Kiss Sándor (szobrász, 1925–1999)
Kiss Sándor (Magyarsáros ,[ 2] Románia , 1925 . május 24. – Zsennye , 1999 . augusztus 6. ) kétszeres Munkácsy Mihály-díjas magyar szobrász, éremművész, érdemes művész .
Életpályája
A Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1945 és 1950 között tanult, mestereinek Ferenczy Bénit és Pátzay Pált tekintette. Ferenczy Béni esztergomi nyári művésztelepén is dolgozhatott 1948-ban. 1950 óta kiállító művész. A főiskola elvégzése után Budapesten élt, majd Zsennyére települt.
Szobrászata a klasszikus hagyományokat és a népművészeti hatásokat ötvözi, de nyitott volt a modern szobrászati törekvések irányában is, különösen jelentős érmészeti tevékenységében. Balladai tömörség és az erdélyi hagyományok tükröződnek alkotásain, különösen faszobrain.
Életrajzírói „királyszobrászként” emlegetik, ugyanis számos magyar királyról készített szobrot, Szent Lászlóról többet is. Dolgozott Rómában , a Vatikán területén is, a Szent Péter-bazilika Magyarok Nagyasszonya Kápolnájában három reliefje található meg.[ 3]
Amint egy visszaemlékezésben írták róla: „Emberi méltósága, életvidámsága, az emberek szeretete, dús bajusza feletti mindig huncut mosolya az őszinte tiszteletet kívánta, de nyújtotta is egyúttal.”
Felesége Lesenyei Márta szobrászművész, akivel közös műveket alkottak egyházi létesítményekben is. Házasságukból két gyermek született. Fiuk, József színművész, leányuk, Anna állatorvos, vállalkozó.
Kiállításai (válogatás)
Fiúk , Miskolcon az Erste Bank új épülete előtt látható
Egyéni
1968 • Műcsarnok , Budapest
1974 • Jósa András Múzeum , Nyíregyháza (Lesenyei Mártával)
1976 • Móra Ferenc Múzeum , Szeged (kat.)
1976 • Szilády Galéria, Kiskunhalas
1978 • Csók Galéria, Budapest (Lesenyei Mártával és Csohány Kálmánnal )
1980 • Kunstmesse, Bázel (Lesenyei Mártával és Kárpáti Tamással )
1980 • Művelődési Ház, Kölesd Lesenyei Mártával
1981 • Művelődési Ház, Decs
1982 • Megyei Művelődési Központ, Siófok (Lesenyei Mártával) (kat.)
1987 • Művelődési Otthon, Káld (Lesenyei Mártával)
1988 • Kemenesaljai Művelődési Központ, Celldömölk .
Csoportos
1968 • Kilencek, Műcsarnok, Budapest
1973 • Nemzetközi Kisplasztikai Biennálé, Műcsarnok, Budapest.
Díjai
Köztéri művei
Mindszenty József szobra Zalaegerszegen .
Csörötnek , az Örök Ige temploma
Sportdombormű (bronz, 1951, Oroszlány , gimnázium)
Martinász (kő, 1953, Hatvan, vasútállomás )
Dombormű (terrakotta, 1953, Komló , filmszínház)
Kút (bronz, 1955, Győr , gimnázium)
Tégla dombormű (1955, Inota , kultúrház)
Labdázó fiú (1957, Kispest, Vécsei u. Általános Iskola)
Tégla-dombormű (1959, Budapesti Műszaki Egyetem )
Vas-szűz (kovácsoltvas, 1960, Ózd , lakótelep)
Dombormű (terrakotta, 1960, Budapest, EMKE [elveszett])
Anya gyermekével (kő, 1961, Heim Pál Gyermekkórház )
Kútfigurák (bronz, 1961, Miskolc , SZOT-székház)
Fa dombormű (1961, Balatonőszöd , kormány-nyaraló)
Dombormű (pirogránit, 1961-62, Szeged , városi tanács)
Figurális dombormű (terrakotta, 1964, Budapest, Magyar Filmlaboratórium)
Siracusa ostroma (pirogránit, 1965, Budapest, Optikai Labor)
Figurális lemezdombormű (vörösréz, 1967, Kistelek , Általános Iskola)
Ivókút (kő, bronz, 1967, Gyula , gimnázium)
Vízköpők (bronz, 1968, Budapest, Palatinus Strandfürdő )
Kőműves Kelemenné (bronzbetétes fakapu, 1968, Salgótarján, megyei tanács)
Háromalakos szoborcsoport (bronz, 1968, Gyula, Erkel Ferenc Múzeum)
V. István -emlékmű (vörösmárvány, 1969, Győr, városi tanács)
Fa dombormű (1970, Nyíregyháza , közösségi ház)
Bocskai István (vörösmárvány, 1971, Derecske , Általános Iskola)
Fa dombormű (1973, Szarvas , tanácsház)
Bláthy Ottó Titusz (bronz, 1973, Göd )
Emlékmű (30 sírfa, 1973-1974, Mohács , Emlékhely [Vadász Györggyel])
Mártír síremlék (bronz, 1973-74, Baja , temető [Vadász Györggyel])
Mártír síremlék (bronz, 1973-74, bronz, Marcali , temető)
Fortuna-emléktábla (bronz, 1976, Budapest, Fortuna utca)
Alkimisták - Kémikusok (bronz, 1976, Kossuth Lajos Tudományegyetem Kémiai Intézet)
Fa dombormű (1977, SZOTE)
Réz dombormű (1978, Szombathely, OTP-központ [Szilágyi Istvánnal])
Máriássy Félix síremléke (bronz, kő, 1979, Budapest, Farkasréti temető)
Máriássy Félix és Ferenc síremléke a Farkasréti temetőben . Kiss Sándor alkotása.
Faszobrok (1980, Budapest, Fórum Szálló - Finta Józseffel )
Gábor Áron (bronz, 1980, Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor [Vadász Györggyel])
Harangtorony (fa, 1981, Decs , Templom tér)
Magyarországi Szent Erzsébet (kő, 1981, Szent Péter-bazilika , Magyarok Nagyasszonya kápolna) [1] [halott link ]
Boldog Gizella (kő, 1981, Szent Péter-bazilika, Magyarok Nagyasszonya kápolna) [2] [halott link ]
Árpád-házi Szent Margit (kő, 1981, Szent Péter-bazilika , Magyarok Nagyasszonya kápolna) [3] [halott link ]
Fa szobrok és fa domborművek (1982, Budapest, Penta Szálló - Finta Józseffel )
Kálmán Imre -emléktábla (bronz, 1982, Siófok, Kálmán Imre Múzeum )
Díszkút (bronz, 1982, Szombathely )
Fa dombormű (1983, Budaörs, Mezőgazdasági repülőtér)
Zsigmond király (bronz, 1985, Pásztó , római katolikus templom [Vadász Györggyel])
Oltárfalak (fa, 1985, Csörötnek , római katolikus templom - Fazakas Péterrel )
Háromfigurás (színezett, spanyolozott fa, 1986, Győr, Rába cukrászda)
Zichy (bronz, 1987, Tbiliszi, park [Vadász Györggyel])
Batthyány-Strattmann László -emléktábla (bronz, 1988, Körmend, római katolikus templom)
Bolyai János -mellszobor (bronz, 1989, Szombathely, Általános Iskola)
Eötvös Loránd -dombormű (bronz, 1989, Heidelberg , egyetem)
Szentgotthárdi csata (1664) |Szentgotthárdi csata (bronz, 1989, Szentgotthárd , Magtár Színház )
Szent Cecília (dombormű, 1989, Zsennye) [4] Archiválva 2016. március 5-i dátummal a Wayback Machine -ben
Oratóriumi szobor (gipsz, 1990, Szombathely, ferences kolostor )
Jó pásztor (fa, 1991, Hosszúpereszteg , római katolikus templom)
Szent László -emlékmű (bronz, 1992, Zanat )
Eötvös-dombormű (bronz, 1993, Celldömölk, Eötvös Iskola)
Jó pásztor (kő, 1993, Körmend, Szent Erzsébet római katolikus templom kertje)
Muhi emlékhely (fa, 1993, Muhi domb [Vadász Györggyel])
II. világháborús emlékmű (bronz, gránit, 1993, Celldömölk)
Niké , Függetlenségi emlékmű (üveg, krómacél, 1994, Budapest, Bocskay út, Függetlenségi park [Vadász Györggyel])
II. világháborús emlékmű (ruszkicai fehér márvány, 1994, Siófok, római katolikus templom kertje [Vadász Györggyel])
Szent László -oltár (cseresznyefa, 1994, Rum , római katolikus templom)
Mindszenty József (bronz, 1995, Zalaegerszeg - Vadász Györggyel)
Szent István-emlékmű (műkő, aranyozott bronz, 1998, Somló -hegy (Vadász Györggyel).
Szent László , 1998. (Batthyány Boldog László Templom, Körmend)
Jegyzetek
↑ Petőfi Irodalmi Múzeum névtér, PIM61138
↑ Szenensült . Magyar Nemzet, 2019. december 18. (Hozzáférés: 2023. május 30.)
↑ Kiss Sándor szobrászművész három relief elkészítésére kapott megrendelést. El is készítette a Boldog Gizella, Szent Erzsébet és Szent Margit életéről szóló domborművek gipszmintáit, a művek kidolgozását, kifaragását azonban tanítványára, Bajnok Bélára bízta, aki járatosabb volt a kőmegmunkálásban. Bajnok Béla nagy megtiszteltetésnek vette a felkérést és örömmel látott munkához. A domborműveket süttői mészkőből faragta ki, egyes részleteket pedig óarannyal vont be: így például Gizella királyné koronáját és a koronázási palást alakjait és mintázatát. Vörösvári Újság, 2005. április, 4. szám Archiválva 2009. szeptember 11-i dátummal a Wayback Machine -ben.
Források
A felszabadult Budapest művészete (kat., Budapest, 1960)
Szíj R.: Kiss Sándor. In: Művészet, 1967/3.
Szíj R.: Kiss Sándor. In: Bildende Kunst, 1967/10.
T. A.: Látogatóban Kiss Sándornál . In: Kortárs, 1969/3.
Sculptura Hungarica, Budapest, 1970
Kaposi E.: Ferenczy Béni művésztelepe Esztergomban. In: Művészet, 1970/8.
Szolláth Gy.: A magyar zeneművészet érmei és plakettjei, Budapest, 1972
Újváry B.: Kiss Sándor munkásságáról. In: Művészet, 1973/2.(kat. bev., ~ szegedi kiállításához, 1976)
Tandi L.: Kiss Sándor kopjafái. In: Új Tükör, 1976. augusztus 10.
Nagy Z.: Történelmi emlékhely Mohácson. In: Kritika, 1976/12.
Sz. Kürti K.: Köztéri szobrok és épületdíszítő alkotások Debrecenben és Hajdú-Biharban, Debrecen, 1977
Fényes, T.: Exibition of three artists in the Csók Gallery. In: Daily News, 1978. október 19.
Székely A.: Új utak - a tradíciók tükrében. In: Új Tükör, 1978. november 12.
Soós É.: A világ nem utánzást vár tőlünk... In: Napló, 1979. február 10.
Németh I.: Kisgaléria Kiss Sándor. In: Irodalmi Szemle, 1979/3.
Bóna E.: Nyírbátor város érmei a Zenei Napok tükrében. In: Szabolcs-Szatmári Szemle, 1979/3.
Horváth Gy.: Kiss Sándor. In: ART 11/80. (kat. bev., a bázeli művészeti vásár, Budapest, 1980)
Oratórium Magnae Dominae Hungarorum Romae, Budapest, é. n. [1982]
Kiss Sándor katalógus bevezető , Siófok, 1982.
Salamon N.: Kiss Sándor és Lesenyei Márta szobrai . In: Új Tükör, 1987/24.
Tóth S.: Emléktábla „a szegények orvosának”. In: Új Ember, 1988. november 6.
Sill F.: A kiengesztelődés emlékművének a felavatása. In: Vasi Szemle, 1990/3.
M. D.: A függetlenség emlékműve. In: Új Magyarország, 1992. október 24.
Szobrot és kápolnát szenteltek Körmenden. In: Vas Népe, 1993. augusztus 24.
Gyürki L.: IV. Béla emlékműve. In: Vas Népe, 1994. január 25.