Európa földrajzi középpontja attól függ, hogyan határozzuk meg Európa határait, főleg, hogy mely távoli szigeteket tartalmazza és hogyan adjuk meg Európa szélső pontjait a számítás során, valamint a számítási módszer is befolyásolja a végleges eredményt. Így több pontról is azt állítják, hogy az a feltételezett középpont. Az első hivatalos nyilatkozat Európa közepéről, 1775-ben a lengyel királyi csillagász és térképész Szymon Antoni Sobiekrajski számításai alapján, Suchowola,[1] ez egy kisváros Białystok közelében, a mai Lengyelország északkeleti részén. Az alkalmazott módszer az volt, hogy kiszámította Európa szélső pontjai közti felezőpontot: Portugália (nyugat) és a Közép-Urál (kelet), valamint Norvégia (észak) és Dél-Görögország (dél) (a szigeteket nem vette figyelembe). Jelenleg a nevezetes ponton egy emlékmű állít emléket a középpontnak Suchowolában.
A koordinátái: é. sz. 53° 34′ 39″, k. h. 23° 06′ 22″53.5775, 23.10611111111153.577500°N 23.106111°ESuchowola, Poland (monument).
Aktuális mérések
Miután újra megbecsülték a kontinens határait, 1989-ben Jean-George Affholder, az Institut Géographique National egyik kutatója megállapította, hogy Európa földrajzi középpontja é. sz. 54° 54′, k. h. 25° 19′54.9, 25.31666666666754.900000°N 25.316667°EPurnuškės (centre of gravity) pontján található.[2] A számítási módszere az volt, hogy Európát geometriai ábraként kezelve kiszámította annak súlypontját, ez a pont volt az ábra súlypontja.
Ez a pont Litvániában található, közel Purnuškės faluhoz. Ezt a pontot is egy emlékmű jelzi, melyet Gediminas Jokūbonis szobrász készített, az emlékmű egy fehér gránitoszlop, rajta korona és csillagok dísszel, 2004-ben került a helyére. Az emlékművet erdők és mező veszi körül, közelében a Girija-tó és Bernotai-domb, valamint egy régi temető. Az Állami Turisztikai Hivatal védettség alá helyezte a területet Földrajzi Középpont emlékmű körül Európa Park néven mint turistalátványosság. A park 17 km-re fekszik a fővárostól, található itt szabadtéri múzeum, szoborpark és a világ legnagyobb tv-szobra.[3]
Az orosz Központi Geodéziai, Távérzékelési és Térképészeti Kutatóintézet (CNIIGAiK) tudósai a fehérorosz kutatók számításait ujraszámolva azt találták, hogy Európa földrajzi középpontja Polacknálé. sz. 55° 30′ 00″, k. h. 28° 48′ 00″55.5, 28.855.500000°N 28.800000°E található. Egy kis emlékművet állítottak 2008. május 31-én a földrajzi középpont megjelölésére.[5]
Helyszínek, amelyek jelenleg versengenek, hogy ők lennének Európa középpontjai:
Bernotai vagy Purnuškės települések, Vilnius közelében, Litvánia[12][13] (A Guinness World Records ezt ismeri el Európa hivatalos földrajzi középpontjaként,[forrás?] de attól függően, hogy mi volt a használt módszer a meghatározáskor, más középpontok is hivatalosak lehetnek.)
Ezt a szakaszt át kellene olvasni, ellenőrizni a szövegét, tartalmát. További részleteket a cikk vitalapján találhatsz. (2018 márciusából)
Napjaink Szlovákiájában. 1815 körül született egy nyilatkozat arról, hogy Európa közepe a bányaváros Körmöcbánya közelében található, egy dombon amely elvileg vízválasztó a Balti-tenger és a Fekete-tenger medencéi közt, a Keresztelő Szent János-templom közelében. A kiszámításához használt módszert nem ismerjük, de a leírás alapján emléktábla található a templom közelében a 48°44'37"É 18°55'50" K koordinátákon, úgy tűnik, hogy ez volt a középpontja az akkor ismert Európának. A címet igényli a szomszédos falu Kékellő is, ugyanazon plébánia miatt, ami most egy híres téli sportközpont, szálloda és rekreációs központ a "Stred Európy” vagyis Európa közepe néven.
Kárpátalján, a mai Ukrajnában 1887-ben, az Osztrák–Magyar Monarchia geográfusai által felállított történelmi jelölést, egy nagy obeliszkszerű követ, hogy jelölje meg a földrajzi Európa közepét. A kövön kopott latin felirat található, így az emlékművet vitatják, azt állítva, hogy a jelzés csupán egyike a számos geodéziai célú rögzített háromszögelési pontnak, amiket létrehozott a területén az egykori birodalom. A számítás során használt Európa külső határai nem ismertek. A leírás szerint, a használt módszer, az hogy a geometriai középponthoz Európa szélső szélességi és hosszúsági fokait használták, így a kő található a 48°30' É 23°23' K-nél. Azonban a tényleges helyzete, inkább 47°57'46.47" É, 24°11'14.4" K. Ez Terebesfejérpatak közelében, a Tiszánál található, közel a román határhoz, KárpátaljaRahói járásában.
Napjaink Csehországa / Bajorországa: osztrák geográfusok által meghatározott 939 méter magas Tillenberg (Dyleň), a földrajzi középpont, közel Chebhez. Mivel a határ mintegy 100 méterre nyugatra fut a hegytetőtől, ezért a német Neualbenreuth falva használja ezt promóciós célokra. Bayerischer Rundfunk újságírói megkérték a müncheni egyetem geográfiai intézetét, hogy ellenőrizze az állítást. Az intézet megállapítása szerint Közép-Európa középpontja délebbre, a Flossenbürg közelében lévő Hildweinsreuthnál található.
A második világháború után szovjet tudósok megerősítették az osztrák-magyar jelölést, hogy Rahó és Terebesfejérpatak Európa földrajzi középpontja. A régi jelzést a kis városban megújították, valamint egy nagyszabású kampány indult, hogy mindenkit meggyőznek érvényességéről.[forrás?]
Az Európai Unió földrajzi középpontja
Több helyről állították azt, hogy ott található Európa földrajzi középpontja. Az alapján végezték a számításokat hogy az adott időben mely országok voltak tagjai az Európai Uniónak (vagy korábban az Európai Közösség).
IGN számítások
Mivel az Európai Unió (EU) többször növekedett az elmúlt 50 évben, a földrajzi középpont eltolódott minden bővítés alkalmával.
A francia Institut Géographique National (IGN) számítja ki a változó középpont helyzetét 1987 óta. A számítások során kizárja ki az olyan tengerentúli európai területeket mint a Francia Polinézia.
12 tag: 1987 közepén az Európai Közösségnek 12 tagja volt, megállapították, hogy a középpont Franciaországban van, Saint-André-le-Coq falunál, Puy-de-Dome megyében, Auvergne régióban, ez a pont eltolódott Németország 1990-es újraegyesítése után mintegy 25 km-rel északkeletre, Noireterre elnevezésű területre, Saint-Clément faluhoz, Allier megyébe, de továbbra is Auvergne régióban maradva. Egy kis emlékmű még mindig létezik a Saint-Clémentben.
15 tag: Ugyanezzel a technikával, a IGN azonosította a földrajzi középpontot a 15 tagú Unióban is (1995-2004), az azonosított pont Viroinval, Belgium, koordinátái 50°00'33"É, 4°39'59" K, egy emlékmű őrzi ennek a pontnak is a megállapítását.
25 tag: a 25 tagú Unióban (2004-2007), az IGN által kiszámított pont az 50°31'31"É, 7°35'50" K, helyezkedik el, ez egy falu Kleinmaischeid, Rajna-vidék-Pfalz tartományban, Németországban.
27 tag: 2007. január 1. Románia és Bulgária az Európai Unió tagjává vált, így a földrajzi középpontjában eltolódott egy búzamezőre a német város Gelnhausen-on kívülre, Hessen államba, 115 km-re keletre az előző ponttól. Koordinátái: 50°10'21"É, 9°9'0" K.
28 tag: 2013. július 1-jén Horvátország csatlakozásával, a földrajzi középpontja átlépett északnyugat Bajorországba Westerngrund településhez Schulzengrundbach folyóhoz az 50° 7'2.23"É, 9°14'51.97" K koordinátákra. Amikor a francia tengerentúli megye Mayotte (Indiai-óceáni sziget csoport afrikai kontinens és Madagaszkár között) csatlakozott az EU-hoz 2014. május 10-én (francia megyévé vált), a földrajzi középpontja eltolódott 500 métert. A koordináták 50°6′8.004″ É, 9°15′15.91″ K, ez a hely egy Westerngrund melletti út. 40 km-re keletre Frankfurttól, Németországban, amely központja az Európai Központi Banknak.
Más számítások
Az EU földrajzi középpontjának, meghatározása akárcsak Európáé nem mentes a vitáktól. Ha különböző szélső pontok határozzunk meg, mint például mely Atlanti-óceáni szigeteket hogyan számítsuk bele a kalkulációba, akkor különböző eredményeket kapunk eredményül.[forrás?]
Euróövezet
Az eurózóna eredeti középpontja Franciaországban található, közel Liernais faluhoz. Ezen pont is változik az új országok eurózónához csatlakozásával (pl. Szlovákia – 2009).[forrás?]
További olvasnivalók
Gardner, N (November 2005). "Pivotal points: defining Europe's centre". Hidden Europe (5): 20–21. Retrieved 2007-01-11. Useful short English language article that considers the claims of various localities to be the geographical centre of Europe.
Egy 2004-es lengyel-német dokumentumfilm, Środek Europy (Die Mitte, "Center"), írta, illetve rendezte Stanisław Mucha, bemutatja a több mint egy tucat különböző helyen lévő középpontot.[17]
Jegyzetek
↑http://www.crwflags.com/fotw/flags/pl-pd-sw.html : "In 1775 royal astronomer Szymon Antoni Sobiekrajski published a report in which he stated that Suchowola is the exact geographic centre of Europe"
↑http://confluence.org/confluence.php?visitid=14714 : "according to the research of the French National Geographic Institute, the one and only geographical central point of the continent is in Lithuania, a fact that even won recognition in the Guinness Book of World Records"
Ez a szócikk részben vagy egészben a Geographical midpoint of Europe című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!