Sérgio Paulo Marceneiro da Conceição (Coimbra, 1974. november 15. –) portugál labdarúgó, edző.
Coimbrában született, így ifiként a város csapatában, az Académicában játszott. Első felnőttcsapata a másodosztálybeli FC Penafiel volt, ahol egy szezont játszott. Következő két csapata, a Leça FC és az FC Felgueiras is a másodosztályban játszott. 1996-ban az egyik legsikeresebb csapathoz, a FC Portóhoz szerződött. Itt 1998-ig szerepelt, ezután légiós lett, az akkor fénykorát élő Lazióhoz igazolt. Egészen 2004-ig olasz csapatokban szerepelt, ekkor egy szezonra hazatért, korábbi klubjához, a Portohoz.[1][2][3] Ekkor szerezte meg harmadik portugál bajnoki címét.
2004-ben a belga Standard de Liège csapatához igazolt, egy évre.[4] 2006-ban, többszöri durvaság miatt, három évre eltiltották.[5][6]
2007-ben, eltiltása lejárta után Kuvaitba, az Al-Qadisiyához került. Mindössze hét meccs után távozott.
2008-ban, miután nem tudott leszerződni egy portugál csapattal sem, a görög élvonalbeli PAOK-hoz igazolt. 2008. november 13-án jelentette be visszavonulását, valamint azt, hogy a jövőben a klub technikai igazgatójaként fog dolgozni.[7]
A válogatottban összesen 56 mérkőzésen szerepelt, ezeken 12 gólt szerzett. Első meccsét Ukrajna ellen játszotta 1996. november 9-én, vb-selejtezőn.
Legsikeresebb mérkőzése a 2000-es Eb-n volt, ahol tőle meglepő módon mesterhármast szerzett. Ez a harmadik csoportmérkőzés volt, Németország ellen.[8]
A 2002-es vb selejtezőin összesen négy gólt szerzett.
2010 májusában a Conceição elhagyta a PAOK-ot, és csatlakozott egy másik egykori csapatához, a Standard de Liège-hez, ahol az edzői stáb tagja lett. Első vezetőedzői feladatát 2012. január 1-jén kapta, amikor Dauto Faquirát váltotta az Olhanense kispadján.[9] Augusztus 9-én távozott posztjáról, miután vitája támadt a vezetőséggel.[10] 2013 januárjában szóba került a neve a Videoton FC csapatánál is, mint lehetséges vezetőedző.[11] 2013. április 8-án szülővárosa csapatának, az Académica de Coimbrának az edzője lett,[12] ahonnan az idény végén távozott.[13] 2014 májusában kétéves szerződést írt alá a Bragával,[14] akiket a kupadöntőbe vezetett, de ott tizenegyesbárbajban alulmaradtak a Sportinggal szemben, annak ellenére, hogy a félidőben még a Braga vezetett 2-0-ra.[15] 2015. június 8-án a Conceição-t elbocsátották állásából, ezt követően pedig a Vitória Guimarães kispadjára ült le.[16] 2016. január 17-én tizennégy év után győzelemre vezette csapatát a Porto ellen, de a szezon végén így is távoznia kellett.[17][18] 2016. december 8-án a francia első osztályú FC Nantes kispadjára ült le,[19] és bár a következő év februárjában a Leicester City-nél is felmerült a neve, a Nantes elnöke, Waldemar Kita ragaszkodott hozzá, hogy kitöltse kétéves szerződését.[20] 2017 júniusában, miután felbontotta szerződését a franciákkal, egykori klubja, az FC Porto vezetőedzője lett, ahol Nuno Espírito Santót váltotta és ahol kétéves szerződést írt alá.[21][22]
2024. december 30-án nevezték ki az AC Milan vezetőedzőjének.[23][24]
2024. december 30-án lett frissítve.
2005-ben Coimbra önkormányzata róla nevezte el a 2500 férőhelyes új stadiont, az Estádio Municipal Sérgio Conceiçãót.[25]
2 Calabria • 4 Bennacer • 5 Ballo-Touré • 7 Morata • 8 Loftus-Cheek • 9 Jović • 10 Leão • 11 Pulisic • 14 Reijnders • 16 Maignan • 17 Okafor • 18 Zeroli • 19 Hernández • 20 Jiménez • 21 Chukwueze • 22 Emerson • 23 Tomori • 24 Florenzi • 28 Thiaw • 29 Fofana • 31 Pavlović • 42 Terracciano • 46 Gabbia • 57 Sportiello • 69 Nava • 80 Musah • 90 Abraham • 96 Torriani • Menedzser: Conceição
Gadda (1906–07) • Cassaigne (1907–22) • Teszler (1922–27) • Cal (1927–28) • Szabó (1928–35) • Biri (1935–36) • Gutkas (1936–37) • Siska (1937–42) • Hertzka (1942–45) • Szabó (1945–47) • Nunes (1947–48) • Vaschetto (1947–48) • Scopelli (1948–49) • Silva (1949–50) • Pinga (1949–50) • Reboredo (1949–50) • Vogel (1950–51) • Gencsy (1950–51) • Vaschetto (1951–52) • Pasarín (1951–52) • Taioli (1952–53) • Vaz (1952–53) • de Oliveira (1952–53) • Vaz (1954–55) • Yustrich (1955–56) • Costa (1956–57) • Bumbel (1957–58) • Guttmann (1958–59) • Daučík (1959–60) • Orth (1960–62) • Kalmár (1962–63) • Glória (1963–65) • Costa (1965–66) • Pedroto (1966–69) • Schwartz (1969–70) • Docherty (1970–71) • Amaral (1971–72) • Riera (1972–73) • Guttmann (1973–74) • Moreira (1974–75) • Stanković (1975–76) • Pedroto (1976–80) • Stessl (1980–82) • Pedroto (1982–83) • Morais (1983–84) • Jorge (1984–87) • Ivić (1987–88) • Quinito (1988) • Jorge (1988–91) • Silva (1991–93) • Ivić (1993–94) • Robson (1994–96) • Oliveira (1996–98) • Santos (1998–2001) • Machado (2001–02) • Mourinho (2002–04) • Delneri (2004) • Fernández (2004–05) • Couceiro (2005) • Adriaanse (2005–06) • Ferreira (2006–10) • Villas-Boas (2010–11) • Pereira (2011–13) • Fonseca (2013–14) • Castro (2014) • Lopetegui (2014–16) • Barros (2016) • Peseiro (2016) • Nuno (2016–17) • Conceição (2017–2024) • Bruno (2024–)
Nuic (1943–46) • Raab (1946–50) • Gorius (1950–51) • Veinante (1951–55) • Raab (1955–56) • Staho (1955–56) • Dupal (1955–59) • Michlowsky (1959–60) • Arribas (1960–76) • Vincent (1976–82) • Suaudeau (1982–88) • Blažević (1988–91) • Suaudeau (1991–97) • Denoueix (1997–01) • Marcos (2001–03) • Amisse (2003–04) • Le Dizet (2005–06) • Eo (2006–07) • Der Zakarian és N'Doram (2007) • Der Zakarian (2007–08) • Larièpemb. (2008) • Baup (2008–09) • Rohr (2009) • Furlan (2009–10) • Gentili (2010–11) • Anziani (2011) • Chauvin (2011–12) • Der Zakarian (2012–2016) • Girard (2016) • Conceição (2016–2017) • Ranieri (2017–2018) • Cardoso (2018) • Halilhodžić (2018–2019) • Collotmb. (2019) • Gourcuff (2019–2020) • Collotmb. (2020) • Domenech (2020–2021) • Kombouaré (2018–2023) • Aristouy (2023) • Gourvennec (2023–2024) • Kombouaré (2024–) mb. = megbízott edző
Kilpin (1900–06) • Angeloni (1906–07) • Camperio (1907–11) • Technikai bizottság (1911–15) • Moda (1915–16) • Cevenini (1916–18) • Technikai bizottság (1918–19) • Moda (1919–21) • Lovati (1921–22) • Soldera (1922) • Oppenheim (1922–24) • Pozzo (1924–26) • Moda (1926) • Burgess (1926–28) • König (1928–31) • Bánás (1931–33) • Viola (1933–34) • Baloncieri (1934–37) • Garbutt (1937) • Felsner / Bánás (1937–38) • Bánás (1938–39) • Viola / Bánás (1939–40) • Bánás (1940) • Busini / Ara (1940–41) • Magnozzi (1941–43) • Santagostino (1943–45) • Busini / Baloncieri (1945–46) • Busini / Bigogno (1946–47) • Bigogno (1947–48) • Busini / Bigogno (1948–49) • Busini / Czeizler (1949–52) • Busini / Sperone (1952–53) • Busini / Gren (1953) • Busini / Morselli (1953) • Guttmann (1953–55) • Puricelli (1955–56) • Viani (1956–58) • Viani / Bonizonni (1958–60) • Viani / Todeschini (1960–61) • Viani / Rocco (1961–63) • Viani / Carniglia (1963–64) • Viani / Liedholm (1964–65) • Liedholm (1965–66) • Cattozzo (1966) • Silvestri (1966–67) • Rocco (1967–72) • Rocco / Maldini (1972–73) • Rocco (1973) • Rocco / Maldini (1973–74) • Maldini (1974) • Trapattoni (1974) • Giagnoni (1974–75) • Rocco / Trapattoni (1975–76) • Rocco / Barison (1976) • Trapattoni (1976) • Marchioro (1976–77) • Rocco (1977) • Liedholm (1977–79) • Giacobini (1979–81) • Galbiati (1981) • Radice (1981–82) • Galbiati (1982) • Castagner (1982–84) • Galbiati (1984) • Liedholm (1984–87) • Capello (1987) • Sacchi (1987–91) • Capello (1991–96) • Tabárez / Morini (1996) • Sacchi (1996–97) • Capello (1997–98) • Zaccheroni (1998–2001) • Maldini / Tassotti (2001) • Terim / Di Gennaro (2001) • Ancelotti (2001–09) • Leonardo (2009–10) • Allegri (2010–14) • Tassotti (2014) • Seedorf (2014) • Inzaghi (2014–15) • Mihajlović (2015–16) • Brocchi (2016) • Montella (2016–17) • Gattuso (2017–19) • Giampaolo (2019) • Pioli (2019–24) • Fonseca (2024) • Conceição (2024–)