Inke László
Inke László (Arad , Románia , 1925 . január 16. – Budapest , 1992 . augusztus 19. ) Jászai Mari-díjas magyar színművész , érdemes és kiváló művész .
Inke László sírja Budapesten . Farkasréti temető : 25/3-18-1, Janzer Frigyes alkotása
Életpályája
1947 -ben végzett az Országos Magyar Színművészeti Akadémián , és Debrecenbe , majd 1948 -ban Miskolcra a Nemzeti Színházhoz , 1949 -ben a budapesti Vidám Színpadhoz , 1950 -ben pedig Szegedre szerződött. 1956 -ban lett a József Attila Színház tagja, 1958 -ban ment át a Petőfi Színházba, amit később Jókai, majd 1961 -től Thália Színháznak neveztek át. Rákban hunyt el 1992 . augusztus 19-én Budapesten .
Sokoldalú karakterszínész volt, aki különösen hideg szenvedéllyel formált, gúnyos hangvételű intrikusszerepeiben vált emlékezetessé.
Színpadi szerepei mellett számos filmben és sorozatban játszott, szinkronhangként is ismertté vált (többek között Telly Savalas magyar hangja volt a Kojak című sorozatban 1973 és 1978 között).
Magánélete
Első felesége Ambrus Edit , második a színésznő Böröndy Kati volt, mindkettőtől elvált. Utolsó felesége, Garamszegi Márta szintén színésznő volt, két lányuk született. [3]
Színházi szerepei
A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 173 ; ugyanitt kilencvennégy színházi felvételen is látható.[4]
Filmjei
Játékfilmek
Tévéfilmek, televíziós sorozatok
Rajzfilmek
Szinkronszerepei
Filmek
Év
Cím
Szereplő
Színész
Szinkron év
1935
Blood kapitány
—
—
1971
1936
Rómeó és Júlia (2. magyar szinkron)
Escalus, Verona hercege
Conway Tearle
1978
1937
Zola élete
—
—
1963
1938
A pék felesége
Castan de Venelles márki
Fernand Charpin
1974
Állat az emberben
Roubaud
Fernand Ledoux
1978
1940
A bagdadi tolvaj
Dzsinn
Rex Ingram
1980[6]
Ritmus a folyón
—
—
1979
1941
Imádlak, de elválok
Dr. Vengard
Alan Mowbray
1977
Lady Hamilton (1. magyar szinkron)
Sir William Hamilton
Alan Mowbray
1980
Modern Pimpernel
Graum tábornok
Francis L. Sullivan
1979
1942
Vihar Grúziában
Abbasz sah
Akakij Vaszadze
1974
1943
Megszállottság
—
—
1983
1947
Hallgatni arany
Színpadi munkás
—
1979
1948
A részeg angyal
—
—
1976
1950
Az ördög szépsége
Bíró
—
1972
Kutyaélet
Renato Boselli
Enzo Furlai
1989
1952
Kuszó Maxi
Dobnika
Hubert von Meyerinck
1967
1954
Kár, hogy bestia (2. magyar szinkron)
Rendőrfelügyelő
—
1979
Papa, mama, ő meg én (2. magyar szinkron)
Pillat gazda
Jean Tissier
1973
1955
Kábítószer-razzia
—
—
1963
1956
Az esőkabátos ember
—
—
1980
Hosszú kéz
—
—
1967
1957
Szépek, de szegények
—
—
1968
Tisztes úriház (1. magyar szinkron)
—
—
1961
Tizenkét dühös ember (1. magyar szinkron)
Negyedik esküdt
E. G. Marshall
1959
Tricikli
—
—
1978
1958
A nagy családok (2. magyar szinkron)
Simon Lachaume
Bernard Blier
1980
Levelek a szélben
—
—
1966
Rendkívüli történet
—
—
1959
1959
A béke első napja
Kunze
Ervin Knauszmjuller
A nagy főnök
Paulo
Gino Cervi
1976
Archimedes, a csavargó (1. magyar szinkron)
—
—
1962
Ben Hur (1. magyar szinkron)
Ilderim sejk
Hugh Griffith
1982
Fehérnemű-hadművelet
Molumphry, a főnök
Gene Evans
1979
Jöjj vissza, Afrika!
—
—
1981
Ördögi trükk (1. magyar szinkron)
—
—
1965
Szegény milliomosok (1. magyar szinkron)
—
—
1968
1960
A kalandor
—
—
1961
Aki szelet vet (2. magyar szinkron)
Jeremiah Brown tiszteletes
Claude Atkins
1973
Az utolsó tanú [7] (2. magyar szinkron)
—
—
Feltámadás
—
—
1962
Finom kis börtön…
Zselé Knight
David Lodge
1965
Psycho
Tom Cassidy
Frank Albertson
1984
Seiler utca 8.
—
—
1961
1961
A balek bosszúja
Charles Lepicard
Bernard Blier
1978
A világ minden aranya (1. magyar szinkron)
—
—
1962
Álom luxuskivitelben (1. magyar szinkron)
José da Silva Pereira
José Luis de Villalonga
1973
Az utolsó ítélet (2. magyar szinkron)
Védőügyvéd
Vittorio De Sica
1979
Csak ketten játszhatják
—
—
1962
Eltűnt egy asszony
—
—
Ítélet Nürnbergben (1. magyar szinkron)
Curtiss Ives bíró
Ray Teal
1965
Maigret felügyelő – II/9. rész: A hazug
Gastin
Joseph Fürst
1973
Martin a felhőkben
—
—
1968
Zendülő fiatalok
Dostál
Otomar Krejča
1962
1962
A maffia parancsára (2. magyar szinkron)
—
—
1978
A rendőrfelügyelő [8]
—
—
Az Ezüst-tó kincse (1. magyar szinkron)
—
—
1977
Előzés
—
—
1963
Kékszakáll
Védőügyvéd
Claude Mansard
1980
Kilenc óra Ráma oltáráig
P.K. Mussadi
Robert Morley
1977
Transzport a Paradicsomból
—
—
1963
1963
A bőrkabátos fiúk (1. magyar szinkron)
—
—
1971
Álomjáték
—
—
1968
Gól büntetésből
Edző
—
1964
Kétballábas
Bill
David Lodge
1967
Ruha teszi az embert
Kämbel tanácsos
Erwin Klietsch
1964
Vasárnap New Yorkban
Drysdale, pilóta főnök
Jim Backus
1978
1964
Az aranycsempész (2. magyar szinkron)
Karl Fehrman
Gert Fröbe
1986[9]
Egy szobalány naplója
Kapitány
Daniel Ivernel
1994
Hajrá, franciák!
Nagy Max
Henri Génès
1975[10]
1965
A rózsák háborúja
Warwick
Brewster Mason
1970
Casanova ’70
Rendőrfelügyelő
Bernard Blier
1980
Cicababák (2. magyar szinkron)
Arendi püspök
Akim Tamiroff
1976
Falstaff (1. magyar szinkron)
Mr. Silence
Walter Chiari
1967
Marco Polo
Hegyi öregember
Akim Tamiroff
1976
Viva Maria! (1. magyar szinkron)
Rodriguez
López Moctezuma
1974
1966
Egymillió karátos ötlet, avagy a Róka nyomában (1. magyar szinkron)
Harry
Martin Balsam
1978
Főnök inkognitóban
Novalès elnök
Folco Lulli
1983
Ólomglória
Jantzen felügyelő
Siegfried Wischnewski
1966
Surcouf – Mennydörgés az Indiai-óceánon
—
—
1975
1967
A gyilkos arca
A professzor
Marcelo Arroita-Jáuregui
1989
A kés
—
—
1968
A lóképű
Fong
Leonard Stone
1982
Caroline, drágám
Georges Berthier
Bernard Blier
1978
Diploma előtt
Mr. Robinson
Murray Hamilton
1975[11]
Közöny
—
—
1983
Lány az ugródeszkán
—
—
1971
Lélekben erősek
—
—
1969
1968
Feketeszakáll szelleme
Dean Wheaton
Richard Deacon
1970
Furcsa pár [12] (első-két magyar szinkron)
Speed
Larry Haines
1976
Ha… (1. magyar szinkron)
—
—
Hétszer hét (1. magyar szinkron)
Bernard, börtönorvos
Turi Ferro
1970
Maigret felügyelő nyomoz – II/4. rész: Felicia
Rendőrfőnök
Jean Lanier
1978
1969
322
Doktor
Miroslav Macháček
1991
A jégsziget foglyai
—
—
1971
A pénznek nincs szaga
Job
Jacques Dufilho
1977[13]
A szicíliaiak klánja (2. magyar szinkron)
Le Goff felügyelő
Lino Ventura
1979
Briliáns kéz
Mechanikus
Anatolij Papanov
1972
Hé barátom, itt van Sabata! (1. magyar szinkron)
O'Hara bíró
Gianni Rizzo
1980
Kényelmetlen helyzetek
önmaga
Miloš Kopecký
1974
Kő a szájban
—
—
1982
Utazás a Nap túlsó oldalára
Jason Webb
Patrick Wymark
1979
Volt egyszer egy kislány
George Harrington
Simon Scott
1975
1970
Fehérmellényes urak
—
—
1977
Kellemetlen szilveszter
Kopecky
Miloš Kopecký
1981
Leon és az Atlanti-fal (1. magyar szinkron)
Heinrich
Reinhard Kolldehoff
1971
Sherlock Holmes magánélete (1. magyar szinkron)
Fogadós
Robert Cawdron
1972[14]
Szent Lukács visszatérése
—
—
1976[15]
Sztrogoff Mihály
—
—
1972
1971
A munkásosztály a paradicsomba megy
—
—
1973
A rend gyilkosai
Elnök
—
1972
Goya
IV. Károly
Rolf Hoppe
1973
Halál a kanyarban
—
—
1972
Jakov Bogomolov
Jean bácsi
Borisz Ivanov
1976
Képzelt beteg
Argan
Michel Bouquet
1975
Kezed melegével
—
—
1972
Mária, a skótok királynője (2. magyar szinkron)
Sir William Cecil
Trevor Howard
1979
Minnie és Moskowitz
—
—
Nászéjszaka a börtönben
Rendőr
—
Osceola
—
—
1972
Sacco és Vanzetti
Tanú #2
—
1972
A játékos
Zagorjanszkij tábornok
Vszevolod Kuznyecov
1974
A tábornok állva alszik
Százados
—
És az eső elmos minden nyomot…
Luba
Wolfgang Reichmann
1977
Gyilkosság sorozatban
—
—
1980
Illumináció
Felvételi bizottsági tag
—
1974
Keresztül-kasul
Nagylelkű Jim
Patrick Newell
1978
Lázadás a buszon (1. magyar szinkron)
Mr. Jenkins
Kevin Brennan
1973
Monológ
Govornyin, kurátor
Leonyid Gallisz
1974
Szalmaláng
Schmollinger
Georg Marischka
1979
Tecumseh
—
—
1973
1973
A briliáns királynő bukása
Ügyész
Imantsz Adermanisz
1974
A hosszú búcsú [16] (1. magyar szinkron)
Farmer nyomozó
Stephen Coit
A rejtelmes sziget (2. magyar szinkron)
Bonaventure Pencroft
Jess Hahn
1978
A rendőrség csak áll és néz
Samperi
Claudio Gora
1975
A Sakál napja
Berthier
Timothy West
1981
Angolnak születtem
F. Minty
Michael Hordern
1980
Az ezredeseket akarjuk
Pino Barbacane ezredes
Giuseppe Maffioli
1974
Botrány a nyaralóban
—
—
Két Balláb az ezredben - avagy hogyan járultam hozzá Hitler bukásához (1. magyar szinkron)
Ellis őrmester
Bill Maynard
1980
Lucien Leuwen
Du Poirier doktor
Jacques Monod
1979
Pierre és Jean
Jérôme Rolland
Pierre Doris
1978
Vágtass, lovam!
Geraszimov, Killarij apja
Jurij Volincev
1974
1974
A mezők kulcsa
—
—
1976
A négy muskétás, avagy a lepel lehull (1. magyar szinkron)
—
—
1977
A négy muskétás, avagy majd mi megmutatjuk, bíboros úr! (1. magyar szinkron)
—
—
A pofon
Jean Douléan
Lino Ventura
A rendőrnő (1. magyar szinkron)
Ügyész úr
—
1976
A Wardinok asszonyai 1-3.
Walter Wardin
Eberhard Mellies
1977
Az előkelő alvilág
Vendéglős
—
1976
Az utazás (1. magyar szinkron)
Dr. De Paolo
Barry Simmons
Bankrablás (1. magyar szinkron)
Andrew Constable
G. Wood
1981
Columbo – III/8. rész: Embert barátjáról (1. magyar szinkron)
—
—
1977
Detektív két tűz között (1. magyar szinkron)
Edward M. „Pinky” Farrow
David Huddleston
1978
Gyilkosság az Orient expresszen
Ratchett
Richard Widmark
1977
Hetedik nap este
Tichy őrnagy
Karel Höger
1982
Hogyan fojtsuk vízbe, avagy kétéltűek tündöklése és bukása
Csehországi vízimanók főnöke
—
1976
Miért ölnek meg egy bírót? (1. magyar szinkron)
Derrasi képviselő
Giancarlo Badessi
Mussolini végnapjai (1. magyar szinkron)
Benito Mussolini
Rod Steiger
1975
Piedone 2.: Piedone Hongkongban (1. magyar szinkron)
Willie Pastrone
Edoardo Faieta
1977
Szenzáció! (1. magyar szinkron)
Murphy
Charles Durning
1980
1975
A bátyámnak klassz öccse van
Pavelka
Josef Bláha
1977
A Scotland Yard vendége (1. magyar szinkron)
Jimmy
Brian Glover
1976[17]
Agyő, haver! (1. magyar szinkron)
Ledoux, rendőrfőnök
Julien Guiomar
1977[18]
Bizalom
—
—
1984
Így kezdődik a szerelem
Rambousek
Vladimír Menšík
1977
Olyan, mint a többi szombat
—
—
Srácurak
Tanár
Petr Nárožný
Veszélyesen élni (2. magyar szinkron)
Badinget
Daniel Ivernel
1989
Vihar a szárazföldön
Mavridi
Grigorij Ljampe
1977
Zsarutörténet (1. magyar szinkron)
Vieuchene
Marco Perrin
1976[19]
1976
A szicíliai kereszt
Salvatore Francesco
Ivo Garrani
1989
Az inspektor küldetése
Varencov
Ivan Dmitrijev
1978
Az ötcentes mozi (1. magyar szinkron)
H.H. Cobb
Brian Keith
1981
Családi összeesküvés
Constantine
Nicholas Colasanto
1986
Fayard bíró, akit seriffnek hívtak
Xavier Marcheron
Daniel Ivernel
1978
Fehér telefonok
Benito Mussolini
Dino Baldazzi
1979
Mentsd meg Zapatát! [20]
—
—
1978
Mindenkinek a maga keresztje
—
—
Péter cár és a szerecsen
Nagy Péter cár
Alekszej Petrenko
Todo modo
Arras, rendőrkapitány-helyettes
Cesare Gelli
1979
1977
A híd túl messze van (1. magyar szinkron)
Amerikai kórházi ezredes
Arthur Hill
1986
A sorompóőr halála
Arnold Matofski rendőrfőfelügyelő
Gert Günther Hoffmann
1978
A vágy titokzatos tárgya
Utas a vonaton
Jacques Debary
1979
Gyilkos az esőben
Arnold Matofski rendőrfőfelügyelő
Gert Günther Hoffmann
1978
Visszajelzés
Tyimonin
Vszevolod Kuznyecov
1979
1978
A félhold árnyékában
Ter-Avetisz
Khoren Abrahamyan
1980[21]
Drága kisfiam
Mr. George
Cecil Linder
1978
Fogózz, bikfic!
—
—
1986
Különös meglepetés
Moore felügyelő
Edd Stavjanik
1982
1979
Jézus élete
Pontius Pilátus
Peter Frye
1985
1980
Fél ház vőlegény nélkül
Franc
Vladimír Menšík
1982
Tejszín a kávémban
Bernard Wilsher
Lionel Jeffries
1988
1981
Fantom az éjszakában (1. magyar szinkron)
—
—
1985
Fényjel a hídnál
—
—
1983
Őrizetbevétel (1. magyar szinkron)
Antoine Gallien felügyelő
Lino Ventura
Szentivánéji álom
Theseus
Nigel Davenport
1986
Vabank
Henryk Kwinto
Jan Machulski
1983
Várkastély a Kárpátokban
Gorz Gorku báró
Miloš Kopecký
1982
Nyaraló gyilkosok
Hercule Poirot
Peter Ustinov
1985
Pici Taylor
Brophy nyomozó
Alan Cassell
1986
1983
Pygmalion
Alfred P. Doolittle
Donald Ewer
1987
Vassza
Vassza férje
Vagyim Medvegyev
1984
1984
Kövek ura
Taszbol
Nurmuhan Zsanturin
1986
1986
A rózsa neve (1. magyar szinkron)
Idős Adso (hang)
Dwight Weist
1991
Michigani melódia
David Grook
William Kiehl
1990
Twist Moszkvában
Alekszej
Bernard Blier
1991
1987
A rádió aranykora
Mr. Waldbaum
Hy Anzell
1988[22]
Beverly Hills-i zsaru 2. (1. magyar szinkron)
Harold Lutz rendőrfőnök
Allen Garfield
1989
Bosszúvágy 4. – Véres leszámolás (1. magyar szinkron)
Nathan White
John P. Ryan
1989
Batman 1.: Batman
James Gordon felügyelő
Pat Hingle
1990
Gyilkosság fekete-fehérben
Dave
Sam Coppola
1991
1991
Cape Fear – A rettegés foka
Tom Broadbent
Fred Dalton Thompson
1992
Sorozatok
Év
Évad
Epizód
Epizódcím
Szereplő
Színész
Szinkron év
1976
3
4
Elnémult madarak / Halott madár nem énekel (1. magyar szinkron)
Ewald Malenke
Hans Korte
1979
1978
5
11
Az elveszett másodpercek / Elvesztett másodpercek (1. magyar szinkron)
Kwien úr
1980
1979
6
5
A szép bábu (1. magyar szinkron)
Gerdes úr
Siegfried Wischnewski
1983
1983
10
6
Végzetes találkozás / Halálos találkozó (1. magyar szinkron)
Walter Hagemann
Peter Ehrlich
1986
1984
11
11
A gengszterek nem ismernek tréfát
Balthaus professzor
Hans Korte
1987
Rajzfilmek
Hangjátékok
Erdődy János: A korona rabszolgái (1957)
Galambosné-Tasnádi: A dippeldorpi lovasok (1961)
Honoré de Balzac: Elveszett illúziók (1961)
Jókai Mór: A kőszívű ember fiai (1962)
Irwin Shaw: Hazafiak (1962)
Stoenescu-Octavian: Magaviseletből elégtelen (1962)
Szabó Magda: A hallei kirurgus (1963)
Ambrus Zoltán: Kultúra füzértánccal (1964)
Gilgames (1964)
Gyárfás Miklós: A hűség útvesztőiben (1964)
Passuth László: Élt egy gyáva király Pannóniában (1964)
Rodari-Sardarelli: A vágy füve (1964)
Salamon Pál: Két ember (1964)
Gáspár Margit: Egyedül a toronyban (1965)
Miller, Kenneth: Az eltemetett ügy (1965)
MacLean, Katherine: A képernyő nem hazudik (1966)
Radványi Dezső: Szürkebarát (1966)
Antal László: Riadó a Naprendszerben (1966)
Stendhal: A pármai kolostor (1966)
Dürrenmatt, Friedrich: A szamár árnyéka (1967)
Hegedűs Géza: Merlin a varázsló (1967)
Mikszáth Kálmán: A két koldusdiák (1967)
Cooper, Giles: A sültgalamb (1968)
Gergely Sándor: Vitézek és hősök (1968)
William Faulkner - Kompozíció az író műveiből (1968)
Jókai Mór: Erdély aranykora (1969)
Gosztonyi János: A meghajszolt szelíd (1970)
Falusi délután-Pipaszó mellett (1970)
Radványi Dezső: A gavallér vendég (1970)
Hegedűs Géza: Szemiramisz szerelme (1971)
László Endre: "Te csak húzzad, Bihari!" (1971)
Maróti lajos: A kolostor (1971)
Tolsztoj, Lev: Hadzsi Murat (1971)
Babits Mihály: Kártyavár (1973)
Görgey Gábor: Komámasszony, hol a stukker? (1975)
Hemingway: Búcsú a fegyverektől (1976)
Marék Antal: Röntgen, az X sugár felfedezője (1976)
Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember (1977)
Gogol: A köpönyeg (1977)
Rákosy Gergely: Csak egy csap (1977)
Tarbay Ede: Eső-lesők (1977)
Zoltán Péter: Luther (1977)
Ismeretlen ismerősök - Hunyady Sándor (1978)
Kazarosz Aghajan: Anahit (1978)
Asturias, Miguel Angel: A zöld pápa (1978)
Déry Tibor: A félfülű (1978)
Chaucer, Geoffrey: Canterbury mesék (1979)
MacNeice, Louis: Találkája volt (1979)
Móra Ferenc: Négy apának egy leánya (1979)
Wilhelm Hauff: A kis Mukk története (1979) – Korhuz, udvarmester
Zoltán Péter: Nofretete (1979)
Tolnai Lajos: Polgármester úr (1980)
Feleki László: Világtörténeti panasziroda (1981)
Földes Imre: A hivatalnok urak (1981)
Gosztonyi János: Pepita (1981)
Díszvacsora a temetkezési vállalatnál (1982)
Gordan Mihic: Kis árva agrak (1982)
Kopányi György: Hazalátogató (1983) [27]
Mezei András: Az utolsó vacsora (1983)
Az aranyszamár (1983)
Dino Buzzati: A nagy képmás (1984)
Hegedűs Tibor: Találkozás a Hitchcock-klubban (1984)
Kamarás István: Bulányvölgyi állomások (1984)
Mándy Iván: Alagsori tárlat (1985)
Tamási Áron: Tündöklő Jeromos (1985)
Antoine de Saint-Exupèry: A kis herceg (1986)
Jókai Mór: Egy hírhedett kalandor a XVII. századból (1987)
Oscar Wilde: A boldog herceg (1987)
Antoine de Saint-Exupéry: Csillagközelben (1990)
Díjai és kitüntetései
Jegyzetek
↑ a b c d Freebase-adatdump . Google
↑ a b Discogs (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
↑ A sikeres magyar színésznő, akinek a kommunizmusban ment el a kedve a színjátszástól (magyar nyelven). https://www.origo.hu/ . [2021. november 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. november 6.)
↑ 2012. május 26-i lekérdezés
↑ http://www.port.hu/gyertek_el_a_nevnapomra/pls/w/films.film_page?i_film_id=9949
↑ A magyar szinkron 1980-ban készült, és a televízióadásban 1981. március 15-én vetítették le.
↑ A magyar szinkron 1973-ban készült, és a televízióban 1975. szeptember 27-én adták le.
↑ A magyar szinkron 1978-ban készült, és a televízióban 1980. október 16-án adták le.
↑ A magyar szinkron 1986-ban készült, és a televízióban 1987. szeptember 17-én adták le.
↑ A magyar szinkron 1975-ben készült, és a televízióban 1976. április 3-án adták le.
↑ A magyar szinkron 1975-ben készült, és a televízióban 1976. október 2-án adták le.
↑ A magyar szinkron 1970-ben készült, és a hazai mozikban 1971. november 11-én mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1977-ben készült, és a televízióban 1979. március 24-én adták le.
↑ A magyar szinkron 1972-ben készült, és a hazai mozikban 1973. május 24-én mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1976-ban készült, és a televízióban 1978. október 4-én adták le.
↑ A magyar szinkron 1974-ben készült, és a hazai mozikban 1975. augusztus 28-án mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1976-ban készült, és a hazai mozikban 1977. június 23-án mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1977-ben készült, és a hazai mozikban 1979. június 28-án mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1976-ban készült, és a hazai mozikban 1977. december 1-jén mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1978-ban készült, és a hazai mozikban 1979. augusztus 2-án mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1980-ban készült, és a hazai mozikban 1981. május 14-én mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1988-ban készült, és a hazai mozikban 1989. november 9-én mutatták be.
↑ A Támadás egy idegen bolygóról című filmsorozat 2. évadának 26 epizódjából csak 5 részt választották ki a MTV1 adására.
↑ A magyar szinkron 1978-ban készült, és a hazai mozikban 1979. március 8-án mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1976-ban készült, és a televízióban 1977. július 17-én adták le.
↑ A magyar szinkron 1981-ben készült, és a hazai mozikban 1982. április 8-án mutatták be.
↑ Hazalátogató - Rádiójáték
Források
A Színművészeti Főiskola 1947-ben oklevelet szerzett hallgatói