Nyáry Pál egy klasszikus vármegyei karriert befutott reformkori politikus, aki részt vett az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban, meghatározó szereplője volt a pesti forradalomnak, az Országos Honvédelmi Bizottmány tagjaként jelentős szerepet vállalt az önállóságért folytatott küzdelemben, miközben mindvégig megmaradt az udvarral 1848-as alapon megegyezni hajlandók táborában. Börtönbüntetése után, az 1860-as években a Határozati Párt egyik vezéralakjaként részt vett az országos politikában.
Kezdetek
Nyáregyházán, a Pest-Pilis-Solt vármegye közepén elhelyezkedő családi birtokközpont nemesi udvarházban született, 1805. február 27-én.[1]Református, középbirtokos család legutolsó gyermekeként látta meg a napvilágot. Apja szintén Pál, megyei hivatalnok volt, nagyapja és dédapja majd két évtizedig töltötték be Nagykőrös bírói tisztjét. Édesanyja Beretvás Erzsébet volt. Csak távoli rokonságban álltak a báró Nyáry családdal.[2][3][4][5]
Elemi iskoláit Nagykőrösön, középiskoláit Debrecenben végezte, Pesten tett ügyvédi vizsgát.[1]
Politikai pályája
Pest-Pilis-Solt vármegye szolgálatában
A rokoni kapcsolatai által is támogatott Nyáry Pest-Pilis-Solt vármegye tisztviselőjeként kezdte pályafutását. 1838-tól a főjegyzői, 1845-től a másodalispáni tisztséget töltötte be. Segédkezett a pesti magyar Nemzeti Színház megalapításánál, rövid ideig annak igazgatói posztját is betöltötte.[6] Tanulmányok jelentek meg a neve alatt a büntetőeljárás és a megyei közigazgatás reformjáról, illetve az egyik első takarékpénztár felállításával kapcsolatban.[7][8]1845-től tagja volt a követutasítást készítő bizottmánynak. 1847-ben jelentős szerepet játszott Kossuth Lajos Pest-Pilis-Solt megyei követté választásában.[9][10]
1848–49-ben
Március 15-én Nyáry Pál Klauzál Gáborral együtt csatlakozott a pesti radikálisok által kirobbantott forradalomhoz, melynek vezetését is hamar átvették.[11] Mindvégig igyekezett a néphangulatot mérsékelt mederben tartani, és ezzel a Pozsonyban ülésező országgyűlés liberális reformellenzékének a hátteret biztosítani. Neve felmerült a Batthyány-kormány lehetséges tagjai között, de végül csak a belügyi államtitkárságot ajánlották föl számára, amelyet nem fogadott el.[12] Tagja volt a főváros rendjére ügyelő Középponti Bizottmánynak és elnöke a Pest Megyei Rendre Ügyelő Bizottmánynak. Az április-májusi népgyűléseken rendre szónokolt, általában az izgatott tömeg lecsillapítására törekedett. A május 10-i budavári macskazenét követő katonai incidens kivizsgálására kiküldött bizottmány polgári elnöke lett. A kormányválság idején neve mint lehetséges kormánytag (belügyminiszter) is fölmerült.[13]Május 19-e után, a Márczius Tizenötödike c. napilap sajtópere kapcsán háttérbe szorult és csak a július elején összeült népképviseleti országgyűlésen aktivizálódott újra.[14]
Képviselővé Pest-Pilis-Solt megye ráckevei kerületében választották meg.[15] A július elején megnyílt országgyűlésen a radikális ellenzék vezetői közé tartozott, s a Batthyány-kormány egyik legaktívabb kritikusa volt. Ezzel együtt Kossuth Lajos híres, 200 ezer katona és 42 millió forint megajánlását kérő július 11-i beszédének végén ő emelkedett elsőként szólásra, és őt követve a ház közfelkiáltással fogadta el a pénzügyminiszter indítványát.[16]
Ellenezte az itáliai hadszíntérre kért osztrák katonai segély megadását, mondván, hogy a Magyarország és Ausztria között fennálló kapcsolatból nem következik, hogy egyiknek a másik háborújában részt kellene vennie.
„
[…] lehetetlen aggodalommal nem látnom azt, hogy azon alap, mellyen az Olaszországba küldendő hadsereg megigértetik, […] nem egyéb, mint feladása Magyarország törvény által biztosított önállásának s függetlenségének.[17]
”
Augusztus folyamán határozottan támogatta a német szövetség tervét és az újoncállítás vitájában az önálló honvédzászlóaljak fölállítása mellett érvelt.
Legfontosabb önálló indítványában[18] a jobbágyrendszer maradványainak megszüntetését szorgalmazta. Ennek legjelentősebb eleme a szőlődézsma eltörlése volt. Törvényjavaslatának tárgyalására azonban nem került sor, részben a szeptemberi katonai események miatt, ám az országgyűlés határozatot fogadott el a szőlődézsma eltörléséről.[19]
A Batthyány-kormány lemondása után létrehozott OHB-nak kezdettől tagja, majd október elejétől elnökhelyettese volt.[20][21] Ebben a minőségében, az elnök Kossuth Lajos távollétében formálisan ő vezette a bizottmányt. Szerepe döntően ügyvivő volt, a valódi kérdésekben mindvégig Kossuth mondta ki a döntő szót. November végén Nyáry ellenállásán bukott meg az OHB kormánnyá alakítása.[22] Ezt követően a polgári közigazgatási és a hadseregellátási ügyek tartoztak hozzá.[23][24]
Az 1849 elején Debrecenbe költöző országgyűlésen az ún. Békepárt egyik vezéralakja lett, amely a Habsburgokkal, 1848-as alapokon való tárgyalások lehetőségének fenntartását támogatta. A január 13-án lefolyt parlamenti vitában a megegyezésre hajlók véleményét fogalmazta meg, amikor azt mondta: „[…] védjük magunkat, ameddig lehet, s fel nem adjuk a nemzet jogait, mindamellett a nemzet törvényes jogainak s függetlenségének alapján minden pillanatban készek vagyunk a békére.”[25]
Nyáry legfontosabb politikai ellenfele a szintén OHB tag Madarász László volt. A békepártiak úgy gondolták, hogy ő Kossuth „rossz szelleme”, így legnagyobb sikerüknek épp azt tartották, amikor a Zichy-gyémántok eltűnése kapcsán sikerült politikailag lehetetlen helyzetbe hozni a „héjják” vezérét.
Februárban Esti Lapok néven, a békepártiak saját orgánumánhoz jutottak, melynek élélre – Nyáry támogatásával – Jókai Mór került.
A függetlenségi nyilatkozat kibocsátását Nyáry is ellenezte – legalábbis időszerűtlennek tartotta – , ahogy az április 13-i zárt parlamenti ülésen elmondta:
„
Verjük meg előbb az ellenséget, űzzük ki előbb hazánk földjéről az utolsó németet, s akkor, mikor bent szabadok, s kívül a határokon erőnk végett becsültetve állunk a világ előtt, akkor lesz ideje rendezni belügyünket, kimondani, ha tetszik, függetlenségünket s az országnak positivus államformát adni.[26]
”
A függetlenség kimondása után és a Szemere-kormány létrejöttével a helyzete kényelmetlenné vált és ismereteink szerint még az országgyűlés berekesztése előtt elhagyta Debrecent. Pestre ment, hogy a felszabadult vármegyét újjászervezze. Buda ostroma idején lehetséges, hogy Görgeivel is tárgyalt.
A szabadságharc végnapjaiban is részt vett az újra összehívott országgyűlés ülésein. Kifejezetten ellenezte a nemzetiségi törvény elfogadását, mondván ha „a magyar állam részvényeseivé tesszük a nemzetiségeket”, azzal „eltemetjük a magyar államot.”[27] Jelen volt a világosi (szőlősi) fegyverletételnél.[28]
A szabadságharc után
A császári hadbíróság 1851. október 7-én ítélte halálra, majd kegyelemből hatévi várfogságra.[29] Szabadulása után nyáregyházi birtokán gazdálkodott.
1860-ban az újjáalakuló Pest-Pilis-Solt vármegye alispánjává választották.
Az 1861-ben összeülő országgyűlésen a Teleki László vezette Határozati Párt egyik meghatározó alakja volt. Teleki öngyilkossága után is – párttársai többségével ellentétben – a békülékenységet kifejező felirat elutasítása mellett állt ki.
„
[…]Mind ez igen szép dolog, de mi mégis azt hisszük, hogy Nyáry Pál sokkal inkább helyén volna az alkotmányos praxis, mint a theoriák terén, s ha egyszer belügyminiszter lesz, hasznosabb dolgokat fog mivelni, mint az ellenzéki szónoki téren.
”
– Vasárnapi Ujság, 1868. augusztus 2., (367. o.)[30]
1866–67-ben tagja volt a kiegyezési törvényjavaslatot kidolgozó 67-es bizottság 15-ös albizottságának, ahol alternatív javaslatot dolgozott ki.[31] Ebben jobban kívánt ragaszkodni a 48-as törvényekhez, ezáltal nagyobb önállóságot biztosítva az országnak. 1867 után az ellenzéki balközép egyik tekintélyes tagjának számított.
Politikai tevékenysége idején Pesten, ismereteink szerint a megyeházán lakott, visszavonultsága éveiben nyáregyházi birtokán élt, ahol iskolát alapított. Döntő jövedelmei a birtokáról és hivatali fizetéséből származhattak. A bizonyosan elsajátított latin mellett, feltehetően németül és angolul is megtanult.
„
... minden ember addig él, ameddig szüksége van rá a sorsnak!
”
– Nyáry Pál
Halála különös rejtély: a pesti Stein-ház tetejéről vetette le magát, búcsúlevelét a zsebében hagyva.[32] Hatvanhat éves volt.
Élete utolsó szakaszában és a halálát követő emlékezésekben rendre a „Vasember” jelzővel illették, ily módon adózva jellemének szilárdsága előtt.
Emlékezete
Szülőfalujában temették el, ahol bronz mellszobrot állítottak tiszteletére a nevét viselő utcában, a róla elnevezett helyi általános iskola előtt, Schodelné szobrával együtt. Budapest V. kerülete egyik utcája is az ő nevét kapta. A Pesti megyeháza egyik konferenciatermének névadója.
↑ Galgóczy Károly: Nagy-Kőrös város monographiája, Régi és ujkori ismertetés, Bp., 1896, (164–168. o.)
↑Nyári Pál jelentése a Pesti magyar Színház építésére ügyelő küldöttségének a színészeti pénztár mibenlétéről, Pest, 1837 (A színházi szerepéről lásd: Szerk. Kerényi Ferenc: Magyar színháztörténet 1790-1873, Bp., 1990, (283. o.))
↑Nyary Pál: Indítvány a megyei bűnvádi eljárás lehető javítása iránt, Pest, 1841
↑Szerk. Nyári Pál: Javallat Pest megye közigazgatási rendszere iránt, Pest, 1840
↑ Besze János emlékezései szerint azonban nem minden fenntartás nélkül támogatta Kossuthot. Amikor ugyanis a választás eredményének fényében Széchenyi azt találta mondani, hogy „törököt fogtatok, de el is visz benneteket!”, Nyáry „sietett megjegyezni, Patayra mutatva: – De ott leszünk ám mi is!…” (Szószék, 96. o.)
↑Spira György: A pestiek Petőfi és Haynau között. Bp., 1998, Enciklopédia, (20. o.), ISBN 963847730X
↑Urbán Aladár: Batthyány Lajos miniszterelnöksége, Magvető, Bp., 1986, (65–70. o.), ISBN 9631406660
↑Urbán Aladár: Agitáció és kormányválság, In: Urbán: A nagy év sodrában – Tanulmányok 1848-ról, Magvető, Bp., 1981, (209–259. o.), ISBN 963271346X
↑Urbán Aladár: A Marczius Tizenötödike sajtópere, In: Urbán: A nagy év sodrában, Magvető, Bp., 1981, (160–208. o.)
↑Csizmadia Andor: A magyar választási rendszer 1848–1849-ben. Az első népképviseleti választások. Bp., 1963, (138–140. o.)
↑Szilágyi Sándor: A magyar forradalom férfiai 1848/9-ből, 2. átd., bőv. kiadás, Heckenast, Pest, 1850, (259–264. o.)
↑Beér János – Csizmadia Andor: Az 1848/49. évi népképviseleti országgyűlés, Akadémiai, Bp., 1954, (636–637. o.)
↑Orosz István: A jobbágyfelszabadítás végrehajtásának szabályozása, In: Szerk. Szabad György: A magyar országgyűlés 1848/49-ben, 1998, (185–222. o.) ISBN 9633366763
↑Urbán Aladár: Bizottmány a haza védelmére, a rend és béke fenntartására (A Honvédelmi bizottmány kezdeti tevékenysége), In: Századok, (136. évf., 2002, 4. sz.), (741–787. o.)
Almanach: Pálmány Béla: Az 1848-1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja, Magyar Országgyűlés, Bp., 2002 ISBN 9630095408
KLÖM XI.: (Kossuth Lajos összes munkái), S.a.r., bev. Barta István: Kossuth Lajos az utolsó rendi országgyűlésen 1847/48, Akadémiai, Bp., 1951, (Kossuth Lajos 1848/49-ben I.)
KLÖM XIII.: (Kossuth Lajos összes munkái), S.a.r. Barta István: Kossuth Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány élén, Első rész, 1848 szeptember-december, Akadémiai, Bp., 1952, (Kossuth Lajos 1848/49-ben III.)
KLÖM XIV.: (Kossuth Lajos összes munkái), S.a.r. Barta István: Kossuth Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány élén, Második rész, 1849. január 1.–április 14., Akadémiai, Bp., 1953, (Kossuth Lajos 1848/49-ben IV.)
Szószék: Hermann Róbert: Szószék és csatatér: politikusi naplók és visszaemlékezések 1848-1849, Balassi, Bp., 2000 ISBN 9635063652
Jókai Mór: Életem legszomorúbb napjai, In: vál. és s.a.r.: Láng József és Rigó László: Jókai Mór összes művei, Cikkek és beszédek, VI. kötet, Akadémiai, Bp., 1975, (21–48. o.), ISBN 9630501066, (Egyik legközelebbi barátjának visszaemlékezése a szabadságharc utolsó napjaira)
Szilágyi Sándor: A magyar forradalom férfiai 1848/9-ből, 2. átdolg., bőv. kiadás, Heckenast, Pest, 1850, (259–270. o.), (egyik legelelső jellemzése a forradalom után)