A Cinchona nevet 1742-ben Linné adta Chinchon grófné története után.[5]
A legenda szerint Luis Jerónimo Fernández de Cabrera Bobadilla Cerda y Mendoza Chinchón perui alkirály felesége, Anna Condeza de Chinchón grófnő 1638-ban maláriás lett. Nagyon magas láza volt, az orvosok nem tudtak segíteni rajta.[8][9]
Egyes verziók szerint egy katona hozta neki a kínafa kérgéből őrölt port, akit az indiánok gyógyítottak meg két évvel korábban, más verzió szerint egy bolíviai bíró küldte a szert, megint más verzió szerint egy kecsui sámán kininfa kéregből főzött teája gyógyította meg a grófnőt, aki ezután maga is próbálta gyógyszerként népszerűsíteni a szert, majd később Spanyolországba exportálni.[7][8][10]
Spanyolországban ezért polvo de la condesaként (a grófnő poraként) terjedt el, majd később a jezsuiták kereskedni kezdtek a porral és utánuk jezsuita porra változott a szer elnevezése.[11]
Egyes feljegyzések szerint a jezsuiták által került Spanyolországba, ezért kapta ezt a nevet.[7]
A drog neve valójában az óperui kina szóból származik, amelynek jelentése kéreg (kina-kina: nagyon értékes kéreg),[9] a kecsua quina-quiná jelentése „a kérgek kérge”.
A szót nem egyformán, de elég hasonlóan írták. A franciák quinquinanak,[12] az olaszok quina-quinának, vagy thina-chinának, később már csak chinának, a lengyelek qwinnának, a svédek és hollandok kínának, az angolok és az oroszok pedig lázgyökérnek vagy perui gyökérnek nevezték.[10]
Hivatalosan először Pulvo de la Condesa néven vált ismertté, 1667-ben a Londoni Pharmacipoeiában pedig Cortex Peruanus néven említik.[12]
Előfordulása
Közép- és Dél-Amerikában, az Andok keleti, magasabb hegyvidéki trópusi erdőiben található vadon, valamint nagy területeken termesztett is, a különböző fajták egymással könnyen kereszteződődnek.[6][7][13][14][15]
Természetes élőhelyén az Andok lejtőjén, az északi szélesség 10. és a déli szélesség 19. foka által határolt fennsíkon található, a mai Venezuela, Kolumbia, Ecuador és Bolívia területén.[10]
Megjelenése
15-25 méter magas, a kávéval rokon[16]örökzöld trópusi fa.[6]Kérge (ebből vonják ki a kinint) szürkésbarna színű, belül vörösesbarna, rostos.[12]Leveleik nagyok, szélesek, lehetnek oválisak, vagy lándzsásak. Bugákban csoportosuló, apró, illatos virágaik általában rózsaszínűek, vagy sárgásfehérek, de előfordulnak piros színűek is.[6]Termése apró magokat tartalmazó toktermés.[7]
Gyógyhatásainak felfedezése
A kínafa kérgének jótékony hatását már az őslakók egyes törzsei is ismerték. J. Veddel francia természetbúvár 1848-as írása szerint ezek először a Malacatos faluban élő indiánok voltak. A nyirkos idő és az erősen változó hőmérséklet miatt a váltóláz gyakran halálos kimenetelű betegségnek számított, mely gyógyítására sok növényt kipróbáltak, így találták meg az egyetlen hatásos ellenszert nyújtó kínafát, melyet "Qua-hukku"nak, hidegrázás-reszketés fának neveztek és a kérgéből készült főzettel gyógyították a magas lázat.
La Fontaine volt aki először bemutatta Európában a rettegett malária akkor leghatékonyabb gyógyszerét.
"Quinaquina" címmel verset is írt róla, melynek jelentése magyarul "kínafa".
A kínafa kérgének gyógyításra való felhasználásáról az 1630-as években íródott az első beszámoló. Az akkori megfigyelések szerint a keserű anyagok hatásosak voltak a láz ellen, a kínafa kérge pedig rendkívül keserű volt, ezért kezdtek kísérletezni vele a magas láz kezelésére.[12]
Az európaiak 1638-ban használták először a fa kérgéből készült italt.
Charles Marie de La Condamine volt az aki először vitt Európába kínafa magvakat és csemetéket és indián nevén quinq-quinának nevezte, azzal a legendával, ha a pumák maláriában megbetegednek, lehántják a fa kérgét és meggyógyulnak tőle. A legenda többszörösen is legenda volt, hiszen a másfél-három ezer méter közti magasságban, ahol a kínafa nő, nem élnek pumák, valamint sem ezek, sem más macskafélék nem betegednek meg soha maláriában.
P. Barba, a valladolidi egyetem professzora ír először könyvet a kínafáról, mely 1642-ben Sevillában, a gyógyszerről írt értekezések pedig Rómában 1659-ben, Antwerpenben 1659-ben és Genovában 1663-ban jelentek meg. 1679-ben Thomas Sidenheim angol orvosGenfben megjelent könyvében szintén ír a kínafa hatásosságáról.
Lipót osztrák főherceg udvari orvosa Halfétius doktor viszont nem csak hatástalannak tartotta malária ellen, de kifejezetten károsnak mondta az egészségre.[10]
A néhány ellenző véleménye ellenére hatalmas volt a kereslet a malária ellenes porra, a belőle származó haszon egyre nagyobb volt, ami egyre jobban növelte a protestánsok ellenszenvét a római egyházzal szemben.
1658-ban Oliver Cromwell azért halt meg váltólázban, mert elveire hivatkozva elutasítja, hogy jezsuita porral próbálják meggyógyítani.[17]
A malária gyógyításában az egyik legnagyobb hírnevet szerző ember Robert Talbot az angliai Essex grófságban patikussegédként dolgozó férfi volt, aki azt hirdette, hogy saját gyógyanyagot kísérletezett ki a rettegett betegség ellen. Először II. Károly udvarában gyógyított, majd Párizsban Condé hercegnőt, Jean-Baptiste Colbert és másokat is.[10]
Talbot „arcanuma” 1679-ben XIV. Lajos életét is megmentette, aki ezért hálából 2000-,[17] majd további 40.000 Lajos aranyat fizetett neki a szer összetételének elárulásáért, nemesi rangra emelte, valamint tíz évre a gyógyszer kizárólagos kereskedelmi jogát biztosította neki Franciaországban. Nagy meglepetés volt, mikor bevizsgálás után kiderült, a csodaszer nem más, mint a kinin. Ezután hivatalosan is gyógyszerré nyilvánították, az orvosok kezdték a betegeknek felírni, Pulviis cortiis chinae, azaz a kínafa kérgéből készült porként. Később a neve kininre, a fáé pedig kininfára egyszerűsödött. A fát Linné rendszertanában Cinchona officinalisként nevezi.
A kéreg behozatalát az európai országokban jelentősen növelték, de mivel hatalmas volt a kereslet, sorra jelentek meg az álgyógyítók, és kininnek eladtak mindenféle keserű port, általában fűzfakérget.[10]
Szegeden, 1704-ben II. Rákóczi Ferenc is megbetegedett maláriában, de Magyarországon ekkor még nem ismerték a kinint. Pápai Páriz fűzfa-főzetével sikerült meggyógyulnia.
A kínafa első leírását 1737-ben Ch. M. La Condamine juttatja el a párizsi Akadémiához. A párizsi orvosok azonban még idegenkedtek az új szertől, mivel annak hatásmechanizmusa eltért az akkor megszokottól, mert diuretikus hatás nélkül is csillapította a lázat.
A kínaporra mégis olyan nagy a kereslet, hogy 1820-ra a dél-amerikai erdőket teljesen kiirtották, ezért 1852-ben holland telepesek Jáván kezdték el termeszteni.[17]
Gize már 1816-ban tanulmányozta a kinin kivonását a kínafa kérgéből, de a tiszta kinin alkaloid kivonása csak 1820-ban sikerült két francia kémikusnak Pierre-Joseph Pelletiernek és Joseph Bienaimé Caventounak a cinkoninnal, kinidinnel és sok más alkaloiddal együtt,[9] ezután már az izolált kinint árusították, mely a legfontosabb gyógyszerek egyike maradt még közel száz évig.[15][18]
A kínaalkaloidok szintetikus előállításával az I. világháború idején, a nehéz drogbeszerzés miatt kezdtek komolyabban foglalkozni. Így jöttek létre a modern antimaláriás szerek, elsőként a primaquin.[12]
Jellemző vegyületek, hatóanyagok
Legfontosabb hatóanyagai a kinolinvázas alkaloidok, a kinin, a kinidin, a cinkonin a cinkonidin. Kis mennyiségben még indolvázas alkaloidokat is tartalmaz, valamint kínasavat, kávésav származékokat, triterpén-szaponinokat, cserzőanyagokat, nyomokban illóolajat. A cserzőanyagok katechin típusúak, könnyen polimerizálódnak, így képződik a kéreg vörös festékanyaga.[19]
A kínakéregben a gyógyszeripar számára két jelentős vegyület található, a kinin és a kinidin. A kinidint a kiningyártás során visszamaradó anyalúgból nyerik ki, illetve fél szintézissel is előállítható a kininből.
Összalkaloid-tartalma legalább 6,5%, amelynek 30-60%-a kinintípusú.[19]
Felhasználása
A perui és bolíviai őslakosok már nagyon régóta használták a kínafa kérgét, nem csak lázcsillapításra, de megfázásra, hasmenésre, vérhasra és másnaposságra is.
A kéreg a lázon kívül fájdalmat is csillapít, érzéstelenítő, gyulladáscsökkentő, baktériumellenes, fertőtlenítő, ezért sebek, fekélyek, tályogok, véraláfutások, valamint izomgörcsök,[20]influenza ellen, száj- vagy torokfertőzések kezelésére is használható. Vérszegénység, máj-, epehólyag és lép megbetegedések ellen is hatásos, a benne található alkaloidok és triterpének miatt a nyál- és az emésztőnedvek kiválasztását fokozza ezáltal javítja az emésztést és növeli étvágyat.
A kinidin antiaritmiás gyógyszerként hatásos.
A kinin-szulfát egyik leghatásosabb szer az éjszakai lábikragörcs csillapítása.[7][21][22]
A kinin kinyerése a fa kérgének porrá őrlése, majd etanollal, vagy hígított sósav, glicerin, etanol és víz elegyével történik. Az így nyert kivonatban a kinintípusú alkaloidok aránya 30-60%.
Nagy részét az élelmiszeriparban, üdítőital (tonik), vagy vermutfélék előállításánál használják fel.[12][7]
A kinin hatásossága a malária ellen klinikailag bizonyított, de nemkívánatos mellékhatásai, valamint korszerűbb, biztonságosabb szerek megjelenésével alkalmazása már nagyrészt visszaszorult.[21]
Egy ideje mesterségesen is előállítják, de a gyógynövényekkel gyógyító homeopátiában még mai napig is keresett növény.[7]
Nemkívánt mellékhatásai
A kínafa kéreg használata a szintetikus gyógyszerek megjelenésével folyamatosan háttérbe szorult, viszont a paraziták ellenálló képessége növekszik, így ezek a korábban hatásos szerek egyre jobban hatástalanokká válnak, ezért újra előtérbe kezd kerülni a kínakéreg használata.[23]
A kéregben található kinin általános protoplazmaméreg, a vörösvérsejtekben lévő kórokozók sejtmembránjait károsítja, így pusztítva el azokat. Sajnos a kinin nem csupán a protozoont gátolja, ebből fakadnak a mellékhatásai.[19]
A vérben lévő kórokozókat elpusztítja, a test egyéb részein lévőket viszont nem. Hosszú időn át tartó alkalmazása részleges-, vagy teljes süketséget okozhat.[23]
Egyidejűleg használva, a véralvadásgátló szerek hatása fokozódhat. Láz, fokozott vérzékenység, bőrkiütések jelentkezhetnek.[6][21]
A vérnyomás- és vércukorszint csökkenhet, trombózis alakulhat ki.[9]
Előfordulása gyógyszerkönyvekben
Vörös kínafa fakéreg [Ph. Hg. VIII. - 01/2002:0174 (2004), Ph. Eur. 6. - 0174 (2008)]
Vöröskínafa-kéreg standardizált folyékony kivonat [Ph. Hg. VIII. - 04/2006:1818 (2007)] (A drogot a vörös kínafa, a sárga kínafa, illetve ezek változatainak és hibridjeinek kérge adja.)
Előfordulás vénymintagyűjteményben: Gutta stomachica (FoNo VII. - 2003)
1937-ben a Magyarországon törzskönyvezett 4512 gyógyszer közül 178 hatóanyaga volt a kinin, majd a 20. században helyét új maláriagyógyszerek és lázcsillapítók vették át.[15]
A nemzetségbe tartozó fajok
Cinchona nemzetségbe 252 tudományos növénynév tartozik, ezek közül az alábbi 26 az elfogadott fajnév.[24][4][25][26]
Cinchona calisaya (A legnagyobb hatóanyag-tartalmú faj. Bolíviában a Caravaya tartományban (Titicaca-tó) volt őshonos).[5]
Cinchona officinalis
Cinchona pubescens
Cinchona calisaya
Jegyzetek
↑Cinchona L.. itis.gov. (Hozzáférés: 2019. december 24.)
↑Cinchona. biocyc.org. (Hozzáférés: 2019. december 24.)
↑Cinchona. indiabiodiversity.org. (Hozzáférés: 2019. december 24.)
↑ ab!Cinchona L.. tropicos.org. (Hozzáférés: 2019. december 24.)
↑ abc Kiss Árpád: A rettegett Benini-öböl és a kinin – vázlatos gyógyszertörténet. I. rész - Kínafa (Gyógyszertörténeti közlemények) Gyógyszerészet 53. 2009. július 421 oldal.
↑ abcdefKínafa. orvosok.hu. (Hozzáférés: 2020. január 5.)
↑ abcdefGyógynövénytár Útmutató a korszerű gyógynövény-alkalmazáshoz. Szerk. Csupor Dezső, Szendrei Kálmán. Budapest: Medicina Könyvkiadó Zrt. 247. o. ISBN 978-963-226-378-6
↑ abcGyógynövénytár Útmutató a korszerű gyógynövény-alkalmazáshoz. Szerk. Csupor Dezső, Szendrei Kálmán. Budapest: Medicina Könyvkiadó Zrt. 248. o. ISBN 978-963-226-378-6
↑ abcGyógynövénytár Útmutató a korszerű gyógynövény-alkalmazáshoz. Szerk. Csupor Dezső, Szendrei Kálmán. Budapest: Medicina Könyvkiadó Zrt. 250. o. ISBN 978-963-226-378-6
↑Chinchona. britannica.com. (Hozzáférés: 2020. január 22.)
.jpg)
.jpg)
