2022-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező (UEFA)

A 2022-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtező mérkőzéseit 2021-ben és 2022-ben játszották le. Összesen 55 európai válogatott vett részt a selejtezőn, ebből 13 válogatott jutott ki a világbajnokságra.[1]

Formátum

Összesen 55 európai válogatott vett részt a selejtezőn. A 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligája részben kapcsolódott a világbajnoki selejtezőhöz.[2][3][4]

Az európai selejtező fordulói:

  • Első forduló: 55 csapat vett részt. A csapatokat 10 darab csoportba sorsolták, amelyből öt darab ötcsapatos és öt darab hatcsapatos volt. A csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A 10 csoportgyőztes kijutott a világbajnokságra, a második helyezettek a második fordulóba jutottak.
  • Második forduló: 12 csapat vesz részt. A 10 második helyezetthez csatlakozik az UEFA Nemzetek Ligájából az összesített rangsor alapján az a két legjobb csoportgyőztes, amely nem jutott ki a világbajnokságra vagy nem jutott be a második fordulóba. A 12 csapatot három ágra sorsolják, áganként négy csapatot. Az ágak egyenként két elődöntőből és egy döntőből állnak, mindegyik mérkőzésre a hazai pályán játszó csapatot sorsolják. A három ág győztese kijut a világbajnokságra.

Naptár

A 2022-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőjének naptára:[2]

Az eredetileg 2021 júniusára tervezett két fordulót a 2020-as Európa-bajnokság elhalasztása miatt más időpontra helyezték át, 2021 márciusában és szeptemberében három-három mérkőzést játszanak.[5][6][7]

Szakasz Játéknap Dátum
Első forduló 1. játéknap 2021. március 24–25.
2. játéknap 2021. március 27–28.
3. játéknap 2021. március 30–31.
4. játéknap 2021. szeptember 1–2.
5. játéknap 2021. szeptember 4–5.
6. játéknap 2021. szeptember 7–8.
7. játéknap 2021. október 8–9.
8. játéknap 2021. október 11–12.
9. játéknap 2021. november 11–13.
10. játéknap 2021. november 14–16.
Pótselejtezők Elődöntők 2022. március 24–25.
Döntők 2022. március 28–29.

Első forduló

Sorsolás

A csoportok sorsolását 2020. december 7-én, közép-európai idő szerint 18 órától tartották Zürichben.[7][8] 2020. június 18-án fogadta el az UEFA sorsolás lebonyolítási rendjét a FIFA jóváhagyása mellett.[9] Az 55 csapatot a 2020. novemberi FIFA-világranglista alapján 10 csoportba sorsolták, öt darab ötcsapatos (A–E) és öt darab hatcsapatos (F–J) csoportba.

A sorsolást az 1. kalappal kezdték és a kalapok sorrendje szerint folytatták. A kisorolt csapat a betűrendben első lehetséges csoportba került.

A sorsolás során a következő kritériumok voltak, amelyeket számítógép alkalmazásával tartottak be:[10][7][11]

  • A Nemzetek Ligája elődöntősei: a 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligája négy elődöntőse (Franciaország, Belgium, Olaszország és Spanyolország) ötcsapatos csoportba kerül (A–E csoport). Legfeljebb egy NL-elődöntős lehet csoportonként.
  • Politikai okok: a következő csapatok politikai okok miatt nem kerülhetnek azonos csoportba: Örményország és Azerbajdzsán; Gibraltár és Spanyolország; Koszovó és Bosznia-Hercegovina; Koszovó és Oroszország; Koszovó és Szerbia; Ukrajna és Oroszország.
  • Téli helyszínek: a téli hideg időjárás magasabb kockázata miatt legfeljebb kettő csapat kerülhet azonos csoportba a következő csapatokból: Észtország, Fehéroroszország, Feröer, Finnország, Izland, Lettország, Litvánia, Norvégia, Oroszország, Ukrajna.
    • Feröer és Izland a kedvezőtlenebb téli időjárás miatt csak szükséges esetben rendezhet mérkőzést márciusban és novemberben, ezért nem kerülhetnek azonos csoportba.
  • Túlzott utazás: a földrajzi távolság és az ebből következő hosszú utazás miatt legfeljebb egy párosítás lehet a következőkből:
    • Azerbajdzsán: Gibraltárral, Izlanddal, Portugáliával.
    • Izland: Azerbajdzsánnal, Ciprussal, Grúziával, Izraellel, Kazahsztánnal, Örményországgal.
    • Kazahsztán: Andorrával, Angliával, Észak-Írországgal, Franciaországgal, Feröerrel, Gibraltárral, Írországgal, Izlanddal, Máltával, Portugáliával, Skóciával, Spanyolországgal, Walesszel.

A kalapok a következők, a csapatok mellett a 2020. novemberi FIFA-világranglista helyezés:[12][13]

1. kalap
Team Hely.
 Belgium 1.
 Franciaország 2.
 Anglia 4.
 Portugália 5.
 Spanyolország 6.
 Olaszország 10.
 Horvátország 11.
 Dánia 12.
 Németország 13.
 Hollandia 14.
2. kalap
Team Hely.
 Svájc 16.
 Wales 18.
 Lengyelország 19.
 Svédország 20.
 Ausztria 23.
 Ukrajna 24.
 Szerbia 30.
 Törökország 32.
 Szlovákia 33.
 Románia 37.
3. kalap
Team Hely.
 Oroszország 39.
 Magyarország 40.
 Írország 42.
 Csehország 42.
 Norvégia 44.
 Észak-Írország 45.
 Izland 46.
 Skócia 48.
 Görögország 53.
 Finnország 54.
4. kalap
Team Hely.
 Bosznia-Hercegovina 55.
 Szlovénia 62.
 Montenegró 63.
 Észak-Macedónia 65.
 Albánia 66.
 Bulgária 68.
 Izrael 87.
 Fehéroroszország 88.
 Grúzia 89.
 Luxemburg 98.
5. kalap
Team Hely.
 Örményország 99.
 Ciprus 100.
 Feröer 107.
 Észtország 109.
 Azerbajdzsán 109.
 Koszovó 117.
 Kazahsztán 122.
 Litvánia 129.
 Lettország 136.
 Andorra 151.
6. kalap
Team Hely.
 Málta 176.
 Moldova 177.
 Liechtenstein 181.
 Gibraltár 195.
 San Marino 210.

Csoportok

A csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás Szerbia Portugália Írország Luxemburg Azerbajdzsán
1.  Szerbia 8 6 2 0 18 9 +9 20 Kijutott a 2022-es világbajnokságra 2–2 3–2 4–1 3–1
2.  Portugália 8 5 2 1 17 6 +11 17 Pótselejtezőn vett részt 1–2 2–1 5–0 1–0
3.  Írország 8 2 3 3 11 8 +3 9 1–1 0–0 0–1 1–1
4.  Luxemburg 8 3 0 5 8 18 −10 9 0–1 1–3 0–3 2–1
5.  Azerbajdzsán 8 0 1 7 5 18 −13 1 1–2 0–3 0–3 1–3
Forrás: FIFA, UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

B csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás Spanyolország Svédország Görögország Grúzia Koszovó
1.  Spanyolország 8 6 1 1 15 5 +10 19 Kijutott a 2022-es világbajnokságra 1–0 1–1 4–0 3–1
2.  Svédország 8 5 0 3 12 6 +6 15 Pótselejtezőn vett részt 2–1 2–0 1–0 3–0
3.  Görögország 8 2 4 2 8 8 0 10 0–1 2–1 1–1 1–1
4.  Grúzia 8 2 1 5 6 12 −6 7 1–2 2–0 0–2 0–1
5.  Koszovó 8 1 2 5 5 15 −10 5 0–2 0–3 1–1 1–2
Forrás: FIFA, UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

C csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás Svájc Olaszország Észak-Írország Bulgária Litvánia
1.  Svájc 8 5 3 0 15 2 +13 18 Kijutott a 2022-es világbajnokságra 0–0 2–0 4–0 1–0
2.  Olaszország 8 4 4 0 13 2 +11 16 Pótselejtezőn vett részt 1–1 2–0 1–1 5–0
3.  Észak-Írország 8 2 3 3 6 7 −1 9 0–0 0–0 0–0 1–0
4.  Bulgária 8 2 2 4 6 14 −8 8 1–3 0–2 2–1 1–0
5.  Litvánia 8 1 0 7 4 19 −15 3 0–4 0–2 1–4 3–1
Forrás: FIFA, UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

D csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás Franciaország Ukrajna Finnország Bosznia-Hercegovina Kazahsztán
1.  Franciaország 8 5 3 0 18 3 +15 18 Kijutott a 2022-es világbajnokságra 1–1 2–0 1–1 8–0
2.  Ukrajna 8 2 6 0 11 8 +3 12 Pótselejtezőn vett részt. 1–1 1–1 1–1 1–1
3.  Finnország 8 3 2 3 10 10 0 11 0–2 1–2 2–2 1–0
4.  Bosznia-Hercegovina 8 1 4 3 9 12 −3 7 0–1 0–2 1–3 2–2
5.  Kazahsztán 8 0 3 5 5 20 −15 3 0–2 2–2 0–2 0–2
Forrás: FIFA, UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

E csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás Belgium Wales Csehország Észtország Fehéroroszország
1.  Belgium 8 6 2 0 25 6 +19 20 Kijutott a 2022-es világbajnokságra 3–1 3–0 3–1 8–0
2.  Wales 8 4 3 1 14 9 +5 15 Pótselejtezőn vett részt 1–1 1–0 0–0 5–1
3.  Csehország 8 4 2 2 14 9 +5 14 Pótselejtezőn vett részt a Nemzetek Ligája alapján 1–1 2–2 2–0 1–0
4.  Észtország 8 1 1 6 9 21 −12 4 2–5 0–1 2–6 2–0
5.  Fehéroroszország 8 1 0 7 7 24 −17 3 0–1 2–3 0–2 4–2
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

F csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás Dánia Skócia Izrael Ausztria Feröer Moldova
1.  Dánia 10 9 0 1 30 3 +27 27 Kijutott a 2022-es világbajnokságra 2–0 5–0 1–0 3–1 8–0
2.  Skócia 10 7 2 1 17 7 +10 23 Pótselejtezőn vett részt 2–0 3–2 2–2 4–0 1–0
3.  Izrael 10 5 1 4 23 21 +2 16 0–2 1–1 5–2 3–2 2–1
4.  Ausztria 10 5 1 4 19 17 +2 16 Pótselejtezőn vett részt a Nemzetek Ligája alapján 0–4 0–1 4–2 3–1 4–1
5.  Feröer 10 1 1 8 7 23 −16 4 0–1 0–1 0–4 0–2 2–1
6.  Moldova 10 0 1 9 5 30 −25 1 0–4 0–2 1–4 0–2 1–1
Forrás: FIFA, UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

G csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás Hollandia Törökország Norvégia Montenegró Lettország Gibraltár (brit tengerentúli terület)
1.  Hollandia 10 7 2 1 33 8 +25 23 Kijutott a 2022-es világbajnokságra 6–1 2–0 4–0 2–0 6–0
2.  Törökország 10 6 3 1 27 16 +11 21 Pótselejtezőn vett részt. 4–2 1–1 2–2 3–3 6–0
3.  Norvégia 10 5 3 2 15 8 +7 18 1–1 0–3 2–0 0–0 5–1
4.  Montenegró 10 3 3 4 14 15 −1 12 2–2 1–2 0–1 0–0 4–1
5.  Lettország 10 2 3 5 11 14 −3 9 0–1 1–2 0–2 1–2 3–1
6.  Gibraltár 10 0 0 10 4 43 −39 0 0–7 0–3 0–3 0–3 1–3
Forrás: FIFA, UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

H csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás Horvátország Oroszország Szlovákia Szlovénia Ciprusi Köztársaság Málta
1.  Horvátország 10 7 2 1 21 4 +17 23 Kijutott a 2022-es világbajnokságra 1–0 2–2 3–0 1–0 3–0
2.  Oroszország 10 7 1 2 19 6 +13 22 Pótselejtezőn vett részt 0–0 1–0 2–1 6–0 2–0
3.  Szlovákia 10 3 5 2 17 10 +7 14 0–1 2–1 2–2 2–0 2–2
4.  Szlovénia 10 4 2 4 13 12 +1 14 1–0 1–2 1–1 2–1 1–0
5.  Ciprus 10 1 2 7 4 21 −17 5 0–3 0–2 0–0 1–0 2–2
6.  Málta 10 1 2 7 9 30 −21 5 1–7 1–3 0–6 0–4 3–0
Forrás: FIFA, UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

I csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás Anglia Lengyelország Albánia Magyarország Andorra San Marino
1.  Anglia 10 8 2 0 39 3 +36 26 Kijutott a 2022-es világbajnokságra 2–1 5–0 1–1 4–0 5–0
2.  Lengyelország 10 6 2 2 30 11 +19 20 Pótselejtezőn vett részt 1–1 4–1 1–2 3–0 5–0
3.  Albánia 10 6 0 4 12 12 0 18 0–2 0–1 1–0 1–0 5–0
4.  Magyarország 10 5 2 3 19 13 +6 17 0–4 3–3 0–1 2–1 4–0
5.  Andorra 10 2 0 8 8 24 −16 6 0–5 1–4 0–1 1–4 2–0
6.  San Marino 10 0 0 10 1 46 −45 0 0–10 1–7 0–2 0–3 0–3
Forrás: FIFA, UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

J csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás Németország Észak-Macedónia Románia Örményország Izland Liechtenstein
1.  Németország 10 9 0 1 36 4 +32 27 Kijutott a 2022-es világbajnokságra 1–2 2–1 6–0 3–0 9–0
2.  Észak-Macedónia 10 5 3 2 23 11 +12 18 Pótselejtezőn vett részt 0–4 0–0 0–0 3–1 5–0
3.  Románia 10 5 2 3 13 8 +5 17 0–1 3–2 1–0 0–0 2–0
4.  Örményország 10 3 3 4 9 20 −11 12 1–4 0–5 3–2 2–0 1–1
5.  Izland 10 2 3 5 12 18 −6 9 0–4 2–2 0–2 1–1 4–0
6.  Liechtenstein 10 0 1 9 2 34 −32 1 0–2 0–4 0–2 0–1 1–4
Forrás: FIFA, UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

Pótselejtezők

A pótselejtezőn (második forduló) az első forduló 10 második helyezettje és a Nemzetek Ligájának az a két legjobb csoportgyőztese vett részt, amelyek az első fordulóban nem az első két hely valamelyikén végeztek. A csapatokat három ágra sorsolták, az ágak egyenként két elődöntőből és egy döntőből álltak. Az elődöntőkön a csoportmásodikok közül a legjobb hat csapat játszott hazai pályán, a döntők pályaválasztóit sorsolták.[14] Az elődöntőket 2022 március 24-én és 25-én, a döntőket március 28-án és 29-én játszották. Az A ág egyik elődöntőjét és döntőjét júniusban játszották le. Az ágak győztesei kijutottak a világbajnokságra.

Az első forduló második helyezettjei

A hat legjobb kiemelt, a négy további második helyezett nem kiemelt volt a sorsoláskor. A sorrend megállapításánál csak az első öt helyezett elleni eredményeket kellett figyelembe venni.[14]

Hely. Cs Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Hatodik elleni mérkőzések kivételével Kiemelés
1. A  Portugália 8 5 2 1 17 6 +11 17 Kiemelt csapat a sorsoláskor
2. F  Skócia 8 5 2 1 14 7 +7 17 Moldova
3. C  Olaszország 8 4 4 0 13 2 +11 16
4. H  Oroszország 8 5 1 2 14 5 +9 16 Málta
5. B  Svédország 8 5 0 3 12 6 +6 15
6. E  Wales 8 4 3 1 14 9 +5 15
7. G  Törökország 8 4 3 1 18 16 +2 15 Gibraltár Nem kiemelt csapat a sorsoláskor
8. I  Lengyelország 8 4 2 2 18 10 +8 14 San Marino
9. J  Észak-Macedónia 8 3 3 2 14 11 +3 12 Liechtenstein
10. D  Ukrajna 8 2 6 0 11 8 +3 12
Forrás: FIFA, UEFA
Sorrend szabályai: Az első öt helyezett elleni eredményeket kellett figyelembe venni. 1) pont; 2) gólkülönbség; 3) összes szerzett gól; 4) idegenben szerzett gól; 5) győzelem; 6) idegenbeli győzelem; 7) kevesebb büntetőpont; 8) Jobb helyezés a 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligája előzetes rangsorolásakor.[14]

A Nemzetek Ligája két legjobb csoportgyőztese

A 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligája összesített rangsora alapján, a Nemzetek Ligája csoportgyőztesei közül az a két legjobb csapat, amelyik a világbajnoki selejtezőben a csoportjában az első két helyén kívül végzett, részt vehetett a pótselejtezőn és nem kiemelt volt a pótselejtező sorsolásán.[15][14]

Jelölések
  • (1) Első helyen végzett a csoportban és kijutott a világbajnokságra
  • (2) Második helyen végzett a csoportban és a pótselejtezőbe jutott
  • (P) A Nemzetek Ligája egyik legjobb csoportgyőzteseként, és a selejtezőcsoportban az első két helyezett kívüliként a pótselejtezőbe jutott
  • (K) Kiesett
NL Hely. Csoportgyőztes Csoport
A 1.  Franciaország (1) D
2.  Spanyolország (1) B
3.  Olaszország (2) C
4.  Belgium (1) E
B 17.  Wales (2) E
18.  Ausztria (P) F
19.  Csehország (P) E
20.  Magyarország (K) I
C 33.  Szlovénia (K) H
34.  Montenegró (K) G
35.  Albánia (K) I
36.  Örményország (K) J
D 49.  Gibraltár (K) G
50.  Feröer (K) F

Sorsolás

Az első forduló befejezését követően a 12 csapatot három ágra sorsolták, áganként négy csapattal. A sorsolást 2021. november 26-án, 17 órakor tartották Zürichben.[16][15][17] A sorsolás során a következő eljárást alkalmazták:[14]

  • A hat kiemelt csapat az 1–6. elődöntő pályaválasztó csapata, a sorsolás sorrendjében.
  • A hat nem kiemelt csapat az 1–6. elődöntő vendégcsapata, a sorsolás sorrendjében.
  • Az A ágat az 1. és 2. elődöntő alkotja, a győztesek az A döntőbe kerülnek.
  • A B ágat a 3. és 4. elődöntő alkotja, a győztesek a B döntőbe kerülnek.
  • A C ágat az 5. és 6. elődöntő alkotja, a győztesek a C döntőbe kerülnek.
  • Az A, B és C döntők pályaválasztóit sorsolják.

Politikai okok miatt Oroszország és Ukrajna nem kerülhetett azonos ágra.[18]

A hat legjobb második helyezett kiemelt lett, a négy további második helyezett és a két Nemzetek Ligája alapján résztvevő csapat pedig nem lett kiemelt. A kiemelés a következő:

1. kalap (kiemeltek)
Csapat Hely.
 Portugália 1.
 Skócia 2.
 Olaszország 3.
 Oroszország 4.
 Svédország 5.
 Wales 6.
2. kalap (nem kiemeltek)
Csapat Hely.
 Törökország 7.
 Lengyelország 8.
 Észak-Macedónia 9.
 Ukrajna 10.
 Ausztria NL–18.
 Csehország NL–19.

A ág

1. csapat Eredmény 2. csapat
Elődöntők
Skócia  1–3  Ukrajna
Wales  2–1  Ausztria
Döntő
Wales  1–0  Ukrajna

B ág

1. csapat Eredmény 2. csapat
Elődöntők
Oroszország  törölve  Lengyelország
Svédország  1–0  Csehország
Döntő
Lengyelország  2–0  Svédország

C ág

1. csapat Eredmény 2. csapat
Elődöntők
Olaszország  0–1  Észak-Macedónia
Portugália  3–1  Törökország
Döntő
Portugália  2–0  Észak-Macedónia

A világbajnokságra kijutott csapatok

A világbajnokságra az UEFA tagországai közül az alábbi csapatok jutottak ki:

  Kijutott a világbajnokságra
  Még kijuthat a világbajnokságra
  Nem jutott ki a világbajnokságra
  Felfüggesztett
  Nem UEFA-tagország

A kvalifikáció megszerzésének sorrendjében. A "Világbajnoki részvétel" oszlop már tartalmazza a 2022-es labdarúgó-világbajnokságot is.

Csapat Kvalifikáció módja Kvalifikáció
időpontja
Világbajnoki
részvétel
Utolsó
részvétel
Legjobb eredmény
 Németország J csoport győztese 2021. október 11. 20[j 1] 2018 Világbajnok (1954, 1974, 1990, 2014)
 Dánia F csoport győztese 2021. október 12. 6 2018 Negyeddöntő (1998)
 Belgium E csoport győztese 2021. november 13. 14 2018 Bronzérmes (2018)
 Franciaország D csoport győztese 2021. november 13. 16 2018 Világbajnok (1998, 2018)
 Horvátország H csoport győztese 2021. november 14. 6 2018 Ezüstérmes (2018)
 Spanyolország B csoport győztese 2021. november 14. 16 2018 Világbajnok (2010)
 Szerbia A csoport győztese 2021. november 14. 13[j 2] 2018 Negyedik hely (1930[j 3], 1962)
 Anglia I csoport győztese 2021. november 15. 16 2018 Világbajnok (1966)
 Svájc C csoport győztese 2021. november 15. 12 2018 Negyeddöntő (1934, 1938, 1954)
 Hollandia G csoport győztese 2021. november 16. 11 2014 Ezüstérmes (1974, 1978, 2010)
 Portugália Pótselejtező, C ág győztese 2022. március 29. 8 2018 Bronzérmes (1966)
 Lengyelország Pótselejtező, B ág győztese 2022. március 29. 9 2018 Bronzérmes (1974, 1982)
 Wales Pótselejtező, A ág győztese 2022. június 5. 2 1958 Negyeddöntő (1958)
Jegyzetek
  1. Németország 1951 és 1990 között NSZK-ként, külön szerepelt az NDK-tól.
  2. Szerbia 3. szerepelése. A FIFA Szerbiát tekinti Jugoszlávia valamint Szerbia és Montenegró jogutódjának, akik összesen 10 alkalommal szerepeltek a világbajnokságokon.
  3. 1930-ban hivatalos bronzmérkőzés nem volt, az Egyesült Államok és Jugoszlávia is elvesztette az elődöntőt. Ugyanakkor a FIFA a jobb összesített eredmény alapján ebben a sorrendben rangsorolta a csapatokat.

Jegyzetek

  1. Current allocation of FIFA World Cup™ confederation slots maintained. FIFA.com, 2015. május 30. [2015. május 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. november 23.)
  2. a b Regulations of the UEFA Nations League 2020/21 (PDF). UEFA.com . Union of European Football Associations, 2019. szeptember 24. (Hozzáférés: 2019. szeptember 24.)
  3. UEFA Nations League format and schedule approved. UEFA.com, 2014. december 4.
  4. UEFA plots 2022 World Cup qualifying path via Nations League”, seattletimes.com, 2019. június 4. (Hozzáférés: 2019. július 29.) 
  5. Resolution of the European football family on a coordinated response to the impact of the COVID–19 on competitions”, Union of European Football Associations, 2020. március 17. (Hozzáférés: 2020. március 17.) 
  6. Two triple-headers approved for 2021 March and September national team windows. UEFA, 2020. szeptember 24. (Hozzáférés: 2020. szeptember 24.)
  7. a b c European Qualifiers 2020–22: Fixture list procedure (PDF). UEFA, 2020. szeptember 24. (Hozzáférés: 2020. szeptember 24.)
  8. UEFA preliminary draw for FIFA World Cup 2022 to take centre stage on 7 December”, FIFA, 2020. október 22. (Hozzáférés: 2020. október 22.) 
  9. Temporary emergency measures for Financial Fair Play”, Union of European Football Associations, 2020. június 18. (Hozzáférés: 2020. június 18.) 
  10. European Qualifiers: FIFA World Cup – Qualifying draw procedure (PDF). UEFA.com . Union of European Football Associations, 2020. június 18. (Hozzáférés: 2020. június 18.)
  11. 2022 World Cup qualifying draw: 7 December”, UEFA, 2020. november 24. (Hozzáférés: 2020. november 24.) 
  12. FIFA/Coca-Cola World Ranking – November 2020 (UEFA). FIFA, 2020. november 27. [2020. november 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. november 27.)
  13. UEFA preliminary draw for FIFA World Cup 2022: seeded teams confirmed”, FIFA, 2020. november 27. (Hozzáférés: 2020. november 27.) 
  14. a b c d e Regulatory articles for the 2020–2022 European qualifiers play-offs (PDF). FIFA, 2020. október 22. (Hozzáférés: 2020. október 22.)
  15. a b Game changer: group stage for UEFA Women's Champions League”, Union of European Football Associations, 2019. december 4. (Hozzáférés: 2019. december 4.) 
  16. FIFA World Cup European play-off draw to take place on 26 November”, FIFA, 2021. október 21. (Hozzáférés: 2021. október 21.) 
  17. UEFA preliminary competition format for the FIFA World Cup 2022 (PDF). FIFA, 2020. december 4. (Hozzáférés: 2020. december 7.)
  18. European Play-Off Tournament for the FIFA World Cup 2022”, FIFA, 2021. október 21. (Hozzáférés: 2021. október 21.) 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!