indonesia. Daerah ini terletak di Pulau Madura. Kecamatan Pademawu mempunyai kuliner yang sangat terkenal yaitu campor lorjuk dan rujak cingur. Kecamatan Pademawu memiliki satu panta...

Dr. Drs.SuprawotoS.H., M.Si.Potret resmi Suprawoto sebagai Bupati Magetan Bupati Magetan ke-31Masa jabatan24 September 2018 – 24 September 2023PresidenJoko WidodoGubernurSoekarwo Khofifah Indar ParawansaWakilNanik Endang RusminartiPendahuluSumantri Informasi pribadiLahir3 Februari 1956 (umur 67)Magetan, Jawa TimurKebangsaanIndonesiaPartai politik  DemokratSuami/istriTitik SudartiAnak3Alma materUniversitas Gadjah Mada Universitas Putra Bangsa Universitas Airlangga...

 

List of films produced in Germany in 1955 Cinema of Germany Lists of German films 1895–1918 German Empire 1919–1932 Weimar Germany 1919 1920 1921 1922 1923 1924 1925 1926 1927 1928 1929 1930 1931 1932 1933–1945 Nazi Germany 1933 1934 1935 1936 19371938 1939 1940 1941 1942 1943 1944 1945 1945–1990 East Germany 1945–1949 Occupation 1946 1947 1948 1949 1950s 1950 1951 1952 1953 19541955 1956 1957 1958 1959 1960s 1970s 1980s 1990s 2000s 2010s 2020svte List of West German films of 1955. ...

 

Slovenian judoka Anamari VelenšekVelenšek at the 2015 Military World GamesPersonal informationBorn15 May 1991 (1991-05-15) (age 32)Celje, SloveniaOccupationJudokaHeight175 cm (5 ft 9 in)[1]SportCountry SloveniaSportJudoWeight class–78 kg, +78 kgClubJK SankakuCoached byMarjan FabjanAchievements and titlesOlympic Games (2016)World Champ. (2015)European Champ. (2013) Medal record Women's judo Representing  Slovenia Olympic Games 2016 Rio d...

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Raphaël de la Kethulle de Ryhove – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (October 2020) (Learn how and when to remove this template message) Raphaël Marie Joseph de la Kethulle de Ryhove[1] (Sint-Michiels, 15 September 1890 - Woluwe-Saint-Pierre...

 

Emirati low-cost carrier Air Arabia IATA ICAO Callsign G9 ABY ARABIA[1] Founded3 February 2003; 20 years ago (2003-02-03)Commenced operations28 October 2003 (2003-10-28)Hubs Sharjah International Airport Abu Dhabi International Airport Ras Al Khaimah International Airport Frequent-flyer programAirRewardsAllianceArab Air Carriers' OrganizationSubsidiaries Air Arabia Abu Dhabi Air Arabia Egypt Air Arabia Maroc Fly Arna Fly Jinnah Fleet size64Destinations...

 

1953 Philippine House of Representatives elections ← 1949 November 10, 1953 1957 → All 102 seats in the House of Representatives of the Philippines52 seats needed for a majority   First party Second party Third party   Leader Jose Laurel Jr. Eugenio Pérez Jose Roy Party Nacionalista Liberal Democratic Leader's seat Batangas–3rd Pangasinan–2nd Tarlac–1st Last election 33 seats, 34.05% 60 seats, 53% 0 seats, 0.11% Seats won 59 31 11 Seat...

《勇者逆襲》第四季Strike Back: Legacy第四季海報国家/地区 英国 美國集数10播映首播频道天空第一台Cinemax播出日期2015年6月3日 (2015-06-03)—7月29日 (2015-07-29)季度年表系列年表← 前第三季 后 →第五季 勇者逆襲集數列表 《勇者逆襲:第四季》(英語:Strike Back: Legacy)是一部由十集組成、於天空第一台和Cinemax播出的英美合拍電視劇。該劇改編自小說家和...

 

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Battle of San Rafael – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (June 2018) (Learn how and when to remove this template message) Battle of San RafaelPart of the Philippine RevolutionDateNovember 30, 1896LocationSan Rafael, Bulacan, PhilippinesResult Spanish ...

 

Radio station in Kentucky, U.S. For other uses, see wulf (disambiguation). WULFHardinsburg, KentuckyBroadcast areaElizabethtown, KentuckyFrequency94.3 MHzBranding94.3 The WolfProgrammingFormatCountry musicAffiliationsPremiere Radio Networks, Westwood OneOwnershipOwnerSkytower Communications - 94.3, LLCSister stationsWQXE, WGGCHistoryFormer call signsWHIC-FM (1979-1995)Call sign meaningWULF='Wolf', 94.3 The Wolf[1]Technical informationFacility ID25799ClassC2ERP50,000 wattsHAAT160.0 met...

Nueve de Julio Localidad y municipio Nueve de JulioLocalización de Nueve de Julio en la Provincia de Misiones Coordenadas 26°25′48″S 54°27′58″O / -26.4300506, -54.4660386Entidad Localidad y municipio • País  Argentina • Provincia  Misiones • Departamento EldoradoIntendente Ruben KoblerEventos históricos   • Fundación 11 de enero de 1957Superficie   • Total 130 km²Altitud   • Media 285 m s. n. m.P...

 

Virginia Healey AsherBorn(1869-12-18)December 18, 1869Chicago, IllinoisDiedFebruary 2, 1937(1937-02-02) (aged 67)Florida Virginia Healey Asher (December 18, 1869 – February 2, 1937) was a gospel singer and evangelist to women. Biography Virginia Healey was born in Chicago to Irish Catholic parents, who however, did not seem to mind their daughter attending services at Moody Church, then pastored by R. A. Torrey, an associate of evangelist Dwight L. Moody. Healey was converted to evange...

 

International organization of Iberophone nations Organization ofIbero-American States for Education, Science and CultureOrganización de Estados Iberoamericanos (Spanish)Organização de EstadosIberoamericanos (Portuguese)Organització d'Estats Iberoamericans (Catalan) Logo   Members states of the OEI.HeadquartersMadrid, SpainLanguagesSpanishPortugueseCatalanMembership23 sovereign statesLeaders• Secretary General Mariano Jabonero Establishment• Foundatio...

トミー・ラソーダTommy Lasorda 基本情報国籍 アメリカ合衆国出身地 ペンシルベニア州ノリスタウン生年月日 (1927-09-22) 1927年9月22日没年月日 (2021-01-07) 2021年1月7日(93歳没)身長体重 5' 10 =約177.8 cm175 lb =約79.4 kg選手情報投球・打席 左投左打ポジション 投手プロ入り 1945年初出場 1954年8月5日最終出場 1956年7月8日経歴(括弧内はプロチーム在籍年度) 選手歴 ブルックリン...

 

Андра ДейAndra Day Дей в 2016 году Основная информация Имя при рождении англ. Cassandra Monique Batie Дата рождения 30 декабря 1984(1984-12-30) (39 лет) Место рождения Спокан, Вашингтон, США Страна Профессии певица, композитор, студийная исполнительница Годы активности 2012 — насто...

 

この項目には、JIS X 0213:2004 で規定されている文字(ハートマーク)が含まれています(詳細)。 すだ あき菅田 愛貴 菅田 愛貴プロフィール愛称 あきちゃん、あきたん生年月日 2004年12月20日現年齢 19歳出身地 東京都公称サイズ(2022年7月[1]時点)身長 154.2 cm 単位系換算身長 / 体重5′ 2″ / ― lb活動デビュー 2017年ジャンル J-POP所属グループ 超ときめき♡宣伝部活...

I Write Sins Not Tragedies סינגל בביצוע פאניק! אט דה דיסקו מתוך האלבום A Fever You Can't Sweat Out יצא לאור 27 בפברואר 2006 פורמט תקליטור הוקלט אוגוסט 2005 סוגה פופ פאנק, בארוק פופ אורך 3:06 חברת תקליטים Fueled by Ramen, Decaydance כתיבה ריאן רוס הפקה מאט סקוויר כרונולוגיית סינגלים של פאניק! אט דה דיסקו The Only Difference...̴...

 

George Otto WirzAuxiliary Bishop of MadisonIn office1978-2004OrdersOrdinationMay 31, 1952ConsecrationMarch 9, 1978Personal detailsBorn(1929-01-17)January 17, 1929Monroe, WisconsinDiedNovember 23, 2010(2010-11-23) (aged 81)Madison, Wisconsin George Otto Wirz (January 17, 1929 – November 23, 2010) served as a Roman Catholic auxiliary bishop of the Diocese of Madison, Wisconsin and titular bishop of Municipa. Biography Born in Monroe, Wisconsin, Wirz was ordained to the priesthood for the...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!