Jean Simmons első filmszerepét 14 évesen a „Give Us the Moon” c. filmben játszotta, majd két évvel később a „Szép remények” c. film Estellájaként lett ismert. A különleges szépségű, karakteres színésznő később a hollywoodi producerek kedvence lett, és nagy történelmi filmekben, adaptációkban előszeretettel osztották rá a drámai hősnők szerepét. A rabszolgavezér, Spartacus szerelmét alakítja az azonos címmel rendelkező amerikai filmben, de más ókori témájú alkotás is jegyzi nevét, mint pl. A Palást, mely cselekménye a halott Jézus Krisztus által viselt lepel körül forog. A Hamletben nyújtott alakításáért 1949-ben Oscar-díjra jelölték.
A nyolcvanas és kilencvenes években elvétve látható volt még mozifilmekben, de túlnyomórészt televíziós produkciókban tért vissza a képernyőre. Ezek közül kiemelkedő az 1985-ben forgatott Észak és Dél című filmsorozat , mely az amerikai polgárháborút dolgozza fel, és amelyben még soha nem látott sztármennyiséget vonultatott fel Hollywood egyszerre. Jean Simmons mellett Kirstie Alley, Elizabeth Taylor, Patrick Swayze, Lesley-Anne Down, Olivia de Havilland is kapott szerepet a filmben. A másik kiemelkedő szerepét az 1983-ban forgatott Tövismadarakban Fee Clearyként nyújtotta.