Régészeti feltárások alapján a 7. században alapította a nyugati-szláv törzs, az obodriták. A város neve az ősszláv nyelvből származik. Jelentése „a hely, ahol a víz kettéfolyik, különválik”. Rostock 1218-ban kapott városi kiváltságokat.
A város a keleti-tengeri hajózás kiindulópontja lett és ugyanakkor fontos állomás a kelet-nyugati kereskedelmi útvonalon. A 14. és 15. században a hajóépítés, a hajózás, a kereskedelem és a könnyűipar hatalmas fejlődésen ment keresztül. A város mint a Hanza-szövetség tagja a mecklenburgi hercegek hatalmi törekvéseivel is szembe tudott helyezkedni. A közvetítő kereskedelem útján szerzett tőkéjével a korai kapitalizmus bástyája volt; fallal vették körül. A város az építkezések terén sem maradhatott el a többi nagy német város mögött. Gyönyörű templomok és művészi kivitelű városháza mellett Rostockban díszes polgárházak sora épült.
IV. János, V. Albert (Albrecht) mecklenburgiherceg és a rostocki tanács 1419-ben itt alapította meg Észak-Európa legrégebbi egyetemét, mely az első tudományos központ volt a tengerpart vidékén.
A Hanza hanyatlása után Rostock is nehéz századokat élt át. A svédeknek a Harmincéves háború után bevezetett vámeljárása a város kikötői forgalmát érzékenyen érintette. Súlyos volt a helyzet a napóleoni háborúk idején is. A császár csapatai megszállták Rostockot és Warnemündét, és a kikötőben teljes zárlatot rendeltek el, 1806-tól 1813-ig. 1850 és 1880 között a hajózás újabb fénykorát érte meg, de az ezt követő évtizedekben Hamburg és Stettin mögött elmaradt a versenyben.
Főbb látnivalók
Piactér (Marktplatz)
Marienkirche
Nikolaikirche
Petri-Kirche
Egyetemi főépület
Politika
A városi parlament (Bürgerschaft) 53 képviselője:[6] (az 53 ülőhely szerint)
↑Fraktionen. Bürgerinformationssystem. Hanse- und Universitätsstadt Rostock. (Hozzáférés: 2020. március 6.)Archiválva2019. november 6-i dátummal a Wayback Machine-ben Archivált másolat. [2019. november 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 6.)
↑testvértelepülések (horvát nyelven). www.rijeka.hr. [2011. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. december 23.)