César-díjak 1992
A 17. Césarok éjszakáját 1992. február 22-én tartották meg a párizsi Kongresszusi Palotában, Michèle Morgan elnökletével.[1]
A legsikeresebb alkotás lett, s a tizenegy jelölésből hét Césart nyert el, Alain Corneau Minden áldott reggel [2] című filmje, köztük a legjobb film, a legjobb rendező és a legjobb operatőr díjakat. Jól szerepelt még – négy díjat kapott – Marc Caro és Jean-Pierre Jeunet filmdrámája, a Delicatessen, ugyanakkor nagy csalódással fogadta Maurice Pialat rendező és stábja, hogy a Vincent van Gogh életét feldolgozó filmjük a 12 jelölésből csupán egyetlen díjat kapott meg; azt a főszereplő Jacques Dutronc vehette át. A legjobb külföldi film kategóriában a belga Jaco van Dormael Toto, a hős című alkotása olyan filmeket utasított maga mögé, mint Woody Allen Alice-e, a Farkasokkal táncoló, vagy A bárányok hallgatnak.[3][4]
Tiszteletbeli Césart vehetett át az elnöklő Michèle Morgan, Sylvester Stallone és a díj névadója, a szobrocska alkotója, César. A rendezvény alkalmat adott arra, hogy tisztelegjenek a közelmúltban elhunyt Yves Montand és a már húsz éve eltávozott Pierre Brasseur színészek emléke előtt.[5]
Díjazottak
Díjak
|
Díjazottak és jelöltek
|
legjobb film
|
|
legjobb rendező
|
|
legjobb színésznő
|
|
legjobb színész
|
|
legjobb mellékszereplő színésznő
|
|
legjobb mellékszereplő színész
|
|
legígéretesebb fiatal színésznő
|
|
legígéretesebb fiatal színész
|
|
legjobb operatőr
|
|
legjobb vágás
|
- Hervé Schneid – Delicatessen
- Claudine Merlin – Kösz, megvagyok (Merci la vie)
- Marie-Josèphe Yoyotte – Minden áldott reggel (Tous les matins du monde)
|
legjobb eredeti vagy adaptált forgatókönyv
|
|
legjobb filmzene
|
|
legjobb hang
|
- Gérard Lamps, Pierre Gamet és Anne Le Campion – Minden áldott reggel (Tous les matins du monde)
- Vincent Arnardi, Jérôme Thiault – Delicatessen
- Jean-Pierre Duret, François Groult – Van Gogh
|
legjobb díszlet
|
|
legjobb jelmez
|
|
legjobb elsőmű
|
- Delicatessen, rendezte: Marc Caro és Jean-Pierre Jeunet
- Les Arcandiers, rendezte: Manuel Sanchez
- L'autre, rendezte: Bernard Giraudeau
- Hullámtörés (Fortune express), rendezte: Olivier Schatzky
- Lune froide, rendezte: Patrick Bouchitey
|
legjobb rövidfilm
|
- 25 décembre 58, 10h36, rendezte: Diane Bertrand
- Haut pays des neiges, rendezte: Bernard Palacios
- Herman Heinzel, ornithologue, rendezte: Jacques Mitsch
- La saga des Glaises, rendezte: David Ferre, Olivier Thery Lapiney
|
legjobb külföldi film
|
|
tiszteletbeli César
|
|
Többszörös jelölések és elismerések
A statisztikában a különdíjak nem lettek figyelembe véve.
Jegyzetek
Források
- ↑ César-átadó helyek és időpontok: Emilie Blanchet: Dates et lieu des diffuseurs de la Cérémonie des César (francia nyelven) (PDF). Repères. Académie des Arts et Techniques du Cinéma, 2011. november 24. [2012. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 29.)
- ↑ 1992. évi César-díjak: Palmarès 1992 – 17ème Cérémonie des César (francia nyelven). Palmarès. Académie des Arts et Techniques du Cinéma, 1992. március 2. [2019. január 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 30.)
- ↑ A CinéArtistes információja: César 1992 (francia nyelven). News – Cinéma. CinéArtistes.com, 2008. április 14. (Hozzáférés: 2012. július 30.)
- ↑ Az Écran Noir összeállítása: Les César 1992 (francia nyelven). Evenements – Prix. Écran Noir, 2000. [2011. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 30.)
Kapcsolódó szócikkek
|
---|
Szervezet | |
---|
Jelenlegi díjak | |
---|
Különdíjak | |
---|
Múltbéli díjak | |
---|
Díjátadók | |
---|
|
|