César-díjak 2015
A 40. César-díj átadó ünnepségre, amelyen a 2014-ben forgalomba hozott, s a francia filmes szakma képviselői által legjobbnak ítélt francia alkotásokat részesítik elismerésben, 2015. február 20-án került sor a párizsi Châtelet Színházban, Dany Boon színész-rendező elnökletével. Az ünnepség ceremóniamesterének Édouard Baer színész-rendező-producert kérték fel.[1]
Jelölések és díjak
A díjra jelölt filmek, alkotók és szereplők listáját, melyet az Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia (AATC) 4509 tagja 636 filmből és 3376 személyből állított össze,[2] 2015. január 28-án hozták ünnepélyes keretek között nyilvánosságra.[3][4]
A filmek szűkített, végleges listáján két alkotás kapott kiemelkedő számú jelölést: kilencet Thomas Cailley A küzdők és tízet Bertrand Bonello Saint Laurent című filmdrámája. Az előbbi három díjat nyert (legjobb elsőfilm, legjobb színésznő és legígéretesebb fiatal színész), míg az utóbbi – a gála legnagyobb veszteseként – csupán egyet (legjobb jelmez).[5]
Valósággal tarolt a mauritániai-francia rendező, Abderrahmane Sissako aktuális témát, egy jellegzetes iszlám fanatikus csoport tevékenységét és jellemző figuráit hiteles környezetben, hiteles módon bemutató balladisztikus filmdrámája, az Osca-díjra is jelölt Timbuktu: nyolc jelölésből hét Césart vihetett el (legjobb film, legjobb rendező, legjobb operatőr, legjobb forgatókönyv, legjobb filmzene, legjobb vágás és legjobb hang).[5] Ugyancsak a Timbuktu: sikerét mutatja, hogy a César-díjhoz kapcsolódó Daniel Toscan du Plantier-díjat, melyet 2015. február 16-án adtak át, a film producere, Sylvie Pialat (Les Films du Worso produkciós iroda) kapta.[6]
A legjobb animációs film kategóriában ez évben is két díjat osztottak ki, egyet egy nagy-, egyet pedig egy kisfilmnek.
Az Akadémia vezetése úgy döntött, hogy életművével ez évben a tiszteletbeli Césart Sean Penn amerikai színész és rendező érdemelte ki, akinek a trófeát Marion Cotillard nyújtotta át.
Alapításának 40. évfordulója alkalmából az AATC új díjat hozott létre A Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia aranyérme elnevezéssel azon francia filmes szakemberek elismerésére, akik „kivételesen sok filmkészítői, vállalkozói és pedagógiai energia befektetésével képesek voltak megmutatni a francia filmipar dinamizmusát az egész világnak”. Az állami pénzverdében egyetlen példányban készült aranyérmét Luc Besson filmrendező-producernek nyújtották át egy, a gála előtt egy hónappal rendezett díszvacsorán, „a francia filmművészethez való három évtizedes művészeti és vállalkozói hozzájárulásáért”.[7]
A legjobb külföldi film kategória előzetes jelöltjei között két magyar vonatkozású alkotás is szerepelt: Szász János A nagy füzet című alkotása, valamint a Mundruczó Kornél Fehér isten című filmdrámája, melyek azonban a végső válogatásba már nem kerültek be.[8]
Díjak
|
Jelöltek
|
Legjobb film
|
|
Legjobb rendező
|
|
Legjobb színésznő
|
|
Legjobb színész
|
|
Legjobb mellékszereplő színésznő
|
|
Legjobb mellékszereplő színész
|
|
Legígéretesebb fiatal színésznő
|
|
Legígéretesebb fiatal színész
|
|
Legjobb operatőr
|
|
Legjobb vágás
|
|
Legjobb eredeti forgatókönyv
|
|
Legjobb adaptáció
|
|
Legjobb filmzene
|
|
Legjobb hang
|
- Philippe Welsh, Roman Dymny, Thierry Delor – Timbuktu
- Pierre André, Daniel Sobrino – Csajkor (Bande de filles)
- Jean-Jacques Ferran, Nicolas Moreau, Jean-Pierre Laforce – Bird People
- Jean-Luc Audy, Guillaume Bouchateau, Niels Barletta – A küzdők (Les combattants)
- Nicolas Cantin, Nicolas Moreau, Jean-Pierre Laforce – Saint Laurent
|
Legjobb díszlet
|
|
Legjobb jelmez
|
- Anaïs Romand – Saint Laurent
|
Legjobb elsőfilm
|
|
Legjobb animációs film
|
|
legjobb animációs rövidfilm
|
- Les petits cailloux, rendezte: Chloé Mazlo
- Bang Bang !, rendezte: Julien Bisaro
- La bûche de Noël, rendezte: Vincent Patar, Stéphane Aubier
- La petite casserole d'Anatole, rendezte: Eric Montchaud
|
Legjobb dokumentumfilm
|
- A föld sója (The Salt of the Earth), rendezte: Wim Wenders, Juliano Ribeiro Salgado
- Caricaturistes, fantassins de la démocratie, rendezte: Stéphanie Valloatto
- Les chèvres de ma mère, rendezte: Sophie Audier
- Bábeli iskola (La cour de Babel), rendezte: Julie Bertuccelli
- National Gallery, rendezte: Frederick Wiseman
|
Legjobb rövidfilm
|
- La femme de Rio, rendezte: Emma Luchini, Nicolas Rey
- Aïssa, rendezte: Clément Tréhin-Lalanne
- Inupiluk, rendezte: Sébastien Betbeder
- Les jours d'avant, rendezte: Karim Moussaoui
- Oů je mets ma pudeur, rendezte: Sébastien Bailly
- La virée à Paname, rendezte: Carine May, Hakim Zouhani
|
Legjobb külföldi film
|
- Anyu (Mommy), rendezte: Xavier Dolan
CAN
- 12 év rabszolgaság (12 Years A Slave), rendezte: Steve Mcqueen
USA, UK
- A Grand Budapest Hotel (The Grand Budapest Hotel), rendezte: Wes Anderson
UK, GER, USA
- Ida, rendezte: Paweł Pawlikowski
POL, DEN, FRA, UK
- Két nap, egy éjszaka (Deux jours, une nuit), rendezte: Jean-Pierre és Luc Dardenne
BEL, FRA, ITA
- Sráckor (Boyhood), rendezte: Richard Linklater
USA
- Téli álom (Kis uykusu), rendezte: Nuri Bilge Ceylan
TUR, FRA, GER
|
Tiszteletbeli César
|
|
Többszörös jelölések és elismerések
A statisztikában a különdíjak nem lettek figyelembe véve.
Jegyzetek
Források
Kapcsolódó szócikkek
|
---|
Szervezet | |
---|
Jelenlegi díjak | |
---|
Különdíjak | |
---|
Múltbéli díjak | |
---|
Díjátadók | |
---|
|
|