Ez a lap vagy szakasz tartalmában elavult, korszerűtlen, frissítésre szorul. Frissítsd időszerű tartalommal, munkád végeztével pedig távolítsd el ezt a sablont!
Az Európai Tanács (közkeletű rövidítéssel EiT) az Európai Unió (EU) állam-, illetve kormányfőit, az Európai Tanács elnökét, valamint az Európai Bizottság elnökét tömörítő uniós intézmény. Az 1974-től létrejött rendszeres találkozók sorát intézményesítették, eredetileg évente kétszer ülésezett, de az utóbbi években több találkozó is volt az EU-t érintő kulcsfontosságú témákról.
Tevékenység
A tagállamok kormányfői (Franciaország és Finnország esetében államfői) évente legalább két alkalommal találkoznak, kialakítják az Európai Közösséggel kapcsolatos általános politikai irányvonalat, meghozzák a legfontosabb elvi döntéseket, rendezik az alsóbb fórumokon meg nem oldott vitás kérdéseket. Az Európai Tanács nem jogalkotó szerv, politikai döntéseit konszenzusos alapon hozza meg. Az elfogadott közös politikának a közösség különböző szintű jogalkotó fórumai adnak hivatalos formát a szerződésekben lefektetett eljárásoknak megfelelően. Az Európai Tanács rövid, többnyire kétnapos ülései nem nyilvánosak, döntéseit zárónyilatkozatban teszik közzé.
Helyszín
Hagyományosan az Európai Tanács csúcstalálkozóinak Európai Unió Tanácsának elnökségét ellátó ország adott otthont. 2000 végén megállapodás született arról, hogy e találkozókat Brüsszelben kell megrendezni (nizzai szerződés). A döntés fő oka az volt, hogy a változó helyszín – különös tekintettel az egyre szükségesebb alapos biztonsági intézkedésekre – túlságosan nagy költségekkel járt, amit a sajtó és a közvélemény rendszeresen kifogásolt ("utazó cirkusz").[forrás?] Ezért tartják az EiT félév-záró hivatalos üléseit azóta mindig Brüsszelben, ahol az állandó jellegű helyszínen jelentősen kisebbek a költségek. A hasonlóan félévi rendszerességgel (a félév derekán) megrendezett "informális", de ugyancsak nagy jelentőségű (általában egy-egy kiemelt témával foglalkozó) EiT-üléseket az elnökséget adó országok továbbra is megrendezhetik saját országukban.
Az Európai Tanács tagjai
Az Európai Tanács tagjai az Európai Unió tagállamainak elnökei vagy miniszterelnökei.
Tagjainak megoszlása az európai pártcsaládok szerint:
Európai Néppárt (11 + 1 tanácskozási joggal rendelkező uniós szervezet képviselője)
Európai Unió – Európai Unió (tanácskozási joggal) – tagság kezdete 2019.12.01 Belgium Miniszterelnöke 2014–2019 – megválasztva 2019, 2022 hivatalban 2024-ig
Az összes ülés következtetései (1975-től) elolvashatók az intézmény honlapján.[1]
Elnök
Az Európai Tanács elnöke korábban Európai Unió Tanácsának elnökségét ellátó ország kormány- vagy államfője volt. Az elnöknek nincsen semmilyen különleges végrehajtói hatalma, csupán első az egyenlők közül (primus inter pares). A Tanács találkozóinak szervezéséért és az ülések lebonyolításáért felelős.
A tervezett európai alkotmány az elnökség menetét szándékozott megváltoztatni: fél év helyett 2 és fél év időtartamú lenne, és a tagállamok kormányfői maguk választanák az elnökséget. Az elnök szerepe és felelőssége a korábbival megegyező lett volna, tehát adminisztratív és nem végrehajtói.
Ezt a tervezetet végül a lisszaboni szerződés véglegesítette, így 2009. december 1-jétől a Tanács elnöke Herman Van Rompuy belga politikus lett, aki 2008. december 30. és 2009. november 25. között Belgium miniszterelnöke volt.