Arrigo Sacchi (Fusignano, 1946. április 1. –) egykori olaszlabdarúgó, szakvezető, az olasz labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya (1991-1996-ig), valamint az AC Milan szakvezetője két alkalommal is (1987-1991-ig, 1996–1997-ig). A modern terület védekezés megalkotója (átlós védekezés négyes láncokkal).
Sacchi gyermekkorában a Budapest Honvéd FC és a Real Madrid CF csapatát, illetve a brazil és német válogatottat csodálta, azok támadó szellemisége miatt. Egy helyi csapatban, a Baracca Lugo-ban kezdte meg edzői pályáját, ott, ahol játékosként nem sikerült beverekednie magát a kezdőcsapatba.[forrás?] Ő maga így nyilatkozott ezzel az időszakkal kapcsolatban:
"26 éves voltam, miközben az egyik kapusom harminckilenc, a középcsatárom pedig harminckettő. Nehéz volt meggyőznöm őket."
A valódi áttörést számára a Fiorentina hozta el, ahova ifjúsági edzőként szerződött. A ParmaSerie C1-es csapatának felkeltette érdeklődését, és kis idő elteltével el is csábították őt. Az együttes az első szezon végén feljutott a másodosztályba, a következő idényben pedig a Serie A-ba is majdnem felkerültek, mindössze három pont hiányzott ehhez.[forrás?] A Parmával nem csak a bajnokságban ért el sikereket, a Coppa Italia-ban például a Milan csapatát kétszer is meg tudták verni. A Milan ennek hatására érdeklődni is kezdett Sacchiért, maga Berlusconi, az elnök egyenesen lelkesedett a fiatal menedzserért, és amint lehetőség adódott rá, le is igazolta.[forrás?]
AC Milan
A Milannál Sacchi komoly problémákba ütközött, már a kezdeteknél. Az olasz sajtó minduntalan játékos-pályafutásának hiányát pedzegette, állítva, hogy Sacchi azért nem válhat sikeres edzővé, mert a pályán sem ért el sikereket. Gyakran mondogatták, hogy valószínűleg Berlusconi is jobb játékos volt, mint a vezetőedző. Sacchi akkor a következőket mondta:
"Sosem gondoltam volna, hogy ahhoz, hogy valaki zsoké legyen, előtte lónak is kell lennie."[1]
Sacchi első európai kupadöntőjét a Steaua Bucuresti csapata ellen játszotta, 1989-ben, ahol 4-0 arányban nyerni tudtak. A gólokat Gullit, és van Basten szerezték, a Milan pedig az első európai trófeáját ünnepelhette húsz év után. A döntőig vezető úton a Real Madridot is megverték, nem is akárhogyan, az elődöntők összesítése 6-1 Sacchiék javára. A negyeddöntőben a Werder Bremen csapatán jutottak túl (1-0).A második forduló legemlékezetesebb pillanatai azonban nem a gólhoz, hanem sokkal inkább Donadonihoz köthetők: a középpályás súlyos sérülése után eszméletét elvesztve került a földre, életét a Red Star Belgrade fizioterapeutája mentette meg. Az első találkozón 1-1-es eredmény született, a 64. percben azonban vége szakadt a meccsnek – a fentiek miatt -, a visszavágó pedig tizenegyesekkel dőlt el.[forrás?]
Annak ellenére, hogy a csapat már nem volt olyan kiegyensúlyozott, és kitűnő, mint az első szezonban, a másodikban is értek el sikereket. A három holland sztárnak hála ismét a döntőig meneteltek, ahol újfent győzni tudtak, ezúttal Frank Rijkaard góljával. Sacchi megnyerte az Európai Szuperkupát, majd az Interkontinentális Kupát is, a Coppa Italiában pedig a döntőig jutottak el (itt a Juventus állta útjukat).[forrás?]
A rákövetkező szezonban csak másodikok lettek a bajnokságban, ráadásul a kupából is kiestek. Ez volt Sacchi utolsó szezonja Milánóban.[3]
Olasz válogatott
Sacchi 1991-ben került hazája nemzeti csapatához, Azeglio Vicinit váltotta. Nagyrészt olyan játékosokat válogatott be, akiket a Milanban edzett – ez a védelemre hatványozottan elmondható, a válogatottban is Maldini és Baresi alkotta a hátvédsor vázát. A támadók esetében az 1993-as aranylabdás, Roberto Baggio volt a legkiemelkedőbb játékos, a csatár a Juventusból került beválogatásra. Az Azzuri-ból mindenképp említésre szorul Gianluca Vialli, Roberto Mancini, Giuseppe Bergomi, illetve Walter Zenga.[4]
Sacchi sikeresen jutott túl csapatával az 1994-es Világbajnokság selejtezőin. Annak ellenére, hogy nem számoltak velük favoritként, és hogy 1-0-ra elveszítették legelső mérkőzésüket, a döntőig meneteltek, ahol aztán Brazília válogatottjától szenvedtek vereséget tizenegyespárbajban. Sacchi irányítása alatt Olaszországnak sikerült kvalifikálnia magát az 1996-os Európa-bajnokságra is, ott azonban már a csoportkörben kiestek.[forrás?]
Utolsó évek
Miután Sacchi elhagyta az olasz válogatottat, visszatért az AC Milanhoz, hogy Óscar Tabárezt váltva újfent ő legyen a csapat vezetőedzője. A második milánói időszaka már jóval sikertelenebb volt, mint az első, a bajnokságban a 11. helyen végeztek, a csapat valaha volt legrosszabb Serie A-s eredményét produkálva.[forrás?]
Egy rövid ideig eligazolt Spanyolországba, ahol az Atlético Madrid csapatát vette át, azonban a bajnokságban elért 13. helyével nem győzte meg a madridiakat, és egy szezon után távozott. Később visszatért a városba, de már a rivális Real Madridhoz, hogy sportigazgatóként dolgozzon,[5] majd visszatért a Parmába, hogy Alberto Malesani vezetőedzőt váltva,[3] egy eredménytelen szezon után végleg visszavonuljon. A csapat kispadján Renzo Ulivieri váltotta.[6]
Arrigo Sacchi: Halhatatlanok. Így forradalmasítottam a labdarúgást az AC Milannal. AC Milan 1989; közrem. Luigi Garlando, ford. Bán Tibor; G-Adam, Bp., 2022
.jpg)
