A községről megjelent első írásos emlék 1326-ból származik, itt Machednak nevezik. A román stílusban épült templom a 13. században épült. Iskolájának legkorábbi említése 1840-ből származik.
A 2. világháború után visszakerült Csehszlovákiához. 1947-ben a községből 53 magyar családot telepítettek Magyarországra és 60 szlovák családot a magyarországi Pitvarosból Kismácsédra.
1986-ban a községet a szomszédos Diószeghez csatolták. Ez az állapot 2002-ig tartott, a lakosság 2000-ben népszavazáson nyilvánította ki elszakadási szándékát.
Népessége
1930-ban a lakossága 98,5%-ban magyar volt.
2011-ben 584 lakosából 284 magyar és 279 szlovák volt.
2021-ben 582 lakosából 242 (+10) magyar, 325 (+23) szlovák, 6 egyéb és 9 ismeretlen nemzetiségű volt.[2]
Nevezetességei
Római katolikus temploma a 13. században épült román stílusban, Antióchiai Szent Margit tiszteletére szentelték. A falu lakott területétől egy kilométernyi távolságban fekszik, megalapozott feltételezések szerint a középkori falu egykori területén. A védett műemlék épület legújabbkori felújítása 2006-ban kezdődött. Vakolatának eltávolításakor befalazott ablakokra bukkantak.[3]