A 44. César-díj átadó ünnepségre, amelyen a 2018-ban forgalomba hozott, s a franciafilmes szakma képviselői által legjobbnak ítélt francia alkotásokat részesítették elismerésben, 2019. február 22-én került sor a párizsiPleyel előadóteremben. Az ünnepség ceremóniamesterének Kad Merad francia-algériai színész, humoristát,[1] elnökének pedig Kristin Scott Thomas színésznőt kérték fel.[2]
A díjátadó gálát – 22 évvel azután, hogy életművéért átvehette a Tiszteletbeli Césart – Charles Aznavournak a francia sanzon legnagyobbjainak egyike, a francia új hullám ikonikus alakja előtti tisztelgésnek szentelték, de alkalmat adott arra is, hogy olyan, a közelmúltban elhunyt nagy művészekről emlékezzenek meg, mint Jean Piat színész, Bernardo Bertolucci filmrendező, Francis Lai zeneszerző, Maria Pacôme táncosnő, vagy Raymond Danon és Francis Boespflug filmproducerek.[3] A 2019-es díjátadó hivatalos plakátján Isabelle Huppert fotója volt látható, Claude Chabrol megtörtént bűnügy alapján 1978-ban forgatott Violette Nozière című krimijének főszerepében.[4]
Jelölések és díjak
Xavier Legrand – a legjobb film és legjobb forgatókönyv szerzőjeJacques Audiard – a legjobb rendezőLéa Drucker – a legjobb színésznőAlex Lux – a legjobb színészPhilippe Katerine énekes – a legjobb mellékszereplő színészKarin Viard – a legjobb mellékszereplő színésznő
A díjra jelölt filmek, alkotók és szereplők végleges listáját, melyet az Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia (AATC) 4681 állandó, és mintegy 200 pártoló tagja 655 filmből (ebből 226 volt választható a legjobb film, 393 a legjobb külföldi film és 36 a legjobb rövidfilm kategóriában), valamint 2712 személyből állított össze,[5]2019. január 23-án hozta nyilvánosságra az akadémia elnöke egy sajtótájékoztató ketetében.[6]
2019. február 3-án a díjra jelölt alkotó- és technikai művészeket a Fouquet's étteremben ebéden látták vendégül a Champs-Élysées-n, amelynek során megkapták a „hivatalos jelölési okiratot” és egy emlékeztetőt a díjazással kapcsolatban. Az előző évek gyakorlatához hasonlóan, február 6. és 19. között minden jelölésben szereplő filmet levetítettek a nagyközönségnek a párizsi Le Balsac és Les 3 Luxembourg filmszínházakban – az akadémiai tagok részére ingyenesen. A díjátadó ünnepséget a Canal+ televíziós csatorna élőben, kódolatlan adás keretében közvetítette.[5]
Február 18-án a Hôtel George V termeiben tartották meg a producerek vacsoráját, amelyen 302 francia filmproducer vett részt, és amelyen ünnepélyes keretek között átadták a Daniel Toscan du Plantier-díjat az év producerének, Alain Attal-nak (Les Productions du Trésor produkciós iroda).[5][7]
2018 novemberében a francia Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia és a Nemzeti Oktatási és Ifjúsági Minisztérium megállapodott egy új díj közös alapításáról A középiskolások César-díja (César des Lycéens) elnevezéssel. Az új díjat a minisztérium által kiválasztott 2000 középiskolás, általános, technológiai és szakgimnáziumok diákjai választják ki titkos szavazással a legjobb film kategóriában jelölt hét nagyjátékfilm közül. A szavazásra kiválasztott osztályok diákjai részére 2019. február 1. és 22. között levetítik a jelölt alkotásokat. A filmkedvelő tanulók egy zárt, titkosított informatikai rendszeren szavazhatnak a díjkiosztó gála napján, azaz február 22-én 16 óráig. A díj átadása azonban nem a 44. gálán történt, hanem a nyertes filmet kihirdető február 25-i sajtótájékoztatót követően, március 13-án a Sorbonne közel ezerfős nagy amfiteátrumában. A díjat a filmakadémia elnöke, valamint az oktatási és ifjúsági miniszter adja át az alkotóknak egy közönségtalálkozó keretében.[8]
A filmek szűkített, végleges listáján két alkotás kapott kiemelkedő számú (tíz-tíz) jelölést: Xavier Legrand egy gyermekelhelyezésen marakodó pár drámáját feldolgozó Láthatás című filmje, valamint Gilles Lellouche Szabadúszók című vígjátéka. Kilenc-kilenc jelöléssel követte őket Jacques Audiard amerikai-francia-spanyol-román koprodukcióban készült családi kalandfilmje, a Testvérlövészek, valamint Pierre Salvadori Csak a baj van veled! című filmdrámája.[6]
A nagyszámú jelölés meghozta gyümölcsét a Láthatás és a Testvérlövészek részére, mindkét alkotás négy-négy díjat vitt el; az előbbi lett a legjobb film, az utóbbi alkotója a legjobb rendező. A díjkiosztó nagy vesztese lett a Szabadúszók (10 jelölésből csupán egyetlen díj), valamint a Csak a baj van veled! (kilenc jelöléséből egyet sem válthatott díjra). Jól szerepelt viszont az elsőfilmes Jean-Bernard Marlin két, a társadalom szélére sodródott, s a marseille-i utcákon kóborló fiatal történetét elmesélő Shéhérazade című romantikus filmdrámája: mindhárom jelölt kategóriában nyert.[9]
↑Fabien Lemercier: Alain Attal voted French Producer of the Year (angol nyelven). cineuropa.org. Non Profit Organisation "Cineuropa", 2019. február 19. [2019. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. február 23.)
↑Középiskolások César-díja:Brigitte Baronnet: César 2019 : création d'un César des lycéens ! (francia nyelven). AlloCiné, 2018. november 20. [2018. november 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 19.)
↑César 2019 – plakát:Affiche de la 44ème Cérémonie des César (francia nyelven) (JPG). Publications. Académie des Arts et Techniques du Cinéma, 2018. december 21. [2019. január 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. január 23.)
↑César 2019 – Jelöltek listája:Nominations 2019 - 44ème cérémonie des César (francia nyelven). Académie des Arts et Techniques du Cinéma, 2019. január 23. [2019. január 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. január 23.)
↑César 2019 – Díjazottak listája:Palmarès 2019 - 44ème cérémonie des César (francia nyelven). Académie des Arts et Techniques du Cinéma, 2019. február 23. [2019. február 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. február 23.)
↑César 2019 – Hivatalos katalógus:44ème cérémonie / César 2019 – Catalogue officiel (francia nyelven) (PDF). Académie des Arts et Techniques du Cinéma, 2019. február 1. [2019. február 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. február 23.)