Csíksomlyón és Kolozsváron végzett gimnáziumot, majd felsőfokú tanulmányait a kolozsvári és a bécsi egyetemen végezte, végül doktori oklevelét 1878-ban Kolozsváron szerezte meg. 1878–1880-ban a pancsovai, 1880–1887-ben az aradi főreáliskola magyartanára volt, majd Budapestre költözött. 1887 és 1892 között a II. kerületi állami főreáliskolában oktatott, majd fél évig tartó körutat tett Romániában, amelynek során az ország oktatásügyi és műveltségi helyzetét tanulmányozta. Visszatérését követően, 1893-tól az I. kerületi királyi katolikus gimnázium tanára lett, egyúttal az 1893/1894-es tanévben az iskola igazgatói posztját is betöltötte. 1895-ben a tanítással rövid időre szakítva, a Bánffy-kormány alatt a miniszterelnökség nemzetiségi ügyosztályának tisztviselője lett, egészen 1899-ig, de már 1897-től ismét tanított, ezúttal a VI. kerületi főreáliskolában.
1907-ben végleg felhagyott a tanítással, s az oktatásügy fejlesztésének szentelte magát, a vallás- és közoktatásügyi minisztérium tisztviselője lett. 1908-tól a szabadoktatás ügyeinek intézésével bízták meg, s 1911–1919-ben az általa szervezett Országos Szabadoktatási Tanács ügyvezető alelnökeként tevékenykedett. Időközben, 1917–1918-ban a bukaresti osztrák–magyar katonai parancsnokság nemzetiségügyi előadója volt. 1922-től a szegedi Ferenc József Tudományegyetem tiszteletbeli nyilvános rendes tanárává nevezték ki.
Munkássága
Pedagógusként az állami és egyházi iskolák keretein kívül zajló magyar nyelvű szabadoktatás, a népakadémiai és népfőiskolai tanfolyamokon folyó felnőttoktatás, valamint a népművelő ismeretterjesztő előadások ügyének harcos szószólója és szervezője volt. Olyan pedagógiai, neveléselméleti és oktatáspolitikai szakfolyóiratok alapító szerkesztőjeként ismert, mint a Középiskolai Szemle (1882–1887, Antolik Károllyal és Spitkó Lajossal), valamint az Egyetemes Közoktatásügyi Szemle (1889–1893, Balássy Dénessel). 1888-ban a budapesti Tanulók Olvasó Tárát szerkesztette Boros Gáborral.
Történészként az 1890-es évektől foglalkoztatták a Kárpát-medence nemzetiségi és Magyarország kisebbségpolitikai kérdései. Különösen a magyarországi (erdélyi) román kisebbség népességtörténete és politikai-ideológiai mozgalmai (pl. dákoromán-elmélet, román irredentizmus, Nagy-Románia eszméje) terén képezte magát szakértővé, s a Budapesti Hírlapban vagy a Magyar Szemlében, illetve önálló kötetekben megjelent publicisztikái java része is e tárgykört járta körül. Ezekben általában az erdélyi románság törekvéseinek lehetséges következményeire, s a leszűrt következtetéseken keresztül valamennyi nemzetiség térnyerésével járó veszélyekre figyelmeztetett. Az 1890-es években részt vett az Arad vármegye és Arad szabad királyi város monographiája című kiadvány szerkesztői munkálataiban, amelynek néprajzi vonatkozású fejezeteit ő maga írta.
